Édes láz nyargal véremen keresztül
Élet pezsdíti meg a holt röget
S a kertek is mind rendre ébredeznek
S vággyal sóhajtva suttogják: jöhet
Tavasz suhan végig a vén Tabánban, Előtte virgonc szélapródja fut;
Fütyül, dudol a kis haszontalanja
S megzörrent minden rozzant, ó kaput.
S csókot hint a Tavasz játszin, kacajjal.
Selyemcipöben míg végigszalad,
Útszéli tarlóin gesztenyék avarja
Felnyög jajongva léptei alatt.
Zokog, felsír minden száradt levélke
S fájdalmasan fel jajdúl a szívem,
Pedig nem gázolt rá picinyke talpa,
Csak kis keze ért hozzá szelíden.
Mosolyg az ódon házak ráncos arca
S a villamos robaja halk, vidám —
(Hát otthon, otthon? ott is kikelet van
Bozontos homlokú, vén Hargitán? . ..)
Tavasz suhan végig öreg Tabánban
S árván ődöngök utcák szegletén
S rágondolok gyönyörű Máriámra
Én száműzött, bús, erdélyi legény! . .
. Mihály László.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése