Nemrégiben vált elérhetővé a BUDAPEST folyóirat archívuma egészen 1945-ig visszamenően a
budapestfolyóirat.hu linken
közkinccsé téve rengeteg érdekes cikket. Ajánlom mindenkinek!
Amióta 2012-ben a Tabán Múzeum tatarozásra hivatkozva bezárásra került,hívei szétszéledtek, a Helytörténeti Gyüjtemény valamely pincében hever falnak támasztva, vajmi kevés szó esett a tabáni közösség és a Tabáni Helytörténeti Gyűjtemény összekovácsolójáról, lelkes gyűjtőjéről Fischer Árpádról.
Idézzük fel alakját még a múzeum előtti időkből egy 1973-as Budapest- cikk alapján:
Cselekedni a szülőföldért
A volt tabániak hatvan-hetvenévesen — vagy ifjú leszármazottjaik — minden esztendőben találkoznak a Várkert-kioszkban, Katalin napján, mert akkor volt valaha a tabáni búcsú. 1972-ben a Várkert-kioszk renoválása miatt a Márvány Menyasszony-ban került sor a tabáni találkozóra.
FISCHER ÁRPÁD,
A TABÁNI HELYTÖRTÉNETI
GYŰJTEMÉNY ALAPÍTÓJA
Forrás:Fischer Gyüjtemény
Egy ős tabáni család ittragadt lelkes leszármazottja, Fischer Árpád szervezi ezeket a találkozókat. Hóna alatt nagy aktatáskával kopogtat be Katalin nap táján a szerkesztő-ségekbe, hivatalokba, kirakja az albumokat, iratokat, megsárgult leveleket és fényképeket, mintegy bizonyításként: íme, ez volt! Ilyen volt!
Fischer Árpád mutogatja a sárgult fény-képeket és dokumentumokat. Kérdem tőle: miért házal a régi Tabánnal a táskájában, miért szervez, levelez fáradhatatlanul? A Hazafias Népfront kerületi bizottságának tagja. De azonkívül? Azt mondja nekem: tabáni. Ez a legtöbb, ő a tabáni.
Ott voltam azon a novemberi vasárnapon a Márvány Menyasszonyban a találkozójukon. Srammli zene, két hegedű, egy gitár és egy harmonika; énekszó, fele német, fele szerb, a sarokban magyar rivalgás, ismerősök ölelgetik egymást.
Fischer Árpád leültet az egyik sarokasz-talhoz, fut a táskájáért, de végül is a zsebében találja meg a levelet, amit mutatni akar. Látni már gyűrött papírján, hogy sokan ol-vashatták, kézről kézre járt. Kantonból küldte Dorozsmai László, a Döbrentei utcából elszármazott hazánkfia. „Szívem ott van veletek a találkozón, kedves régi tabániak!"
A másik levél Brazíliából érkezett, Porto Alegre-ből, Calligárisz Ferenc, volt tabáni tanító írta. Nyolcvanesztendős. „íróasz-talom felett három kép függ, a régi főváros körképe. Látni Tabánt is . .. Sajnos, öreg vagyok már, nem kelhetek útra ..."
Hozott a posta Egerből, Kapuvárról, Debrecenből, Békéscsabáról, Szombathely-ről is levelet. Tabániak üdvözletét. Mert ez igazi ünnep volt régen, a Katalin napi búcsú a tabániak nagy ünnepe, tárva-nyitva ezen a napon minden tabáni ház kapuja, sütötték a szalagos fánkot, a szerbek a csevapcsicsát meg a razsnyicsát a parázs fölött. Most csak a zónapörköltet, a gulyáslevest, a töltött káposztát és a babgulyást hordja a pincérek elfáradt hada a Márvány Menyasszony füstös, igazi budai hangulatú termeiben. A vendégek vannak vagy háromszázan. Délelőtt tíz órától érkeznek, többen be se férnének, mint háromszázan, s ez hatszáz látogatót jelent, mert váltják egymást a vendégek, a szék ki sem hűlhet, a pincéreknek nincs idejük abroszt cserélni.
Minden évben ennyien jönnek össze: hét-nyolcszázan. Mert még este is bekukkanta-nak, kissé spiccesen. Lehet, hogy ugyan-azok, akik már délelőtt itt jártak ? A tabáni Fischer feljegyzi a nevüket, mert ez is dokumentum. Jár asztaltól asztalig, ismer minden-kit. „Ez az Elvira néni két gyereke. De megnőttek ! Hát Elvira néni ? A férje után ment. A férje is tabáni volt, de elszármazott innen. A gyerekek szívében még él Tabán, lám, lám . . »
Hallgatom a zsongást, kíváncsi vagyok, miről is beszélgetnek ezek az emberek, akik minden esztendőben csak egy-két órára látják egymást. Mi köti össze őket? Megint csak Dutka Ákos verse jut eszembe: „A vén Tabánnak téres, hűlt helyén, / magamnak én még múltról fütyiirészem j és előttem im a lankás pázsiton ünnepekre indul már az élet. .." Valóban elindult? Tovább lépett? Vagy ott toporog még mindig a régi romantikánál, a kifakult emlékeknél, macskaköves utcák zegzugaiban bolyongva, mint régen Virág Benedek, aki „kovakővel" gyújtotta meg a gyertyát és lúdtollal körmölt magyar éneket ? Kosztolányi írta ezt róla szóló énekében, ő látta maga előtt esős vízfestmény-ként a régi Tabánt, és megkérdezte: mi maradt belőle ? „Egy kis küszöb és egy villa-mosmegálló.'''' Ezért a megmaradt küszöbért jönnek ide? Hiszen a pázsitszemfedő már azt is befedte. Virág Benedek nyomát is, a Vitkovitsék nyomát is, az idillek is szétfoszlottak, mert nem holdfény világít, ha-nem neon — akkor hát miért?
Ezt keresni most, negyven esztendő után, olyan dolog lenne, mint a régi tabáni közö-ket járni, a Virág közt, az Orbán közt, a Görög közt, amelyek mind zsákutcában végződtek valahol. Krúdy világa volt ez, akinek hősei gyakran elvetődtek a Holdvilág utca kis vendéglőibe. De ezek az emberek, akik itt ülnek srammli zenét hallgatva, a dallamot dúdolva, koccintgatva, paprikáslét tunkolva vízivárosi fehérbéles kenyérrel, már nagyon távol élnek ettől a régi romantikától, a zegzugos Tabántól. Egyikük mérnök az Egyesült Izzóban, a másik matematika szakos tanár, a harmadik orvos, három gyermeke is felnőtt már, mutatja a lánya esküvői fényképét.
Ezek az ide vándorló tabániak nem a régmúltat keresik. Nem azért ült vonatra a debreceni mérnök, hogy a Holdvilág utcáról beszélgessen az Egerből érkezett postatiszt-viselővel. A város szeretete hozta őket össze, az a pezsdülő erő, amiről mostanában olyan sok szó esik új életünk formálásában. A Ha-zafias Népfront honismereti mozgalma sza-badította fel ezt a minden ember lelke mé-
lyén szunnyadó erőt, kötelességévé téve mindenkinek, hogy ne csak szülővárosa régi utcáinak képét, alkonyati fényeit és emlékeit dédelgesse a szívében, de tegyen is valamit a városért, a szűkebb hazáért.
1933-ban kezdték a Tabán lebontását; tizennyolc esztendővel ezelőtt, 1954-ben találkoztak először a szétszéledt tabániak. Ennyi kellett, hogy eljussanak az emlékezés-től a tettekig, a cselekvésig. Ez a legutóbbi találkozó is a cselekvés jegyében jött létre, meg is írta mindenkinek Fischer Árpád: fontos bejelentést akar tenni. Ez a fontos bejelentés mindenki előtt ismeretes, hiszen már szó volt róla tavalyelőtt is, csak vala-hogy nem szorgalmazták eléggé a dolgot, az elképzelés továbbra is az aktatáskában szunnyadt. De azóta már a Népfront is a tabániak mellé állt, s ez annyit jelent, hogy rövidesen megalakul a Tabániak köre, és aki ebben dolgozni akar, annak széles lehetősége nyílik erre a honismereti mozgalom keretein belül. Össze akarják gyűjteni a kulturális, művészeti, munkásmozgalmi emlékeket Ta-bánról. Eddig csak Fischer Árpád járta sorra a volt tabániakat, fényképeket, emlék-tárgyakat gyűjtögetve. Fel kell jegyezni — hogy megmaradjon az utókornak a sok kedves tabáni népszokás — a régi Katalin-bálok hangulatát, a kapások táncát, a farsangi szo-kásokat, a tabáni lakodalmakat, összegyűj-teni azokat a dokumentumokat, amelyek mondanak valamit az utókornak, istápolni a hagyományokat, hogy ne merüljenek feledésbe. A város eltűnt örökre, Tabán régi helyén fű zöldell, gyermeksereg siet lankás dombjaira, ha lehull az első hó. De ami a régi városrészből megmaradt, az ne csak a szívekben éljen! Mindenkinek van valami a birtokában. Egy régi szalag, régi érem, régi kép, festmény, emlék, össze kell adni, összegyűjteni. Ahogy a srammli zenészek gyűjtötték a pénzt, a kékhasú tízeseket és húszasokat, úgy hullottak egy másik kosárba az emléktárgyak. Majd a bizottság rendezi őket.
Hogy az eltűnt városrész is kapjon beszédes emléket, szóba került egy tabáni emlékmű felállításának a lehetősége is. Fischer Árpád ismerteti a tervet, távoli látomás még, de szavai nyomán kibontakoznak körvonalai: „Legyen rajta dombormű is, s azon a városrész jelentősebb eseményeit megörökítő mozzanatok. Minden történelmi eseményt kőbe kell vésni. És valahogy fejezze ki a népek baráti összefonódását is az az em-lékmű. Azt, hogy itt együtt éltek magyarok, szerbek, németek, még görögök is, békesség-ben, egymást szeretve, tisztelve és ezt a várost építve. Mert ez a város, ez a mostani is magán viseli az ő kezük nyomát.. ."
Bárcsak más városrészek egykori és mai lakóit is összefűzné a szülőföld szeretetének köteléke. S kívánnának tenni is érte...
Illés Sándor
Vajon lesz-e idén Katalin napkor találkája a tabániaknak, lesz-e aki megszervezi és lesz-e aki helyet ad?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése