ÍGY MÚLATTAK PEST-BUDÁN ,A KÁVÉHÁZI ÉLET KEZDETÉN

Pest városának még csak 2600 lakosa volt, de a mai Molnár utca és Havas utca sarkán, 1714-ben már kávéházat nyitott a délszláv Balázs mester. Az ötlet talán onnan jöhetett, hogy a pest-budai ember mindig szeretett szórakozni, nem vetette meg az élet örömeit. Társakra vágyott, akikkel megbeszélhette a világ folyását, vagy magányra volt szüksége, hogy zavartalanul elmélkedhessen: mindkét esetben a kávéházat kereste fel. A kávéház már a legkorábbi időktől biliárddal és kártyával is rendelkezésére állt, nemcsak zamatos valódi keleti kávéjával és illatos, balkáni dohányával. (A törzsvendégeknek a pipát sem kellett minden nap magukkal cipelniük, azt megőrzésre a felszolgálók átvették.)

A derék vendéglátók mindent elkövettek, hogy a betérők kedvében járjanak. Ebben az igyekezetükben odáig is elmentek, hogy néha versengve szállították alá az árakat, ami viszont hatósági beavatkozást vont maga után. Feljegyezték, hogy 1737-ben Pest város tanácsa határozatban kötelezte Bethieno kávéfőzőt, hogy ne mérje olcsóbban a kávét, mint a másik két kávés, mert evvel magának sem szerez hasznot, két kartársát pedig tönkreteszi. A XVIII. század közepén ugyanis már 3 kávéháza is volt Pestnek.

     

A  kávéházak népszerűségét nemcsak a jó keleti kávé emelte, hanem az   a   sokféle szórakozási lehetőség is, amelyet kínált. (Ez a tulajdonsága a kávéházaknak úgy tűnik, örökéletű maradt - illetve legalábbis addig mindenképp, amíg voltak kávéházak. A Rákóczi úti Sport és Velence például híres volt arról, hogy az első filmeket itt mutatták be.) A kora újkorban filmek azonban még nem lévén, mindenféle szerencsejáték és álarcosbál voltak a kávéházak szórakoz(tat)ási lehetőségei.
Ilyen híres játékos hely volt például a budai Fortuna kávéház és szálló, melynek Tuschl Sebestyén volt a gazdája. Ő valójában francia volt, igazi nevén D'Echelle Bastian, viszont a németajkú budai lakosok így fordították a saját szájuk ízére a tulajodnos nevét. Kávéházában a fáraó, a quindeci, a ferbli, a moline, a trentaquaranta, a landsknecht és egyéb ilyen kártyajátékok járták.

De ez mind semmi volt ahhoz képest, hogy a rulett ősét, a biribicset is működtette a Fortuna kávéház, melyet egy Giovanni Conti olasz kávés terjesztett el Pesten. A biribics-pörgettyűre fogadni lehetett, bár lapjaira nem pontokat véstek, mint elődjére, a kockára, hanem figurákat rajzoltak, melyek más és más értékeket jelentettek. Vélhetően ezekből a rajzokból jött a játék elnevezése is: a berbécs a báránykára használt megnevezés volt. Ennek a játéknak a népies kiadása volt a mariandl-játék, melynél egy hengerben pörgette meg a golyót a bankár. A golyóra festett alakokra lehetett fogadni. A figurákat egy nagy, festett tábla külön is szemléltette.

A szemfüles Tuschlnak voltak ettől kicsapongóbb ötletei is. Például a viganó játék. (Ezt Kisfaludy Károly magyar nemesi testőr és költő kedveséről, egy bécsi táncosnőről nevezték el.) Különféle lengeruhájú táncosnőkre lehetett fogadni, akik körbetáncolták a bekötött szemű bankárt. Ez azután egyet elkapott és ennek a száma nyert, mégpedig tizenegyszeres pénzt fizetve. Ez persze drága mulatozásnak számított. Akinek erre nem tellett, maradt a mariandl és különféle olla fortunák, azaz szerencsekerekek, melyet 1778 után mindinkább kiszorított a lotto.


A hatóságok persze a kártyát is üldözték. Mária Terézia 1770-ben rendeletet hozott, miszerint: "Értésemre esett, hogy hatósági személyek és ülések folyama alatt kártyáznak. Háromszáz arany bírságot fizet, akit hazárdjátékon - legyen az bár vigant-uni (huszonegy) - érnek. Száz arany a feladót illeti (!), kinek neve titokban marad." A végrehajtás persze ebben a "bűnös" kávéházi világban nehéz volt. 1782-ben például a Hatvani utcai (Kossuth Lajos utca ma) Bossel-kávéházban ugyan feljelentettek egy 15 tagú hazárdjátékos kompániát, de ezek mindent letagadtak, és mivel a markőrök, azaz a játékjegyző pincérek sem tanúskodtak, így felmentő ítéletet kellett hozni.


A Fortuna-tulajdonos Tuschl a század végén rejtélyes módon eltűnt. Ez persze nem jelentette a pest-budai kávéházak végét.


1787-ben Budáról Pestre helyezték át az egyetemet. A tanuló ifjúság pedig (már akkor tájt is) kitűnő közönsége és életben tartója volt a kávét mérő vállalkozásoknak. Nem kevesebb, mint 8 kávéház alakult az egyetem tájékán. A leghíresebb az egyetemi templom melletti "A Philisophushoz" címzett volt, melyet egy Hugelmann Ferenc nevű kávés alapított. Főleg a bölcsészhallgatók jártak ide.

1793-ban a Duna partján megnyílt a Kemnitzer-kávéház. (egy korábbi temető helyén). Kemnitzer János egykoron cserzővargaként kezdte felnőtt életét, ebből bizonyosan meggazdagodván vált kávéház tulajdonossá. Jómódúságát mutatja, hogy nem csak üzletelt, de a Nagyhíd utcában (ma Deák Ferenc utca) emeletes bérházat is építtetett. Lényegében ennek az aljában működtette a kávéházát. Egyszer egy angol utazó így írta le a helyet: "Kávéházakban nincs hiány, a híd átellenében levő kávéháznak - azt hiszem - nincs párja Európában. Az igen tágas és gyönyörűen feldíszített nagy biliárdtermen kívül, van még egy külön biliárdterem a nemdohányzók számára, két vagy három társalgóterme szinte igen díszes. Itt kifogástalan ebédet lehet kapni. A szárazföldi (continental) szokás szerint minden rangosztály és mindkét nem együtt van, a púderos kabátos fodrász és a vén kofa éppúgy eljön ide kávézni, mint a báró vagy gróf likőrözni." Ide tért be időnként Gvadányi József generális és költő, de rendszeres vendég volt pesti tartózkodásai alatt Csokonai Vitéz Mihály is. A Grand Café olyan jelentős helyszínné vált, hogy az utcát egy idő után már nem is Nagyhíd utcának, hanem Nagykávéház utcának nevezték.

Egy másik vendég így írja le a híres kávéházat: "A kávéház Pesten a legszebb, amit valaha láttam. A földszinten van elhelyezve és több szobája van. Az első, amelybe belépünk, valóban pompás. Négyszögletes terem ez, körülbelül tizenöt lépés négyzetben, négy boltozattal. Úgy ezek, mint a falak márványból valók vagy különböző színekben márványozottak. A tetőről négy egészen újdivatú kristály koronacsillár lóg le arabosan. Egy gazdag díszítésű és igen jóízlésű kályha összhangban van a nagy ütőórával. A teremben három tekeasztal is van, amelyet külön lámpák világítanak meg, ez utóbbiak ismét arabos díszűek. Az egyik oldalon van a tálaló, ahol látni lehet mint készülnek az ételek és italok. Emellett egy fülkében szépen felöltözött, fiatal hölgy ül, aki előtt csinos pénztárasztalka van. Magában a kávéházban igen mozgalmas az élet. Emberek jönnek-mennek, a közönség állandóan felfrissül."


Ez a viszonylag korai kávéház tehát már szinte mindent tudott, amit a későbbi nagy társai. Testi-lelki örömök, csinos hölgyek, előkelő termek. A hely emellett pedig még egy fontos szerv igényeit kész volt kielégíteni, mégpedig az agyvelőét. A kávéhaz(ak) ugyanis már a korai időszakukban is a politzálás kedvelt színterei voltak, ami persze nem volt teljesen veszélytelen... A Grand Café például a Bécs ellen ágaskodó nemesurak találkozási helye is volt. A rendőrség persze figyelte a később magyar jakobinus mozgalomként elhíresült társaság súgdolózásait. Ennek több tagjára épp vagy ebben a kávéházban csaptak le, vagy pedig a "Három oszlop"-ban, ami szintén a Martinovits fémjelezte mozgalom kedvelt találkozási helye volt.


A Kemnitzer-féle kávéház jelentőségét mutatja, hogy az az utazó, aki ide egyszer is betrért, nem mulasztotta el, hogy meg ne emlékezzen az itt szerzett élményekről. Egy újabb utazó, egy német író, már abban a korban szürcsölgette itt fekete italát, amikor Kemnitzer helyett egy bizonyos Wersack Károly volt már a tulajdonos. A visszaemlékezés így szól: " Pest kávéházai előkelőségük, pompájuk és nagymodoruk által megelőznek minden hasonlót fél Európában. A falak márvánnyal bevontak, óriási tükrökkel díszítettek. A kávéskannák, cukorszelencék, kanalak ezüstből vannak. Ezekben a kávéházakban is a legkülönbözőbb jelenetek játszódnak le. Fel s alá hullámoznak az olyan emberek, akik a vendégek pénztárcája felé kacsingatnak: házalók árucikkeket kínálnak, Jákób fiai bűvészmutatványokat tárnak elénk anélkül, hogy tanárokank neveznék magukat, cigányok hegedűn és cimbalmon szólaltatják meg a magyar dallamokat, hárfás lányok kissé sikamlós dalocskákat énekelnek, egy komédiásnő a terem közepén szőnyeget terít le, ledobja felső ruháját, ott áll trikóban az összegyűlt társaság előtt, bukfencet hány, végül hátára fekszik és néhány gyerektársával különféle látványos csoportozatot alkot." Ez volt tehát a magyar virtus egy pesti kávéházban a XIX. század hajnalán.


Érdekes, hogy ugyanekkor a budai kávéházak nem voltak ilyan díszesen berendezve. Talán ennek ellensúlyozására alakult úgy, hogy itt volt az első olyan kávéház, ahol a publikum szórakozására a tulajdonos bevezette az újságokat. A Hasznos Mulatságokat, a Hazai és Külföldi Tudósításokat a már említett Tuschl-féle Fortunában olvashatta első ízben kávéja hörpölése mellett a nagyérdemű. Később már nem csak hazai, de más európai lapok is megjelentek a kávéházakban.

Közben újabb és újabb kávéházak nyíltak a városban. 1833-ban már 28 volt a számuk. Ezek közül egyet-kettőt megtépázott ugyan az 1838-as nagy árvíz (például a Grand Cafét is), de 1845-ben már 34-re emelkedett a számuk. A törzsvendégek továbbra is a diákok maradtak. A bölcsészek a Philiosophusban, az orvostanhallgatók az Arany Sasban, a jogászok a Török Császárban gyülekeztek. (Ezek közül mára csak az Arany Sast tudjuk betájolni a Kossuth-Semmelweis sarkon. A másik kettőnek a helyét is eltörölte a későbbi városrendezés.) Az irodalmi kávéház szerepét a Paradicsom töltötte be a mai Kristóf téren. Leghíresebb vendége Berzsenyi Dániel volt.


A Török Császár olyan vendégeket tudott felmutatni, mint Jókai Mór vagy Petőfi Sándor. Ők később a duhajabb jogászok találkahelyére, a Zrínyibe tették át székhelyüket (mai Astoria helyén). Itt ismerkedtek meg Vachott Imrével, aki aztán elvitte őket a Pilvaxba, az akkori Úri utcába. A történet innetől kezdve ismeretes... Róluk egy picit később.


Addig még essen szó a XIX. század első harmadának új helyéről,a Színház kávéházról. Ez az ekkor átadott Redoute-ban nyílt meg a mai Vigadó helyén. (Az épület 1832-re épült fel, hogy alig másfél évtized múlva az osztrák Hentzi, budai várparancsnok 1849-ben szétlövesse...) A Színházról így számolt be a német Der Spiegel újság: "...Meglepett a minden képzeletet felülmúló lárma, úgy, hogy szinte a velencei Piazettán képzeltem magamat. Erre emlékeztettek az olasz gitárjátékos dalai. Az ének közben pincérek szaladgáltak kávéval, limonádéval, fagylattal és előre ránk kiáltoztak, hogy mit hoznak. Jött egy lutrijegyárus és nem akart leszállni az emberről, követte őt egy kufár hamiskövű gyűrűkkel, majd egy harmadik árus nadrágtartókkal, tollkésekkel, hamis tajtékpipával." Egyszerre nyugat és Balkán...

Ez idő tájt nyitott meg a Renaissance is. Ebből lett aztán a Pilvax azáltal, hogy 1843-tól kezdve egy Karl Pilvax nevű bécsi ember bérelte a helyet. Pilvax úr később megszedvén magát, háziúr lett, a "Pilvax" bérletét pedig a győri Fillinger József folytatta. (Érdekes paradox helyzet, hogy pont egy bécsi tulajdonú kávéház lett aztán az osztrákellenes mozgalom kirobbanásának helyszíne. Talán emiatt is érezték a rebellis pestiek szükségét annak, hogy a szabadságharc alatt "Szabadságcsarnok"-ra változtatták a kávéház nevét.) Ide jártak a Párizst figyelő radikális írók és újságírók, később itt vált vezérré Petőfi, Jókai és Vasvári Pál. 1848. március 15-én a Pilvax bevonult a történelembe. A kávéház egyik kerek asztala - a pesti népnyelv által "Közvélemény asztalának" titulált alkalmatosság - körül ült 1848. március 14-én késő éjszaka is a hazafias társaság, amikor megérkezett a hír: Bécsben kitört a forradalom. Az újság végignyilallt a Pilvaxon is. Emitt Jókai zsebéből került elő a magyar nemzet kívánságának 12 pontja és izgatott tollal végezték rajta a végső csiszolásokat. Amott Petőfi rántotta elő a Nemzeti Dal frissen szerzett szövegét, ami akkor még így hangzott: "Rajta magyar, hí a haza!". Egy Szikra Ferenc nevezetű jurátus aztán belepillantott a kéziratba s valami hirtelen ihlettel odaszólt a költőnek:"Előbb állítsd a magyart talpra, s csak azután biztasd, hogy rajta!" Petőfi szó nélkül kijavította a verset. Másnap, március idusán már így ismerhette meg a közönség.

A nagy előd, a Grand Café mindeközben ismét tulajdonost váltott. Az egész házzal együtt, amelyben működött, az Angol Királynő Szálló gazdája vette át, s ennek megfelelően a nagy kávéházból Angol Királynő lett. A korábbi tulajdonos a mai József Attila utcában - akkori nevén Fürdő utcában - új helyet nyitott Kávéforrás néven, ahol később a kiegyezés éveiben szintén sok író szívta előszeretettel a pipafüstös levegőt. Itt született meg a "Borsszem Jankó" című vicclap, melyet ott a kávéházban írtak és rajzoltak. A rajzoló tisztet egy cseh úriember töltötte be, Klic Karel. Később feltaláló lett, a kartonra alkalmazott cinkográfia megalkotójaként vagyonos emberként húnyt el Londonban.

A kor művészeinek is megvolt a maguk törzshelye. Az Oktogonon működött a Nicoletti kávéház, az ifjú festők, képzőművészek főhadiszállása. Innen vándoroltak át később a Szűz utcai Hableány kávéházba (micsoda képzettársítás...), mígnem további évek elteltével a Baross kávéház, még később pedig a Japán lett a festők-szobrászok tanyája.


Hogy mit fogyasztottak a régi Pest-Buda lakói még a kávéházban? Elsősorban teát, vagy ahogy akkor nevezték, thé-italt. Egy másik kedvelt ital a csokoládé volt. A kakaót azonban ekkor még nem tejjel, hanem vízzel keverték el. A tejjel való elkészítés szokása Angliából származott át ide, ahol Széchenyi Istvánnal történt meg, hogy a "pincér kétszer megmérgezte őt tejes kakaóval, amit vizes kakaó helyett hozott neki". Fagylalt is kapható volt már a kávéházakban, amióta a bécsi udvar - két ízben is - Budára menekült, s itt megismertette ezt az eredetileg olasz népcsemegét.


A XIX. század már az éjjel-nappal nyitva tartó kávéházat is ismerte. Az Orczy kávéházba főleg zsidó kereskedők jártak, s itt történt a zsidó házitanítók felfogadása is. Itt kezdte ilyen minőségben pályafutását Vámbéry Ármin, későbbi híres orientalista.

          Ez volt a kezdet a pest-budai kávéházak történetében. A XIX. század második felében, és a századforduló táján Budapest a kávéházak városává vált. Boldog szép idők lehettek. Vagy ki tudja...



(Forrás: Hasznos mulatságok 4. A régi Pest-Buda miénk a ház blog.hu)