Várakozás a
kútnál
Irta:
Barabás Gyula
Hétfő, 1942 (5. évfolyam, 1-52. szám)1942-08-17 / 33. szám
A tabáni
park szökőkútjánál állok. Most készült el, de még nem működik, vize csendesen
húzódik meg a medencében. A kút nagyvonalú és engedékenyen olvad bele a tájba.
Háttérben a barna téglafal középkori várbástya hangulatát árasztja, körül most
ültetett kicsi fák már megkezdték az életet. A kutat többen állják körül,
találgatják működési módját, szeretnék, ha játszana, de nincsen türelmük
kivárni az estét. Akkor lesz a bemutatója, többen azonban kételkednek ebben.
Két. falusi férfi is áll a medencénél. Két csizmás magyar, bizonyára most
érkeztek vidékről. Darabig nézik a vizet, * aztán leülnek a közeli padra.
— Megvárjuk
— mondja az idősebb.
— Azt
mondják, nem is játszik ma — feleli a fiatalabb.
— Meglátjuk
— szól az idősebb.
Laasan
beszélnek, tőmondatokban. Ünneplőben! varinak, csizmájuk fényük, mellettük a
tarisznya. Már megbeszéltek mindent és most hallgatnak. Megvárják, amíg működni
kezd a kút, tálán egy órát, két órát várnak még, nekik mindegy, ők
elhatározták, hogy kivárják s ezek innen nem is mozdulnak el addig. Ebbén a
mozdulatlan várakozásban valami rejtelmes erő és nyugalom van. Igen. így ültek
ők mindig, falusi magyarok, földművesek. ilyen szótlanul, mozdulatlanul az
időben. így várták ki idegen uralmak végét, gőgösek bukását, hangosak
elcsendesülését, ezzel a néma, kérlelhetetlen várakozással.
Vagy másfél
óra múlva visszatértem, még mindig ott ültek. De a szűkökút már működött. A
szökőkút egy tündérmese káprázatával zuhogott a magasba, ők meg hallgattak most is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése