Elhangzott Sióagárdon, 2012. május 25-én,
Balogh Rudolfnak, a sióagárdiak birtokában álló képeiből rendezett
kiállítás megnyitóján
Kincsekre leltünk nemrég. Bizonyára sokak számára semmi újdonság nincs abban a hírben, hogy a sióagárdi önkormányzat és a kultúrház falain a magyarok egyik leghíresebb fotográfusának eredeti felvételei lógnak keretezve. És megint sokan lehetnek, akik nem ismerik az alkotót.
Itt jártamkor, ez év februárjában nagy megdöbbenés és öröm volt számomra felismerni a magyaros stílus néven ismert fotográfiai irányzat megteremtője, Balogh Rudolf képeit és rövid nyomozómunka után bebizonyítani hitelességüket.
Ki is hát a művész? A magyar fotográfia történetének egyik legnagyobb hatású személyisége,
Így kezdődik a róla szóló monográfia Kincses Károly és Kolta Magdolna szerzőségében. Hogy hogyan került az ízig-vérig fővárosi fotográfus Sióagárdra, arra életrajza, alkotói pályája, művészeti hitvallása derít fényt.
1879-ben született Budapesten. Apja munkája miatt Győrbe kerülnek. Iskolai tanárától tanul meg fényképezni, akivel később korabeli fotótechnikákkal kísérleteznek. A pályája innentől kezdve egyenesen ívelt: járt a legfontosabb európai városokban a szakma elitjeinél, hogy tudását tökéletesítse. 1903-ban, 24 évesen nyitja első műtermét Budapesten a Váci utcában, hogy a városi polgárokat megrendelésre fotografálja. Ezzel egy időben rendszeresen képeket szállít a Vasárnapi Újságnak, mint a közkedvelt hetilap fotóriportere. Főként városképeket, épületfotókat küld a lapnak, de bepillant a főúri kastélyok, művészlakok életébe is. A húszas évek elején az Est-lapok kiadóvállalat munkatársa lett. Fotóriporterként vezető szerepet kapott az 1925-ben indult Pesti Napló Képes Mellékleténél. Hamarosan felfedezi jellemeket és jellegzetességeket kiemelő hangulatos zsánerképeket. Megélhetést jelentő riporteri munkája mellett folyton kísérletezik, s másfél évtized után jelenik meg első művészfotója a lapban. Tisztában van vele, hogy elismeréseket akkor szerezhet, ha rendszeresen kiállít. A piktoralizmus elvárásainak megfelelni kívánó nemeseljárásokkal készült felvételei hazai és nemzetközi tárlatokon szerepelnek, lefölözve a legnagyobb szakmai elismeréseket. Említsünk néhány képcímet: Tabán éjjel, Téli éjszaka, Könnyű léptek, Torockói udvar, Mocsár. Témaválasztásával, kompozíciós készségével, kitűnő technikai megoldásaival megalapozta hosszan tartó hírnevét. A harmincas években a Magyar Film Iroda laboratóriumának vezetője lett, ott működött élete végéig. A nevét viselő, 1992-ben alapított díj a magyar fotográfia legrangosabb szakmai elismerése.
De térjünk vissza munkásságának legfontosabb fejezeteire. Egyik 1931-es kiállítása után kritikusa így nyilatkozott az „árvalányhajas Magyarországot” bemutató képeiről: „a magyar faj, a mi földünk, népünk és életünk ezernyi csodájának szeretete benne kristályosodott ki legtökéletesebben”. Ma már tudjuk, hogy a bár számos felvétele hozzájárult az idillikus országképzethez, munkásságának összképe ennél jóval összetettebb, többszínű. De engedjék meg, hogy a szakmai részletek helyett az itt látható fotográfiák alkotói környezetéről beszéljek elsősorban.
Balogh Rudolf rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a „magyar levegő és hangulat” fotográfiai megjelenítésének. Óriási szerepet vállal a hazai népi kultúra ismertségében, annak illusztrálásában. Propaganda jellegű felvételei bevonulnak az oktatásba, mint szemléltető eszköz. Idegenforgalmi kiadványokban, közintézményekben, közlekedési eszközökön jelennek meg derűs, romantikusan boldog népéletet ábrázoló felvételei. Az ő javaslatára kerültek a személyvagonok falaira a magyar tájak, jellemző épületek, zsánerek üveg alatti fekete-fehér fotói.
Kankovszky Ervin a következő szavakkal méltatta: „A magyar stílus tulajdonképpen nem más, mint az alföldi magyar nép lelke és jelleme, a magyar lélek képpé fagyott virága. A tiszta jellem, rajongó szív és a mindenért lelkesedő lélek vágyódásainak kifejezése, a fény és árnyék ritmusában. (…) Tárgya leginkább a magyar népéletből való. A képeken napsugár ömlik szét és a fényhatások csillogása uralkodik”.
A húszas - harmincas években a legjellemzőbb magyar terepet kereste fel az alföldtől a Hortobágyon át a dimbes-dombos dunántúli tájakig. A benne élő embert ábrázolta mint földet művelő parasztot, szőlőről gondoskodó gazdát, gyermekét nevelő, ház körül tevékenykedő asszonyt. Benézett a parasztportára, kileste az alvó, játszadozó, vagy járni tanuló gyermekeket. Kikísérte a földműveseket a mezőre, a pásztort a nyájhoz, hogy lencsevégre kapja a díszletül szolgáló legszebb természeti kép előtt tevékenykedő magyar embert. Elleste ünnepeit, közösségi alkalmait, megörökítette templomba, búcsúba menet. A fotók szépségét, a fényképek üzenetét és küldetését csak fokozta, ha a felvétel szereplői eredeti, a tájra, falura jellemző viseletben jelentek meg az objektív előtt. A fotográfus kereste is a megfelelő terepet a Sárköztől az Alföldön át Erdélyig. Így találta meg a harmincas években kicsiny, de gazdag országunkban a Sió és a Sárvíz által közrefogott Sióagárdot és járt vissza évtizedekig, a falubeliek vendégszeretetét vissza nem utasítva, immár a közösség és értékei iránt elfogultan. Mondhatni felfedezte megismertette a nagyvilággal a falu lenyűgözően szép, karakteres, ikonikussá vált viseletét.
Ne firtassuk, spontán, vagy beállított felvételek függenek-e itt a falakon. A képek alkotói szándéka és üzenete egyértelmű. Kivitelezésük kitűnő szakmai tudásról, kompozíciós fegyelemről, biztos egyensúlyteremtő érzékről tanúskodnak, ezek voltak Balogh Rudolf „mesterjegyei”.
A szerző által készített, copyright-cégjelzéssel ellátott nagyítások (vintázs kópiák) értéke kétségbevonhatatlan majd száz év elteltével is. Hiszen a magyar fotográfiai örökség termékeny és halhatatlan alakjának életművének néhány eredeti darabjával büszkélkedhet ez a piciny falu.
Vigyázzanak rá és őrizzék méltón, ahogy eddig is tették!
Köszönöm a figyelmet!
Összeállította: dr. Szabó Magdolna muzeológus, Szeged
- mÜVÉSZI FÉNYKÉPEK KIÁLLÍTÁSA
22.SZÁM 1908. 55. ÉVTOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 443
A kiállítás roppantul gazdag anyagából csak
a legjavát említhetjük, ha nem akarunk katalógust
adni. A három főherczegi amatőr:
Auguszta s Izabella főherczegasszonyok, s
József főherczeg mellett ugyanis együtt van a
magyar műkedvelő fényképészek színe-java.
De az összes termeket megtöltő képek közül
is kiválnak Bacsa András autochrom-jai, melyek
üveglemezeken a természet, az interieurök,
s a festmények egész színpompáját megdöbbentő
hűséggel adják vissza. Egyik legszebb
darabja a tárlatnak még Balogh Rudolf képe:
•Tabán éjjel». Thaulovi mélység van ebben a
felvételben, s igazi művészettel van megoldva
benne a fotografálás egyik legnehezebb problémája:
sötétben szinhatásokat revelálni. Balogh
gyűjteménye egyébként is elsőrangú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése