ILYENEKÉ A MENNYEK ORSZÁGA

Előző írás utóhangja:

Népszava

A tabáni plébánost a hercegprímás nyugalomba helyezte, mert a tabáni plébános ugy érezte, hogy öreg és ugy érezte, hogy a jövedelme nem elég a háztartása költségeire. A tabáni plébános tehát az üres kamarája gazdasszonyának és a koplaló egereinek fölmond, föloszlatja őket és a jól megérdemelt nyugalomba vonul. A tabáni plébánia új vezetőt kap, aki kénytelen lesz a háborús idők megcsappant jövedelméből vezetni a háztartását és ilyen körülmények között méltán merülhet föl az a kérdés, hogy az uj tabáni plébános mit fog enni és mit fog inni, hogy a megcsappant jövedelméből éhen ne pusztuljon, hogy a gazdasszonyának se maradjon adós, hogy a kamrája egereit is kielégítse valamivel.

Nagy gondja lehet tehát a tabáni új plébánosnak, amikor a paróchia vezetését átveszi és arra fogadkozik, hogy abból a jövedelemből, amiből az elődje nem tudott megélni, ő megél és nem fog éhenhalni, nem aszkórosodik el, még tán egy kicsit meg is gömbölyödik. A Jézus Krisztus megcselekedte azt a csodát, hogy néhány kenyérrel és pár darab hallal jóltartotta az éhező sokaságot, azonban kérdés, hogy az uj tabáni- plébános tud-e a maga érdekében ilyen csodát produkálni és a kenyér jegye, a halporciója elegendő lesz-e arra, hogy egy jóétvágyu paróchia tulajdonoshoz méltó életet élhessen?

A jövedelemfokozásról a mostani háborús viszonyok között szó sem lehet. A plébános sem vállalhat hadimunkát, mert nem ért hozzá. Árdrágitónak sem csaphat föl, mert reverendáját nem hurcolhatja meg a kufárok piacának a szennyében és az a portéka, amit a szentatya árul, még a háborúban sem emelkedett: a lelkiüdvösséget nem drágították meg, a menyországi boldogság árát nem szökkentették föl, a vallási szentségek kiszolgáltatásának honoráriuma nem tarthat lépést a rézgálic, a zsír, a gyufa vagy a szalámi árának az emelkedésével. A legvéresebb komolysággal fölvetődik majd az a kérdés, hogy miből fog megélni az uj tabáni plébános?

Hogy a mostani viszonyok között édes hazánkban is kerülköznek olyanok, akik szűkös körülmények folytán az eledelüket nem fejleszthetik naponkénti tizfogásossá vagy testük betakarására drága szöveteket és csillogó ékszereket nem használhatnak, az bizonyos. Ámde azt sohasem hittük, hogy a gonddal küzdők számát a fővárosi plébániák tulajdonosai is szaporítsák. Nem gondoltuk, hogy a háború még a plébános urak jövedelmének se kegyelmezzen, hogy a miatyánkunkat így kelljen kibővítenünk:

— ... És  add meg a mi mindennapi kenyerünket, valamint a tabáni plébános úrét .

A régi jó világban megeshetett, hogy 'valamelyik istenhátamögötti falu papja maga harangozott, egy kicsit kapált is, aztán a disznótorokba való meghívást sem vetette meg, hogy a napi kenyérgondjain enyhíthessen, de ez a boldog állapot már megszűnt: a legkisebb faluból se érkezik olyan hír, hogy a plébános úr éhenhalt vagy jövőjének biztosítása végett más pályára lépett. Csak éppen a tabáni plébániának kerekedik olyan hire, hogy onnan nyugdíjba kell szökni a plébánosnak, mert a jövedelme nem elég a megélhetésre.

Hogyan lehet ez? Nem tudjuk. Csak sajnálni tudjuk azt a vakmerőt, aki szembeszáll az éhenpusztulás veszedelmével és vállalkozik arra, hogy egyik fővárosi plébánia lelkészi jövedelméből megél.

Mit fog csinálni? Micsoda életmüvészettel tudja majd ugy beosztani azt a nem tudjuk hány ezer korona évi jövedelmet, hogy az anyagi, pusztulás le ne verje a lábáról és mise közben éhen ne szédüljön? Maga foltozza meg a cipőjét, maga mossa ki a fehérneműjét, maga foltozza meg a kabátját, maga főz és az egerek helyett maga cincog? Krisztus urunk idejében az apostoli egyszerűség terén ilyesmiket lehetett ugyan produkálni, de most már bajosabb, mert egyáltalában nem divat az, hogy a világi szegénység üdvözítő voltát prédikáló főpapok maguk is részesei legyenek annak a szegénységnek, annak, az egyszerűségnek, amely a hívek sokaságának lett az osztályrésze. Az egyszerű ember, a kézimunkás koplalhat, rongyoskodhatik, az ördögnek se tűnik föl, senki sem veszi tőle rossznéven, sőt az volna a furcsa, ha rendesen jóltartott gyomorral feszelegne előttünk, ha kihízott bendővel és selyemszoknyában sétálgatna az utcán, de már engedelmet, a plébános uraktól a világi örömökről való lemondást nem szabad elvárnunk, hiszen ez a minden jólétet fölforgató világháborúnak a legnagyobb rettenetessége volna.

Emberbaráti kötelességünk, hogy vigyázó szemeinket a tabáni plébániára függesszük és lessük, az új plébános ur a háborús jövedelemből milyen életművészettel tud megbirkózni a napi kenyérgondokkal és ha igy télviz idején még a verebekről sem  feledkezünk meg, ne feledkezzünk meg a tabáni plébánia szegény lakóiról sem, mert ilyeneké a mennyeknek országa.   

                                                

NÉPSZAVA 1916 DEC 17