HÚSVÉTI ÉLET A RÉGI PEST-BUDÁN

Kereszt térről indul a körmenet a Hadnagy utcán át

A fővárosi nép húsvéti mulatságainak egyik epizódja most is a gellérthegyi búcsú. A Gellérthegyen való húsvéti mulatozás régi évszázados hagyománya a főváros népének, abból az időből ered, mikor a mostani legnépszerűbb kirándulóhely : a városliget még a Rákos homoksivatagához tartozott s az ünnepi kirándulók olyan messze földre nem is merészkedtek. Mostanában husvét másodnapján szokás a Gellérthegyre menni, a régi világban husvét első ünnepét ülték meg fenn a hegyen a pestiek és budaiak. A Vasárnapi Újság közli, a mit ezekről a régi hegyi mulatságokról egy múlt századbeli német könyv jegyzett föl.

Veröfényes húsvéti napokon — beszéli az említett könyv írója — megindult a pest-budai közönség nagy népvándorlása a Gellérthegy felé, hol az éj beálltáig gondtalanul vigadtak s szívták az üde tavaszi levegőt. Különösen megkapó látvány volt a hegyen föl lassan kúszó tömeg a budavári oldalról. A hegy telve emberekkel s csak alsó részén látszik itt-ott, zöld ruhájának egy-egy darabja. Szakadatlan sorban vonul a sürtt ember- csoport a Rácvárosból vezető keskeny ösvényen a hegy tompa csúcsa felé.

A hegy helyet sem adhat mindannyinak, mert a Duna felöl meredek sziklák és függőleges mélység, az ellenkező oldalról pedig szöllös kertek szabnak határt az emberáradatnak.

Annyival meglepőbb ez a jelenet, mert a hegyre különben egész éven át senki sem megy, egészen elhagyatottan áll. A kocsiút, mely kevésbé  meredek, sokkal hosszabb és egészen érdekesség nélkül való. Itt vannak a Kalvária-hegy stációi, mely egyszerű, kis fallal körülvett kőkeresztböl áll.
    Nemsokára elértük célunkat, — folytatja a múlt századbeli szemtanú, — de ki írhatna le mindent! Valahányszor megálltam s valamit meg akartam tekinteni, százakból álló emberraj tódult felém és ragadott önkéntelenül magával. Mielőtt még időm lett volna pontosan megnézni, a mit egy szempillantás előtt láttam, egész más helyen találtam magamat. 

 Létrás szekerek, tele nagy boros és sörös hordókkal, melyek körül száz és száz szomjas ember forgolódott; sátrak, melyek körül mézesbábokért törte magát a nép; ismét mások, tele aprólékos portékákkal, u. m. pipákkal, olvasókkal, képekkel, játékszerekkel, fésűkkel, gombokkal stb.; boltok, melyekben lutrit játsztak s kapdosták a mandoletti- és szalámi-árusok nyalánkságait; asztalok, melyeken kövér pecsenyéket szeldeltek s nem egy pohár budai ó-bor mellett emlékeztek az elmúlt időkről ; hozzá csinytalan gyerekcsoportok, melyek világos nappal röppentyűket eresztettek ; élemedett emberek, kik aggkortól erőtlenül, bortói mámorosán, alig találták a hazafelé vivő utat ; henye, puccos órácskák ; anyák, kik cifrán kiöltözött lányaikat korholják, a mért uszályaikat le hagyták taposni ; koldusok, kik alamizsnáért rimánkodnak és pohos polgárok, kik semmit sem adnak : mindez tarkán, össze-vissza, egymásra halmozva adja érthető képét a zűrzavaros egésznek.

Szép, de testet és lelket fárasztó ez a bó- dítóan hullámzó tömeg s csak félig-meddig jutalmazna, ha a jelenlét kielégített kíváncsiságán kivül nem volna még más magasabb élvezet is fenntartva. Romladozó falak mutatják a hegy csúcspontján egy régi erőd maradványait, mely a hegynek nevét kölcsönözte. Fekvésük magasabb, mint a hely, hol az ünneplő tömeg újjong. Felkapaszkodtam rá és tekintetem a távolba mélyedt. De itt csak egy kilátátás nyílik — a vár felé. A mi az ellenkező oldalon esik, az a félországban a legérdektelenebb (?) tájék. De ez egyetlen kilátás is oly szép, hogy ha az ember elmélyed szemléletébe, még a közeli lárma sem zavarja.

 Közepén a vár teljes pompájában, kissé balra tőle a legszebb távlatban zöldelő völgyek, szöllökkel és erdőkkel beültetett magas hegyek közt, szép házikókkal ékesítve ; jobbra, a mennyire a szem ellát, a Duna ezerféle dekorációival, számtalan görbületeivel és szigeteivel s ott, a hol elmosódó kékség szab határt a szemnek, még látszik egy ezüstös, csillogó torony, mely folytatását sejteti a szép tájnak. A híd és Pest, nagysága egész terjedelmében fejezik be a képet.

Forrás:Budapesti Hirlap 1895. április 14