NAPIHIREK.
A «Hét-bagoly.»
/Egy darab a régi Pestből.1
Budapest, augusztus
Lebontanak egy ódon házat a Képiró-utcában s az én szivem fájdul meg utána. Nem az enyém volt, mi közöm hozzá; nem is oly történeti kincs, hogy kár volna érte, mint ahogy kár volt a budavári Friss-palotáért és az ős Szent- györgy-tér egyéb házaiért: a «Hét-bagoly» újabb épület, de akinek egyéni emlékei huilanak romba egy vén épülettel, az mindig úgy van vele, mintha valami nagy halottját siratná meg. A «Hét-bagoly»-t kikezdte a csákány, helyén nem sokára bérház emelkedik s a vén háznak emléke is eltörlődik a köztudatból. A vén házhoz azonban egy világraszóló lángész aureolájá- ból is jutott egy sugár s ez tette jelentékenynyé e vén épületet s ezért érdemes, hogy az enyészet legendáját elmondjuk róla, mielőtt emléke is elenyészik az idővel.
A belvárosi Képiró-utca a Kecskeméti-kaputól a második utca volt befelé. Egy 1758-iki régi tervrajzon, mely a «Hét-bagoly» épületben volt Horvát-könyvtárból került kezembe, a tulajdonos dr. Horvát Árpád szívességéből s melyet 1879- ben adtam ki magyarázatokkal, a Képiró-utca neve még nem fordul elő.) Ez utca nevét egy Schöft nevű festőtől kapta volna, ki ez időtájt a Hét-bagolyban lakott. A ház azonban e tisztes gúnynevet az első emeleti hét ablak fölött látható baglyoktól kapta s miután a bagoly a tudomány madara, illő dolog, hogy a házat a tudomány különböző ágazataira készülő diáksereg foglalja el. A Bástya-utcára néző földszintes frontot tényleg csupa fiatal diák foglalta el, az apró hónapos szobákban vig élet volt mindig a hónapok első napjaiban, midőn hazulról megérkezett a «monéta», de fájdalom 1 a diák számára igen keserves szokott lenni a hónap utolsó 25 napja, midőn már csak a pump s a zálogház segít. Még Teréz, Lizi vagy Panni, a ház érdemes szolgálattevő nimfája is, ki az örök-piszkos bohém-szobákat takaritgatá,, alig állott szóba e gyászos 25 napokon az «ifiurakkal» s egy csókocskát is csak nehezen adott hitelbe, nemhogy mosási vagy vasalási ügyletbe belement volna a jövő havi ígéret fejében. És mégis, ha ma sok öreg ur, kúriai és táblai biró, államtitkár és miniszter, ügyvéd és orvos visszagondol a Hétbagolyban eltöltött 25—25 napokra, fájó mosoly lopózik ajkára, elgondolván: «Ur volnék most és vagyonos, de azért százszor visszacserélném a jelent az akkor oly keservesnek látszott vidám i múltért».
«Húsz évvel éden a padlásszoba» — énekli Beranger s a még nagyobb lord Byron, ki sohase volt bohém, mert egész életén át az maradt, ha nem is piktor, diák vagy müvészjelölt, hanem «Lord Bohémé», ugyancsak azt énekli az ifjúságról, hogy azzal a dicsőség nem ér föl, mert «a huszonkét évnek mirtusa, rózsája becsesbb, mint a babér, bár fény ömlik rája». Nos, a vén «Hét-bagoly»-nak ugyancsak kijutott a fiatal vérből, mely falai között évtizedekig buzogott, igazán csuda volt, hogy e vénséget szét nem vetette egyszer. Persze csak a bástya- vastagságú falakon mult a dolog.
A «Hét-bagoly» igen közel volt az egyetemhez s a vele szemközt állott zálogházhoz, két oly intézethez, melyek közül az egyetemi ifjúság ez utóbbit jobban ismerte, mint az elsőt, i Ki tudná ma azt, kik laktak ama nevezetes épületben, melyet Minerva madara hét példányban ékesített fennállása óta.
A XIX. század második felében ott lakottak közül ötven percent bizonyára bucsuzatlanul hagyta ott a házat, melynek bástya-utcai alacsony ablakai könnyű volt kiléptetni s örökre otthagyni a kifizetetlen házbért. Az a kis pakktáska, melylyel egy ilyen ifjú lakó a házba érkezett, hamar kifért az ablakon, hol egy várakozó jó pajtás átvette, a lakó pedig utána lépett ki az éjbe, mely jótékonyan elfödte a menekülő nyomát. Még Lauka Gusztáv és Balázs Sándor, jónevü bohémiróinkról is maradt fönn szájhagyomány, mely szerint igy menekültek volna el a «Hét-bagoly»-ból, azonban ez aligha állhat meg, mert Lauka benső barátságban volt a háztulajdonos lányával, Petőfiné Szendrey Júliával, kivel szemben ilyen csínyt aligha engedett meg magának. Más ember házából esetleg eleblábolhattak, de Szendrey házából aligha, mert Lauka még a negyvenes évek közepén szolgált Szendrey keze alatt mint urasági írnok Erdődön s vele szemben ilyen don-gunároszi vicceknek nem volt helye. Hogy Petőfi, Arany és Jókai laktak volna ott valaha, amint olvastam, kétlem, mert ezek egykori lakásait régen megírták az irodalom-kutatók.
Ott lakott azonban özvegysége után második házassága tartama alatt egy ideig Petőfiné- Szendreg Julia, ekkor már dr. Horvát Árpádné, a különc na^y tudós és egyetemi tanár szintén különc lánglelkü neje, három gyermekéve], Attilával, Árpáddal és Ilonával mindaddig, amig a két össze nem illő házasfél szét nem ment és Júliát sokszoros szenvedésétől a jóltevő halál 1868-ban meg nem váltá. Két év múlva elment Petőfi Zoltán, arra két évvel a kész kis tudós Horvát Attila, majd egy darabig megpihent a végzet, mely Petőfi szerelmét üldözé. Közben Horvát Árpád, a tanár meggondolván magát, másodszor megnősült, de választása méltatlan nőre esett. A szép fiatal cukrászlányból lett egyetemi tanárnét a nászéjen szöktette meg a «Hét-bagoly» ablakán át gr. Z. V., ki aztán pár év múlva párbajban esett el gr. K. I. golyójától. A végzet e pisztolylövéssel újra felszabadult s azontúl teljes másfél évtizedig dühöngött, minden évben szedvén egy-két áldozatot azok közül, kik Petőfi végzetes szerelméhez bármiféle rokoni kapcsolattal közel jutottak.
Azonban a másik ág sem maradt megkimé- letlen. Szendrey Mari, az eszményi szépségű bájos asszonyka, 1866-ban kolerában halt meg. Ifjabbik lánya, a bálkirályné, a szép Margit, mint fiatal asszony rohamos tüdővészben hervad el, lánykája a kis Mariska nyolc éves korában hajol sírjába. A másik ág egyetlen fiu-sarjadéka, a «Gyuszi» név alatt általánosan ösmert és kedvelt Gy. Kálmán, idiótaként hal meg alig harminc éves korában. Általában Szendrey Julián kívül egy sem éri meg a negyvenedik évet, csak maga Szendrey Ignác, ki 97 éves korában megy előre szálláscsinálónak a nálánál is idősebb «Brassai bácsi» előtt a más világra, kivel Leányfalván örökké évödtek pár évtizedig s a két vő, kik mindegyike megérte a hetvenet.
A «Hét-bagoly» látta a rémes pusztulást, melyet e végzetes szerelem annyi családra hozott, öngyilkosságok, hirtelen halál, elmezavarok, téboly minden vonalon. Mindig uj és friss erők lépnek a csatasorba, mintha csak egy nagy ütközet folynék a végzettel s minden uj nemzedék kidől a harcban. A mors triumphans letipor mindenkit. Azonban a kilencvenes évek közepén vége lesz az átoknak, a félszázad letelt, a sors és Petőfi szerelmének részesei között megköttetett az örök béke. Az utolsó unoka megmarad életben, hosszas ^szenvedések után végre révpartra jut és mint boldog feleség és családanya él a távol Erdélyben.
Régóta haboztam, hogy megbolygassam-e e rendkívül érdekes tárgyat, mely oly szorosan függ egybe Petőfi szerelmével, de az élőkre való tekintet mindig meggátolt benne. De végre is, e tárgy nem az enyém, hanem az irodalomé s kár lenne elhallgatnom, ha nehezteléseket is vonok magamra ez által. Egész regény lehetne e gyászos krónikából, melyet ezennel szárazon leírok a Hét-bagoly pusztulása ötletéből.
Petőfi 1846-ban ösmerkedik meg Júliájával, kit a lány szülői ellenére vesz feleségül 1847-ben. Nem is két év múlva a költő halott, — a végzet elkezdi működését. Julia férjhez megy 1850. elején Horvát Árpádhoz, az uj házasságból három gyermek születik. Julia halála megnyitja az uj sorozatot: Zoltán és Atilla hamar követi anyját.
Ifj. Horvát Árpád, ki 1855-ben született, szakasztott olyan arc és termet, mint Petőfi volt, csak szőkében, holott atyja, anyja barnák voltak. Azonban sok volt vonásaiban olykor a Horvát- typusból is. Megnősült mint fiatal orvos 1880-ban február 5-én, elvevén Egan Marvt, egy szép szőke lányt, ki azonban egyetlen gyermeke szülésekor tuberkulózist kap és nemsokára elhal. Árpád gyermekét egyik sógornője neveli; közöttük viszályok törnek ki, a «Hét-bagoly» egyik emeleti lakásán megmérgezve hever egy napon Árpád s alig lehet életre kelteni. Leszámolt az élettel, de az élet nem ő vele. Barátai, kik addig ellenezték második házasságát G. Gizellával, ösmer- vén romba dőlt lelki világát, most már szívesen bocsátották egy szerető nő gondjai alá, megmentését remélvén. Hasztalan: első esküvője évfordulóján 1887-ben másodszor mérgezi meg magát a nagyeszű, nagytudományu, boldogtalan fiatal orvos. Említett sógornője., öngyilkossági kísérletet követ el, de kilából. Özvegyét nőül veszi legjobb barátja M. Géza festőművész, ki aztán a tébolydában hal meg. Ennek nővére Horvát Ilona barátnője, mint fiatal asszony gyermekágyi lázban hal meg.
Maga marad a családból az utolsó sarj, a kedves Ilona, Szendrey Julia végnapjainak utolsó öröme. Talán a végzet megkíméli őt. Nem, hiszen félszázad nem telt még el 1846 óta. Ilona 1887-ben megy férjhez dr. H. K. aradi ügyvédhez. Férje beteges fiatal férfi, elutazik egy napon Görbersdorfra s amely éjjel megérkezik oda, meg is hal még azon éjjel. Ennek testvéröcscse H. Emil, viruló szép fiatal férfi 1889-ben nősül, elmegy nászúira Párisba, felmegy az Eiffel- toronyba, meghűl s hazaszalad meghalni. A két fiatal H. testvér atyja csakhamar követi fiait a sirba.
Most már a végzet betelt: a félszázados évforduló elmúlt, Horvát Ilonát megszereti Machek Gusztáv honvédfőhadnagy és bátran szembeszáll a végzettel. S ime a sors megfordul, ez uj szerelem kiengeszteli a régit. A vitéz katona ma már őrnagy, egy sokat szenvedett, de végre boldog feleség férje és viruló gyermekek atyja. Most már lerombolhatják a «Hét-bagoly»-t, mely a gyászos végzet tanyája volt s uj élet támadhat a régi gonosz romjain. Poe hollójának károgása megszűnt s elhal végre a «Nevez- more».
Vén Sas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése