A lebontott tabáni házak közölt, illetve a lebontott tabáni házak pusztaságában két esztendeig: árván, egyedül süllyedt a földbe a Dobosutca 4 -es számú nem is földszintes, hanem mondjuk inkább pincés viskó.
Mert ennek az érthetetlenül ittmaradt romantikának a kapuja valahol a föld alatt volt. Tegnap már egy tégla sem volt a helyén, de két teljes évig kegyelmesek voltak hozzá.
Ha megkérdezted volna a Tabáni rendező bizottságot, hogy ennek a kivégzett városrésznek mért hagyták két hosszú évig élve ezt a duhajkülsejű, részegkalapú földbezuhant épületét, bizonyára értetlenül felelték volna neked:
»Mi sem tudjuk! Véletlen! Adminisztrációs baklövés! Feledékenység, vagy talán szánalom!«
Pedig hát súlyos ok volt erre a különös amnesztiára.
Csak erről nem tudtak a városi urak.
Mi azonban megtudtuk a titkot és ezennel mindenkit felvilágosítunk.
A Dobos-utca 4-es számú kis négyablakos ház tulajdonosa különös ember volt. Rubin Tamásnak hívták, de az elpusztult Tabán lakói mindnyájan csak úgy nevezték, hogy a garabonciás Rubin !
Amikor fekete malaclopóköpenyében végigsurrant a törpe házikók során, keresztet vetettek az emberek és reszketve húzódtak a kapualjakba.
Féltek tőle. Volt is miért!!
A szeme világított a legsötétebb éjszakában is, a hóna alatt pedig ócska hegedűt szorongatott, amely furcsa melódiákat cincogott valami pokoli flarsolettben, pedig a garabonciás Rubin mindkét keze a malaclopó alá volt rejtve és nem is volt vonó nála.
De egyesek azt is tudni vélték, hogy nem is volt keze az ördögi öregembernek. Hogy csak azért hordott mindent leplező bő fekete köpenyt, mert teste sem volt.
A Dobos-utca 8-ban lakott egy hajlotthátú, ragyásképű 90-es matróna, aki azt vallotta és terjesztette eskü alatt,
hogy egyszer éjjel belesett a garabonciás ablakrésén és levetette a bő fekete köpenyét.
Hófehéren világítottak a csupasz csontjai a koromsötét szobáitan. Rubinnak csak csontváza volt. Egy másik asszony pedig világosan látta, mikor egyszer evett a sátáni lélek. Úgy hullott a megrágott étel a száján keresztül a semmibe.
Csak egy ember tudta ebben a babonatébolyban az igazságot: Krátky úr, a sarki fűszeres, Ő mondta el nekem, hogy a szegény elátkozott Rubin Tamás nem volt sem a Halál földi ügynöke, sem Belzebub helyi képviselője.
Valamikor bűvész, vásári kókler volt az istenadta. Vándorcirkuszok sztárja: »Mister Rubin, a nyolcadik világcsoda, aki elevenen elfűrészel egy nőt!« A nő a felesége volt! ö hatvanéves volt, amikor Melindát megszöktette Kutusov, a moszkvai Góliát ágyából.
Melindát minden este lefektette egy középen elsüllyeszthető kanapéra, ahol Melinda elsüllyedt .testét egy kitömött gyapjúzsák helyettesítette. A közönség nem vette észre, hogy a nyolcadik világcsoda minden este csak a gyapjúzsákot fűrészelte keresztül.
Öriási sikere volt a misztikus Rubin mesternek, egy este azonban őt is utolérte a negyven évvel idősebb férjek végzete.
Melindát az elfűrészelés előtt 10 perccel megszöktette Kalkas, a vihartáncos.
Es a nyolcadik világcsoda nem lett öngyilkos. Egy hétig zokogott, két hétig ivott és három hétig utazott kis megtakarított vagyonkájával a kis orosz városkából Pestre, ahol házat vásárolt.
Nem Pesten. Budán! A Dobos-utca 4-et.
A megtört, kifacsartszívű öregembernek semmije sem maradt, csak a bűvészrekvizítumai.
Az ócska kanapé, amelyen valaha imádott Melindáját fűrészelte.
Az ócska hegedű, amelyen csak pesti külvárosi házakban muzsikált, ahol nem ismerték a budai háziurat és az ócska csontváz, amit fogasnak használt, erre lógatván egyetlen értékes ruhadarabját, a belzebubi malaclopóköpenyt.
Erre a csontvázfogasra sütött azon az emlékezetes estén a hold, amikor a kilencvenéves boszorkány bekukucskált a függönyrésen.
Egyszer aztán megjelent a kegyetlen rendelet: a Tabánt lebontják.
Rubinnal nem tudtak megegyezni az építkező bizottság urai, hát egy szép napon megjelentek a munkások és a törvény értelmében bontani kezdték a házat.
Mikor az első csákányt belevágták, méteres láng esapott az ég felé a szerszám nyomán. A munkások sikítva, keresztet vetve menekültek a viskó közeléből.
Másnap mások próbálkoztak, azok is riadtan futottak szerte-széjjel a lángok láttán.
Egy hét múlva mérnökök kísérelték meg a pokoli épület lerombolását.
Csak ugy sisteregtek az ócska téglák, a mérnök urak is elfutottak.
Es benn a sötét szobában ott ült a »nyolcadik világcsoda« és kacagott, szívböl kacagott..
Egyszer aztán elvittek egy darab téglát vegyvizsgálni.
Es különös dolgok derültek ki. A téglák külső máza át volt itatva valami különös folyadékkal, amely érintésre lángot vetett.
Az Artista Egyesület öreg nyugdíjás bűvésze mindenre magyarázatot adott. A folyadék valami primitiv foszforvegyülék volt, kis kókler búvé szek naiv trükkje, az úgynevezett tűznyelő vásári bűvészek svindlikelléke.
És egy hét alatt lebontották Rubin Tamás feje felett a szikrázó, félelmetes kis tabáni házat.
Az utolsót, amihez nem mertek hozzányúlni.
A romok helyén semmi sem maradt.
Csak egy fogatlan fűrész, egy húrnélküli hegedű, egy ócska, középen besüppedt kanapé, a fogatlan csontvázfogas és a boldogtalan Rubin.
Szegény Rubin hóna alá vette a húrnélküli hegedűjét és hajléktalanul beindult a tabáni romok között.
Egy távoli téglarakásra roskadt lábakkal fellépett és könnyezve visszanézett.
Ez volt a »nyolcadik világcsoda« utolsó fellépése.
Sinházi Élet 1935/12
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése