SZEMERE MIKLÓS :PINCZÉMBEN
Vasárnapi Újság 1857 jun 30
Vasárnapi Újság 1857 június 7-én
D u l c e mihi est furere!
Rajta fiúk', halljátok-e
Mit mond Horatius apánk?
„Igyatok!" igy parancsol ránk;
Igyunk hát! Künn sötét az éj,
Csillagra most hiába vár :
A mennyről mind hozzánk szökött,
Tüzes csillag minden pohár.
C o e c u b a m tu bibes uvam!
Tolcsvai bort isztok komám!
Itt a pinczék, kiki lássa,
Temetőben vannak ásva,
Mellyben most víg dalunk zeneg :
Pinczém sírok közt domborul,
Itt hordók, amott koporsók,
űröm és bú összeborul.
Hit- a n g u l u s mihi r i d e t!
E zug boldogít engemet,
E zug fiúk! ha meghalok,
Engem ide kaparjatok!
De mit fecsegek! messze még
Messze tőlünk még a halál,
Igyunk igyunk! a mélyben itt,
A föld alatt, ránk nem talál.
Nec d u l c e s amores sperne!
Hej ha nyájas kéjtől verne
Holtig a sziv! S komoly aggság
Helyett örök víg ifjúság!
Mi az élet öröme? bor!
Ede*, tüzes, gyorsan fogyó,
Kisded öröm : egy-egy borcsepp,
A nagy öröm : telt csobolyó.
L i n q u e n d a telltis et uxor!
Mi végsorsunk? halotti tor!
Válnunk kell a j ó baráttól,
S a sirató leánykától.
Eh élünk még víg czimborák!
Fel a pohárt! fel a pohárt!
Éljen a szép lyány, tüzes ki,
Az édes bor, s a hü barát!
R e d i t um P a r c a e r u p e r c!
Vissza nem tér lakhelyére
Többé a holt, más gazdára
Süt góczának nyájas lángja!
Szeretője más ölében;
Barátja is elfeledi
Hü ebe nz, a mi ollykor
Benőtt sírjai felkeresi.
A b s u m e t d i g n i o r hacres!
ti pinczének ura ki lesz
Egykoron majd? ! száz év múlva
Kik isznak itt öröm búra?!
Ha fognak e gondolni ránk?!
Ajkukról e dal ha zeng-e?
Edes múlton, kétes jövőn
Teli szivök ha mereng-e?
P l u s n i m i o ne d o l e a s!
De mit ér e buslakodás!
A bohóé : gond és sóhaj!
A bölcsé : az öröm, kaczaj
Mienk a víg jelen fiúk!
Még egy pohárt! még egy pohárt!
Éljen újra : a leg«ehb lyány,
A legjobb bor, leghűbb barát!
Szemere Miklós
1802-1881
(életrajz)
Egyszer – mesélte Szemere Miklós – nekifogtam s összeírtam a verseimet, s odatettem nyitott szekrényem egyik alsóbb polcára… Tél következett, s azt mondám a szobalánynak, hogy a szekrény legalsó polcában levő papírokból bátran begyújtogathat. Ő azonban vagy nem akart lehajolni, vagy elhibázta a fiókot s a legalsó fölöttiből, épp az összeírott versekből gyújtogatott be folyvást. Mikor tél közepén észrevettem a tévedést: akkor már a versek legnagyobb része el volt gyújtogatva, köztük sok olyan, mely még sehol sem jelent meg. Az első percben bosszankodtam, de a második percben eszembe jutott hitvallásom praedestinatiója. Ejh, a végzet sem akarja! – gondolám. Füstté váltak, elenyésztek, amint hogy füstté válik, elenyészik minden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése