FSZEK Budapest Gyűjtemény
A Casanova-ház a Hadnagy utca 14. alatt a Tabánban. Ez a helyszín Kárpáti Aurél novellája nyomán terjedt el a köztudatban. (A Tabánnal együtt lebontották.) (Kárpáti Aurél: Jacopo meséje. In. Budai képeskönyv, Élet kiadása, Bp. é.n. [1914] 257-270. o.)
PÁRIZS. Az olasz utazó, író és kalandor a Wallenstein grófok könyvtárosaként a csehországi Duchcov (Dux) kastélyában írta meg Életem történte címmel visszaemlékezéseit. Casanova, aki tökéletesen beszélt több európai nyelvet, 1789-től írta francia nyelven önéletírását, szakértők szerint briliáns irodalmi stílusban. A kézirat tisztán olvasható és egyenletes, a szövegben kevés a javítás.
Az író akár napi tizenkét órát is dolgozott a kéziraton 1798-ban bekövetkezett haláláig. Halála utáni hírnevét éppen az emlékiratainak köszönhette. Az in folio formátumban íródott mű 3700 oldalas. 1821-ben Friedrich Arnold Brockhaus német enciklopédiakiadó tulajdonába került a kézirat. A második világháború alatt csodával határos módon maradt meg az épület pincéjében, amely teljesen megsemmisült Lipcse bombázása alatt.
A kézirat a háború után a Német Szövetségi Köztársaságba került.
A mű kiadásainak többsége nagyban különbözött az eredetitől. 1822-ben jelent meg első ízben németül, erősen cenzúrázva. 1826-ban ezt a szöveget fordították vissza franciára, s ebből is további részeket kihúzott a cenzor. Egyre több kalózkiadás jelent meg, amelyeknek szövege mind jobban távolodott az eredetitől, az asszonyokkal töltött szerelmes jelenetek leírásától, amelyből százhúsz található az önéletírásban. A memoár teljes egészében csak 1960-ban jelent meg több nyugati országban, miután szakértők tanulmányozták az eredeti kéziratot. A tulajdonosok ezalatt a nagyközönségnek nem mutatták meg a könyvet. A magyarázat az volt, hogy a könyvben valamennyi nő neve kezdőbetűvel jelent meg, hogy ne sértsék meg az utódokat. 2007-ben az akkori tulajdonos úgy döntött, hogy eladja a kéziratot. Az első ajánlkozó a francia Nemzeti Könyvtár volt, amely nem hivatalos értesülés szerint tízmillió euróért (több mint hárommilliárd forint) jutott az emlékiratokhoz. Sokan arra számítanak, hogy az eredeti kézirat a kalandor életének eddig ismeretlen epizódjaira deríthet fényt.
Casanova nevének első magyarországi említése elvész a XVIII. század homályában. Annál élénkebben élhetett az akkori Magyarország és magyarság képe az ő emlékezetében, hiszen Memoire-jainak bizonysága szerint, gyakran fordult meg magyarok, diplomaták és katonák, mágnások és kalandorok társaságában. Rendkívül melegen emlékezik vissza Mária Teréziának arra a (talán testőr) kapitányára, akinek Henriétte-t köszönhette. Azonban csalódottan írta, hogy a királynő virágkorában a szenteskedés odáig fajult, hogy „azokat a szerencsétleneket, akik bájaikkal és szerelmeskedésükkel üzérkednek — a történelmi Magyarország végvárába — Temesvárra kell küldeni".
Bécsi kalandjai során beszámolt arról, hogy egy milánói táncosnő lakásán megismerkedett Erdődy Kristóffal és Kinsley herceggel. Bécsből már csak egy ugrás Pozsony, ahová 1783-ban el is jutott: „Vais báró néhány szép kisasszony társaságában kirándulásra hívott Pozsonyba" - írja. Az újabb kutatások nemcsak Henriette kapitányára és a pozsonyi esetre vonatkoznak, hanem állítólagos „huzamosabb magyarországi tartózkodására" is. Ez Held Albert budapesti hírlapíró buzgólkodásának köszönhető, aki „kinyomozta" és 1913-ban a Pesti Hírlap közzétette „Casanova Magyar országon" c. cikkében a magyarországi tartózkodás addig ismeretlen részleteit. Forrásul egy Zech József Waldemar fordításában kiadott könyvet tüntetett fel, ennek létét azonban semmi nem igazolja.
A Hét 1913 májusában Kárpáti Aurél Jacopo meséje c. elbeszéléséhez szintén a Pesti Hírlapban megjelent Casanova Magyarországon cikk szolgáltat alapot. Eszerint a velencei börtönből éppen kiszabadult Casanova Budára érkezik, hogy köszvényét gyógyítsa. A szerb kocsmáros lányát azonnal szerelmi lángra lobbantja — este egy budai kastélyban meglátogatja régen elhagyott szerelmesét —, másnap a kocsmároslányt akarja megszöktetni, de annak vőlegénye útközben feltartóztatja őket és a lovagot összeszurkálja.- Felgyógyulása után Jacopo sietve elhagyja Budát. Memoárjaiban ugyanakkor meg sem emlékezett a szép Kostjics Száváról".
A Nők Lapjának 1962ben ismét felbukkant a tabáni „legenda". Az öreg Sztankő Juszti néni dédanyjától (?) származó hiteles emlékként beszélt róla. Held Albert kegyes „csalása" félszázadon keresztül foglalkoztatta írók és hírlapírók, sőt még ma is élő személyek fantáziáját. Amíg azonban semmiféle kiadásból, vagy kiadatlan kéziratból nem nyer igazolást Casanova magyarországi, illetve budai tartózkodásának nyoma, addig az egész történetet a legendák világába kell utalni.
Casanova, alias C. János Jakab (de Seingalt), Velencében született 1725 ápr. 2-án. Előbb jogtudományokkal foglalkozott, majd papi pályára lépett. Kiváló műveltsége, előkelő megjelenése révén csakhamar bejutott az elsőrangú velencei körökbe; szerelmi kalandjai miatt azonban nemsokára börtönbe került, a szemináriumból pedig kiutasították. Ekkor elhagyta Velencét, előbb Nápolyba, majd Rómába ment, ahol Aquaviva bíboros álláshoz juttatta, melyet azonban kicsapongásai miatt csakhamar elvesztett. Innen kezdve rendkívül kalandor életet élt.
Velence hadi szolgálatába állott s 1743. Konstantinápolyba, majd csapatához Korfuba vitorlázott. Feslett életmódja következtében innen is távoznia kellett és Velencébe tért vissza, hol előbb a Szt. Sámuel-szinházban mint hegedűjátszó, majd mint csodadoktor élt. Kényes természetű szerelmi kalandjai újból olyan helyzetbe juttatták, hogy kénytelen volt Velencét elhagyni. Ekkor a játékban keresett szerencsét és Párisba ment, innen pedig újból Velencébe, ahol kalandjai miatt 1755. az ólomkamarákba zárták. Börtönéből 15 hónap múlva csellel kiszabadult és másodízben Párisba ment, ahol újból rendkívül feslett életet élt.
Ennek dacára az előkelő társaságokban is megfordult és fényes szerepet játszott: érintkezésbe lépett a kiváló államférfiakkal, írókkal, művészekkel, de különösen a nők előtt állott nagy kegyben. Párisban szerencsés pénzügyi és bűvészeti sikerei révén nagy vagyonra tévén szert, utazásokat tett Németországban, Svájcban, Olaszországban (itt a pápa aranysarkantyús lovaggá avatta) és Angliában. Berlinben Nagy Frigyessel volt találkozója, aki őt a kadét-intézet kormányzójává akarta tenni, de ezt C. nem fogadta el. Innen Pétervárra ment, ahol Katalin cárnő kihallgatáson fogadta.
Onnan Varsóba utazott, melyet azonban Branicki kamarással vívott párbaja miatt elhagyni kényszerült és Drezdán és Prágán keresztül Bécsbe, majd ismét Párisba tért vissza. Könnyelmű, frivol kalandjai eközben oly rossz hírbe hozták, hogy majdnem mindenünnen kitiltották és így 1767 óta Párisban sem volt maradása. Madridba ment tehát, de itt sem járt különben. Noha később megengedték neki a Velencében való tartózkodást, mégis leginkább Párisban élt és itt a Dux-ból (Csehország) való Waldstein gróffal ismerkedett meg, ki őt könyvtárosává nevezte ki. Ettől kezdve C. élete végéig Dux-ban élt.
Forrás:hierk,sk
A mű kiadásainak többsége nagyban különbözött az eredetitől. 1822-ben jelent meg első ízben németül, erősen cenzúrázva. 1826-ban ezt a szöveget fordították vissza franciára, s ebből is további részeket kihúzott a cenzor. Egyre több kalózkiadás jelent meg, amelyeknek szövege mind jobban távolodott az eredetitől, az asszonyokkal töltött szerelmes jelenetek leírásától, amelyből százhúsz található az önéletírásban. A memoár teljes egészében csak 1960-ban jelent meg több nyugati országban, miután szakértők tanulmányozták az eredeti kéziratot. A tulajdonosok ezalatt a nagyközönségnek nem mutatták meg a könyvet. A magyarázat az volt, hogy a könyvben valamennyi nő neve kezdőbetűvel jelent meg, hogy ne sértsék meg az utódokat. 2007-ben az akkori tulajdonos úgy döntött, hogy eladja a kéziratot. Az első ajánlkozó a francia Nemzeti Könyvtár volt, amely nem hivatalos értesülés szerint tízmillió euróért (több mint hárommilliárd forint) jutott az emlékiratokhoz. Sokan arra számítanak, hogy az eredeti kézirat a kalandor életének eddig ismeretlen epizódjaira deríthet fényt.
Casanova nevének első magyarországi említése elvész a XVIII. század homályában. Annál élénkebben élhetett az akkori Magyarország és magyarság képe az ő emlékezetében, hiszen Memoire-jainak bizonysága szerint, gyakran fordult meg magyarok, diplomaták és katonák, mágnások és kalandorok társaságában. Rendkívül melegen emlékezik vissza Mária Teréziának arra a (talán testőr) kapitányára, akinek Henriétte-t köszönhette. Azonban csalódottan írta, hogy a királynő virágkorában a szenteskedés odáig fajult, hogy „azokat a szerencsétleneket, akik bájaikkal és szerelmeskedésükkel üzérkednek — a történelmi Magyarország végvárába — Temesvárra kell küldeni".
Bécsi kalandjai során beszámolt arról, hogy egy milánói táncosnő lakásán megismerkedett Erdődy Kristóffal és Kinsley herceggel. Bécsből már csak egy ugrás Pozsony, ahová 1783-ban el is jutott: „Vais báró néhány szép kisasszony társaságában kirándulásra hívott Pozsonyba" - írja. Az újabb kutatások nemcsak Henriette kapitányára és a pozsonyi esetre vonatkoznak, hanem állítólagos „huzamosabb magyarországi tartózkodására" is. Ez Held Albert budapesti hírlapíró buzgólkodásának köszönhető, aki „kinyomozta" és 1913-ban a Pesti Hírlap közzétette „Casanova Magyar országon" c. cikkében a magyarországi tartózkodás addig ismeretlen részleteit. Forrásul egy Zech József Waldemar fordításában kiadott könyvet tüntetett fel, ennek létét azonban semmi nem igazolja.
A Hét 1913 májusában Kárpáti Aurél Jacopo meséje c. elbeszéléséhez szintén a Pesti Hírlapban megjelent Casanova Magyarországon cikk szolgáltat alapot. Eszerint a velencei börtönből éppen kiszabadult Casanova Budára érkezik, hogy köszvényét gyógyítsa. A szerb kocsmáros lányát azonnal szerelmi lángra lobbantja — este egy budai kastélyban meglátogatja régen elhagyott szerelmesét —, másnap a kocsmároslányt akarja megszöktetni, de annak vőlegénye útközben feltartóztatja őket és a lovagot összeszurkálja.- Felgyógyulása után Jacopo sietve elhagyja Budát. Memoárjaiban ugyanakkor meg sem emlékezett a szép Kostjics Száváról".
A Nők Lapjának 1962ben ismét felbukkant a tabáni „legenda". Az öreg Sztankő Juszti néni dédanyjától (?) származó hiteles emlékként beszélt róla. Held Albert kegyes „csalása" félszázadon keresztül foglalkoztatta írók és hírlapírók, sőt még ma is élő személyek fantáziáját. Amíg azonban semmiféle kiadásból, vagy kiadatlan kéziratból nem nyer igazolást Casanova magyarországi, illetve budai tartózkodásának nyoma, addig az egész történetet a legendák világába kell utalni.
Casanova, alias C. János Jakab (de Seingalt), Velencében született 1725 ápr. 2-án. Előbb jogtudományokkal foglalkozott, majd papi pályára lépett. Kiváló műveltsége, előkelő megjelenése révén csakhamar bejutott az elsőrangú velencei körökbe; szerelmi kalandjai miatt azonban nemsokára börtönbe került, a szemináriumból pedig kiutasították. Ekkor elhagyta Velencét, előbb Nápolyba, majd Rómába ment, ahol Aquaviva bíboros álláshoz juttatta, melyet azonban kicsapongásai miatt csakhamar elvesztett. Innen kezdve rendkívül kalandor életet élt.
Velence hadi szolgálatába állott s 1743. Konstantinápolyba, majd csapatához Korfuba vitorlázott. Feslett életmódja következtében innen is távoznia kellett és Velencébe tért vissza, hol előbb a Szt. Sámuel-szinházban mint hegedűjátszó, majd mint csodadoktor élt. Kényes természetű szerelmi kalandjai újból olyan helyzetbe juttatták, hogy kénytelen volt Velencét elhagyni. Ekkor a játékban keresett szerencsét és Párisba ment, innen pedig újból Velencébe, ahol kalandjai miatt 1755. az ólomkamarákba zárták. Börtönéből 15 hónap múlva csellel kiszabadult és másodízben Párisba ment, ahol újból rendkívül feslett életet élt.
Ennek dacára az előkelő társaságokban is megfordult és fényes szerepet játszott: érintkezésbe lépett a kiváló államférfiakkal, írókkal, művészekkel, de különösen a nők előtt állott nagy kegyben. Párisban szerencsés pénzügyi és bűvészeti sikerei révén nagy vagyonra tévén szert, utazásokat tett Németországban, Svájcban, Olaszországban (itt a pápa aranysarkantyús lovaggá avatta) és Angliában. Berlinben Nagy Frigyessel volt találkozója, aki őt a kadét-intézet kormányzójává akarta tenni, de ezt C. nem fogadta el. Innen Pétervárra ment, ahol Katalin cárnő kihallgatáson fogadta.
Onnan Varsóba utazott, melyet azonban Branicki kamarással vívott párbaja miatt elhagyni kényszerült és Drezdán és Prágán keresztül Bécsbe, majd ismét Párisba tért vissza. Könnyelmű, frivol kalandjai eközben oly rossz hírbe hozták, hogy majdnem mindenünnen kitiltották és így 1767 óta Párisban sem volt maradása. Madridba ment tehát, de itt sem járt különben. Noha később megengedték neki a Velencében való tartózkodást, mégis leginkább Párisban élt és itt a Dux-ból (Csehország) való Waldstein gróffal ismerkedett meg, ki őt könyvtárosává nevezte ki. Ettől kezdve C. élete végéig Dux-ban élt.
Forrás:hierk,sk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése