Honnan tudták a budai és pesti polgárok a pontos időt?
Szt. Gellért hegye és azon a Csillagvizsgálótorony, 1837k. Gróf Vasquez Károly rajza.
Stáhly Ignác, az egyetem rektora 1830-ban, a Budára költözés 50. évfordulójára készíttetett egy harangot, amelyet a Gellért-hegyi Csillagvizsgáló mellett állítottak fel. A harang feladata az volt, hogy a delet jelezze mindennap. A dél jelzése egy nagy harangütés volt, melyet megelőzött fél perccel egy gyors ütéssorozat, hogy mindenkinek legyen ideje felkészülni az órája beállítására. Az időjelzés alapjául a középdelet választották, kiegyenlítve a valódi szoláris idő ingadozásait, igazodva az óraszerkezetek egyenletes járásához. A dél jelzése Szt László király napján (június 27.) kezdődött.
Tittel Pál
Ez alkalomból Tittel Pál katolikus pap, egyetemi tanár és csillagász, a Csillagda elöljárója rövid könyvben magyarázta meg az időjelzés fontosságát és a valódi és a középidő közti különbséget.
„…a Szt. Gellért-hegyi Csillagvizsgáló toronyból egy különösen evégre készült harang által naponként jel fog adódni, mely szerént Budán s Pesten valamennyi toronyórákat, valamint minden egyéb álló, függő, zsebórákat is igen könnyű lesz mind egymás között egyezségbe, mind a nap által kijelelt idővel rendbe tartani.
Ezen rendelésnek oka, célja egy: hogy immár egyszer megszűnjön amaz, eddig mindennemű időhöz szabott foglalatosságokban uralkodott, azért is mindenfelől régóta sajnosan érzett s panaszlott alkalmatlanság, mely jövendőben a Városok terjedésével s a toronyórák szaporod
ásával még inkább nevekedett volna.”
A gellérthegyi csillagda
A harang 1849-ben bombatalálatot kapott és működésképtelen lett, később Pest városa újjáöntette. A csillagdai épületet 1866-ban átvette a katonaság, ezért az időjelzésre odatelepített műszereket és a harangot elszállították, ezért ott megszűnt a déli idő jelzése.
Amikor a katonaság átvette a Csillagda épületét (1866.) a pontos időt jelző harangot és a műszereket el kellett költöztetni. Először az egyetem jött szóba, de nem találtak megfelelő helyiséget hozzá.
A HELYTARTÓTANÁCS várost utasítottta, hogy a Városháza épületében adjon helyet a déli idő jelzéséhez szükséges eszközöknek. A megoldást Buda találta meg: rendeltek egy passzázscsövet az időmeghatározásra és Schenzl Guidó, a budai főreáltanoda igazgatója 1867-ben elvállalta, hogy az iskola erkélyéről puska- vagy ágyúlövéssel fogják jelezni a delet.
1883. szeptemberében Trefort Ágoston miniszter javaslatára a Műegyetem Múzeum körúti homlokzatán egy órát helyeztek el, attól kezdve Pesten is volt pontos idő-szolgáltatás.
1891-ben megszűnt az időjelzés, akkor már csak a Múzeum körúti óra maradt az egyedüli igazodási pont, de csak annak, aki arra járt. Az órások is oda jártak, hogy műhelyükben mindig helyes időt mutassanak az órák. Végül aztán az órások javaslatára és a budai polgároknak engedve a város beleegyezett: 1892. január 12-én újra eldördült a kis ágyú.
Egyszer az öreg ágyú (hol mozsárról, ágyúról, karabélyról, mordályról, hol pisztolyról esik szó) elromlott, nagyon megütötte a lövéseket végző szolgát, ekkor újat kértek a fővárostól, de a kéréssel rosszul jártak, mert 1904-ben a Fővárosi Tanács abbahagyatta az időjelzést, elrendelte a fegyver beszolgáltatását és megszüntette az időjelzésért felelős tanár évi 400, és a segédje 72 koronás juttatását.
Kimondták, hogy fölösleges a szolgáltatás.
De a budaiakat nem olyan fából faragták, a mindennapi lövöldözést nem hagyták, a hagyománytisztelet akkor még becsület dolga volt. A tanács beadta a derekát, megjavíttatták az ágyút és újra lőni kezdték a delet a Főreáliskola erkélyéről. Pontban délben Budán mindennap újra megállt az élet egy percre, hogy mindenki beállíthassa az óráját.
A háború alatt is így jelezték a delet, viszont 1919-ben Kun Béláék gyakorlatilag betiltották („nem jutott puskapor”). Bukásuk után a budaiak újra követelték a lövések megindítását és 1920-ban a város kormánybiztosa el is rendelte az időjelzés újrakezdését. Egészen 1936. végéig durrogtattak, de akkor ismét leállította a főváros, hivatkozva ismét arra, hogy elavult dolog, hiszen van már rádió, amely segítségével bárki bárhol megtudhatja a pontos időt. Úgy látszik, a budaiak ekkor se hagyták magukat, megint valóságos mozgalmat indítottak, mely élére Ripka Ferenc volt polgármester és Hellebronth Antal, a Vitézi Szék vezetője állt, ennek eredményeképpen a következő év július 15-én újra eldördült a mozsárágyú, de most már egy elektromos szerkezet automatikusan sütötte el.
A Főreáliskola az előző századfordulón
Az ágyú elsütése, FSZEK Budapest
Archívum
Forrás: Képeslapmúzeum.hu
Szt. Gellért hegye és azon a Csillagvizsgálótorony, 1837k. Gróf Vasquez Károly rajza.
Stáhly Ignác, az egyetem rektora 1830-ban, a Budára költözés 50. évfordulójára készíttetett egy harangot, amelyet a Gellért-hegyi Csillagvizsgáló mellett állítottak fel. A harang feladata az volt, hogy a delet jelezze mindennap. A dél jelzése egy nagy harangütés volt, melyet megelőzött fél perccel egy gyors ütéssorozat, hogy mindenkinek legyen ideje felkészülni az órája beállítására. Az időjelzés alapjául a középdelet választották, kiegyenlítve a valódi szoláris idő ingadozásait, igazodva az óraszerkezetek egyenletes járásához. A dél jelzése Szt László király napján (június 27.) kezdődött.
Tittel PálEz alkalomból Tittel Pál katolikus pap, egyetemi tanár és csillagász, a Csillagda elöljárója rövid könyvben magyarázta meg az időjelzés fontosságát és a valódi és a középidő közti különbséget.
„…a Szt. Gellért-hegyi Csillagvizsgáló toronyból egy különösen evégre készült harang által naponként jel fog adódni, mely szerént Budán s Pesten valamennyi toronyórákat, valamint minden egyéb álló, függő, zsebórákat is igen könnyű lesz mind egymás között egyezségbe, mind a nap által kijelelt idővel rendbe tartani.
Ezen rendelésnek oka, célja egy: hogy immár egyszer megszűnjön amaz, eddig mindennemű időhöz szabott foglalatosságokban uralkodott, azért is mindenfelől régóta sajnosan érzett s panaszlott alkalmatlanság, mely jövendőben a Városok terjedésével s a toronyórák szaporod
ásával még inkább nevekedett volna.”
A gellérthegyi csillagda
A harang 1849-ben bombatalálatot kapott és működésképtelen lett, később Pest városa újjáöntette. A csillagdai épületet 1866-ban átvette a katonaság, ezért az időjelzésre odatelepített műszereket és a harangot elszállították, ezért ott megszűnt a déli idő jelzése.
Amikor a katonaság átvette a Csillagda épületét (1866.) a pontos időt jelző harangot és a műszereket el kellett költöztetni. Először az egyetem jött szóba, de nem találtak megfelelő helyiséget hozzá.
A HELYTARTÓTANÁCS várost utasítottta, hogy a Városháza épületében adjon helyet a déli idő jelzéséhez szükséges eszközöknek. A megoldást Buda találta meg: rendeltek egy passzázscsövet az időmeghatározásra és Schenzl Guidó, a budai főreáltanoda igazgatója 1867-ben elvállalta, hogy az iskola erkélyéről puska- vagy ágyúlövéssel fogják jelezni a delet.
1883. szeptemberében Trefort Ágoston miniszter javaslatára a Műegyetem Múzeum körúti homlokzatán egy órát helyeztek el, attól kezdve Pesten is volt pontos idő-szolgáltatás.
1891-ben megszűnt az időjelzés, akkor már csak a Múzeum körúti óra maradt az egyedüli igazodási pont, de csak annak, aki arra járt. Az órások is oda jártak, hogy műhelyükben mindig helyes időt mutassanak az órák. Végül aztán az órások javaslatára és a budai polgároknak engedve a város beleegyezett: 1892. január 12-én újra eldördült a kis ágyú.
Egyszer az öreg ágyú (hol mozsárról, ágyúról, karabélyról, mordályról, hol pisztolyról esik szó) elromlott, nagyon megütötte a lövéseket végző szolgát, ekkor újat kértek a fővárostól, de a kéréssel rosszul jártak, mert 1904-ben a Fővárosi Tanács abbahagyatta az időjelzést, elrendelte a fegyver beszolgáltatását és megszüntette az időjelzésért felelős tanár évi 400, és a segédje 72 koronás juttatását.
Kimondták, hogy fölösleges a szolgáltatás.
De a budaiakat nem olyan fából faragták, a mindennapi lövöldözést nem hagyták, a hagyománytisztelet akkor még becsület dolga volt. A tanács beadta a derekát, megjavíttatták az ágyút és újra lőni kezdték a delet a Főreáliskola erkélyéről. Pontban délben Budán mindennap újra megállt az élet egy percre, hogy mindenki beállíthassa az óráját.
A háború alatt is így jelezték a delet, viszont 1919-ben Kun Béláék gyakorlatilag betiltották („nem jutott puskapor”). Bukásuk után a budaiak újra követelték a lövések megindítását és 1920-ban a város kormánybiztosa el is rendelte az időjelzés újrakezdését. Egészen 1936. végéig durrogtattak, de akkor ismét leállította a főváros, hivatkozva ismét arra, hogy elavult dolog, hiszen van már rádió, amely segítségével bárki bárhol megtudhatja a pontos időt. Úgy látszik, a budaiak ekkor se hagyták magukat, megint valóságos mozgalmat indítottak, mely élére Ripka Ferenc volt polgármester és Hellebronth Antal, a Vitézi Szék vezetője állt, ennek eredményeképpen a következő év július 15-én újra eldördült a mozsárágyú, de most már egy elektromos szerkezet automatikusan sütötte el.
Az ágyú elsütése, FSZEK Budapest
Archívum
Forrás: Képeslapmúzeum.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése