Pesti Napló Pesti Napló, 1928. május (79. évfolyam, 99–121. szám)1928-05-20 / 114. szám
A legropogósabb idei libát valamikor a Frau Godlnál lehetett kapni, természetesen Budán és természetesen a Tabánban, közel a Krisztinaváros határához, a Naphegy délkeleti lejtőién, a Holdvilág nccában, tudnillik. a Hullám ueea mellett, a Kőműves ucca tőszomszédságában.
Aki e pontos helyrajzi adatok után sem találná meg Frau Godlt.ne vessen rám követ, mert Frau Godl kis kocsmájával egyetemben már régen eltűnt a föld színéről, Már csaknem erre a.sorsra jutott a kacskaringós uccácska is. de a főváros egyre késik a Tabán sokat hirdetett' szabályozásával s ezért van meg még manapság is a Holdvilág ucca. Járni is benne valaki s talán nincs is már az uccában aki emlékeznék arra, hogy tavaszi, nyári estéken igen tekintélyes uraságok kapaszkodtak föl a Kereszt tér feiől a gidres-gödrös kövezeten ama sárga házikó felé hol Frau Godl várta őket a tenyérnyi kis udvaron. Az udvar közepén terebélyes ecetfa virított, zöldre festett hordócskákban három-négy oleander nyitotta fehér és rózsaszín virágait. Asztal mindössze négy volt a »Kerthelyiség«-ben s aki nem sietett, nem kapott helyet Frau Godl vendéglőjében.
Mindenesetre érdemes volt sietni, mert a kicsiny, de válogatott társaság, mely helyhez jutott a négasztal körül, jó budai bort és kitűnő vacsorát kapott. A fehérfőkötős, kedves öreg asszonyság. aki tulajdohképpen az Eberhard Mária nevet viselte, mesteri oklevelet érdemelt fejedelmi libapecsenyéjéért. Az idei libát senki se tudta oly pompás ropogósra sütni, mint a. népszerű hölgy, sem Tabánban, sem a Krisztinában, ahol pedig mindenkor nevezees libasütőmesterek tanyáztak, valamint Óbudán sem, ahol pedig a híres Péter-Pálnapi búcsún valósággal nemzeti becsület kérdése is vo'It, hogy gáncs nélkül sikerüljön a libapecsenye.
Frau Godl azonban egyéb asztali örömöket is tartogatott vendégeinek, kik között valóságos tábornokok és kúriai bírák is voltak. A libacomb mellé tejfölös uborkasalátát is adott, még pedig olyat, amelyhez már kora reggel meggyalulták az uborkát és sóban, borecetben jól megérlelve adták estébe kelve az asztalra, jól tudván, hogy a frissen gyalult uborka gyomorrontást és hideglelést szokott okozni. Azután cseresnyósrétes következett, mert pünkösdre, ha nem esett korai terminusra, már rendesen érett a cseresnye a déli fekvésű budai kertekben.
A rétes szintén ropogós és sárgáspiros volt, mint a libapecsenye s a tésztájában finom morzsa szikkasztotta fel a túltengő nedveket s apróra tört mandula gyarapította a kívánatos ízeket. Majd elfelejtettem, hogy a. liba belsejében majorána is illatozott, a külsejét viszont sütés közben egy kis szalonnabőrreí dörzsölgette a derék asszonyság, hogy olyan ropogós legyen a bőre, mint az újévi malacé. Azt is kár volna meg nem említeni, hogy a salátán kívül egy kis finom, gyenge, kapros tökfőzelék is járult a hús mellé azok számára, akik értékelni tudták, hogy, ez a garnírung is igen jól illik a libahús mellé. A bor hol fehér, hol vörös színben csillogott a poharakban, aszerint, hogy a Csatárkán, vagy a Sashegyen szüretelték-e?
Mindkét színben felette alkalmatos volt a hangulat emelésére, lóvén közismert tény, hogy a budai bor már Mátyás király óta, amolyan »mosolygó«, »nevető« bor, tudniillik mosolyog, nevet, barátkozik tőle az, aki issza, vidáman szórakozik a citera meg a harmonika hangjai mellett, nem teremnek agyában gonosz indulatok, mint manapság némely mérges homoki boroktól.
A Holdvilág uccán kívül más budai tájakon is szeretetted áldoztak Pünkösd táján az idei libának és a cseresnyésrétesnek, bár voltak, akik ezek fölé helyezték a rántott csirkét s a káposztásrétest.......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése