Forrás:Újságmúzeum
Augusztus 14-én volt 60 éve, hogy a budai János kórházban, hosszas szenvedés után örökre elaludt a sármos és elegáns Jávor Pál, az első magyar filmsztár, aki szinte csak meghalni jött haza az emigrációból.
A harmincas évek imádott színésze 1946-ban döntött úgy, hogy Amerikába disszidál a feleségével. Menni akart, mert bár a német megszállás alatt a nácik a sopronkőhidai börtönbe zárták, mert nyíltan kritizálta őket (a rács mögött ütötték-verték), az új rendszer sem neki kedvezett, hiszen a Horthy-éra ünnepelt színésze volt korábban.
Jávor emigrált, azonban Amerikában elmaradtak a sikerek, mivel gyengén beszélt angolul. Csak szenvedett, volt, hogy szállodaportásként dolgozott, és hosszú éveket várt, hogy hazajöhessen.
Mivel 1946-ban disszidált, egy ideig alig írtak róla a hazai újságok, de ha igen, abban sem volt sok köszönet. 1949-ben például megjelent, hogy „Jávor Pál végleg felperzselte a hazavezető útját s a továbbiakban semmiképp sem látjuk indokoltnak, hogy ezután is fenntartsák számára a Pasaréti úti villáját, ahol ez idő szerint csak az anyósa lakik. Éppen elég nagy a lakáshiány.”
Szintén ebben az évben jelent meg egy gúnyos jegyzet is, az újságíró ugyanis felfedezte, hogy a híres fotós Angelo üzletének kirakatában ott virít egy Jávor Pál portré.
„Tegnap délután legnagyobb megdöbbenésünkre fedeztük fel a kirakatban lévő fényképek között az Amerikába hajózott és ott a magyar demokrácia ellen káráló Jávor Pál hetyke bajszos fényképét. Egyrészt határozottan tapintatlanságra és nem valami fényes politikai tájékozottságra vall már maga az is, hogy egy hazaáruló filmszínész fényképét kirakatba rakják. Arról nem is beszélve, hogy az Amerikából érkező hírek szerint az egykori duhaj színész bajuszkája a nélkülözés és a letörtség állapotában már nem is annyira hetyke.”
A történelem aztán megint közbeszólt. Az 1956-os levert forradalom után a párt úgy látta, jót tenne a renoméjának, ha Jávor visszatérne, hiszen imádták az emberek, nem úgy, mint őket...
Ennek jegyében jelentették meg a nyilatkozatát is 1956 decemberében az egyik napilapban. „„Bizony október 29-én volt tíz éve, hogy elhagytam az országot. Nagyon sokat szenvedtem a nyilasok alatt, amikor félholtra vertek, leköpdöstek. Sajnos nem nagyon vágyom itt a játékra. Kinek? A nyilasoknak… Van belőlük elég, s még hozzá a szemétje" – mondta Jávor.
Aztán 11 év után megkapta az engedélyt a pártvezetéstől. 1957. november 14-én az újságok is megírták, hogy a feleségének hazai rokonai légipostát kaptak Montrealból, amelyben Jávorék a hazatérésükről írnak. A Báthori nevű gőzössel utaznak Európába.
1957. november 25-én aztán a Nyugati pályaudvarra érkezett meg a harmincas évek ünnepelt színésze, már meggyötörten, pedig csak 55 éves volt. A pályaudvaron sok korábbi barátja várta és a margitszigeti Nagyszállóba vitték, a szállást pedig a színház intézte.
Jávor boldog volt, ám a következő év májusában egy rövid hír jelezte, nagy a baj. Ezek szerint orvosi tanácskozást tartottak Jávor lakásán, aki biztos, hogy hosszú ideig nem léphet színpadra. A szerepét a Jókai színházban Csákányi László vette át. A Jókaiban… És nem a Nemzeti Színházban, oda ugyanis Major Tamás nem vette vissza.
A feleségével, Olgával a kórházban tartották az ezüstlakodalmukat. Jávor felkelt az ágyból, nagy nehezen leült az otthonról hozott foteljébe, még a pezsgőspoharat is a szájához emelte, de végül egy kortyot sem ivott belőle. Akkor már napok óta alig ivott.
Az utolsó napokban történt, hogy a kórház udvarán cigányzenészek játszottak az egyik betegnek. Jávor, aki addigra már szinte csak csukott szemmel feküdt, kinyitotta a szemét és a hangok irányába fordult. Felrémlettek benne a harmincas évek kávéházi hangulatai, amikor csodás autón érkezett a nagyvilági helyekre, ahol már várták a cigányzenészek, hogy aztán hajnalig az ő kedvenc nótáit játsszák. Jávor pedig boldog volt, bort ivott, táncolt és eszébe sem jutott, hogy néhány évvel később átírja az életét a politika.
A színész tehát a muzsika hangjára magához tért a kórházi ágyán, a felesége segítségével papucsot húzott, elvett két üveg bort az asztalról és bizonytalan léptekkel, a feleségébe kapaszkodva lesétált a kórház kertjébe. Ott bemutatkozott a zenészeknek, akik már fel sem ismerték a harmincas évek sztárját, majd lehuppant egy padra.
Poharakat kért és reszkető kézzel bort öntött mindenkinek.
Aztán énekelni kezdett.
Bár gyenge volt, mégis olyan erővel énekelt, hogy a kórház dolgozói és a betegek az ablakokhoz léptek és úgy hallgatták a színészlegenda utolsó "mulatozását". Sorra rendelte a kedvenc nótáit, utolsónak a „Most van a nap lemenőben” címűt.
Ekkor már a zenészek is a könnyeiket törölték, de csak játszottak rendületlenül. Aztán Jávor elkészült az erejével. Feltámogatták a szobájába és az ágyra fektették. Soha többé nem kelt fel.
Holnap lesz 60 éve, hogy örökre elaludt az első magyar filmsztár, akinek halálával végképp eltűnt a harmincas évek világa.
Nyugodj békében, Jávor Pál
Bővebben Jávorról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése