KRÚDY 140

140éve 1878 október 21-én született Csákányi Gyula néven Krúdy Gyula .Az aláabbi fotón  1913-ben az ügetőn látható Bródy Sándor társaságában.

A vendéglátás

( Szindbád-történetek)

Irta Krúdy Gyula

Élt egy özvegyasszony M.-ben, akihez Szindbádot bizonyos régebbi ismeretség fűzte, úgy hogy mikor a végzet kiszámít-hatatlanságából az asszony özvegy lett, Szindbád megjelent a városkában, hogy a megboldogult hátrahagyott ruháit felpróbálja. Talált is egy sárga felöltőt, amely kedvére látszott lenni. 

— Ebben járt a megboldogult a vásárokra és mindig sok bankót hozott haza a zsebében, -— mondta •az özvegy, hogy kedvet csináljon Szindbádnak a kabáthoz. 

Szindbád a kabátban előlről-hátulról nézegette magát, kipróbálta a szarvas-aggancsból való gombokat, a zsebekbe mélyesztette kezét, pár lépést tett a tükör előtt. 

— Mintha csak a szegény uramat látnám! — kiáltott fel Ibolyka. — 

Hatha még a bajuszát is kipederné, mint ő szokta! 

Ibolyka a sárga felöltőben a javában álló szüretre is meginvitálta Szindbádot. 

" -— Helyes. Úgyis bánatot szüreteltem pár esztendőn át, nem árt egy kis édesmust a sok fanyarság után, — sóhajtott fel Szindbád. 

A kocsi kerekei úgy pörögtek a szőlőshégy lábánál, mintha azokat a rakétákat utánoznák, amelyek majd estére kavarognák a magosban. A zöld kapu a szüret tiszteletére újonnan volt festve, hogy a vendég örömmel nyisson be. Kerek kő mélyedésében barackfa tuskói alatt a venyige keserű füstje, életvidámító lángja repkedett, mintha ezzel örökre el volna felejtve minden bánat, amely a földön volt idáig. A szőlőszedő lányok kövéren guggoltak a levél-lombok alatt, mintha azokat a nőket példáznák, akiktől ezentúl csak jót és kellemeset várhatunk. 

Ibolyka, bár romantikus nő volt, nyomban észrevette Szindbád lázas érdeklődését a szedőlányok iránt. 

— Tolvajok ezek mind, lelkem. Kicsipegetnék a legszebb szemeket a fürtből, ha ki nem fognék rajtuk. Reggelenkint egy félóra hosszáig szabad nekik szőlőt enni. Addig úgy telerakják magukat, hogy el megy az étvágyuk. 

Szindbád' búcsúpillantásokat vetett a szőlőillatú menyecskék felé, vége van annak, hogy velük együtt szedhése a fürtöket. Egy karót vett tehát a kezébe és a tüzet piszkálta, mintha ez volna a legfőbb gondja a világon. De egyszerre feleszmélt, mert lacipecsenye finom illata szálldosott feléje a szomszédos szőlőből. Csakhamar fel is fedezte azt a formás asszonyságot, nki' a szomszédban a pecsenyét forgatta és közben úgy hajolt a tűz felé, mintha szerelmes volna bele. 

Ibolyka figyelemmel kísérvén Szindbád kalandozó pillantását, így szólott a lovaghoz: 

— Az idén nagyon döglik a disznó, azért sütnek mindenütt lacipecsenyét a szőlőkben. Mi majd roston csirkét sütünk. 

Szindbád nem vetett többé epedő pillantásokat a pecsenyés asszonyság felé, mert most új látnivaló kötötte le a figyelmét.Fiatal kisasszonyokhemperegtek, bukfenceztek, pajkoskodtak egy közeli szénaboglyában. Mielőtt Ibolyka bármilyen megjegyzést is tehe tett volna. Szindbád lalpraállott és a kisasszonyok közé keveredett. Már javában hányta a bukfencet a boglyában, miközben valami alattomos módszerrel jól megkacagtatta, megvisongatta a hancúrozó leányokat, amikor Ibolyka a helyszínére érkezett és méltóságteljesen körülnézett : 

— Valóban nem hittem volna, Szindbád, hogy arra tanítja húgaimat, hogyan rongálják ruháikat, elvészítgessék hajfésűiket, elszakgassák kötényeiket. Azt hittem, hogy már benőtt a fejelágya vén ember létére. 

— A bácsi meghúzta a hajamat, — jelentkezett egy kisasszony, aki kedvében szokott járni Ibolykának. 

Szindbád védekezőleg mormogta: 

— Szüret van, vagy mi á szösz. 

De szégyenkezve lecsúszott a szénaboglyáról és elkullogott abba az irányba, amelyet Ibolyka felemelt keze jelölt ki neki. Az irány pedig a présház felé vezetett, ahol már megterítve, felvirágozva, edényesen, mint valami kicsípett lakodalmi vendég várakozott az asztal. A poharakba szakértő kéz vegyítette a mustot az óborral. Az eresz alatt feltűnő apró legyek azt jósolták, hogy nemsokára beköszönt az esős időjárás, sietni kell tehát az élet örömeivel. Az evőkések fényesre súrolt lapjain utoljára csillant meg a húnyo napsugár. A közeli Bükk-hegység őszi gyászruhában, elnémulva merengett a szüreti táj felett, mintha őt már ilyen csekélység nem érdekelné. 

Ibolyka fehér kötényt kötött és úgy sürgött-forgott a tűzrakás és a présház körül, mintha: azt akarná elhitetni Szindbáddal, hogy most már így fog történni mindig az egész életen keresztül. Szindbádnak eszébe ötlött, hogy Ibolyka nagyapja fogadós volt a városkában, nyilván itt tanulta gyermekkorában az asszony a szives vendéglátás különböző fogásait. A csirkecombokat oly gondosan forgatta a roston, mintha gyermekei'lettek volna. Az olvadó zsírokat, szalonnákat olyan lágy cipóra csurgatta, amilyen cipót Szindbád még életében nem evett. A kasokból a legépebb fürtöket válogatta ki, mintha egy herceget várna vendégségbe. Szabó nénit, egy öreg asszonyságot úgy megfuttatta a présház körül, mintha nem is egyszerü szüretről, hanem legalább is eljegyzésről volna szó. 

Szindbád csak nézte, nézte azt a repkedő fehér kötényt a tüz körül, amelynek környékén most mindenféle régi,ízek, zamatok, szagok jutnak eszébe... Régi fogadók, amelyek előtt alkonyattal állott meg a postakocsi az utazókkal és a konyhában már nagy piros láng emelkedett, mint a beteg ember előtt a jó egészség képe. Kövér asszony siet elő kövér konccal, amelynek fűszerein, ízén át újra virulni kezd a koplalásban hervadó gyomor. Piros bort tesznek piros abroszra és piros ablakon át néz be az ebédlőbe a piros napsugár. Szentkép van a falon, amely áldólag tekint le a falatozó utazó felé. úgy hogy az utasnak kedve szottyan néma, de annál bensőségesebb felköszöntőt rebegni a fogadó pátrónusa felé. Majd papucsaival jókedvű ütemeket verő szolgálóleány viszi előre a gyertyát a kanyargós grádicson, ahol kellemetes ágy várja a fáradt utazót, hogy abban szülőföldjéről álmodjon. 

— Mily jó volna elutazni! — mormogta Szindhád félhangon, hogy Ibolyka darab időre abbahagyta a pecsenyeforgatást. Elámulva nézett Szindbádra: 

— Hová az ördögbe menne? Nem jó tán itt a szüret, nem eresztett elég bőven a hegy, nem kisérte cl idáig étvágya vagy szomjúsága? 

Szindbád egykori utazásaira gondolt, száncsörgést hallott képzeletében, mikor is pirosderékú tornyok felé nyargalt a Kárpátok között. 

— Mit ér. ha nem enged megismerkedni idegen nőkkel, akiknek újra meg újra elmondhatnám azokat a bevált szép szavakat, amelyeket a nők állítólag életük végéig nem tudnak elfelejteni? . . . 

Ibolyka villájára tűzött egy csirkecombot és figyelmesen vizsgálta, hogy mennyi sütés szükséges még a jóízüségéhez. A villa két ága között fürkésző pillantást vetett Szindbádra és minden harag nélkül azt kérdezte: 

— Hazudozni szeretne nőknek? 

Szindbád szótlanul bólintott. 

Ibolyka felelet helyett elővette a kávédarálót és két térde közé szorítva, letelepedett Szindbád szomszédságába: 

— Ne mondja, hogy nem látom szívesen. Az én vendégszeretetem 

hires messzi vidéken. Nem akarom, hogy elégedetlen legyen nálam. Hazudjon tehát, Szindbád. Hazudjon addig, amíg a csirke. megsül és én ezt a kávét megdarálom. 

Szerelem, — kezdte Szindbád azon a régi szélhámos hangon, amelynek hallatára nyeregben száguldó svindlerek, feldühödött apák és férjek pisztoIyai elől menekülő nőcsábítók jutnak az emberek eszébe, de nem a nőkébe, akik ezeket a hangokat meghallgatják. 

Szerelem, — ismételte lágyan tremolázva, hogy a hallgató azt hihette volna, hogy az előadó öngyilkossági tervének végrehajtása végett jött éppen ebbe a városba, ahol majd egy sírkeresztre ráborulva megtalálják holttestét. 

Szerelem, — búgott fel még egyszer Szindbád, miközben a kávédaráló halkan pörgött, durúzsolt, dörgicsélt, mint a szép, nyugodalmas, hosszú élet hangja, amely a csendesen parázsló barack-tuskók puffanásai mellett hangzik. „Mindig, mindig csendben élnünk" — mondogatta a kávédaráló, amíg hirtelen elhallgatott, mintha Szindbád szavai állították volna meg. 

Az asszony a tűzhöz lépett és villájára tűzött egy csirkecombot. 

Majdnem odaégett a huncut! — mondá és vidáman nyújtotta Szindbád felé az ízletes falatot. — Maga is útonálló, mint az én szegény uram volt.

Új Idők 1924