AZ ELTŰNT VÁROS

A Magyarság évkönyve, 1934Fiala Ferenc: Az eltűnt város (Bucsu a Tabántól)


Ha valaki az Ur 1933-ik esztendejének augusztus havában a Gellérthegy északi lejtőjéről elindulva lement a régi Szarvas-térre, vagyis a mai Szebeni Antal-térre, akkor a szűk kis tabáni utcácskában szokatlan sürgést-forgást látott. Az ócska, viharvert kapuk előtt olcsó, egylovas kocsik állottak, melyekre sírószemü öreg nénik és bácsik pakolták fel még dédapáiktól örökölt kopottas holmijaikat. A más tájakon lakó járókelők mindent eltemető rezignációval állapították meg, hogy hurcolkodik a Tabán. Mikor azután szeptember végére befejeződött a tabáni őslakók kilakoltatása, akkor megjelentek a főváros napszámosai és csákánnyal, baltával sorra rombolták le az öreg házakat és az ismét arra vetődő járókelők csendesen jegyezték meg, hogy temetik a Tabánt.

Mert 1933 őszén tényleg és véglegesen megszűnt a Tabán s a városi igáskocsik lassú, kényelmes tempóban vitték a temetőbe a tabáni épületek utolsó maradványait. Először a Gellérthegy északi oldalába vágott Kereszt-utca házait bontották le, majd rövidesen sor került a Kereszt-térre, a hangulatos nevű Holdvilág- és Aranykacsa-utcákra, melyek mind-mind csendes ittmaradottjai voltak annak az időnek, mikor a Gellért- és a Sashegy környéke még szőlőkből és szántókból állott s mikor az emberek még réven jártak át Budáról Pestre.

Meghalt a Tabán s egy romantikus álommal, egy kedves, hangulatos városrésszel ismét szegényebb lett a magyar főváros. A 18 éves poéták és a kezdő piktorok elvesztették szerelmüket. Pedig ez a szerelmük oly szívesen fogadta be őket, ha túlságosan zajos volt számukra a pesti aszfalt és ha túlságos ridegség áradt feléjük a Duna túlsó partján fekvő városrész tájai közűl. Mert a Tabánnak külön szive és külön hangulata volt és talán azért kellett elpusztulnia, mert külön város volt a városban. Eredetisége az utóbbi években szinte európai hírnévre tett szert és kis kocsmái — ó ezek a kedves tabáni kis kocsmák! — szinte étherikus magasságban lebegtek az átrándult pesti ember szemei előtt.

A Tabán igazi romantikája akkor kezdődött, midőn halálra ítélték. Rajta is beteljesedett a mondás: a halottakról vagy jót, vagy semmit. És haláltusájának hosszú ötven esztendejében a romantikus színművek és regények egész halmaza vette körül, nem is szólva azokról a sanzonokról és kuplékról, amelyek nélkül el sem lehetett képzelni egy épkézláb operettet. Hírneve versenyzett a párisi Quar- tier-Latinéval és utolsó mentsvára volt a témaszegény nyári riportereknek. Tabáni nénikék szerint a városrész valamikor olyan híres volt, hogy maga Casanova is meglátogatta és még a bontó munkások is ujjal mutogattak arra a házra, amelyben valamikor budai pasák háreme volt.

(Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a híres velencei amoroso sohasem járt a Tabánban, — mivel még Budán sem volt és a háremház is csak egyszerű bőrszáritó épület volt.)
Haláltusájának utolsó napjaiban a rokon városrészek lakói szívük minden szeretetével elmentek az öreg Tabán halottaságyához, hogy utolsó Istenhozzádot mondjanak neki. A Tabán nem tudott iramot tartani a főváros fejlődésével és kedves anakronizmussal próbált beleilleszkedni a huszadik század Budapestjébe. Az élet azonban nem tűr megállást és a falusias jellegű Tabán sem kapott pardont a város uraitól. A modern élet lassan-lassan megfosztotta minden jogától, és mint elszegényedett rokon, húzódott meg az utolsó évtizedekben a Duna királynőjének, — Budapestnek, — Gellérthegy és Naphegy közötti völgyében.

Mivel régen lebontásra ítélték, nem voltak se csatornái, se közművei, már csak árnyéka volt annak a hajdani önmagának, mikor még boldog hajósemberek voltak lakói, akik Bajorországtól egészen a Fekete-tengerig hordták hatalmas uszályaikon a magyar gabonát és a világszerte híres sashegyi vörösbort.

A dunai hajózás csökkenésével a Tabán is elvesztette jelentőségét, mígnem a két dunaparti város egyesítése után törvénybe iktatták lebontását, ami végül 1933-ban be- is következett. Sorsa hasonló a párisi Quartier Latin sorsához, melyet szintén eltüntetett a fejlődő Paris irgalmat nem ismerő rohama. Pedig a Quartier Latin házaihoz a francia történelem sok dicsőséges pillanata fűződik.

 A csendes Tabán sohasem dicsekedhetett ilyen fontos szereppel a magyar történelemben, s csak a jobb időkből ittmaradt derűs nyugalma és kedvessége volt az, aminek elmúlta ennyire fáj azoknak, akik diákkorukban felejthetetlen napokat töltöttek az elpusztult tabáni utcák ódon házai között.

Fiala Ferenc