Budapesti
Hírlap, 1926. december (46. évfolyam, 273–298. szám)1926-12-24 / 293. szám
Saját tudósítónktól
Különös kaland egy budai korcsmában.
Tegnap este egy budai kisvendéglőben igen érdekes „rendőri esemény" játszódott le és a nem mindennapi történet ma is élénk izgalomban tartja a szemtanúkat és az eset szereplőit. Budán, a zeg-zugos tabáni Görög-utcában van a jó boráról híres Mély Pincéhez címzett korcsma, amely a rossz nyelvek szerint onnan nyerte a nevét, hogy akit Poldi bácsi, a gazda, egyszer leenged a pincébe, az felfelé jövet úgy érzi, mintha egy amerikai felhőkarcoló magasságának megfelelő mélységéből jönne felfelé és ember legyen a talpán, ha felér a pincéből.
A Mély Pincét igen sok pesti látogatja. Többek között itt van Krúdy Gyula, a kiváló magyar író asztaltársaságának a törzsasztala. Tegnap este betért a korcsmába vacsorázni Kálmán Miklós bankbizományos a feleségével. A vacsora elfogyasztása után : éppen távozni készültek, mikor Kálmán felesége észrevette, hogy kétszázmillió korona értékű, brilliánsokkal dúsan kirakott karkötője, amely az imént még előtte csillogott, eltűnt a karjáról. Idegesen keresni kezdtek az érthetetlen módon eltűnt drága ékszert. A vendéglő közönsége és személyzete is lázas igyekezettel mászott az asztalok és székek alá, azonban az értékes karkötőnek csak nem akadtak nyomára. Előkerült egy szabadnapos rendőr is, aki maga is nekilátott az eltűnt ékszer keresésének, azonban a rendőr igyekezetét sem koronázta nagyobb siker, mint az előbbi kutatókét. A rendőrnek akkor eszébe jutott, hogy a karkötő talán az asztalterítőre esett és a pincérek esetleg az ételmaradékokkal együtt összeszedték és kivitték a szemétbe.
A személyzet kapott az ötleten és ahányan voltak, nekiestek a nagy halom szemétnek, ételmaradéknak, azonban minél kisebb lett a szemétdomb, annál jobban fogyott a szemétben bányászó aranykutatók reménye, hogy az ékszert megtalálják.
Már le is mondtak arról, hogy előkerül a karkötő, mikor annak a pincérnek, aki Kálmánék- vacsoráját felszolgálta, eszébe jutott, hogy az asztalról összeszedett ételmaradékokat bedobta a moslék közé, amit közben odaadtak az udvarban röfögő kocának. Most már a moslékmaradékot kezdték kotorászni' az ékszerkeresők, azonban ott sem találtak semmit. Az izgalom tetőfokára hágott. Egyformán izgultak Kálmánék, a többi vendégek, a személyzet és a rendőr. A legizgatottabb azonban Poldi bácsi volt, aki semmi képpen sem akart belenyugodni abba, hogy a Mély Pincében eltűnjön valakinek az ékszere. A végsőkig feszült izgalom tetőfokán egyszerre csak hirtelen ötlet villant át Poldi bácsi agyán. Berohant a konyhába és egy hosszú, hatalmas késsel a kezében tért vissza, nyomában pedig ott ügetett a csapos. Poldi bácsi és famulusa a körülállók legnagyobb meglepetésére, mielőtt valaki egy szót is szólhatott volna, lefogták a hizott mangalicát és az éles pengét a koca torkába merítették. A hízó menten jobblétre szenderült. A csapos azután a konyhaszemélyzet segítségével, mint aki jól végezte dolgát, megkezdte a kimúlt állat felboncolását. Legelőször is a hasát és gyomrát metszette fel és a még meleg gyomorból nagy üdvrivalgás közepette kiemelte az elveszett, de szomorú állapotban megkerült brilliáns karkötőt. Az ékszer alaposan meg volt rongálva. A koca, úgy látszik, megpróbálta megemészteni a drágaságot, amely nem mindennapi falat volt számára.
A „vége jó — minden jó“ aranyigazság alapján azután a történet szerencsés kimenetelének örömére az aranyfaló koca húsából azonnal jóizű disznótort rendeztek, amelyen a tözsdebizományosék is résztvettek
Saját tudósítónktól
Különös kaland egy budai korcsmában.
Tegnap este egy budai kisvendéglőben igen érdekes „rendőri esemény" játszódott le és a nem mindennapi történet ma is élénk izgalomban tartja a szemtanúkat és az eset szereplőit. Budán, a zeg-zugos tabáni Görög-utcában van a jó boráról híres Mély Pincéhez címzett korcsma, amely a rossz nyelvek szerint onnan nyerte a nevét, hogy akit Poldi bácsi, a gazda, egyszer leenged a pincébe, az felfelé jövet úgy érzi, mintha egy amerikai felhőkarcoló magasságának megfelelő mélységéből jönne felfelé és ember legyen a talpán, ha felér a pincéből.
A Mély Pincét igen sok pesti látogatja. Többek között itt van Krúdy Gyula, a kiváló magyar író asztaltársaságának a törzsasztala. Tegnap este betért a korcsmába vacsorázni Kálmán Miklós bankbizományos a feleségével. A vacsora elfogyasztása után : éppen távozni készültek, mikor Kálmán felesége észrevette, hogy kétszázmillió korona értékű, brilliánsokkal dúsan kirakott karkötője, amely az imént még előtte csillogott, eltűnt a karjáról. Idegesen keresni kezdtek az érthetetlen módon eltűnt drága ékszert. A vendéglő közönsége és személyzete is lázas igyekezettel mászott az asztalok és székek alá, azonban az értékes karkötőnek csak nem akadtak nyomára. Előkerült egy szabadnapos rendőr is, aki maga is nekilátott az eltűnt ékszer keresésének, azonban a rendőr igyekezetét sem koronázta nagyobb siker, mint az előbbi kutatókét. A rendőrnek akkor eszébe jutott, hogy a karkötő talán az asztalterítőre esett és a pincérek esetleg az ételmaradékokkal együtt összeszedték és kivitték a szemétbe.
A személyzet kapott az ötleten és ahányan voltak, nekiestek a nagy halom szemétnek, ételmaradéknak, azonban minél kisebb lett a szemétdomb, annál jobban fogyott a szemétben bányászó aranykutatók reménye, hogy az ékszert megtalálják.
Már le is mondtak arról, hogy előkerül a karkötő, mikor annak a pincérnek, aki Kálmánék- vacsoráját felszolgálta, eszébe jutott, hogy az asztalról összeszedett ételmaradékokat bedobta a moslék közé, amit közben odaadtak az udvarban röfögő kocának. Most már a moslékmaradékot kezdték kotorászni' az ékszerkeresők, azonban ott sem találtak semmit. Az izgalom tetőfokára hágott. Egyformán izgultak Kálmánék, a többi vendégek, a személyzet és a rendőr. A legizgatottabb azonban Poldi bácsi volt, aki semmi képpen sem akart belenyugodni abba, hogy a Mély Pincében eltűnjön valakinek az ékszere. A végsőkig feszült izgalom tetőfokán egyszerre csak hirtelen ötlet villant át Poldi bácsi agyán. Berohant a konyhába és egy hosszú, hatalmas késsel a kezében tért vissza, nyomában pedig ott ügetett a csapos. Poldi bácsi és famulusa a körülállók legnagyobb meglepetésére, mielőtt valaki egy szót is szólhatott volna, lefogták a hizott mangalicát és az éles pengét a koca torkába merítették. A hízó menten jobblétre szenderült. A csapos azután a konyhaszemélyzet segítségével, mint aki jól végezte dolgát, megkezdte a kimúlt állat felboncolását. Legelőször is a hasát és gyomrát metszette fel és a még meleg gyomorból nagy üdvrivalgás közepette kiemelte az elveszett, de szomorú állapotban megkerült brilliáns karkötőt. Az ékszer alaposan meg volt rongálva. A koca, úgy látszik, megpróbálta megemészteni a drágaságot, amely nem mindennapi falat volt számára.
A „vége jó — minden jó“ aranyigazság alapján azután a történet szerencsés kimenetelének örömére az aranyfaló koca húsából azonnal jóizű disznótort rendeztek, amelyen a tözsdebizományosék is résztvettek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése