EMLÉKET EGY JOBB KOR FOG TENNI..........
Naponta kétszer megyek át rajta, erre visz utam a munkába;
itt lakom majdnem a csücskében, a Duna-parton. De gondolataim mindig
visszavezetnek a múltba.
Itt egy városrész állt századokon át, mely gazdag színtere volt a romantikának, ihletője a festészetnek. Hiába pusztította tűz, árvíz, minden maradt a régiben: ez a városrész a fejlődésben mindig megállt.
Lassan már negyven éve lesz, hogy előre elkészített tervek alapján, csákányok alatt omladoztak össze a Hadnagy, az Árok, a Kereszt, a Fehérsas és a többi utca házai. Eltűnt egy városrész, hogy helyet adjon egy új, modernebb gondolatnak.
Eltűnt s vele eltűntek a hagyományok is. Igaz, három nevezetes épület áll: a Semmelweis-ház, a Szarvas-ház, a Katalin-templom, s műemlékvédelmünknek szívügye azok ápolása. Az Árok utca mentén gyönyörű park létesült, pihenőhelyekkel, télen, a lejtős oldalain, ródlipályákkal.
Mégis, sok még itt a tennivaló! A nemzeti művelődés fejlődési útja nem mindig egyenesen halad fölfelé. A fel-feltörés többnyire a nemzet egy-egy nagy fiának köszönhető.
Hamvait e környék fedi a szent keblű VIRÁGNAK, Sírja felett régen kis fa kereszte bedőlt:
Emléket neki egy jobb kor fog tenni, öröklőt, S azt, hogy hű fia volt, a haza jegyzi reá.
E gondolatébresztő verset Vörösmarty tán a mi korunknak hagyta örökbe? Mert mi emlék maradt meg a szent öregről? A tabáni plébániahivatalban van egy bejegyzés, miszerint Virág Benedek, kiváló magyar író, tabáni lakos, agyvérzésben meghalt 80 éves korában. Itt, e környéken ennyi emlék van. Tán még az ódái, melyek itt szárnyalnak körülöttünk a Tabánban.
Hűséges szolgája volt hazájának, szerzetének, felebarátainak. Itt lakott, abban a szögletben, ahol most fű nő. Lakását a háború vitte el, az utcát, mely nevét viselte, csákányok rombolták le.
Erre jött Berzsenyi is; valahányszor a pesti írókat meglátogatta, mindig itt ment át a hajóhídon. Beteg testét a Rácz-fűrdőben gyógyíttatta, a mai Döbrentei utca 9. szám alatt szállt meg, mely akkor a Hét Választófejedelem nevű fogadó volt.
Itt egy városrész állt századokon át, mely gazdag színtere volt a romantikának, ihletője a festészetnek. Hiába pusztította tűz, árvíz, minden maradt a régiben: ez a városrész a fejlődésben mindig megállt.
Lassan már negyven éve lesz, hogy előre elkészített tervek alapján, csákányok alatt omladoztak össze a Hadnagy, az Árok, a Kereszt, a Fehérsas és a többi utca házai. Eltűnt egy városrész, hogy helyet adjon egy új, modernebb gondolatnak.
Eltűnt s vele eltűntek a hagyományok is. Igaz, három nevezetes épület áll: a Semmelweis-ház, a Szarvas-ház, a Katalin-templom, s műemlékvédelmünknek szívügye azok ápolása. Az Árok utca mentén gyönyörű park létesült, pihenőhelyekkel, télen, a lejtős oldalain, ródlipályákkal.
Mégis, sok még itt a tennivaló! A nemzeti művelődés fejlődési útja nem mindig egyenesen halad fölfelé. A fel-feltörés többnyire a nemzet egy-egy nagy fiának köszönhető.
Hamvait e környék fedi a szent keblű VIRÁGNAK, Sírja felett régen kis fa kereszte bedőlt:
Emléket neki egy jobb kor fog tenni, öröklőt, S azt, hogy hű fia volt, a haza jegyzi reá.
E gondolatébresztő verset Vörösmarty tán a mi korunknak hagyta örökbe? Mert mi emlék maradt meg a szent öregről? A tabáni plébániahivatalban van egy bejegyzés, miszerint Virág Benedek, kiváló magyar író, tabáni lakos, agyvérzésben meghalt 80 éves korában. Itt, e környéken ennyi emlék van. Tán még az ódái, melyek itt szárnyalnak körülöttünk a Tabánban.
Hűséges szolgája volt hazájának, szerzetének, felebarátainak. Itt lakott, abban a szögletben, ahol most fű nő. Lakását a háború vitte el, az utcát, mely nevét viselte, csákányok rombolták le.
Erre jött Berzsenyi is; valahányszor a pesti írókat meglátogatta, mindig itt ment át a hajóhídon. Beteg testét a Rácz-fűrdőben gyógyíttatta, a mai Döbrentei utca 9. szám alatt szállt meg, mely akkor a Hét Választófejedelem nevű fogadó volt.
Tervében
— hogy végleg Budára költözzék
— betegsége meggátolta, s testét a niklai temető fogadta be. Niklán is Budáról ír:
Midőn Budának roppant bércfokáról
Szédülve Pestnek tornyait tekintem,
S a száz hajókat rengető Dunát...
— hogy végleg Budára költözzék
— betegsége meggátolta, s testét a niklai temető fogadta be. Niklán is Budáról ír:
Midőn Budának roppant bércfokáról
Szédülve Pestnek tornyait tekintem,
S a száz hajókat rengető Dunát...
A Döbrentei utca közepe táján volt a lakása Hajnóczy Józsefnek, a nemeslelkű jakobinusnak, itt fogták el 1794. augusztus 16-án éjjel a császár rendőrei.
És a hajóhíd ? Jusson eszünkbe, hogy azon Petőfi is naponta járt át, hónapokon keresztül, föl a Várba, az Egyetemi Nyomdába, ahol korrektori munkát végzett. „Búsan Budára kullogok..." — emlékezett meg e sétákról.
1848. szeptember 28-án a hajóhíd tabáni végében levő vártaháznál történelmi esemény zajlott le. A Budáról Pestre tartó Lamberg grófot egy bécsi aulista felismerte hintójában, és a tömeg ítélkezett. „Irtóztató népítélet!" — kiáltott fel Egressy Gábor, aki Buda felé tartott és szemtanúja volt az esetnek. Petőfi is tollára vette: „Lamberg szívében kés..."
Itt írta végrendeletét, egy kis tabáni házban Döbrentei Gábor, egyike azoknak, akik a magyar nyelv ügyét felkarolták, aki nyelvemlékeink összegyűjtésével is nagy érdemeket szerzett.
Egy másik emlék. 1880 nyarán, hófehér batisztruhában egy tizenkilencéves leány ment át Rácvárosból a pesti korzóra, hogy megtalálja a végzetes szerelmet. Bartos Róza volt e tabáni kislány, akit Vajda János az utcán pillantott meg. Beleszeretett. Hazakísérte Budára és udvarolt neki az úton.
Remek társalgó volt. Másnap délelőtt tizenkilenc hófehér rózsabimbót vitt neki. Elvitte verseskönyvét is és arra kérte a mamát, hogy mindennap tiszteletét tehesse. A mama nem-et mondott. Túl idősnek tartotta az akkor már ötvenhárom éves költőt.
De a szerelmesek nem ismertek akadályt. Jöttek-mentek a titkos levelek és olykor találkoztak is a Duna-parton, mely találkákért verés járt otthon.
A rácvárosi kis ház a mai Döbrentei utcában állt, az akkori Fő út 34. szám alatt. (Egykor Alhévíz utcának is nevezték.)
Mire lehulltak a Duna-parti fák levelei, elmaradt a találkák miatti verés is:
„Többet soha nem vert meg az anyám, hanem a keresztlevelemet jól eldugta előlem. Hiába. Addig kutattam, amíg meg nem találtam, és amikor megtaláltam, kiadtam az ablakon a költőnek, aki már várta. Titokban esküdtünk meg."
E szerelmi történet hősei örökre bejegyezték nevüket az irodalomba.
*
Mi hát a teendő ?
A harmincas években is ez volt a kérdés. Szakemberek törték fejüket, hogy modern városrész legyen-e, fürdőkkel, lakóházakkal, árkádsorokkal, parkokkal, vagy maradjon-e egy nagy liget, fákkal, virágokkal, pompás lugasokkal.
Véglegesen a gyógyfürdő mellett döntöttek. De a terveket keresztülhúzta a világháború.
Napjainkban is van ilyen terv. Megvalósítására égető szükség lenne. De a Tabán emlékművek után is áhítozik. Szobrok kellenének ide, a magyar irodalomtörténet több jeles alakjáról. Virág Benedek, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Döbrentei Gábor, Toldy Ferenc, Czuczor Gergely, Petőfi Sándor, Kuthy Lajos, Vajda János, aztán a művészvüág más nagyságai: Erkel Ferenc,
Volkmann
Róbert, Ábrányi Kornél, Déryné, Kelemen László egész társulata Lavottával együtt stb., mind megfordultak itt. Az emlékművekből, szobrokból itt is ki lehetne alakítani egy művészsétányt a városligetihez hasonlóan.
Áz újjáépülő budai palota és környéke után ez lehetne a következő lépés. Gyógyfürdő, művészpark! Á főváros egyik idegenforgalmi központja alakulna itt ki. Tudjuk, hogy ehhez sok pénz kell. Azonban a budaiak itt is tanújelét adnák lakóhelyük szeretetének — és segítenének. Sőt, bizonyosan megmozdulna az egész főváros ifjúsága.
Szabó Sándor
Budapest folyóirat 1970 mácius
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése