A tabáni -Kereszt-téren régi, híres móri korcsma áll,kertje zsúfolt a vasárnapi vendégekkel. Egy kövér és jókedvű gitáros vidám dalokat harsog a kerítéshez támasztott emelvényen, a tulajdonos és gyerekei maguk hordanak ételt, italt az asztalokhoz s a kért fölött rántott húsok, saláták, könnyű borok illata kavarog. Fürtös folyondár omlik alá a háztetőről, amelyen macska sétál és néha unatkozva letekint a mulatókra. Jönnek-mennek az emberek, magányos kirándulók betérnek egy pohár borra, odakönyökölnek valamelyik ismerős, vagy ismeretlen család asztalára, kibeszélik magukat és tovább indulnak. A pesti vendég sem finnyáskodik itt, elnézően mindent kedvesnek talál a budai kedély és pusztuló romantika ittfclejtett kertjében. Lassan sötétedik, a téren fölgyujtanak néhány petróleum lámpát; de a sarkon, hol a Kereszt-utca torkollik a térre, már villanykörte ég. Ott a kulturhatár, a korcsma kapujától mindössze huszonöt lépésnyire.
Kilépünk a kapun s a mély és sötét boltív alól egyszerre csak előbukkan egy furcsa, toprongyos, viharvert emberke, csupa rongyba, szakállba és bizonytalan színekbe burkolózva. Cipőt hord a lábán, de egyiknek sincs talpa és lámpást lóbál a kezében, ormótlan istálló-lámpást, amelyben gyertya ég. Nem szól, nem köszön, csak megindul előttünk, óvatosan lep, néha ,hátranéz ránk furcsa, intő tekintettél és rávilágít lámpájával egy-egy kődarabra, ami ott hever az utcán s amit az ő lámpája nélkül is éppen olyan jól meglátnánk, mint igy. Pár perc az egész ut, már ott ,is vagyunk a villanyfényes sarkon, a lámpás ember megáll és megemeli a sapkáját. Megtudjuk, hogy negyvenkét éve ‘minden áldott este ö világit a kaputól a sarokig minden távozó vendégnek. Kezdte akkor, mikor még tényleg koromsötétben botorkáltak ki a kapualjból a hajdani lumpok és világit, ma is, mikor már tulajdonképpen semmi szükség sincs rá. Egyszerűen ittmaradt a múltból és mert minden vendéget meghat a furcsa külseje, a szomorú, éneklő hangja és dadogó beszéde s az imbolygó lámpása, ami egy letűnt kor halovány fényével leng végig a budai utcán: valószínűleg jól keres a világító foglalkozásával. Mi is száz koronát adtunk neki személyenként és teljes megindultsággal búcsúztunk el az öreg budai Szentjánosbogártól, aki távozáskor még azt is bevallotta, hogy — háziúr Pesten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése