1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2012. október 6., szombat

MI AZ IGAZSÁG A FRÖCCS KÖRÜL?



„Fölfelé megy borban a gyöngy…”


A világmindenség első fröccse ihlette-e Vörösmartyt?
A fröccs ünnepe is szerepel a Győri Nyár programjában. Talán érdekes lehet, ha ebből az alkalomból a Fóti dalról szólunk. Száz rejtély a magyar irodalomból (Gesta Kk., Bp., 1996) című kötetben jelent meg Hegedűs Géza író, irodalomtörténész esszéje Vörösmarty versének születéséről A világmindenség első fröccse címmel. Az utóbbi években sokat foglalkoztam Jedlik Ányos életével és munkásságával. Az író, irodalomtörténész történetét olvasva aggályok merültek fel bennem: Ott volt-e Jedlik a nevezetes szüreten? Valóban a szódavíz, illetve a vele előállított fröccs ihlette a Fóti dal megírását?
Hegedűs Géza elismerő szavakkal méltatja Fáy András jelentőségét; miként vált méltóvá „a haza mindenese” (Szemere Pál kifejezése) jelzős szerkezetre. Valóban kár, hogy ritkán esik szó a reformkor e sokszínű egyéniségéről, tevékeny alakjáról.
Fáy András, a nemzet mindenese

Mikszáth Kálmán a következőképpen méltatta: „…ha Széchenyi nincs, őt illeti a „legnagyobb magyar” titulusa, ha Deák nincs, ő nevezhető „a haza bölcsének”, így azonban maradt „a nemzet mindenese”. Fáy valóban sokat tett a hazáért. Tettekben élte életelvét: „Használni! Vala éltem minden törekvése, jelszava.”
Az író, irodalomtörténész tanulmánya második részében Vörösmarty Fóti dala bevezető képének – „fölfelé megy borban a gyöngy” – eredetét kutatja, s egyben „elregéli” a költemény megírásának körülményeit is. Szerinte Jedlik Ányos, a jeles fizikus az 1844-es fóti szüreten mutatta be a szódavizet, itt és ekkor készítette el „a világmindenség első fröccsét”, s ez az új ital ihlette a költőt a vers alaphangját meghatározó, felszabadult életérzést kifejező szókép megalkotására, egyben a bordal megírására. (Megjegyzem, Hegedűs Géza e magyarázatának rövid változata már korábban megjelent.)
Ott volt-e Jedlik Ányos a nevezetes szüreten? Valóban a szódavíz, illetve a vele előállított fröccs ihlette-e a Fóti dal megírására Vörösmartyt? Előrebocsátom: mindkét kérdésre adható igen válasz, a „lehet” feltételezése. A „lehet” azonban még nem bizonyosság, s a következőkben – ha szabad ezt a szót használnom -, ellenbizonyítékaimat adom elő.



Hegedűs Géza – ha nem elírás – 1844-re teszi Fáy szőlőjében a nevezetes szüretet. A költemény első megjelenése (Athenaeum, 1842. okt. 27.) s egyéb irodalomtörténeti források miatt ez az időmegjelenés téves. A Vörösmarty-kötetek is 1842-re datálják a vers megírását. Még ugyanebben az évben Thern Károly és Fáy András dallamot szerzett a költeményhez.
Miként alakult ki a fóti szüretek hagyománya? Fáy András lakóháza a reformkorban a haladó erők találkozásának a helye volt; együtt ünnepelték az András-napokat. A november 29-én és 30-án összejött társaság köszöntötte a házigazdát, beszélgetett, borozgatott, a művészek szavaltak, énekeltek. Fáy is szépen hegedült, fia zongorázott.
A ház építéséhez követ hordtak

Fáy 1832-ben vette szőlőjét Fóton; ugyanakkor Vörösmarty Mihály és Ferenczy István szobrász is. Badics Ferenc, Fáy életrajzírója „szőlőtermelő triumvirátusról” beszél. Néhány év múlva azonban Fáy megvásárolta barátai szőlőjét is.
Népesek voltak a fóti szüretek. A rendszeres vendégek között a források – családtagokkal együtt – körülbelül negyven főt sorolnak fel: irodalmárokat (pl. Bajza József, Czuczor Gergely, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Vachott Imre, Szemere Pál), politikusokat (Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc), színészeket (Megyeri, Lendvainé, Szentpétery), képzőművészeket (Barabás Miklós, Ferenczy István), stb. Jedlik Ányost egyik forrás sem említi. Csak „az ott lehetett” bizonytalanságával élhetünk, ui. 1840-től Pesten élt, az egyetemen tanított, tehát kapcsolatba kerülhetett Fáy András baráti körével. De vajon két szűk esztendő elegendő volt-e arra, hogy beilleszkedjék a pesti társaságba, amely már összeszokott, hagyományai voltak, a haza sorsáért munkálkodtak. Jedlik Ányos, mint győri líceumi, majd pozsonyi akadémiai tanár, bencés szerzetes eddig eléggé zárt világban élt.

Bizonyító érv lehetne Jedlik részvétele mellett Czuczor Gergely kötődése Fáy társaságához. Czuczor és Jedlik rokonságban voltak, mindegyikük a bencés rend tagja, életük sokáig párhuzamosan futott (diákévek, tanárkodás). Czuczor magával vihette Jedliket. Czuczor neve szerepel azon a márványtáblán is, amelyen Ferenczy István megörökítette a borház melletti kis ház építéséhez követ hordó barátok nevét:
„A barátság
ezen fali közé, midőn épülnének, vidám
enyhe óráik között követ rakának;
Barabás Miklós, Bajza József, Bugát Pál, Czuczor Gergely,
Fáy András hitvesével, Fáy Ferencné leányával, Ferenczy István, 
Luczenbacher János, Pólya József hitvesével,
Szontagh Gusztáv, Vörösmarty Mihály
május 30-án 1837.”
Részt vett-e Czuczor az 182-es szüreten?

1835-37-ben élt Pesten Czuczor Gergely, az akadémia másodjegyzője volt, tehát tagja lehetett a baráti körnek. 1837-től azonban – költészete miatt – egyfajta száműzetésben élt, először Pannonhalmán, majd 1839-45 között Győrött. Bizonyára néha Pestre is ellátogatott: az akadémiai ülésekre. 1840-ben ő tartotta az akadémiai emlékbeszédet rendtársáról, Guzmics Izidorról.
Ismét csak „az ott lehetett” valószínűsége áll fenn: a tagadás azonban erősebb. Dr. Mátray Ernő még élő szemtanúktól gyűjtötte össze a fóti szüretek történetét. A Vasárnapi Újság 1892. október 23-ai számában – Jedlik Ányos még élt – idézi fel az 1842-es szüretet. Sokakat felsorol, de sem Czuczort, sem Jedliket nem említi. Hasonlóan nem szól róluk Vachott Sándorné sem, aki ugyan az 1843-as szüretről ír részletesen, de utal az előző évire is.
Készíthetett-e Jedlik Ányos fröccsöt a fóti szüreten, „a világmindenség első fröccsét” készíthette-e el – ha valóban részt vett az összejövetelen? A bor, a fröccs egyik alkotórésze adott volt. De volt-e már szódavíz? Ismét a „lehetséges” választ adhatjuk, illetve, hogy a fóti fröccs volt „a világmindenség első fröccse”, egyértelműen tagadhatjuk. Mindehhez fel kell idéznünk a szódavízgyártás történetét.
A mesterséges ásványvizek előállításának kérdése már a 18. században foglalkoztatta a természettudósokat; a század második felében sikerült is. Jedliket valójában az előállítás módja érdekelte: miként lehet egyszerű eljárással és olcsón előállítani. Életrajzírója szerint 1826-ban kezdte kutatni a megoldást. 1829-re sikerült is megfelelő készüléket szerkesztenie. A győri bencés rendház szerzetesei ízlelhették meg először a Jedlik-féle szódavizet és talán a fröccsöt is.
Találmányának leírását és rajzát 1830-ban meg is jelentette a Baumgartner és Ettingshausen bécsi egyetemi tanárok által szerkesztett Zeitschrift für Physik und Mathematik című folyóiratban. Készülékét 1831-ben és 1840-ben tökéletesítette, s 1841-től Pesten nagyban is előállított szódavizet. 1843-ig ő, utána unokatestvére, Szabó Alajos vezette a 3-5 munkást foglalkoztató kis üzemet, 1852-ben megszűnt a vállalkozás.
Mesterségesen készült savanyú víz

A fejlesztett, tökéletesített készüléken előállított mesterséges ásványvizet 1841 őszén (szept. 5-9.) mutatta be Pesten a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók második nagygyűlésén. Előadásában 3 módon nevezi: „mesterséges szénsavas víz”, „mesterségesen készült savanyú víz”, „pezsgő víz”. „Kóstolásul elegendő mennyiséget” készített, s megkínálta vele tudóstársait.
Kétféle ásványvizet mutatott be, tehát választék is volt. Az egyik egyszerűbb: vízből és szénsavból állt. A fogyasztás módjára is tanácsot adott: „…azon csípőssége, melyet a pezsgő borban kedvelünk, nagyon kielégíthető, pohárba töltvén szüntelen szénsavbuborékot hány, míg a szénsav nagyobb része el nem röpül; legjobb tehát a poharat azonnal, hogy megtöltetett, ki is üríteni, különben a víz sokat vesztene kellemes csípősségéből…” Költői stílusú tájékoztatás!
Ezt a változatot a bornemisszáknak ajánlotta s nem a bor hígítására – a következőképpen: „Érdemes lehet ezen pezsgő víz azon személyekre nézve, kik borral nem élvén, szomjúságuk oltásakor az említett pezsgői csípősséget éldelni kívánnák…”
A másik „csípős víz” ásványi anyagokat is tartalmazott, ui. ezek a szénsav egy részét megkötik. A roitsihez (írja rojtsinek is, de nevezték rohitschnek is) hasonlítja. A roitsi természetesen szénsavas, glaubersós ásványvíz volt. Nevét lelőhelyéről (Rohitsch, Rogatec – stíriai település, ma Szlovénia) kapta. Használatára Jedlik a következő tanácsot adja: „ha bor vagy citromlé hozzá töltetik…kellemes csípősségűvé válik.”
Tehát ha Jedlik Ányos részt vett a fóti szüreten, bemutathatta az általa előállított mesterséges ásványvizet. De ebben a következtetésben is szerepel a „ha”. Az egyértelmű, hogy nem lehetett ez „a világmindenség első fröccse”, hiszen – mint Jedlik ajánlása bizonyítja – az ásványvizet már korábban használták a bor hígítására. Hegedűs Géza szerint Jedlik Ányos a szódavíz használatát azzal indokolta, hogy nem szereti a bort, mert „csípi a nyelvét és karcolja a torkát.” De hát éppen azért ajánlja a szódavizet, mert „kellemesen csípős” hatása van.
Miért nem a bor az ihletforrás?

Feltehetjük a kérdést: szerette-e Jedlik Ányos a bort? Nehéz igaz választ adni. Ferenczy Viktor – felidézve a véneki búcsúra látogató tudós alakját – azt írta a nyugdíjas éveit Győrött töltő szerzetesről: „…szesszel csak mértékletesen élt, de vendégeivel szívesen koccintott.”
Jedlik Ányost mint természettudóst foglalkoztatta a szódavízgyártás s nem egyéni kívánsága. De vajon a bor csak a szódavíz hozzáfröccsentésekor gyöngyözik? Nem. Bárki meggyőződhet róla, hogy pohárba öntéskor apró buborékok szállnak fel, ui. a bor sokféle alkotóeleme (cukrok, alkoholok, savak, illatanyagok, stb.) között ott van a széndioxid is, ebből következően a természetes bor is gyöngyözik. A bort mesterségesen is dúsíthatják szénsavval. Így nyerik a „gyöngyözőbort”, de gyöngyözik a pezsgő is. Részben a borban levő szénsav, részben a cukor hozzáadásával erjedő szénsav következtében,
Valójában lehetett volna pezsgő is az ihlet forrása, ugyanis Fáy is, Vörösmarty is megpróbálkozott a pezsgőgyártással. Éppen ebben az időben. Sallay Imre, Vörösmarty egyetemi évfolyamtársa, a költő barátja jegyezte le visszaemlékezéseiben: „1841-42-ben megkísérelték pezsgőbor gyártását…Ízre, pezsgésre nézve meglehetősen találva…” Megerősíti ezt Egressy Gábor: „Gyakran felhívott bennünket magához egy pohár pezsgőre, melyet Fáy András példájára ő maga készített…A pezsgőhöz és a feketekávéhoz dal, szavalás, esztétikai és mindenféle tárgyú eszmecsere volt a csemege.” (Az emlékezők egyébként megjegyzik, hogy Fáy és Vörösmarty pezsgőjét mégsem lehetett büntetlenül fogyasztani, ui. másnap fejfájást okozott.)
De miért nem a bor az ihletforrás? Véleményem szerint gyöngyök csak a természetes, kellemes ízű, zamatos borban vannak; a fröccsben és a pezsgőben apró buborékok pezsegnek. Írhatta-e a mesterséges ásványvízzel hígított borról Vörösmarty?
„érted csillog a pohár bor, 
    Érted vív, 
Tele tűzzel, tele lánggal 
    Mint e szív…
S most hadd forrjon minden csepp bor 
    Mint a vér, 
Melyet hajdan frigyben ontott
    Hét vezér;
S mint szikrája a szabadba
    Felsiet,
Úgy keresse óhajtásunk
    Az eget.”
Hasonlóan idézi meg az 1844-ben született Rossz bor című versében – ellentétként – Tokaj és Somló borát:
„Ki láta bort, zöldet, mint drágakő? 
És híg aranyt, mely nyakba önthető.”
Barátai és ismerősei feledtetni akarták a rossz bort. Ezért az egri gazdák 3 akó borral ajándékozták meg – Tárkányi Béla versének kíséretében; az aradiak is küldtek bort – Sárosy Gyula versével. Szemere Miklós szintén verset és bort küldött:
„Vedd borát az ős Tokajnak, / Mellyel íme tisztelőid / Víg szeszélyes bordalodtul /Felindulva üdvezelnek.”
Mit tehetett Vörösmarty? Jó bor című versével válaszolt az ajándékokra. E versnek a képei szintén nem illenek a fröccsre:
„Cseppjeimben hősök vére foly”, „lángpohár”, „fényes mint a napsugár”, „illat és fény”. Vörösmarty tehát ezekben a versekben a bor olyan tulajdonságait sorolja fel, amelyek a természetes borra, s nem a fröccsre illenek.
Vörösmarty a kész verset vitte

Az új ital elnevezését Hegedűs Géza drámai dialógusban mutatja be. Jedlik spriccernek nevezné, Vörösmarty viszont – „mivel az túl németes” – fröccsnek. Vizsgáltam a fröccs szó eredetét. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a spriccer és a fröccs szavak később váltak használatossá: a spriccer megjelenését 1879-re datálja, a fröccsét 1890-re. Áttekintettem a XIX. század néhány szótárát is. Sem Kresznerics Ferenc (1831), sem Ballagi Mór (1868) szótárában, sem a Czuczor-Fogarasi-féle nagyszótárban (1862-74) nem szerepelnek ezek a szavak, még a fröccsen, fröccsent ige sem. A feccsen, föccsen, föccsent szóalakokat a Czuczor-Fogarasi szótár fécs, föcs hangutánzó gyökökből származtatva említi ugyan, de ezek nem azonosak a fröccsennel. A Szinnyei József-féle tájszótár (1893) és Szily Kálmán nyelvújítási szótára (1908) sem említi a fröccs szót. A korabeli szótárak szóállományával tehát nem igazolható Jedlik Ányos és Vörösmarty Mihály dialógusa a szódavízzel kevert ital, a fröccs elnevezéséről. Hegedűs Géza későbbi nyelvállapotot helyez korábbiba.
Az irodalomtörténetben újra meg újra fölmerült: a fóti szüreten spontán született-e a költemény, vagy Vörösmarty előre megírta, s a kész verset vitte magával. Hegedűs Géza írása szerint a vendégek „koccintottak…Vörösmarty leült, papírt vett elő…néhány sort írt…és kezében a papírral olvasta a sebtében készült vers első sorait.” Mintha a szüreten születtek volna a vers első sorai vagy talán az egész költemény?
A Fóti dal rögtönzésszerű megírását cáfolják a korabeli visszaemlékezések. Gyulai Pál a következőképpen reprodukálja a vers megírását:”…barátai gyakran mondották, ideje volna már, hogy ő írjon egy szép bordalt, s azt énekelje…Vörösmarty a jövő szüretre ígért is ily dalt, de egyik a másik után múlt, s a várt dal még mindig nem készült el. 1842-ben csakugyan beváltotta ígéretét, s a Fóti dal lőn a szüretek kedvenc dala…Először Deák Ferencnek olvasta föl, kivel együtt ment ki a szüretre, aztán az egész társaságnak…” Vagyis Vörösmarty a kész verset vitte.
A szüreti étrendből elmaradt a hal

Mátray Ernő a rögtönzést csak úgy képzeli el, hogy a kész vers egyes részletei módosultak, vagy Vörösmarty kisebb módosításokat végzett a költeményen – a helyzetnek, a hangulatnak megfelelően.
A spontán megírást erősíthetné például: „Hol van a hal, mely dicső volt / És remek?” – kérdés. Szemere Pál visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy az 1841-es szüreten az étrendből elmaradt a hideg csemegehal. „Fáy András a haladás (szójátékként: hal-adás) felekezetéből elpártolt” – jegyzi meg szellemesen.
A költő tehát a korábbi évek élményeit, szellemét előre beírhatta a versbe, s valóban a kész szöveggel rándult ki az 1842-es szüretre.
Miként összegezhetem tehát kutatásaim és töprengésem eredményeit? 1. Jedlik Ányos pesti egyetemi tanár 1842-ben jelen lehetett Fáy András fóti szüretén, de nem valószínű, hogy ott volt. 2. A „fölfelé megy borban a gyöngy” költői kép alkotását ihlethette volna a Jedlik Ányos által előállított „fröccs”, de erősebb érvek sorakoztathatók fel amellett, hogy nem ez volt az ihletforrás. A „világmindenség első fröccse” sem a fóti szüreten készült el. 3. A spriccer fröccsé magyarosításának a dialógusa nem hangozhatott el, ugyanis ezek a szavak későbben jelentek meg a magyar nyelvben.
4. Vörösmarty Mihály a Fóti dalt előre megírta, a kész verset vitte magával a szüretre.
Hegedűs Géza történetét szép irodalmi legendának tartom, amely gazdag érzelmi és szellemi motiváltsággal szól a XIX. század e három – Fáy András, Vörösmarty Mihály, Jedlik Ányos – nagy egyéniségéről, akik a nemzet szolgálatába állították tudásukat és egész életüket.
Baksa Péter
FORRÁS: http://www.gyoriszalon.hu/szabadter/froccs.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése