GELLÉRT PÜSPÖK SÍRJA

(Forrás :indafoto.hu)

Újsághír 1893 augusztus 6-ból:


"Szent Gellért sírja. A temesvári magyar lap szerint Dessewffy Sándor csanádi püspök meg­bízottja, dr. Kiss János, a Szent-István-társulat igaz­gatója,Olaszországban fölfedezte az első csanádi 
püspök, a Gellért-hegyről letaszított Szent Gellért sírját. Velenczei területen a Sagredo grófok birtokán van a sir. Dessewffy püspök már megtette az olasz kormánynál, az egyházi hatóságnál és a grófi család­nál a lépéseket az iránt, hogy Gellért püspök hamvait engedjék át egyházmegyéjének. A püspök a temes­vári székesegyházban akarja a hamvakat elhelyezni
(Vasárnapi Újság 1893 augusztus 6"

SZENT  G E L L É RT SÍRJÁNÁL. 


(A San Giorgio Maggiorc Velencéében.) Magyarországból ezekben a napokban egész zarándok-csapat látogatja meg Szent Gellért sírját a velenczei San Giorgio Maggioréban. A magyar zarándokok le akarják róni háláju­kat az első csanádi püspök  iránt, ki Olasz­országból hittéritőképpen  jött hazánkba, harmincz évnél több időt töltött nálunk s az István király halála után támadt viharok alatt a budai Dunaparton halt meg martir-halállal. A hit vértanújának kilenczszázados emlékünnepén magyar ének zendűl meg a San Giorgio Maggiore boltozata alatt s magyar szónoklat fogja dicsőíteni a velenczei patricius-ivadókot, ki otthagyta családjának úri kényelmét, a velenczei vidám, könnyelmű életet, hogy elő­ször egyszerű szerzetessé legyen hazájában, azután pedig eljöjjön hozzánk az idegenbe apostoloskodni. 
    Mert a mi Szent Gellértünk, kit családi nevén Giorgio Sagredónak neveztek, a lagúnák városá­ban született. Mint gyermek eleinte gyönge, betegeskedő volt s atyja, a gazdag patrícius, kiről azt jegyezték föl, «hogy a papokat és klastromokat barátjaival és szomszédjaival együtt gazdagon meg szokta vendégelni*, a jámbor benediktinus-atyák ápolása alá adta őt, kik a Giovanni Morosini által alapított kolostorban húzódtak meg, a világgal keveset érintkeztek, de annál nagyobb buzgalommal éltek nemes hivatásuknak: az ifjúság neve­lésének. 
     A benediktinusok kolostora Velencze tő­szomszédságában a San Giorgio Maggiore szi­getén épült, mely réges-régen cziprusfáinak 
nagy sokaságáról volt nevezetes, s melyet sokáig nem is hittak másnak, mint a cziprusok szigetének. A kis Giorgio, kit a derék atyák, a hagyomány szerint, már öt éves korában szer­zetesi ruhába öltöztettek,a jó levegő s a szer­zetesek gondos ápolása következtében csak­hamar megerősödött és később annyira 
meg­szerette az elvonult, magányos életet, hogy midőn atyja a szent földön meghalt, többé ki sem kívánkozott a kolostorból. A szerzetesek  fölvették  tehát maguk közé s mólyen vallásos 
anyjának óhajtására a Gerardo nevet adták neki, melyet atyja is viselt. A hagyomány sze­rint a kolostor apátja később Bolognába küldte őt, hol filozófiát, zenét és jogot  tanult, s a honnan Velenczébe ezen tudományokhoz tar­tozó könyveket vitt magával. 
      A patrícius család sarja nagy buzgalommal élhetett hivatásának, mert csakhamar annyira kitűnt társai közül, hogy a kolostor az apát 
halála után nagy tudományáért és szent életéért őt választotta meg fejévé. Atyja példáját követve, el akart zarándokolni a Szent-földre 
s már föl is ült a zárai kereskedők hajó­jára, de a vihar a dalmát  
part ra vetette.  Itt találkozott régi barátjával, Basina pannonhalmi 
apátta l, a ki aztán így szólott hozzá: «Ha a tengerenér hajótörés, minden tudományoddal együtt elmerülsz, mert nem vagy  Jónás próféta, hogy há rom napig megmaradj a czethal gyom­rában. Jöjj inkább téríteni, az Üdvözítő vallásá­nak híveket szerezni Magyarországba.* 
     Gerardo atya szót fogadott s el is ment Zá­rába, onnan pedig «az élelmet és könyveket szamarak  h á t á ra rakva» útnak  indult hazánkba. A véletlen Szent Gellértet így  adta Magyaror­szágnak.     
    Följegyezték, hogy először Pécsre ment, onnan pedig Székesfehérvárra, a hol meg­ismerkedett Szent  I s tván királyunkkal. Abban az időben (1015 táján)  t ö r t é nt ez, amikor 
I s tván királynak az apostoli munkálkodás mel­lett fiának,  Imre herczegnek neveltetése is sok gondot okozott. A király nagyon megkedvelte a nagytudományú, ritka erélyű és ékesszólásban 
jeleskedő hi t t é r í tőt. Rábízta az akkor még csak nyolcz éves  Imre herczeg nevelését s megtette csanádi püspöknek is, bár az a föld akkor még pogány s egy hatalmas törzsfő birtokában volt. 
        Gellértnek tizenöt évig kellett várakoznia, míg a püspökséget valóságosan is birtokába vehette. Ezt az időt részben a királyi udvarban töltötte Imre herczeg oktatásával, részben pedig a Ba­kony rengetegében, a hol benediktinus  társai  között valóságos aszkéta életet folytatott. 
     A mint Csanádba  jutott, nagy buzgalommal és sikerrel folytatta térítői munkáját. Életirói mondják, hogy «özönlöttek hozzá előkelők és közemberek, kívánva, keresztelje meg őket az isteni háromság nevében.» És  utána teszik azt is, hogy «ezeket ő mint fiait fogadta és asztalánál megvendégelte.* Ez a vonás nyilván az előkelő velenczei patríciusra vall, kinek már anyja is mint olyan nő volt ismere­tes, ki «alamizsnálkodásban és más  jó cseleke­detekben* a többi nőket mind felülmúlta. 
            Gellért püspök apostoli munkásságát eléggé ismerjük a krónikákból, s tudjuk azt  i s, hogy I s tván király halála  után az I. András  alatt támadt politikai viharok közepette mint  találta meg a magának előre megjövendölt mártírhaalált 1046 szeptemberében, az azóta róla ne­vezett budai Szent Gellért-hegy tövében. Össze­zúzott teste, a hagyomány szerint, egy napig maradt a Duna partján, de, bár sáros, mocsaras helyen feküdt, — mocsoktalanul. Ekkor aztán oda mentek érte a keresztények, a papok és világiak s minthogy a holttestet az akkori za­varos időkben Csanádra szállítani nem lehetett, áthozták Pestre s ugyanabban a  ruhában, mely­ben vértanúságot szenvedett, nagy sírás észokogás közt eltemették a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt pesti templom alsó kápol­nájában. Hét évig pihent itt Szent Gellért, míg végre 1053-ban, régi óhajtásához képest, Csa­nádra szállították. Elvitték vele együtt azt a követ is, a melyen koponyáját összetörték s a melyről, a legenda szerint, a ki-kiáradt Duna hét évig nem volt képes lemosni a vért. 
     A vértanú ereklyéiről ezután csak szórvá­nyosan emlékezik meg a  tör t éne t í r á s. A  t a t á r­j á r ás nyomtal anul haladhatott el felettük, me rt  a bécsi «Képes Krónika* szerzője a XIV. század 
első felében még ép állapotban  t a l á l ta az erek­lyéket rejtő kőkoporsót; de ugyanezen idő tájon már a csehek Szent Gellért földi maradványai­ ból két nagy csontot vittek Prágába, később 
pedig — máig sem  tudni, mi jogon — a bolog­naiak és a "Velencze mellett fekvő Murano város lakosai is kaptak egy-két darabot belőlök. A Csa­nádon ma r adt ereklyék körűi később csak  annyi 
változás  tör t ént, hogy őrizőik 1493-ban megvál­toztak, a mennyiben a csanádi Szent Gellért apátság  j ava it a püspökséghez csatolták s az ereklyék gondozása a benediktinusokról a francziskánusokra szállt át. Ezek őrködtek felettök 1514  j ú n i u s á i g, a mikor Dózsa György keresz­tes hada mint pusztító fergeteg  jelent meg Csanád előtt. A fölbőszített tömeg a várost föl­gyújtotta, menekülő püspökét pedig elfogta és nyársba húz t a. Ebben a nagy zűrzavarban és rombolásban  aztán Szent Gellért ereklyéi is eltűntek. Nem lehet  tudni: széjjel szórták-e Dózsa György keresztesei, vagy valamely jám­bor szerzetes rejtette el azokat olyan helyre ah nnan többé elő nem kerültek. 
     Jobb sorsban részesültek a külföldre vándo­rolt ereklye-részek. A mur anói S.-Donato-egyházban őrzött csontok 1590-ig békében pihen­tek, ekkor azonban a Sagredo-család s a SanGiorgio kolostora csaknem egyszerre kérték Velenczébe szállításukat. Az első azért, mert Szent Gellért a Sagredo-családból származott, a második, mert a vértanú egykor a San-Giorgio Maggiore kolostor apátja volt. Antonio Grimani püspök akként intézkedett,hogy a Sagredo-családnak átadta Szent Gellért egyik csontját, a többi ereklye-részeket pedig 1593 augusztus 9-ikén kivétette a kis ólom-szekrényből s megengedte a San-Giorgio Maggiore akkori apátjának, hogy azokat átvigye egyházába. így  jutott ak Szent Gellért meglevő földi ma­radványai a velenczei kolostorba s így lett a San Giorgio Maggiore temploma, melyet Palladio épített, s Göthe  annyi ra szeretett, reánk ma­gyarokra nézve a lagúnák városának egyik leg­érdekesebb temploma. 
     A Szent Gellért későkori utódjának, Dessewffy Sándor csanádi püspöknek vezetése alatt útra kelt magyar zarándokok ebben a kolostorban keresik föl most a vértanú ereklyéit, kinek olyan 
dicső szerepe volt a kereszténységnek a magyar földön való meghonosításában, s ekkép köz­vetve a magyar állam alapításának nagy mun­kájában is. 

Szana Tamás.
Forrás:Vasárnapi Újság 1900  szeptember 23

MAGYAR ZARÁNDOKOK VELENCZÉBEN. 

A magyar keresztény egyház megalapításának a nyáron tartott kilenczszázados emlékünnepét kedvező alkalmul használta föl Dessewffy Sándor csanádi püspök arra, hogy hívei­vel elzarándokoljon első elődjének, a vértanú halált szenvedett Szent Gellért püspöknek, szülőhelyén, Velenczében nyugvó földi marad­ványaihoz.

           A vallásos áhitAttal egyesült itt a hazafias érzület is. A zarándoklat résztvevői mint ke­resztények és mint magyarok kívánták leróni kegyeletüket az olasz származású magyar vértanú ereklyéi előtt. A zarándoklatot, melyben közel háromszázan vettek részt, előkelőségek és köznép, férfiak és asszo­nyok, városiak és falusiak vegyesen, a derék magyar főpap személyesen vezette. A múlt szept. 22-én indult el Budapestről a kis sereg, melyben ott voltak Lonovics József csanádi főispán, Bónay János torontáli főispán, Blaskovich Ferencz, Barabás Béla, Lázár György és Városy Gyula orsz. képviselők, Kiss János egyetemi tanár, Várady Árpád, Szentkláray Jenő, Hennen és Kun csanádi kanonokok, Platz Bonifácz tankerületi főigazgató, stb.

 Másnap reggel Fiúméban a «Hegedűs Sándor» nevű gőzhajóra szálltak s azon folytatták útjokat Velencze felé. A hajón az elindulás után nem sokára érdekes jelenet folyt le. A felső fedélzeten oltárt rögtönöztek s Hennen kanonok misét szolgáltatott, miközben a zarándoklatban résztvevő papnövendékek és a szegedi tanítóképezde ifjai megható egyházi énekeket zengtek igen szép összhangzattal. 

Velenczébe érkezésükkor a kikötő melletti szigeten levő SanGiorgio templomot kivilágítva találták. A parton nagy közönség várta az érkezőket. A lakosságot már jó előre értesítette a magyar zarán­dokok utazásáról Sarto velenczei patriarcha, úgyszintén a polgármester, a ki levélben is üdvözölte Dessewffy püspököt. A vendégek fo­gadásánál jelenvolt a velenczei osztrák-magyar konzul is. 

        Maga a voltaképi ünneplés a következő napon, szept. 24-én folyt le, midőn a magyar zarándo­kok és a hozzájuk csatlakozó velenczeiek a gondolák hosszú sorával Murano szigetre eveztek s az ottani San Donato templomban megfelelő szertartással magukhoz vévén Szent Gellértnek ott őrzött földi maradványait, azokat nagy pompával a San Giorgo templomba szállították át, melynek Szent Gellért egykor apátja volt. Az ereklyék átvitelekor Szentkláray Jenő kanonok prédikált. Ez ünnepies cselekményeknél jelen volt Velenczének összes egyházi és világi előkelősége és nagy népsokaság. A külső fényt emelte a sok magyar díszruha, melynek viselői közt ott lehetett látni az akkor épen Velenczében időző Berzeviczy Albert orsz. képviselőt és Lukács Antal főrendiházi tagot is. Az istentiszteletet Dessewffy püspök vezette; ő mondotta az ünnepi misét nagy számú infulások segédletével. A megnyitó szent beszédet magyar nyelven Várady Árpád kanonok és vallásügji miniszteri osztálytanácsos tartotta, mely után fölszentelték a templomnak emlékül vitt magyar zászlót és leleplezték az e zarándoklat emlékét megörökítő emléktáblát. Közben-közben a szegedi ifjúság énekkara énekelt. Utóbb egy olasz pap olasz nyelven tartott egyházi beszéd­ben dicsőítette Szent Gellértet; aztán a közön­ség közt Szent Gellért életrajzát osztogatták ki.

Forrás:Vasárnapi Újság 1900 október 7

Szent Gellért ereklyéi Muránóban

Forrás:szentozseb.hu

         Szobrász:Jankovics Gyula

         Építész :Francsek Imre

        (Bp City.org)