AVAGY KOCSMAKÖRKÉP INTIMITÁSOKKAL
— (részlet a készülő Kő kövön nem marad c. kötetből))
Most amikor
karácsony gyertyái az örömnek
és az emlékezésnek
fénypillangóit szállítják az egész
világon, örömek jutnak
eszünkbe, örömek, amelyek
voltak, de amelyek
már nincsenek. És
felvetődik bennünk a kérdés, hogy vajjon van-e egyáltalán még öröm
és jókedv ebben
az országban, amely mindent elveszített és amelynek már a
hitét is el akarják venni. A búfelejtés ősi akkordja szólal meg
válaszul ezekre a
kérdésekre: a sirva-vigadás, cigány
mellett való éjszakázás
az’ italhajtotta és
mámoradta jókedv, mert hiszen
mámor, bor és
ital nélkül már mosolyogni sem
tudunk. Amikor azonban a mulató
Budapestről írunk, felemeli
fejét az a nagy
kettősség, amely két
részre bontja a várost.
Gazdagokra és szegényekre, idegenekre
és keresztényekre. A két szembenálló világ éli a
maga külön életét,
mulatságban éppen úgy, mint
munkájában, céljaiban csakúgy, mint
harcaiban, bánatában éppen úgy,
mint örömében. Hogy
felvonultatjuk halovány
pasztelrajzokban a mulató
Budapest képét, csak egyet akarunk megmutatni az arcot,
amelyet csak fanyarnak
és szomorúnak ismerünk.
De szembeállítjuk két ellenséges világ képét
is. Az egyikre ívlám pák és csillárok
öntik a fényt,
prémek és brilliánsok szikráznak
ujja érintésére az ívlámpafénynek, a
másikra talán csak
petróleumlámpa és stearingyertya lopja
a sugárzást. de
ha a kettő
egymás mellé vonul, az érzésvilágnak
és a szív életének óriás különbségei kezdenek
beszélni, hogy a
keresztény társadalom, amely
napestig munkában törik
és rogyadozik, talán
azért lett szegény, mert szive és
kedélye van s a másik, az idegen azért hízott meg, mert
nincsen szive, csak nagy,
lebirhatatlan és legyőzhetetlen étvágya,
amellyél mindent elvesz tőlünk, magyaroktól.
Itt van
a Döbrentey-téren Polszter
Ferenc kocsmája. Polszter persze
nincs itthon. Mint rendes kocsmáros, borfejtés
ürügyén eltávozott hazulról
s most valamelyik szomszéd
csárdában iddogál. Éjfél
felé majd hazatér, addig
felesége, a kedves
dunavecsei asszony dirigálja az üzletet.
A legjobb kocsonyát itt
főzik és
dunavecsei és apostagi
boritallal nyomtathatja el az
ember, különben biztosan megcsömörölne A vendégek legjobb barátja Culia
kisasszony, aki nem más, mint egy
kis szelíd mókus,
szabadon jár ki kalitkájából s mászkál az agancsokon és a
szekrény tetején. De azért igazában
csak Polszterrel barátkozik. Toplek úrra
rá se néz, pedig ő
arról nevezetes, hogy szemébe a
legtöbb tabáni nő szerelmes, de Cula mindezzel
nem törődik. Azzal
se, hogy Erkedy barátunk, aki
éjfél után a
marosszéki Csókfalván képzeli magát,
borral kinálgatja.
TABÁN
A POLSZTER (Polszter Ferenc Attila krt 60)
Hiába várom
Polsztert, nem jön.
Az is lehet, benézett az
ablakon, de látta, hogy még senki se alszik és
nem jött haza.
Mert ha valamelyik vendégét
a dubamenti boroktól elnyomja
a buzgóság és az
igazak álmát alussza,
Polszter mester kis
masszirozást végez, nyakcsigolyáján, amitől
a páciens nemcsak
felébred, hanem ki is józanodik,
úgy bogy még két meszely bort adhatnak neki. Ezt már K-i Pistán is
kipróbálta Különben ma
nemcsak a gazda
hiányzik, hanem Fábián
ur is, aki
Poszternél hol mint pincér,
hol mint vendég
szerepel. Sohase tudok eligazodni, mert
ha bort kérek
tőle, akkor kitűnik, hogy mint
vendég van jelen
s ha mint
vendéget kezeli az ember fia, akkor kitűnik hogy pincér . Úgy látszik ma szolgálatban van. Polszter úrral valahol kóstolgatják a
borokat, éjfélre megállapítván,
hogy mégis csak Polszternél
kaphatók jó borok.
Baranyai mester,
aki úgy néz ki,
mint Michel Angelo, a
sarokban szundikál, pár
pillanatra felébred, iszik
és diskurál magamagával. Valami
jó viccet mondhatott el Önmagának,
mert mosolyog is, majd nevet,
aztán ismét elalszik.
Az alsó
Avarnál
Az alsó
Avartól harsány hangok hallatszottak, az első
pillanatban azt gondoltam, hogy
talán Polszter gazda vitatkozik
Fábiánnal, de aztán hamarosan megismertem a
kilencven kilenc esztendős Laci bácsi
recsegő hangját, éppen legújabb
szerelmes versét olvasta
fel, de előbb bizonyosan óvatosan körülnézett, hogy Thoma Szilárd nem
érkezett-é meg, mert Szilárd bácsi komoly ember és nem tűri az ilyen szerelmes versezeteket.
Közben hölgyek érkeztek a vendéglőbe.
Felirat hozzáadása |
— Ifjabb
Kálnay László — mutatkozott be Laci bácsi és pillanatra átment a hölgyek
asztalához, hogy pár szóval szive szolgáivá tegye őket. Mici és Pipi a legszőkébb
tabáni kisasszonyok. akikért Laci bácsi tavaly még költői üstökét is lenyíratta
(mentéje zsebében gazdátlan ezresbankót találván), most egyszerre udvarló
nélkül maradtak: Laci bácsi az újonnan
érkezett hölgyekhez pártolt. És hogy az új hölgyek az emberi
élet múlandóságaival egészen tisztában legyenek,
csak a mai
szent napnak élvén,
elszavalta Métacsai Kis
Károly koszorús költőnk versét,
mely az emberi életet igy példázza:
Az ember
élete éppen olyan
forma,
Mint a Vág-Dunánál
termő erős torma.
Melyről nem
tudatik,
Mikor huzatik
fel
S reszeltetik
fel.
Pista bácsi és Tomser bácsi, akik a szomszéd asztalnál ültek,
áhítattal hallgatták Laci bácsi
további költői fejtegetéseit, aki
később a pozsonyi diétán történt
magyar sérelmekből is kifogyván, áttért
a várnai csata
részletes elbeszélésébe.
— Mert 1480-ban...
— Elég! —
kiáltott valaki — a várnai csata előbb volt. Most az egyszer elvesztetted a
csatát Laci!
Mindenki megdöbbent,
legjobban Laci bácsi. aki
pedig eddig mindent a legjobban tud. A hang irányába tekintett. Szilárd bácsi volt, a régi
hírlapíró, aki egyszerre megsemmisítette a
hölgyek előtt Laci
tekintélyét. Laci bácsi tényleg csatát vesztett, amire még
tabáni történelemben nem volt példa Bánatosan ült egy hosszabb asztalhoz
néhány ifjú pajtása mellé.
— Tudjátók-,
ki a legnagyobb magyar
iró? — kérdezte. — Múltkor, amikor Gyulai Palival beszélgettem ...
Az asztalfőn egy harcsabajuszu köpcös úr elnevette magát.
Laci bácsi felpillantott. Lehetséges
volna egy újabb csatavesztés?
Valaki megsúgta, hogy a
harcsabajuszu köpcös úr nem
az új Szarvas pék, hanem
Móricz Zsiga nevű író. Laci bácsi hihetetlenül ingatta fejét:
— Nem
hiszem, hogy író legyen, hiszen már háromfertály órája
kínlódik félmeszely veres borral. Nem hiszem, hogy magyar iró
lenne az illető...
Szerencsére lassan kint
mind hazatértek, akik a
csatavesztés tanúi lehettek
volna, Sztankó, az ellentengernagy hazavitte a
Micit és Pipit, hazament Pista bácsi is, Laci egyedül maradt és
befejezte legújabb szerelmi versét, nem
mulasztván el az aláírás után
még odakanyarintani:
írtam
lenn az
Avarban
Rettentő sziv-zavarban.
HÁROM HETES
A legkomolyabb
korcsma, ahol az
emberek nyugalommal, lelkiismeretesen és konokul isznak, mintha Gratz
tulajdonos úr fizetne
nekik. A falon
szentkép, kereszt és a
lábául borivók jelvénye:
a négy kopás üveg,
amely egy-egy személyre
való boradagot jelent. Ma persze ritkábban
történik meg, hogy
valaki a régi rendes boradaghoz,
ragaszkodjék, de azért olykor-olykor ez is előfordul. Ha ugyan van elég idő hozzá, mert
Grátz ur este
tízkor szereti becsukni
az üzletet, mondván, hogy
este tízig éppen
eleget lehet inni. Ide járnak a
tabáni sportkedvelő ifjak, leghátul vannak a hosszú asztalnál
és dalolnak:
„Most iszik
a Feri bácsi..,!“ csak
ezt az egyetlenegy
sort és akkor s társaság egyik' tagjának ki kell
hajtania borát. nagyon mulatságos szórakozás, amely úgy
látszik, a tabáni »partihoz tartozik.
A kályhánál Tommsovics mészáros mester olyan ábrándosan,
mint egy költő. Igaz ugyan, hogy
ma egy mészáros
mester élete valóságos hősköltemény.
Minden vasárnap este
már negyedszázada pontosan jön
néhány félmeszely borra Weiner úr, komolyan, mintha hivatalba
jönne. A legelső vendég
Bitskey Lajos barátunk,
aki a szomszéd
háznak abban a
szobájában lakik, amely
a korcsmahelyiség mellett van.
Pár tégla választja
el a piroskockás asztalterítőktől.
Most azon gondolkozik
és azon tárgyal
Gratz úrral, hogy
egy kis adogató ablakot
vágat. Különben nemcsak
a legelső, mint vendég,
mert naponkint a
legutolsó is, legkésőbb
kicsit zsörtölődve ő
szokta elhagyni a Három Hetest. Én
csak azon csodálkoztam,
hogy az ifjúság folyton
a sporttal törődik,
az öregek a
kályha, mellett nyugodtan
politizálnak. Bitskey Hegedűs
tanácsos úrnak pénzügyi
tervekről beszél, amikor
a legszebb tabáni
kisasszony, a Grátz úr lánya, aki
érdekes alakjával sokszor
ott libben el
a vendégek között .., Sajnálom, hogy
messze lakom s nem lehetek törzsvendége a
Három Hetesnek.
A PREISZLER
A házon, a kapu mellett van ugyan egy kis bádog-tábla, amely annyira rozsdás, kopott, hogy arról semmit se lehet elolvasni, de ha a kapu előtt megáll az ember, valami különös kellemes moraj száll ki az udvarról, s a szobából. Az udvaron tavasszal, nyáron, ősszel üveg- gömbös oleanderek figyelik a vendégek beszélgetéseit. Minden asztal tele üvegekkel, minden hely el- foglalva, Itt csak bort lehet kapni. De ez éppen elég. A harapnivalót zsebéből huzza ki a budai vendég. Ha házasember, két csomagot, az egyikben kenyér van, amit gondos életepárja tett fel, a másikban valami orrcsiklandozó csemege, amit a szomszédban levő Bieliezky vagy Herr hentesektől vásárolt. A hentes uraik is jönnek zárás után. A harapnivalóra jól csúszik Preissler bácsi bora.
Preissler szigorú ember, olyan méltóságteljesen tekint széjjel csendesen üldögélő vendégein, mint, valami régi úr jobbágyai felett. De azért udvarias, jóízűen diskuráló ember. A vendégek annyira egymás mellett ülnek, hogy új vendég számára egyáltalán nines hely.
Ide jár
Szigethy János volt első
kerületi országgyűlési
képviselő híveivel és egykori korteseivel, még mindig az akkori
politikáiról van szó, a szabad polgárokat itt ők képviselik. Ez itt az egyetlen
politikus társaság.
Ha valamelyik
törzsvendég meghal, a gyászjelentést a fogasra akasztják, ott fityeg szomorúan néhány
napig; barátai ezeken
a napokon az elhunyt emlékezetére ürítik poharaikat, sőt a bánatos
megemlékezés hatása alatt, az
elköltözött jó barát
borrésze is elfogy, mintha most
is ott ülne, egyetlen pinttel se fogy el kevesebb.
Preissler
bácsinál a záróra este kilenckor van, mert- őkelme aludni akar,
vasárnap pedig délután háróm órakor
zár, mondván, hogy neki is legyen vasárnapja és — siet más korcsmába iddogálni.
"A VÉN EPERFÁHOZ"
A
Hadnagy-utca felső felében, a jobboldalon, félig nyitott kapun
surran be az
ember egy régi budai udvarra.
Néhány asztal a fák alatt.
Nyáron vÍg élet kezdődik délután
az udvaron. A rendes kártyapartira pontosan
megjelennek partnerek és gibicek
egyaránt. Idegenek, pesti vendégek is jönnek,
mert itt, Marada bácsinál
nagyszerűen lehet vacsorázni.
A citerás
közben sváb és
pesti nótákat pöcögtet, még dalol
is rekedtes hangon.
Nyáron egyszer egy pesti
társaság tért be
Maradához, a citerás,
mint mindenkit, őket is
hódolattal üdvözölte. A
citerás rendületlenül pengette rendes műsorát,
de amikor ahhoz a kupléhoz érkezett,
amely Krausz úr Rákóczi-úti kalandjáról
szól, az egyik
asszony rákiáltott a vele
szemben ülő férfire,
az urára:
-Ez rólad
szól- és napernyőjével fejbevágja az ártatlan Krausz urat.
Télen a kis szobába szorulnak be Marada bácsi vendégei. A kerek asztalnál, a rendes kártyapartinál ott gibicel Marada is, persze, ahogy leül, nyomban elszundikál és édes álmai lehetnek, mert addig világért se ébredne fel, — amig meg nem szomjazik. Akkor kicsoszog s borral tér vissza, pontosan koccint vendégeivel, igyekszik, hogy pótolja, amit szundikálása miatt elmulasztott, pipára gyújt, játékos szomszédját figyelmezteti,- hogy a szerencsét ő hozta neki. Aztán ismét hasán összekulcsolt kezekkel a legnagyobb lelkinyugalammal szundikálni kezd.
Amig Marada
bácsi szundikál, addig leánya, Etus
kisasszony teszi az
asztalra rá a bort,
amelynek igy sokkal jobb íze van, több
fogy, mintha megbabonázta
volna valami azt az embert, akinek a kisasszony ad
boritalt..
Javában forgatják
a harminckét levelű bibliát, amikor egy
kutya jelenik meg
az ajtóban s hosszú
szíjjon
húzza maga után
admirális- fehér kosztümös
gazdáját, aki még
a söntésben van, de már
mindenki tudja, hogy kicsoda,
krákogó hangját előro küldi:
— Ami
jár. az jár . . ,
Igen,-mindenki tudja,
megérkezett . Kregár barátunk, a pékmester,
akinek tudós kutyája
az összes tabáni kocsmákat
ismeri, éjfél után jobban eligazodik a tabáni
kőkockás utcácskákon, mint
gazdája. Igaz, hogy Kregár mester
este nem lát, pápaszemét állandóan otthon
felejti, ha Zsolt — a közismert
Zsolkó — nem lenne, fel
se tudná keresni
este a rendes
törzshelyeket. Zsolinál okosabb
kutya nincs a
Tabánban, azt is tudja,
hogy mikor elég egy-egy
kocsmába az ital, híres gazdáját
figyeli s amikor
másodszor is el akarná dalolni a Kregár-indulót, akkor
a Zsoli kihúzza
a kocsmából. Ezúttal
azonban nem Kregár mester dalolt, hanem
a társaság:
A Dunában
úszik egy pék,
Mert oda
belelökték,
Mert, ami
Jár, az jár,
Zsemlyében svábbogár,
—
Éljen a híres K REGÁR
Éljen a híres K REGÁR
Kregár csak
ezt az egy
sort recsegi:
„Ami jár, az jár“,
de ő ezt a félmeszely borra érti és arra a finom törkölyre, ami csak Maradánál kapható.
„Ami jár, az jár“,
de ő ezt a félmeszely borra érti és arra a finom törkölyre, ami csak Maradánál kapható.
— Ami jár,
az jár
Zsoli felugrott,
gazdájára nézett.
— A
szomszédba megyünk, Zsoli,
még egy fél meszely
borra.
És Zsoli
vezette gazdáját a
Hadnagy-utcán lefelé, Keresztül
a Fehérsas-téren.
05
05
MIKLÓS BÁCSINÁL (Ngy Miklósné, Árok u 20)
Az Árok-utcából
nyílik az ajtó a
korcsmába, az Attila-körútról a nyári kerthelyiségbe lehet jutni. Ferdinánd bácsi, a
legvénebb tabáni kocsis
innen szokott éjfél után hazamenni,
mert hajnali fél háromra be kell
fognia.
— Hát
mikor alszik, —
kérdeznék hozzá nem értő emberek —, ha éjfélig korcsmában ül?
Mikor? Nagyon
egyszerű. Itt a korcsmában,
nyitott szemmel, mint a
nyúl, de azért éppen
annyi ital megy le a
torkán, mintha egyfolytában
ébren lenne. Különben sem
lehet tudni, hogy
ébren van-e vagy sem,
mert ha ivás közben
szól hozzá az ember azt se hallja.
Itt harmonikázott a
drága utolsó tabáni
görög Caligaris pajtásom, most kilakoltatták a
Tabánból s azóta nem
láttam. Caligaris úgy
kezelte a harmonikát, mint senki más a híres Fischer
Pepinek mindig könnyet
csalt szemébe, ha a
saját szerzeményeit
játszotta. Ilyenkor nem lehetett bírni
a göröggel, a nótákkal a
lelkét adta, nem
látott, nem hallott,
csak muzsikált. A tabáni
mulatós emberek nagyrésze
csak Caligarissal tudott
igazán mulatni hol
olyan lágyan harmonikát,
mint a holdfényes
tavaszi est , mikor a
Horgony-utcában másodmagunkkal sétálgattunk, hol mennydörgött,
mint a nyári égiháború. Caligaris harmonikájával melegítette,
fojtogatta, földbe vágta embereit.
Ritkábban muzsikál itt
Kovács Joszó, a
tabáni prímás, aki most
banda nélkül kóvályog.
Csak ha a dohánygyáriak jönnek, akkor
futtatnak Kovács úrért, aki az Iv-utcában lakik. Ha nincs otthon, akkor a
Dunaparton horgászik vagy a Döbrentei-téren csípős paprikát
vásárol, esetleg alszik
vagy pikézik a Szarvas-kávéházban. Lehet
tudni, ha a
dohánygyáriak mulattak,
akkor Kovács úr,
a legkedvesebb kis kövér
cigány egy hétig
gyűrűs szivarral él.
Kovács úr csak magyar
nótához ért, a „Repülj fecském" dalt mindig Kr.
Gy.-nak muzsikálja, Ind
bácsinak egy régi nótát, amely
úgy kezdődik, hogy:
„Előttem a határ, utánam
a zsandár. H. E. a ecsürdöngölőt járja, Cz. R. festőművész'úrnak az
tetszik legjobban: „Ez a világ
bibli bubli "
Itt, Nagy
Miklósnál Jani bácsi
a pincér, aki valamikor a
pesti éjszaka királyánál,
Somossynál szolgált, az
ember délutánonkint csak
vele beszélhet a régi főváros felejthetetlen éjszakáiról,
nőkről, férfiakról, akiknek
nagyrésze ma már
csendes ember: elértek az utolsó
éjszakához...
Hegedű,
harmonika, gitárhang szűrődik; ki a Kereszt-térre, akik a
Naphegyről s
a temetők felől ballagnak hazafelé, míg bejönnek ide egy pohár borra, egy feketére s ha
szerencséje van a társaságnak, abban
a kitüntetésben is
részesülhet, hogy Brandicsné főzi
a feketét és ő
is teszi eléjük.
És nyomban elis perdül az asztaltól, mert ezer dolog vár rá.
Az elismerést és dicséretet Brandics atya könyveli el, fél füllel hallgatván a kellemes megjegyzéseket. Brandics atya meg-megáll a nagy szoba közepén s úgy néz szerteszéjjel. Mindenki rendesen levett kalappal ül az asztal mellett, Brandics feltett sapkával, rózsaszín ingével, amilyen több nincs a Tabánban, úgy áll és vár, mintha nyomba kidobná, aki a kocsonyát, bort, feketét nem dicséri meg. A hangászok is első emberek, kivált, ha inni kell, de nekem mégis csak jobban tetszik, ha a Tabáni Dalkör tagjai szólalnak meg, akik a legszebb magyar nótákat dalolják a legkitűnőbben. Mindenkinek más-más hang tetszik. Fejes Miklósnak a basszus a legszebb, 'ezen aztán lehet vitatkozni, de ez csak ürügy arra, hogy záróráig az ember fenn legyen.
Az elismerést és dicséretet Brandics atya könyveli el, fél füllel hallgatván a kellemes megjegyzéseket. Brandics atya meg-megáll a nagy szoba közepén s úgy néz szerteszéjjel. Mindenki rendesen levett kalappal ül az asztal mellett, Brandics feltett sapkával, rózsaszín ingével, amilyen több nincs a Tabánban, úgy áll és vár, mintha nyomba kidobná, aki a kocsonyát, bort, feketét nem dicséri meg. A hangászok is első emberek, kivált, ha inni kell, de nekem mégis csak jobban tetszik, ha a Tabáni Dalkör tagjai szólalnak meg, akik a legszebb magyar nótákat dalolják a legkitűnőbben. Mindenkinek más-más hang tetszik. Fejes Miklósnak a basszus a legszebb, 'ezen aztán lehet vitatkozni, de ez csak ürügy arra, hogy záróráig az ember fenn legyen.
Vasárnaponkint Besszi
kisasszony segit a
kiszolgálás körül. M. Gy:
huszárkapitány úr ilyenkor három decinként
hozatja a bort,
hogy Besszi minél többször megjelenjen
asztalánál. És a
szódát -csak piros üvegben fogadja
el. L. Gy. író. mindig, csokoládét hoz
Besszinek és borzasztó
féltékeny. A Balatonból
nem restelli idáig jönni.
Adorján bácsi, a szerkesztő úr, aki azt mondja, hogy a
séta kedvéért jön, de már meglesték és
sohase jő gyalog.
Szóval Besszi kisasszony nagy zavarokat
idéz elő, még szerencse, hogy hetenkint
csak egyszer van
itt.
Ha költő lennék leírnám: a légábrándosabb szeme, a legszebb ajka, a legrövidebb rékliujja, (ez K. Pistának tetszik), darázsdereka, őzbokája van.
Ha költő lennék leírnám: a légábrándosabb szeme, a legszebb ajka, a legrövidebb rékliujja, (ez K. Pistának tetszik), darázsdereka, őzbokája van.
Nyáron a
Hadnagy-utcából lehet Brandicshoz menni s az
udvaron üldögélni, mielőtt
az ember kisétál a
tabáni temetőbe a
negyvennyolcas honvédek
sírjához. Délutánonkint ott
üldögél egy tabáni lábtyűművész, akinek
olyan hosszú, pipaszára van, hogy
a kicsi udvart
csaknem átéri. Amikor
jön, rendszerint a vállán hozza,
mert még sétabotnak
se lehet használni, olyan
hosszú. .Mindig egy-egy udvarias vendég segít
a rágyújtásnál.
Brandics az egyik
legkedvesebb tabáni kocsma, de
csak Brandics atyával,
amint feltett sapkával
bámészkodik vendégei között,
és ringó
léptű feleségével — különben nélkülük
nem érne-semmit se.
Forrás:
Szózat, 1923. december (5. évfolyam, 273-295. szám)1923-12-25 / 292. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése