EGY ESTE A TABÁNBAN

EGY ESTE A TABÁNBAN

Új Ember, 1995 (51. évfolyam, 1/2423-53/2475. szám)1995-03-12 / 11. (2433.) szám

Felnyílt az ajtó, s meghajolva belépett a sör- és ételszagú helyiségbe egy magas, barna, csokornyakkendős, sétabotos úr.

Tengődi úr egy hideg téli estén, képzeletben az ódon Tabán öreg vendéglőit kereste fel, sőt gondolatait a Hadnagy utca, Kereszt utca, a Fehérsas tér romantikája: a Bagyik, az Alpecker és az Avar bora, valamint rácpörköltje foglalta le.
 Így érkezett Krausz Lipót Mélypincéjébe, amely kisvendéglő Poldi bácsi zöldszilváni boráról, kóser diópálinkájáról és özvegy Gláselné főztjéről volt nevezetes. E derék asszonyság „zsidósan" főzött, azaz cukrozta az ételeket, de a sólet, melyet a Mélypincében tálaltak, elsőrendű volt. Tarkababból készült, gerslivel, töltött libanyakkal, melyet a cseléd lekötözött fedelű fazékban vitt a pékhez, hogy annak kemencéjében érlelődjék össze gasztronómiai csodává... De hát semmi sem tökéletes a világon, mert hiába készült a Mélypincében remek nyúlpecsenye is, ha a hozzáillő vörös bort az óbudai Behringertől kellett hozatni a Vörösvári útról.

A vendéglő egyik sarkában a belvárosi sánta sekrestyés ült állandó kártyapartnerével, a villamosvasúti ellenőrrel egy asztalnál, s együtt várták türelmesen a tartliban legszívósabb ellenfelüket: a tabáni kéményseprőmestert, akiről nem lehetett tudni, hogy a sok kéménykotrástól megerőltetett keze vajon tudja-e majd tartani a blattot? A sánta sekrestyés kétszer nősült, mert első felesége meghalt, itthagyván őt Málikával, a kislányukkal. Talán ezért is vitt új asszonyt a házhoz egy pirospozsgás pesztonka képében, aki jóval fiatalabb volt nála, s aki csakhamar elhagyta egy Szerecsen utcai kereskedősegéd kedvéért. Mondogatta is a villamosvasúti ellenőr: „Nem érdemelte meg a sekrestyés, hogy özvegy legyen!"

Talán ezért is volt törzsvendég a Mélypincében e bús férfiú, mivel úgy gondolta: amíg a miseborok kóstolgatását illik meggyónnia, az itteni zöldszilváni élvezetéről senkinek sem kell beszámolnia...

Tengődi úr e társaság mellett foglalt helyet, miközben praktikus viseletét, a kalucsnijait, az asztal alá rúgta. Igen, Tengődi úr kalucsnit hordott, mely viselet több szempontból is előnyös volt, mert például rossz cipőkben, beázás veszélye nélkül lehetett közlekedni benne, s ráadásul meleg lábbelinek bizonyult. A sánta sekrestyés kitérdelt nadrágszára láttatni engedte gombos cipőit. Tengődi úr azon tűnődött: vajon betétet hord-e az egyházfi vagy újságpapírral bélelte ki a cipőit a téli hideg ellen? Mert azon szerencsések, akiknek nem kellett a vízivárosi és óbudai macskaköves utcák miatt megromlott (tyúkszemes, bütykös) lábukat betéttel javítani, többrét újságpapírt tettek cipőjükbe a száraz, hideg teleken...

A villamosvasúti ellenőr „hivatalból" halinacsizmákban járt télvíz idején, néki sohasem fázott a lába... Ezen eszmefuttatás alatt felnyílt az ajtó, s meghajolva belépett a sör- és ételszagú helyiségbe egy magas, barna, csokornyakkendős, sétabotos úr. Poldi bácsi mély tisztelettel üdvözölte törzsvendégét és új abroszt tett sietve a szótlan úriember asztalára. „Krúdy szerkesztő úr még Óbudáról is hozzánk jár!" - súgta elmentében a többieknek
.

Katalin-nap előestéje volt, a kései vendég az elmaradhatatlan zöldszilvánija mellől nézte szótlan az ablakon át a gázlámpától megvilágított, sziporkázó, esti havazást. Mint valami varázslatra elcsendesedett minden. Senki nem tudta: meddig tartott e némaság, lehet, hogy órákig is, amelyet az esti harangszóra helyéről felálló vendég emígyen tört meg: „No, tegyük el magunkat holnapra!" — azzal elindult a hóesésben hazafelé...

Tengődi úr megborzongott, fázósan húzta össze magán a felöltőjét, miközben észrevette, hogy nem meleg kalucsni, hanem vékonytalpú cipő van a lábán. Szerencsére hamarosan jött az éjszakai villamos, amely a múltból a jelenbe szállította a didergő Tengődi urat.

Burger János 

NE IGYUNK MÉG ELŐRE...

Ne igyunk még a javaslat egészségére

Magyarság, 1927. november (8. évfolyam, 248-271. szám)1927-11-16 / 260. szám

Hozzászólások a szeszparagrafushoz 

Az antialkoholista törvényjavaslat a Ház asztalán fekszik, az érdekeltségek máris elsorolták aggodalmaikat, csupán a nép nem hallatta még szavát ebben a nagyjelentőségű kérdésben. Pedig hát a kisemberek akárhányszor tisztábban látnak a dolgokban, mint a szakmabeli stratégusok. Hallgassuk meg hát őket is, mielőtt a javaslat egészségére innánk egyet...

MISKA BÁCSI VÉLEMÉNYE

A tabáni kiskocsma üveges verandáján, ahová beléptünk, éppen javában tízóraiztak Miska bácsi vendégei. Egymásután hordta a pincér a szalontüdőket és virsliket, sőt maga Miska bácsi is sűrűn  közlekedett az asztalok között, sóskifliket és söröket irányítva rendeltetési helyükre. A második korsónál tartottunk, mikor Miska bácsi egy kis lélegzethez jutott és hangerlijával csapdosva az abroszokon maradt morzsákat, a közelünkbe érkezett
.
— No, Miska bácsi, mit szól a szeszjavaslathoz? — kérdeztük.

— TufTerfluchtl — csapott egy szörnyüt kendőjével az öreg. — 1 hab son gelézn Ná, hód á fene ede meg... Mit kondolnak, hád lehet ász? Tenkretenni á szegén emba? Mert mi terténik? Tjön a fendég, tiszennóc, tizenkilenc, húsz és huszonet éves. És huszonkettő, huszonhárom, mert mit tutak én, hód hán éfes. És nem fog inni, csak mondja: bringz etvasz hárápniváló. Ebbe muszáj lesz tenkremenhi. Hád lehet pénzt keresni ászon a firslin, meg tütőn ámít itt esz áz a kuncsáft? Nem. Ed fendéglős appól él, hód itt rendelsz ed freccs, ott rendelsz et krigl bia, amot mek három teci tisztán. 
No, haladunk az interjúval, hoci hát még egy korsóval. 
— Még egy korsó sört. 
— Alatár, — emelte a korsót magasra az öreg — nohánc. 
Aladár megjelent és elkajtatott az üres kriglivel.
Miska bácsi egy darabig utánanézett, azután újból megszólalt azon hangján a bizalomnak, mely három korsó sör után kötelezi a vendéglőst:
— Asz ur se azért a perkeltér gyütt ki- zárólagosn. Hanem mert itt kapsz ed jó ser. Nyáron fan a jó hitek ser, télen fan a jó melek poa. És a jó kedél. 
E szavaknál Miska bácsi bökött egyet a levegőbe tumpli hüvelykujjával. 
—... A jó kedél. Mer esz a fő. De most nem lesz se söe, se poa, se jó kedél. A fiatalnak inni nem szábád, asz öreknek nem lehet, mert drága lesz. Ezt mondja a kalkuláción. Hát én sag aztat mondog. tisztelt ur, hod a fene ede meg... 


FERENC HANGULATA BIZAKODÓ 



Miska bácsi kocsmájából jókorát kanya rodtunk. mire elérkeztünk egy ma már rilkaságszámbamenő konflisstandhoz. Kocsi, az igaz, nem volt a standon, ami egy járda- menti aszfaltcsíkból, egy vízcsapból és néhány pitliböl áll, de nagy örömünkre megpillantottuk a csap mellett régi barátunkat, a jambuslábu kocsimosót A jobblába ugyanis egyenes, a bal viszont oldalirányba pazar Ívben görbülő. Hogy őt e témakörből meginterjúvoljuk, arra két okunk is volt. Egyik, a céklaszlnü orra. mely páratlanul messze virít (talán kri- zantemumkiáUitáson látni ilyen rózsaszinbe- omló lilákat) és ami olymérvü nyilt színvallás az alkohol élvezete mellett, hogy minden szeszkérdés szakemberének kell őt tekintenünk; a másik, hogy egykor neki is volt pitlibárja, a korai zárórák átkos idején.
— Hát, Ferenc koma, mit szól ehhez? — kérdeztük a hir elmagyarázása után.
Ferenc most olyat müveit, ami főként egy Gorkij Maxim regényében szokásos és halkan megszólalt:
— Kár a benzinért, nagyságos ur. Aki inni akar, az inni fog ezután is. Ha nem ad a kávés és a vendéglős, ad a kereskedő és butykossal a zsebben mennek szórakozni a fiatalurak. Különb időket is megértem én, amikor tizenegy órakor lehúzták a kávéházak rolóit. Noiszen, lehetett inni akkor is, lehet lesz most is, a fő, hogy egy kis dohány legyen a zsebben. A pénz beszél, a körösztlcvél hallgat, — vágta ki a szenten ciát Ferenc és románstilu ballábát pihenj- állásba helyezte.

A BŐGŐS NEM NYUGSZIK

Este éppen zeneszünet volt, mikor beléptünk a diákkávéházba. Csak a cimbalmos pöcögette a húrokat a hangolóval és félreforditott fejjel figyelte a brácsást, aki fennhangon olvasta az újságot. No, nem valami gyorsan, de mindenesetre jobban, mint eddig a nagybőgős, akit épp az imént fosztottak meg felolvasói tisztétől, mert a nagybetűknél mindig megállt. Nem ismerte Ugyanis őket.
-- Csák ekkcllett nekink, — véleményezte a segédprimás. — Aluttej és lagytojas mellett fognak ildegélni a fiatalurak

.
A bőgős fölénnyel legyintett:
— Érdekes. Hat veszi a banda egy par 
allszakall és kikelcsenzi a tekintetes uraknak.
A prímás megcsóválta a fejét és fölállt:
—- Dé butá vágy. 
Megkopogtatta a hegedűjét, ráhangositott egy jókedvű diáktársaságra és hátraszólt:
— ÁmolL
— Á-mollt reszelt a banda és most már csak a szemükfehérjével diskuráltak tovább maguk között
Hirtelen belevágott a prímás. Hegedű cimbalom, klarinét mind utánakussolt a kapott melódiának, de az első cifrázás végén nem állhatta meg a bőgős, hogy véleményét meg ne ujrázza:
— Veszi a banda allszakall, kikelcsenzi, 0szt pass.

 


Undi Imre

SZÉKELY ALADÁR:TABÁNI UDVAR

BUDA OSTROM 1849

Hölgyek, szakácsnők, színészek Buda ostromában, 1849

Rommá lőtt paloták Pesten

Magyar Nemzet, 1986. május (49. évfolyam, 102-127. szám)1986-05-13 / 111. szám

1849 májusában — sok vezérkari vita után — megkezdődött Buda: ostroma. Görgey tábornok főhadiszállását felállították a Svábhegyen, a lövetést a Naphegyről kezdték meg. Görgey látcsöve, háromlábú állványon, egész nap a Diana utcai ház udvarán úgy volt nekiszegezve Buda várának, akár egy messzi- hordó ágyú. A vár katonai ura Hentzi generális volt.

Mai szemmel nézve bizony különös egy hadiállapot volt ez! A honvédség tüzérei május 3-án jelentek meg a Tabán fölött, az ágyúgolyók, meg a gránátok alig bírták átívelni a mély tabáni völgyet a zavarosan folydogáló Ördögárok fölött, be-becsapód- tak a vár Fehérvári kapuja körül a bástyák sorába, ám sok kárt egyelőre nem tettek a hatfontos — háromkilós — meg a tizenkétfon tos vasgolyók, és a puskaporral töltött bombák. Ezek, ahogy lehullottak, először sebesen forogtak maguk körül, azután robbantak szét.

Hentzi tábornok ide is lövetett, oda is küldött golyókat. Főként Pestet lövette, az könnyebb volt A bombák szünet nélkül hullottak a pesti Duna-partra, három nap alatt rombadőlt a Dunasor harminckét új, szép palotája, a „Redout", azaz a mai Vigadó, az Angol királynő szálló, a Lipót-templom (a mai Bazilika elődje), a Mázsaház, a Diana fürdő. (A mai József Attila utcában.) Az ágyúk nem vittek messzire, a mai Kiskörút környéke már csaknem mentes volt a bombáktól, a lakosok legnagyobb része mégis elmenekült.

Hová menekült? Pest külsőbb területeire.

Ismerősökhöz, rokonokhoz, a Rákosmező kerti házaiba, ahonnan csak a bombázgatások hangját hallhatták. Főként az asszonynép menekült, a férfiak a házakat őrizték, elemózsiát gyűjtöttek, afféle ingajáratban voltak a Belváros, meg a külső Josefstadt között. Kellett is az őrködés, mert a rác, meg a horvát •. katonák szívesen indultak „gyűjtőútra”, s amit ebben az utcában összeszedtek, megpróbálták eladni a másikban. Így ijesztették aztán csaknem halálra Kandó Józsefné gazdag asszonyságot, akinek egy horvát katona váltig kínált egy finom török kendőt. Kínjában Kandáné egy aranyat dobott a katonának, a katona átadta a kendőt, s a kendőből egy csomó fül, meg orr hullott ki, amire maga a szerezsán is rábámult, mert ő is egy bajtársától lopta a kendőt, az meg gondosan csomagolt előbb.

Előkelő hölgyek nagy csoportja a józsefvárosi plébániatemplom mögötti üres térségen, közel a Kálváriához ütött tábort. Kovách Gusztávné szép, fiatal asszony volt a szervezőjük. Függönyökből alkottak sátrakat, s mivel inasaikat, szakácsnéikat is magukkal hozták, otthonosan rendezkedtek be. Ez a városrész egyébként a tejesasszonyok, a „milimárik” fertálya is volt, tejnemükről nem kellett gondos- kodniok.

Hamar híre ment az Asszonytábornak. Desssewffy grófné, Beniczky főispánné, Pyrker Lászlóné, Sárközy Lászlóné érkezett elsőnek. Dessewffyné rögtön egy Windisch nevű disznókereskedő házába szállásolta be magát, a gondot csak a rengeteg disznó szaga jelentette. Az inasok bemerészkedtek Pestre vásárolni — néhány üzlet az ostrom alatt is nyitva volt — a szakácsnők rendületlenül főztek.

A harmadik napon egy szercsak megjelentek a Nemzeti Színház ismerős művészei és művésznői. Ők a külső Józsefvárosban húzták meg magukat, s meglehetősen éheztek. Igyekeztek színessé tenni az ostrom idejét: egy Kőszegi nevű énekesük az Ördög Róbert és a Hunyady László szólóit énekelte, taktust nagy bottal egy Bognár nevű művész vert — (keresztnevét a krónika nem említi) — majd megjelent két vezető művésznő: Bulyovszky Lilla és Komlóssy Ida is, akiket ez az előkelő társaság „befogadott", ennélfogva teljes értékűvé vált a lassankint harminc—negyven—ötven főre emelkedett Asszonytábor,

Hogy a lélekről se feledkezzenek meg: este, gyertyafénynél bejárták a közeli Kálvária minden stációját, énekeltek az elesettekért s imádkoztak. Nemzetőrök, gavallérok, farsangi táncosok, férjek eközben folytonosan hozták a híreket — meg a meleg ruhát, hiszen a tábor fázott. A valódi „tánc”, aminek végül hírét kapta a már türelmetlen Asszonytábor, május 20- án kezdődött el. A honvédek egyszerre rohamozták meg a Fehérvári és a Bécsi kaput, a Teleki-palota környékét — (József főhercegék későbbi palotáját) — és az ún. Nádor kertet. A korabeli krónika Inkey őrnagyot, a 47. zászlóalj főtisztjét jelöli elsőnek a várfalon, Hentzi tábornokot Hertelendy Kálmán százados lőtte meg. A magyar lobogót elsőnek Pílspöky Grácián tűzte ki, ő ezer forint jutalmat kapott. Viszont — említsük meg ezt is — Görgey tábornok csak nagy eréllyel tudta megakadályozni s tiltani a nádori palota fosztogatását: némely katona már az aranyozott kandelábereket cipelte. Ezek szigorú büntetést kaptak.

A diadalmas hírt az Asszonytáborba fellobogózott négylovas hintán maga a térparancsnok, Patay István vitte meg. Az ő családja is az Asszonytáborban keresett menedéket. Az öröm óriási volt. Aki csak ráfért, a térparancsnok mellé ült a hintón, diadalénekléssel járta be az utcákat, majd a maradékból nagy ebédet rendeztek a Rákosmezőn, s ott Aulich tábornok fogadta az asszonyküldöttséget

A Nemzeti Színházban a II. Rákóczi Ferenc című darabot játszották: 

Zrínyi Ilona Jókainé Laborfalvy Róza volt Rákóczi pedig Lendvai Márton. Az előadást Görgey és Aulich a páholyból nézte. Az Asszonytábor deputációja babérkoszorút nyújtott át nekik. Másnap Kovách Gusztávék Hatvani utcai lakásán nagy bált rendeztek, a tisztikar jelenlétében. Pár nap múlva Kossuth is megérkezett Debrecenből a pályaudvarra, gróf Károlyi György díszfogata várta: a Szél utcai lakásába (a későbbi Nádor utcába) vitték viharos diadallal.

Ekkorra azonban az Asszonytábor már feloszlott, úrnők, inasok, szakácsnők, férjek hazatértek.

gár az öklét rázta, miközben nagyapám felé mutogatott:

— Oda lőjj, Hentzi, arra a Kossuth-kutyára!

És Hentzi lőtt, valahonnan a trinitáriusok kolostora felől. A bomba röppent. Egyenesen az átkozódó szomszéd elé. Vagy tíz

másodpercig eszeveszettül pörgött, füstölt, aztán robbant,

Hentzi halála

Ha Hentzi csak félhüvelykkel jobbra céloz, akkor ezek a sorok nem jelentek volna meg. Hálistennek, nagyapám jól belekapaszkodott dédapám nyakába.

Szombathy Viktor

A döntő roham....

TABÁNI SPRICCER

Pesti Napló, 1927. szeptember (78. évfolyam, 197–221. szám)1927-09-14 / 207. szám

Sohasem voltam álszenteskedő s így nem röstellem megvallani, hogy a tabáni spriccernek magam is barátja vagyok, ha elég hideg és. magam kevertem. A pesti embernek nagy dolog, hogy forró nyári napok estéin átmehet Budára, s ott nem négy fal között, hanem nyílt helyiségben költheti el a vacsoráját, s többé-kevésbé jól hűtött italokat kaphat a vacsorája mellé. Azonban ezzel az elvi kijelentéssel már ki is merítettem mindazt, amit a Tabán mellett fel lehet hozni, mert a levegőn és az italon túl az egész Tabánban minden egyéb kritikán aluli. Budán még nem tudják, hogy vannak emberek, akik tiszta abroszról tiszta evőszerrel szoktak étkezni. A konyha nagyon messze van a vidéki középszerű vendéglők színvonalától, a kiszolgálás is ennek megfelelően tökéletlen, az áiak pedig éppen elég magasak. A közönség milyen lehetne más, mint pesti és budai?
Es én igazán nem tudom, melyiknek nyújtsam a pálmát, ha viselkedésének elbírálásáról van sró. Mindezekhez járul még a zene, — akár Schraml, akár »szóló«, — egyformán szellemtelenül és dallamtalanul sváb és ha befészkeli magát valahol egy hajdani kórista, aki magyarul kornyikál, az összes civilizáltabb vendégek csörömpölni kezdenek a poharaikon és kritikájukat e két szóban fejezik ki:

                          

— Fizetni! Gyorsan!

Tabánnak vannak persze rajongói is: akiknek a mocskos abrosz >. háziassága«; a csámcsogó, vihogó vendégsereg »kedélyessége« oly otthonos, megszokott valami... Továbbá rajongnak Tabánért a legszebb korban levő« urak, kiknek neje őnagysága nyaral, s akik egy-egy tubicával szórakoznak a »zöldben« és Tabánnak feltétlenül hívei azok is, akik annyira kedvelik a spriccert, hogy nekik miudeu egyéb mellékes.
Ezek a tabáni »törzsek« persze sajnálkoznak azon, hogy a Tabánt állítólag le akarják bontani és civilizált, városrészt akarnak építeni a helyére. A dolog azonban még nem ilyen égetően aktuális, mert amióta az ördögárkot befödték (annak pedig már igen nagy ideje), azóta mindig hallom hol azt, hogy lebontják a Tabánt, hol pedig azt, hogy újjáépítik a Tabánt. Rajzban, festményben, gipszmodelben számos tervet is láttam már, — még a háború előtt. Hanem azt, hogy hogyan áll ei az egész dolog, azt annál kevésbé tudom, minél több szakszerű cikket olvasok róla.

Azt mondják, hogy a Tabánt már régen kisajátította a főváros, a tabániak már csak zsellérek, és hogy njinden telek és minden ház már a fővárosé. Hát ez az, amit legelőször nem hiszek. Először is nem tudom, és senki se tudja, hogy mekkora az a Tabán, hol kezdődik és hol végződik ! Mi ebben az irányadó ? A régi Palugyay-térkép ?



       Na, ne legyünk olyan naivak, — lesznek majd ház  és telektulajdonosok, akik a legutolsó pillanatra tartogatják azt a jelentkezést, hogy »kérem szépen, én is tabáni vagyok...« És lesznek, akik meg akarják tartani a telküket és azt akarják, hogy az ueeának azt az oldalát, melyen az ő házuk van, már ne számítsák a Tabánhoz. Ha ugyanis a Tabánból szép dolog lesz, az a lázas házvásárlás, melyet a környéken közéletünk egyik kiválósága az utolsó két évben kifejtett, igen helyes spekulációnak fog bizonyulni. A kisajátításokon tehát még semmi esetre sem vagyunk egészen túl, — lesznek még itt, akik igényeket akarnak majd érvényesíteni.
A Tabán sorsa azonban most nem ezen akad fenn, hanem azon, hogy senkinek sincs ebben az ügyben valami megvalósítható ötlete, azok pedig, akiknek nagy érdekei állnak az ügy mögött, a helyzetet ma úgy ítélik meg, hogy jobb lesz még egy kicsit várni.
Hogy a Tabánt mielőbb le kell bontani, az nem vitás a józan emberek előtt; azonban az ügy rendezése alkalmával én tekintettel lennék a spriccerezők érdekeire is. Az a megoldás, hogy a város maga építkezzék itt, szerencsétlen dolog volna, mert ha a főváros épit, szociális szempontokat tartson szem előtt; szociálpolitikai építkezésekre pedig ez a hely túlságosan drága. 

       A főváros bontassa le a viskókat é« rendezze legelőször a telkeket, még akkor is, ha ennek esetleg áldozatul esik is a bűnös könnyelműséggel a tabáni gödör fenekére épített Fehéi-sastéri iskola. A talaj rendezése után rakják le a gáz-, villany- és vízvezetéket s ha ez megvan, adják el az összes telkeket — bizonyos kikötésekkel. Ezek a kikötések egyrészt a befásításra s a kaszárnya-rendszer mellőzésére vonatkozzanak,másrészt pedig arra,hogy négy öt telken nyári vendéglőben létesítsen követelmények legszigorúbb teljesítésével, legalább két-háromezer vendég befogadására, az ételek és italok minőségének és árának hatósági ellenőrzésével, a Budapesten már semmi jogosultsággal nem bíró schramli-zene ée »pikáns« knplé-éneklés megszüntetésével  a derék cigányzenészek túlontúl elhanyagolt érdekeinek megvédésével.
így az új Tabán szép, előkelő és kellemes városrész lenne s nemcsak azok élveznék, akik benne fognak lakni, hanem azok is, akik oda fognak menni  egy kis szolid szórakozást keresni

                      

HADNAGY UTCA

TABÁN FESTŐI A-tóL-Z-ig "B"

TABÁN FESTŐI A-TÓL Z-IG

ZÓRÁD ERNŐ ÉLETMŰ KIÁLLÍTÁS

TABÁNI KÉPESLAPOK

ZÓRÁD ERNŐ ÉNEKEL ÉS ZONGORÁZIK

BELEZNAY SÁNDOR: TABÁN

HÁRY GYULA .VIRÁG BENEDEK HÁZ A SZARVAS TÉREN

A KISCELLI MÚZEUM BP KÉPTÁR-TABÁN FESTMÉNYEI második rész

 

A KISCELLI MÚZEUM BP KÉPTÁR-TABÁN FESTMÉNYEI 1.

folyt.köv.

HÁRY GYULA: HADNAGY UTCA

UTÁNOZHATATLAN HANGULAT

Alig 6 éve jelent meg a NÉPSZABADSÁG-ban az alábbi cikk-

Felkerült a netre a lebontott Tabán képanyaga 

Lenkey Ákos térképész és a Tabán múzeum, Tabán Társaság jóvoltáből. 

Ma 2018-at írunk és hol van már a képanyag? 
És hol van már  a Tabán múzeum? (katt a névre )
És hol van már a TABÁN TÁRSASÁG?(katt a névre)

 Már a NÉPSZABADSÁG is  a süllyesztőbe került.(Ne kattints, ezt mindenki tudja) 

Blogunk a maga módján szerény képességeivel és hibáival, de próbálja fenntartani a köz emlékezetét a lebontott városrész iránt, ha egy honlap nem is pótolhat egy egész múzeumot.

Cikk a NÉPSZABADSÁG-ban 2012-ben

A Tabán a neten Gigantikus képgyűjtemény segítségével barangolhatjuk végig a letarolt városrészt

Népszabadság, 2012. január (70. évfolyam, 1-26. szám)2012-01-24 / 20. szám

Utánozhatatlan hangulat

Bárkay Tamás

A 9038. látogatóként nyilt módom belépni a Tabán Képes Archívuma című (http://mercator.elte.hu/-pivoj/ taban/) website-ra,(megszünt)  a legjobb hazai gyártású közhasznú kulturális honlapokat bemutató midisorozatunk egyre táguló, később nyilván mindinkább szűkülő keretében. A számot sajnálatosan kicsinek érzem, főleg ahhoz képest, hogy Lajka kutya tragikus halála óta nem beszéltem olyan emberrel, aki legalább egy görbe napra ne utazott volna vissza ebbe az eltűnt, kedves, titokzatos városrészbe. Hazudik itt mindenki, vagy majdnem.

A kétnyelvű lap egy szép, régi fél- madártávlatú Tabán-ábrázolattal és egy szívhez szóló Szerb Antal-idézet- tel indít, színben, formában igen ízléses és főleg tömör, a szerkesztők nem fárasztják a kíváncsiságtól felajzott látogatót sem a honlap megszületésének körülményeit tárgyaló, minden részletre kiterjedő történeti visszatekintéssel, sem azzal, hogy kinek, milyen telefonszámon, hányas szobában kéne kezet csókolni a produkcióért. így egy halk kattintással mindjárt a közepébe vághatunk.

LENKEI ÁKOS Tabán térképe (katt a névre)-

A belépő egy jó színes térképet lát, de még nem teljesen, először ugyanis alaposan eligazítják két egymást fedő itinerrrel. A felsőn el lehet dönteni, hogy be legyenek-e kapcsolva a térképen az utcanevek, avagy sem, ki lehet választani a színerősséget, sőt azt is el lehet dönteni, hogy ugoijon-e minden térképen ábrázolt kép betöltésénél a jel pozíciójára a térkép, avagy a világért se jusson az eszébe ilyesmi. Az alsó - többek között - a térkép mozgatásához és a különböző korok közti ugráláshoz ad technikai segítséget. Ha mindent meggondoltunk, mindent megfontoltunk és eltüntettük a magyarázó táblákat, még mindig variálhatunk: megválaszthatjuk, hogy melyik korra vagyunk kíváncsiak (1875-1900? 1900-1935? Jelenkor?), hogy csak a Tabánt vagy a környékét is megvizsgálnánk, hogy a nagy, avagy a balsarokban látható minitérképen mozgunk-e fel, s alá, jobbra-balra, és azt is, hogy puszta térképet nézegetnénk-e vagy inkább rátöltjük a képtárat; persze, hogy rátöltjük, naná, ezért jöttünk. A képtárnak saját jelrendszere van, így azonnal látszik, hogy a kiválasztandó objektum fotóként, festményként/grafikaként vagy egyéb, illetve vegyes tálalásban jelenik-e meg. Bizonyos jelekhez egész képsorozat tartozik, másokhoz nem.

1240 képes dokumentumot jelenít(ett) meg az oldal 
(katt a fenti sorra)
kívánságainknak megfelelően. Az adott pontra kattintva felbukkanó fotók/grafikák hatalmasra zoomolhatók (igaz, a végén már kezdenek szétesni), és leírás is tartozik  hozzájuk, hol több, hol kevesebb. 

Egykori Komló u 36 (továbbiért katt a képre)

A nekem elsőként felbukkanó, Ház a Gellérthegy oldalában című fotográfiáról például pontosan lehet tudni, hogy az egykori Komló utca 36.-ot ábrázolja, mint sok másikat, bizonyos Gergely Károly készítette 1933. szeptember 25-én, műfaja zsánerkép, hogy a Tabán múzeumból származik, sőt a megjegyzésből az is kiderül, hogy a „Rexa- könyv tesz egy bizonytalan helymegjelölést a Komló utca környékére; a lépcső és a távoli épületek alapján lehetne azonosítani”. Persze nincs minden részlet ennyire telepakolva információkkal, de ez nem a site gazdáin múlott, ha nincs forrás, hát nincs.

   Hallatlanul jó szórakozás ennek a honlapnak a böngészése, még  Zórád Ernő   (katt a névre) sorozata után is, vagy éppen abból következően. Jó alaposan megnézhetjük, hova járt vagy járhatott Krúdy Gyula - a Mély pincébe, Farkas Bélához, az Albeckerbe, ahol egy Lámpás Rudi nevű atyafi kísérte haza a későn érő vendégeket, az Avarba -, megtudhatjuk, hogy a Szarvas-házban egykoron gyógyszertár működött, hogy volt idő, amikor a Rác fürdőt Szent Imrének hívták, és azt is, hogyan köszönt el szórólapján a legendás Kakuk: „A Tabán halálra van ítélve, sok ezer gyönyörű budapesti éjszaka romantikus helyszíne. Eltűnnek a süppedő kis földszinti házak, elviszik magukkal a pesti ember életéből a regényes, szép, vidám és szerelmes éjszakák emlékét. A Tabán utolsó nyarát éli. Búcsúzzunk el hát a halálraítélt, kedves, régi városrésztől, a meghitt kis vendéglőktől, az utánozhatatlan tabáni hangulattól. A Tabán legtipikusabb vendéglője, a Kakuk is utolsó nyarát éli. Emlékezzünk vissza a sok szép eltöltött éjszakára, jó borra, Budai Gyurka szívbemarkoló cigányzenéjére és látogassuk az utolsó nyáron a Kakuk vendéglőt a Tabánban a Kereszt-utca 6 szám alatt.”

katt a címlogóra

Blogunk legújabb darabja a fényképek segítségével  próbálja felidézni a lebontott városrészt. Anyaga folyamatosan bővül és remélhetőleg  a kezdeti hibák javítása után  után segítságet nyújt  az emlékezéshez

Jó böngészést!