HOGY JÖN IDE ZÖLD MARTZI?

Érdekes belegondolni  mit olvashatott a tabáni polgár magyarul 200 évvel ezelőtt ebben az eddigre echte német és szerb anyanyelvű minibábelben, mint a Tabán!Tegyük, fel, tudott olvasni ,igénye is volt rá. Német utca- intézmény és kocsmanevek , rác fűszeresek ,csizmadiák, szőlőmunkások között  elvétve hallatszott magyar szó, tünt fel magyar írás. A néhány időszakos és ritka magyar sajtóterméket amúgy sem olvasta a  köznép, maradt a vásárokon leterített" ponyván "kínált olvasnivaló: a ponyvaregény. Téli éjszakákon a beszűrődő holdvilág és a pislogó faggyúmécses fényében pipafüst mellett  maradtak borzongásra  a harsányan izgalmas betyár- történetek egyenesen a vásári kikiáltók reklámozásában. Nem egy neves írónk, költőnk  a   napi betevő előteremtésén fáradozva nyúlt a ponyvairoodalom műfajához. Maga Petőfi is írt egy népszínművet Zöld Marci címen,amit aztán a kedvezőtlen fogadtatás okán tűzbe hajított

     Közművelődés vásári kordováncsizmák között

    De ki is volt ez a  híres-hírhedt Zöld Marci, csaljuk elő az ismeretlenség homályából,poroljuk le a két évszázados feledést!

Született 1790 körül Berettyóújfalu
Elhunyt 1816. december 6.Fegyvernek
Berettyóújfalusi nemes Zöld Márton (vagy Zöld Marci, Berettyóújfalu, 1790 körül – Fegyvernek, 1816. december 6.) híres alföldi, sárréti betyárvezér volt a 19. század elején. A magyar irodalomban és ponyvairodalomban az egyik leggyakrabban ábrázolt magyar betyár: magáról Zöld Marciról írt Jókai Mór, Petőfi Sándor, Gaal József és a 20. században Körmendi Lajos is, egyik társáról pedig Vörösmarty Mihály.
Felakasztása előtt tett tanúvallomásában röviden így vallott magáról:[1]

„Zöld Márton a nevem, 25 esztendős, tekintetes Bihar vármegyében fekvő Berettyó Újfalubul való születés, református, nőtelen, a Herceg Hessen Hamburg Nemes Regementbéli szökött katona, nemes személy vagyok... Hat esztendőket töltöttem el mind összesen temlecben. Elsősorban verekedésért, másodszor az újfalusi bíráktul erőszakosan elvett ökrökért, harmadszor két lovat elfogattatván Nánáson, annak utána katonának adattam... Most karácsonykor két esztendeje, hogy elszöktem Nagy Váradrul..."

Már édesapja, Zöld Mihály is összeütközésbe került a törvénnyel, többször ült börtönben, bujdokolt. Zöld Marci az insurrectioból hazatérve lépett apja nyomdokaiba. A berettyóújfalui bíró marháit elhajtotta, ezért a vármegye egy év tömlöcre ítélte, onnan katonának adták, ahonnan megszökött, majd az egész Alföldet bejárta. Egyszer aztán összetalálkozott az akkora már országszerte elhíresedett haramiák vezérével, Palatinszki Pistával, akivel szövetségre lépett. Tevékenységük fő területe Bihar és Heves megye mellett a Hortobágy volt, de végül árulás miatt a pandúrok kezére kerültek 1816. november 26-án egy öcsödi tanyán.[2] A statáriális bíróság Zöld Marcit, Palatinszkit és társaikat a fegyverneki pusztán 1816. december 6-án felakasztotta.

Emlékezete

A századfordulón a betyárokról szóló fél-népi irodalom elburjánzása idején, a Zöld Marciról szóló ponyvák is napvilágot láttak. Sorra születtek a népdalok, balladák, 1817-ben már az ország valamennyi vásárában árulták a
1. „Zöld Martzi és szeretője nótáji, és egymástól való bútsúzások" című ponyvát.

2. Vándza Mihály Zöld Martzi, vagy az uton álló haramia 1817-ben írt színdarabja

3.Petőfi Sándor 1845-ben írt egy drámát Zöld Marciról, amit aztán elégetett fellobbanó haragjában azt követően, hogy a Nemzeti Színház visszautasította. A téma mégsem hagyhatta nyugodni, mert 1847 tavaszán írt egy Zöld Marci című verset is.
Olvassunk hát bele egy ilyen, Zöld Marciról szóló ponyván árult történetbe .Hogy igaz-é vagy sem, vajmi kicsiny az esély eldönteni.

Gaál József: Pusztai kaland (Auróra,Hazai Alamanch 1836)

Őszi   esthajnal volt; a’kadarcsi csárda’ keményének  árnyéka  óriási  rémként  nyúlt b e  a’  pusztába.  A tornáczi karzatfa’ oszlopához  támaszkodva  állott  a’ kocsmáros,végig  nézegetve  az  országúton,  melly  mint  egy  fejér  szalag  tekerge által  a’ hervadó zöld téren. Arczán a  minden magyar  fogadós’  hidegsége   ült,   ’s  épen  nem    látszék    búsulni,  hogy   két   három  ivó  parasztot  k iv é v e ,  háza  vendégektől   ü r e s,   ’s   inkább   időtöltésből,  mint  vendég-várás  miatt  nézte  az  országútat;  de   bár   meddig   vizsgálódott,    legfeljebb   is egy   széltől   felkapatott   katangkóró    háborítá   itt— ott  a’  m ély  nyugodalm at.  Végre  előbbi  hidegségével  fordúla  egy   kijövő vendéghez   e’  szavakkal:

„N a  ’s z é n ,  János   gazd a,  m ég   ezt  a’   debreczeni   vásárt  is  megáldja  az  iste n , a’  nélkül  hogy elfáradna b ele.     Alig   ment    egy   két   kereskedő erre. “

, H ja !   mióta  olly  nagy vám van  a’  hortobágyi hídon , s   még  nyaktörő  i s ,  inkább  Nádudvarnak és   Szoboszlónak  hajtanak  bécsi   és   pesti  uraimék —   félélé  ez.  — De  nézze  k e n d ,  ki  jő  ott?   Ha  jól látok, egy lovas,  sebesen  vágtatva,   úg y  van  biz  az.‘ A  fogadós   oda   függeszté   szemeit,s   kevés ideig  merőn  n ézve  m o n d á :   „Hallja   k e n d ,   az  a’ hortobágyi   vámos,   de   nagy   kísérete  v a n ,    m ert utána  egész  porfelleg   

emelkedik.“

, Tegnap  indultak k i  D ebreczenből   a’   dsidások ,  vármegye-hadnagyokkal,  ellene ;   alkalm asint azok  vették  ű ző b e;   már   csak  m egvárom ,  mi   foganatja   lesz?

„Szokás    szerint    semm i.     Nézze   csak    kend , mennyivel  utána   vannak,   ha  valamennyi   rá  lőne is ,  egy  golyóbis sem érné  porát.“

, Könnyű   annak   sebesen    lovagolni, ki olly sok  lovakból   választ  parip át!'   jegyzé meg   János gazda.

Ez   alatt  a’  lovaglók  már  közel  értek  a’  csárdához.  „N ézze meg  kend  jól  őt ,  ez Zöld  M a rci“   m ondá   a’   fogadós  vendégének.

,  Csapiáros,   egy  itcze  bort!“  kiáltá  a  haramia   alig  hallható   távolságból; ez elvesztve   minden  hidegségét,  szót  fogadott,s  mire  Z öld M arczi  a’csárdához ért, már tele palaczkkal    állt előtte.     A ’  haramia   hátra   tekinte, és látá   üldözőit  még   nagy  távolságban    ügetni.  „Szegények ! mit  erőlködtök,elfújja  a’szél  Szárcsám ’  nyomát, mielőtt  bele   tapodnátok.   Commissarius   és  főhadnagy  uraimékat   az   úr  isten   éltesse,  minden  vitéz  katonáikkal  együtt! “   Ezzel  kiitta  a’  palaczk’ felét,  visszaadd, s  egy  tele  marok  pénzt  vete  a’ földre.    „Itt  az  ára;  a’  többivel  itassa-meg  kend ezen  utánam  nyomorgó  szegény  vitézeket,  úgy  is kiszárította  torkokat  a’  pusztai  por.  Áldja   isten kenteket! “  ’S a’  megsarkantyúzott ló  könnyen  és sebesen  vágtata  tovább,  a’  lovag’  harsány  nevetése  között.

„ Ez   ám  legény  a’  talpán  —   mond János  gazda  —   harmincz  katona   nyomában,’s   m ég  egészségűkre   iszik. “

Most  m egérkezett  a’  katonaság  is ,   Zöld Mar czi  még  egyet  tekinte  rájok, s  eltérve  az  országútról,  bevágtata    a’   pusztába.     Mérgesen   pillantának  üldözői   utána , s   az  elsők  rásüték  pisztolyaikat.   „Comm issarius  uram !  állju n k m eg,  mert embereim ’   lovai  kidűlnek.     Az   ördög   vigye  ezen tolvajt,  lovát   legalább   is   erdélyben  lopta, kétezer  forintot  mindjárt  letennék  érte “  mondá   P... főhadnagy   a’  tolvajbiztosnak.

, Én   hiszen   főhadnagy   úrnak    nem     parancsolhatok,   de   azt   tartom , nem kellene   tágítani rajta,   mert  e ’szerint   soha   sem    fogjuk-meg.‘

„ Nem   bánom , nyúzza  akárm eddig  a’  földesurakat és kalmárokat,   én  katona  vagyok ’s nem félek  tőle.     Egy  kard , egy  pár  pisztoly!   gyáva  ki illy   eszközökkel    haramjától   megijed. , Sok    beszélt   már  íg y , de   azért   még    sem állotta ki   a’  sarat.
„Az   gyáva  volt.  —   Én itt  m egpihentetem   katonáimat,    ’s   holnap    visszatérek    D ebreczenbe.“ Erre  leszállván  ,  lovaikat  az   állásba   vitték ,   magok  pedig  nyugodni   a’   csárdába  m entek.
                                                     I I .
Más  nap  több  katonatiszt  estelizett  egy  d ebreczeni   kávéházban,  —   így   neveztetett   legalább az   a’  füstverem ,   mellyben  ültek.  —   Középen  egy több    évek   óta   Pestről   kiküszöbölt    biliárd ,    a’ falnál   néhány  veres  asztal,   bőrszék  ’s   egy  falócza  is  állottak,   szegletében  farostély  rekesz  volt, ketrecz   alakú , honnan  a’ német   kávés   szolgálta vendégeit.Vígan  folyt  az  ifjú   tisztek ’ estelije. Egyikök     fölemelkedék tele    pohárral    kezében. „Szerencsés  utat  Károly  barátunknak, ki   holnap in d u l, s  boldog  találkozást  a’ haram iákkal.“   K aczagva  ittak  m indnyájan.
, K öszön öm ,    bajtársim !   m ondá   P ....   főhadnagy,  kit   ezen   szerencseivás  illetett.—Már meglehetősen ösm erem a’  zsiványokat,   tegnap   futott előttem fejők , Zöld M arczi; szerencséjérekím élésből   legroszabb     lovamon    mentem -k i,  s   így tova  elhagyott    gyors   erdélyi   paripáján; de tsak találkoznám  szem közt  ve le ,  jőne   kocsim ’ oldaláh oz,   fejeben  akadna fel golyóbisom ;főkép  mo st, m időn  talán  házasodni  sietek , ne háborítsa  utamat;  mert  az   akasztófától  ugyan  m egmentem ,de csak  jókorább  halállal.“

,Tens  főhadnagy  ur!  e'n  is  azt  ondám   tegnap édesanyámnak Újvároson;   de  mióta   ma  reggel  elke'rte   pe'nzemet   ’s    csak  annyit  h agyott,   am iből  alig  élhetek  D eb reczenben ,   más   nótát   fújok ‘  —  m ondá  egy  a’  hadnagy’  beszéde   alatt   belépett id e g e n ,   karcsú, középmagasságú  fiatal  emb er;  fényes   fekete   h aja,   szem e  és  b ajúsza,  barna piros  orczái,   tüzes  és  bátor  tekintete,   a’ minden  mozdulatán   kitetsző   férfierő s   egész  alakjának  sz ép ség e,   kitűnők   valának.     Zöld   frak   finom   posztóból,   fekete   sűrűn  zsinórozott  nadrág, veres  aranyozott   mellény  és   sapka,  ’s   nagy  sarkantyús  kordovány   csizma  voltának  öltözeti.  Baljában  öblös   tajték  pipáját  tartá,   ’s  jobbjával  dohányzacskója’ czifra sallangaival verdeste  lábszárát.

"Hát   hányad   magával Jött   egy„haramja?"   Merde    Egy   tiszt.

,Csak  egyedül  jött  biz   az,  —   felelé   az   id eg e n —  ’s   én  fegyveresen   valék ;   de   elm últ   kedvem  a’ puskázásra, a’ m int úgy  m ennydörgés’  módjára   fülembe  zúgott/

,      „Isten  adná nekem    ezen   szerencsét,   hogy lőném    agyon  a’  g a zem b ert,“  mondá  félig  boszúsan  P ....   hadnagy. ,N a    n a ,   m int  h allom ,    holnap  u tazik,   könnyen  lehet   ezen   szerencséje ‘  vélte   az  idegen.

„Barátim !  még  egy  poharat—  szóla  P ...  föl— állva.  —   Éljen  Tarnay  M á li,   ’s  adjon  isten     sok szeren csét,   hogy   őt  m int   hitvesem et   hozhassam D ebreczenbe  ! “

, Éljen !   kiálták tarsai  —   ,,’S   a’  szerelem ’ istennéje  pártoljon   leánykérő  utadon ! “  tévé  hozzá   egyik.

,A h !   Tarnay   M áli,    felséges   leány  valóban. Ösmerem   őt ;   hát  sok  szerencsét   hadnagy   uramnak  a’   szép   feleséghez.'     E zzel   meghajtó    m agát az    idegen ’s    m ent.     , Csak    vigyázzon ,    nehogy Zöld   Marczi   legyen   vőfélye ;  jó   éjszakát! ‘  —  

A ’ tisztek  is  rövid   idő   múlva  haza   tértek ,   elinduló barátjoknak   még  egyszer  kifejezve  szives  szerencse-kívánásokat.

 „Jó   estet  kívánok   barátom  uramnak  !  —  köszönte  Tasnádyt   a’  belépő  id eg en .  —  Engem   nehezen   ösm er, azért bocsássa-m eg     alkalm atlanságomat.“

, Semmi  alkalm atlanság,   de  mi   jóért   teve   az úr  ezen   fáradságot?kérdé  T asn ád y.

„A kár  h isz i,   akár  n em ,csupán   önnön   b oldogsága  miatt“   vala  az  idegen ’   válasza.

, Valóban? ámbár  csodálkozom ,de  mégis örvendek , hogy ösm eretlenek    is   részt   vesznek abban.    Hanem ,   igazán  szólva ,   hogy’  segíthet   az r  rajtam ?

„ Ha   valaki,   úgy  bizonyosan  én  ,   mert  ösm erem  Tasnády   úr’    egész   baját,   tudom ,  szerelm es a’szép   Tarnay   Máli   kisasszonyba  ,   de    atyja   őt egy  főhadnagynak  akarja   nőül   adni  ;   innen  származik   minden  búja  

, Barátom ,   igazat  beszél  —  mondá   az    elcsodálkozott Tasnády  —   és  azért  nem   is tagadom   azt, a’  mit  eddig  magam   előtt  is  rejteni  akaitam .

„ K á r  is  voln a;   ne   b ú su ljon ,   segítek   én  baján ;   ma  megösmertem azon szerelm es  hadnagy u r a t, s  magam’   dolgában    is   szám ot   k ell    vetni v ele ,  m ajd  kiűzöm   fejéből a ’házasságot.

,U ram ! mit tehetne a d ologb an? kérdé  nevekedő   álmélkodással   Tasnády.

„Most  nem   mondhatok   több et,  csak   azt   tanácslom holnap   utáu   reggel   legyen   Tarnay   ú r’ jószágán;   de   k érem ,   ha   ön  boldogságát   sz e r e ti, el  ne   m ulassa   e z t,   a’   többit   ott   várja-b e,    én szavamat  adom , estére jegyese lesz M áli  kisasszonynak. “

,D e  csak  szabad    k érd eznem , ki  fogja olly m elegen  pártomat,  ’s  k i  dolgozik  boldogságomon?*

„ En   csak  a’ m unka  után   szoktam   magamat megösmertetni,  hogy  a’ tett szolgálat  legyen  ajánlásom . Azért   jobb   is   ha   titokban    m arad   szövetségünk ,   kérem ,    h allgassa-el   m indenki   előtt beszédünket.      H olnap   után    pedig   jelenjék-m eg reggel    Tarnay   ú r n á l ’s   becsületem re  Ígérem , szavamnak  be  k eli   teljesedni.“

, Legforróbb   hálám ról    legyen   b izon yos,   ha azt   teendi. ‘

„ Erre  szükségem   nincs  —  szakasztá   hirtelen az  idegen   félbe

Tasnády’   kitörő   köszönetét.  — Csak   egy   csekélységet  igérjen-m eg.     M időn  gyönyörű   feleségét   haza   v ie n d i,    a’   sámsoni   csárda elő tt  hajtson -el; nem nagy   a’  kerület, m ellyet, reménylem ,  kedvem ért  sokallani  nem   fog ,  legyen az  bár milly  időb en ,   engem   ott  talál. “

, Becsületem ’ adom   zálogu l,  kivánata  meglesz, ha   csak   rendelkezésünk’   h elyét   a’   föld   el   nem n yeli. *

„ így   hát   jól   van.     Még    egyszer    ajánlom  , holnap  után   reggel  Tarnay  úrnál  leg y en .“ , A’   nap  jószága’  határán   fog  reám  virradni viszonzá  Tasnády.

„ H á t  az  isten  áldja-m eg!   Jó  éjsza k á t“  m onda  T asnády’   kezet   megrázva   az ösm eretlen ,’s hirtelen   kile'pe   az   ajtón.  

  Tasnády   kísérni    akar á ,   de az   visszainté’s    hamar   eltűnt   a’   sötét lép csőkön ,    szerelm es   védenczét   legnagyobb   za- varodásban  hagyván ,   ki  nem    tudá ,  higyen  e   az id egen ’   ígéretének,  mint   szerelme  javallá,   vagy csúfolódásnak  v eg y e,   mint   kételkedő   elméje   tan ácslá;    de   mindazonáltal   a’    dolog’   kimenetelét m egtudni     eltökélé  m agát,    a’    határozott   időre Tarnayéknál  m egjelenni.

                                                   IV.

M ásnap  a’ derülő hajnal már  úton  lelé  P... hadnagyot, reménylett   mátkája’ lakja  felé.     Tarnay  gazdag   földes  úr  vala,   ’s  ifjú   korában   maga is   katona  lévé n , nagy  barátja  ezen  ren d n ek ,   azért  határozá  magát    el   olly   könnyen   P ...   főhadnagynak  leányát  nőül   ad n i,  kit   alig  ösm ert  még, de  ki   maga alkalm azása,    és   bár    csak   igen  könnyű  m ivelése,   leginkább  pedig    beszéde’ fennhéjázása  miatt  igen  kedves lön  a’  könnyen  hivő  öreg előtt. T arnayné, az egyszerű  asszon y,  minden   erejéből  ellenzé    a’   házasságot, nehogy leánya   kénytelen   legyen  férjét  a’ távolba  követni. Már  kitűntek    az    utazó    hadnagy’    szeméből Debreczen’   fedelei,csak   egyke't    torony  e elkedők   a’    láthatáron;  majd    fütyölt,   m ajd   danolt, nem   annyira  elűzni   unalm át,   mint   bizonyos    féle'nk  gondolatokat   fejéből   kiverni.     Eddig   senkivel  sem   találkozott,   ’s   már  neki   bátorodék,   m időn   egyszerre   egy  az   erdő   felől   sebesen    vágtató lovas  tűnt   szem ébe,   egyenesen   kocsija   felé   tartó .     A’ hadnagy b en n e   Zöld   Marczira   ösm ert, pisztolyait  keresé, de  kezei  rem egtek ,   ’s   mielőtt a’  tokból  kihúzhatná, már a’ haramia’ hatalmas szava  megállítá  kocsiját.     Csákánya   a’  nyeregben fü ggött,   pisztolyai    el   valának   takarva,  s csak karikás  ostora  csattogott   kezéb en ;   de   fegyvereit kipótolák   tekintetének   villámai    ’s   egész   valóján elömlő   haragja,  melly  minden  m ozdulatát   ijesztő   fenyegetéssé  tette, s  arcza’  legcsekélyebb  vonásán    is  írva  látszék  len n i:  Ura lk o d o m   P e s t t ő l   H o r t o b á g y ig !

„Szeretn ém    tudni   hogy   állunk   az   id ő b en , adja    id e   az   úr   ó ráját“   szólítá-m eg   parancsoló hangon  P ...t ;   ez   szótalanúl   húzta ki   zsebéből  ’s oda  nyujtá.     „Hajts  to v á b b !“    dörgé   Zöld  M arczi  , s  a’  p a ra sz t,   lovai  közé   csapva,  m egin d u lt; a’ haramia  távolról   és   lassan  követé  őket.     M integy  félóráig  haladhattak,  m időn  lódobogás  és ostorcsattogás  ijeszté-föl  az   olcsó  menekedésen   örven d ező    hadnagyot.     Ismét  dörge    a’   rettenetes“­„ m e g á llj! “   ’s  a’  lovak i s ,  m intha  érzenek  a ’  szó’ parancsoló   erejét,   legyökereztek.

"Csak   a legtöbb   láttam, AZ   órakulcsot    Nem      ADTA    IDE   Hadnagy   u r,   duzzanat    tudhatja,   Hogy   nélküle AZ    óra   van    haszontalan,    hát   szerint csak    IDE   v ele."

P ....   vizsgálta    zsebeit,    de   a’   kívánt  kulcsot nem   lelv é n ,   kérőleg szóla a’ haram iához:    „  azt  vagy   elvesztettem ,  vagy  otthon  felejtettem   ,    nagyon   sajnálom ,    hogy   nem    szolgálhatok v ele.“

, Hát  e ’szerint   mást  kell   venni  ;  most  épen nincs   p én zem ,   azt   csak   nem    felejtett   otthon  az ú r ,   azért   ne  terheltessék  kezem be  nyújtani.“     A’ hadnagy  vonakodás   nélkül  kiad ta,  míg  katonája, mérges   tekinteteket  vetve  Zöld   M arczira,   titkon integete   urának.

„ F ic zkó !   —   kiálta   az    útonálló  —   ha   m occanni   mersz,   oda  vagy! “  ’s   ez   rémülten  rázkódék  össze.     A’  haramia  ment  ’s  a’   kocsi  is.   Már látható  lett  Tarnay’  jószágának  tornya  ’s  egy  csárdához   értek.     Nagy  sóhajtásokkal  könnyíté   megszorult  keblét  P ...,   em beri  lakok felé  k özelítvén , midőn   a’   rettegett  „ m e g á llj!“   és    ostordurranás harmadszor  gátolják  útát.     Még  parancsolóbb   vala a’   haramia’  bánása.     „ Itt   az   úr’   órája  és  p énze, nincs   szükségem   reá.“  —    ezzel   visszaveté   m ind a ’   kettőt  —  „ D e   m ost   szálljon-ki   a’   kocsiból   ’s jőjön   a’  csárdába.“   A’   hadnagy  vonakodotl.  „P a-rancsolom  ,    sz á lljo n -le ! “      Leugrik  lováról  ’s  baljába     veszi     piszto ly a it,    a’    csákányt    jobbjába. „ Kend  —   szóla  a’   paraszthoz  —  lovam ért   házáv a l,   fejevel  áll  jó t.“     P ...  m ár   földön   volt   ’s   a’ haramia   után  bem ent  a’   csárdába.     Ez   itt  tintatartót,   tolla t,    papirost   vett   elő    tarisznyájából, „ írjo n    egy   le v e le t,   a’   m int   én   m ondom . “     A’ hadnagy  leü lt   és  k észült.      Zöld    Marczi   k e z d é : „T ekintetes  ú r !   —    Én   szerettem   leá n y á t,   —    és el   akartam  v e n n i;   —    de  jelen tem ,  hogy  némelly fontos   akadályok    m iatt,   —   részem ről   ezen   házasság  teljes    le h e te tle n ;   —     ’s   arra   gondolni   is felejtkezés   volt   tőlem .    —   E gyébiránt   m aradok, kész  szolgája  —   írja   alá   n e v é t! “

, N ev em et? m Onda ijedő Bam ulással P ...

„ A ’  n ev ét!  lánczos   lo b o g ó s!“     A’   hadnagy írt.     „ M o st  hajtsa  Össze  ’s  p ecsételje-le   ön  gyűrűjével ,  itt    a’    spanyolviasz.   —   írja   a’    czím et : T e k in tetes,  n e m e s,  nem zetes   és   vitézló    Tarnay Gáspár  táblabiró   úrnak. “

, Kerem    AZ    u ra t,   m azt    Gondol? "     Sopánkodott P ....

„ A z t,  hogy  írjon ,  vagy  agyon   lövöm .“   Ezen fontos   ok  használt.     , Már  készen  van ‘  m ondá  a* hadnagy;   Zöld  Marczi   élvévé   a’  lev elet,  ’s   irnokát  a’  kocsra  kísérte.  „ L á ssa   az  úr  —  úgymond itt  —  többé   ne   dicsekedjék   tele  asztalnál,   ’s  ne gyalázza  Zöld   M arczit;  üres   pisztolyokkal   ijesztettem -m eg.“    ’S  a’  gyújtó  lyukakon  által  orra  alá fújt  a’  hadnagynak.    „ D e   azért  parancsolom ,   tü stént  térjen  vissza  Debreczenbe,   ’s  onnét   ezen   a’ héten   kijőni   ne   m erjen,   mert   társaim    minden résen   lesik .“     A’   hadnagy  engedelmeskedett,    ’s Zöld  Marczi  néhány  száz   lépésnyire   követé  őt.

                    

Ponyva kiadás        Zöld Marciról

                                 V.

A’  pártfogója  által  k ijelelt  reggel’   első  sugarai   már  úton   lelék  Tasnáddyt, reményés félelem között   habozva.  M inden baj   nélkül    elért   még jóval  dél  előtt  Tarnayékhoz.  Az úr   gazdaságát megtekinteni   volt, s   így  az  asszony  és  leánya  fogadták.     Az   anya kezdé  panaszlani,   melly   sok szenvedést szült neki  ura’  makacssága,   ki   leányát   egy  alig   ösm ert  idegennek ,   maholnap   már talán  m essze  távozónak,   akarja   adni  ;   ő  részéről egy   vöt  óh ajt,   ki   hozzájok    közel  lakn ék , hogy eggyetlen  gyerm eke’  többszöri  látását  nélküleznie nem   kellene.  T asn ád y,  egyedül   lévén    ked vese’ an yjával, m egvallotta  forró szerelmét leánya  iránt, meg  legédesebb   szándékát  őt   nőül   kérni,   de   az öreg  Tarnay’   erős  akaratját   ism ervén ,    kétségbeesett  már  rem ényei  felől.     Tarnayné  sem   vígasztalhatá, s így  hősü n k , bár   bizonyos   volt   M áli’ viszonszerelméről,  lemondani  kénytelen  vala  boldogságáról ;   csupán    az  egy ösm eretlen’ ígéretet táplálá   kevés  rem énnyel.     Máli   is  bejött,   szemei könyezni   látszottak ,   de  mégis  erőt  vön  magán, és   elnyomva   a’   nehéz  bút,   melly   szép   homlokát felhőként   fedé, fekete  nagy  szemeit  ismét  eleven fényűkben   akarta   tüntetni.     Tasnády   kérő ,   vezettetné  őt  atyjáh oz,   nehogy  az   öreg   m egboszonkodjék   a’  látogatáson.     Kim enőnek   az   ud varb a, ’s   a’  kapun  épen   Tarnay  jött-be.

„ Isten   hozta   öcsém    uram at!   —   üdvözlő   az öreg  vendégét.  —  Már  tegnap   óta várom P ...  hadnagyot  i s ,  reménylem ,  barátságban   fog   v ele  maradni.“

, Csak   átmenőben   tettem    tiszteletemet,   m áskép    Nem    lettem    Volna   Illy    ünnepélyes    NAPON    alkalm ATLAN   m Onda   Tasnády.

„Semmit  erről   —    viszonzá   az   öreg.  —    Hát a’    posta    mi   jót   hoz ?    E zen    pillantalban    a’ p osta-legén y   sípját  harsogtatva   lovagla b e,   ’s  újságot  és   egy  levelet  ada Tarnaynak.   „E z  P ..  hadnagy’   írása  és   p ecsétje,  —   szóla   T arnay,   a’   levelet  vizsgálva.   —   H allju k ,  mi jót  ír.“     Sápadt és  pirúlt  az  ö reg ,   szemei  forogtak;  végre  egy  huzamos    csend   u tá n ,    a’   többieket   is    bám ulásra gerjesztvén,    földhöz    csapá   a’   levelet.     „Vigyen hát   az  ördög ! “   kiálta-fel   nagy  boszúsan.

,  Mi   lelte   Uram    b átyám meg? kérdő   Tasnády.

„Jaj!    az  isten     áldja-m eg   édes    öcsém     uram at,   b o csá sso n -m eg ;   m iért  nem    is  teljesítőm    elsó  kérését!  m ond ja-m eg:   akarja  e  még   nőül -e á nyomat ? “

, Szerelmem     sokkal   állhatatosabb ,    hogysem őt  m ost  is  nyílt  karokkal  ne  fogadnám ,   mint  üdvességemet ‘  feleié   Tasnády.

„Hát   legyetek   egymásé.“     És  leánya’   kezét T asnády’  kezébe  adván,  m egáldá   őket;    ezt  tévé szíves  örömmel   az   anya   is.

„Csak.   nézzétek   ezen  kárhozatos   levelet.    Oh átkozott ember !  —   nem   látható  akadályok —   megfelejtkezés  magáról. -—  N a  de   megmutatom ,   hogy Tarnay  még nálánál különb   vejet  is  kaphat,   azért még  holnap   adjon   össze  benneteket   a’  pap.“

Úgy  lett, s   kevés  nap  m úlva  haza  vivé  boldog   hölgyét   a’   boldog   Tasnády.

Az  úton  elbeszéld   feleségének  Tasnády   történetét  az   id egennel,   ’s   hogy  neki   m egígérte   a’ sámsoni  csárdánál  vele  összejőni.       Az  ifjú  hölgy még  kíváncsibb vala m egtudni  az   egész   e s e te t, melly  talán  mostani  boldogságát   alkothatta.   K itértek  az   útb ól,   és  nemsokára  a’  sámsoni   csárda   előtt    álla   kocsijok.     Tasnády   körűi   tek in te, s  láta   egy  lovagot   paraszt,   de  hófejérségű csinos öltözetben  ,   az   erdőből   kivágtatni.

„ Ö rven d ek ,   hogy   m egállóit  szavának  az   u r , én  is  megtartám  ígéretem et,   ’s  most  semmi  sincs, a’mi   nevem ’  eltitkolását   parancsolná ;  én   —   de m eg  ne   ijedjenek  —   a’  híres   Z ö ld    M  a r c z i   vagyok.     A’ tens   úr’   istállójáb ól    egykor   egy   igen jó   lovat   fogtam -k i,  m elly   sebességével   az   ü ld özőktől   többször   megm entett,   azért    hálával   tartoztam ;  történetből  megtudtam   szerencsétlen   szerelmét,   ’s   ebben  kivántam   segíteni.“   Szólt  a’   lovas ,  a’  házas  pár  előtt megállván   Tasnády  benne   csodálkozva   ösmert   azon    idegenre,  ki   neki a’   debreczeni   fogadóban   pártfogását   ígérte.     E lm ondá  Z öld  Marczi  történetét  P ...h ad n aggyal, s hozzá  tévé ,  hogy  ez   ijedtében   rá   sem   ösm ert   a’ kávéházi idegenre,’s  hogy  a’  hadnagy D ebreczenb e  visszatérvén ,   tüstént  irt  Tarnaynak,   de   Zöld Marczi  ’s  társai   a’  levelet   vivő   katonát   elfogták , és   csak   ma  b ocsájták el  levelestől.

,, 'S m Ivel hálálhatom -meg EZT? „Kérdé T asnády.

, N ekem   elég ,  hogy  a’  ficzkándozó  hadnagyon boszút  álltam    ’s   a’   jó    lovat   megköszönhettem .  ‘ A ’ kocsiba  n yú lt,  megfogá  gyengéden  az  ifjú hölgy’ k ezét,    m eghajolt   

n yergéig,    ’s    csókot    nyom ván rá ,    elfordult   és    sebesen    vágtatott-el   az   erdőnek ,   ’s   csak   visszatekintve   kiáltá :   „ Szerencsés ú ta t!   emlékezzenek-meg  Zöld  M arczira!  „

Mondás is maradt fenn róla: Él mint Marci Hevesen.....