BOROSTYÁNI NÁNDOR: REGGEL A DUNAPARTON

Budapest a Gellérthegyről születése évében, 1873-ban

                   Előljáróban hozzá kell tennem, mindíg élvezettel olvasom  Borostyáni fellehető "tárczáit" akár a Fővárosi Lapokban, akár  a Vasárnapi Újságban, mert élvezetesek, olvasmányosak s közel hozzák a mintegy 150 évvel ezelőtti budapesti mindennapokat (kassius)

Az alábbi írás  egy  ikertárca első fele, mely a reggeli Dunapartról szól. A második majd a napnyugtát tárgyalja....

Borostyáni Nándor (Szeged, 1848.– Párizs, 1902 újságíró, író.

Tanulmányait a budapesti egyetemenvégezte.1870-71-ben A Hon haditudósítójaként hat hónapot Párizsban töltött; hazatérve a párizsi kommünnel rokonszenvező cikkeket írt. Hírlapírói pályáján mindig ellenzéki álláspontot foglalt el. 1874 és 1878 között a Vasárnapi Ujság állandó, kedvelt tárcaírója, egyben a Politikai Ujdonságok segédszerkesztője volt; 1876 szeptembertől 1877 júniusig a Budapesti Napilapot, 1878 kezdetétől Lukács Bélával együtt ( majd 1879-től 1880 közepéig egyedül) a Közvélemény politikai napilapot szerkesztette. 1881 és 1885 között a Pesti Hírlap vezérszerkesztője volt, és felelős szerkesztője 1883 és 1884 között Mikszáthtal együtt a Magyarországnak és a Nagyvilágnak. Szerkesztői tevékenységén kívül számos politikai, társadalmi, szépirodalmi cikkeket és tárcákat irt; dolgozott németül is. 1874-től, 1881-85 között a Pesti Hírlap vezető szerkesztője volt. 1893-ban Párizsba költözött. Publicisztikai tevékenységét mindvégig folytatta. Néhány politikai röpirata, útirajza és regénye is megjelent.

REGGEL A DUNAPARTON

(Fővárosi vázlat.) 

Pest egyetlen része sem nyújt oly
tökéletes fogalmat a közelmúlt évek alatt történt meglepő építkezési haladásról, mint a bel- és lipótvárosnak dunaparti homlokzata. Ha van mivel kérkednünk a nagy igényeket tápláló idegen előtt, úgy kétségkívül a Dunapart az, kezdve a felső sor négyemletes palotáitól egészen le a belvárosi plebániatérig.

Mert azon alól, (ha mindjárt elkészült is már a lépcsőzetes rakpart tetemes hosszaságban, s ha készen fog is állani a vámházig még hátratevő része az idei ősz derekán) nem talál a szem oly épületeket, melyek akár nagyságukra, akár ízléses külsejükre nézve méltók lennének a magyar főváros szegélyét képezni a Duna felé. A plebániatértől az új vámpalotáig terjedő Dunapart — ha levetkőzte is már a harmincas és negyvenes évek jellegét — ellentétben a mögötte elnyúló s az 1838-diki árvíz korszakát fölidéző Molnár-utcával, mégis lépten-nyomon az ötvenes évek ízléstelen építkezésére emlékeztet. S mutat föl e házsor oly építészeti specialitásokat is, minőket más városokban aligha tűrnének meg oly kirakatban, milyen Pestre nézve a Dunapart. Van itt egy ócska épület, mely ütött-kopott falaival, vihartépte, mohos tetőzetével, elbomályosúlt ablakaival, és nyikorgó szélkakasával tetőtül talpig Jókai valamelyik novellájának elátkozott kastélyára emlékeztet. Van aztán ennek szomszédságában egy háromemeletes, de csak két ablaknyi széles csodaszerü épület, melynek építője aligha nem egy óriási fogpiszkálót akart teremteni kőbül, és vakolatból. Es van végre e házsor mentén két, a szó szoros értelmében a föld alá temetett viskó, az árviz előtti Pestből — melyeknek kéményei oly kevéssé magaslanak túl a feltöltött utca színvonalán, hogy az ember kényelmesen rágyújthatna mellettük pipára, ha ugyan szikra csapodnék ki belőlük.

Dehát a múlt idők e kevéssé tiszteletre méltó emlékei fölött, kevésbé vagy többé fenyegetőn, immár a kisajátítás Damokles-kardja függ, s közel az idő, melyben az egész sor le a vámpalotáig csupán három- és négyemeletes házóriásokat fog felmutatni, hogy méltó folytatását képezze a már beépített felsőbb Dunapartnak. Mire elkészül majd a belső körút egészen a Dunáig, teljesen más jellege lesz, e most még meglehetősen elhanyagolt dunaparti résznek. A befejezéshez közel álló vámpalota, az előrehaladó boulevardi munkálatok, a tervbe vett al-dunaparti hid megannyi hatalmas tényezői az egész környék újjá- épülésének. Már is épület épület után magasodik föl a szénatér és Mészáros-utcára kitorkolló utcákban — jeléül az arra vonúlandó körút befolyásának — s itt-ott mint példáúl a ferencvárosi csillag-utcában, alig képes az ember elhinni, hogy ugyanazon a helyen jár, melyen alig két év előtt nyomorúlt lebújok szégyenkeztek rondaságuk megkövesült szennyében. A rakpart kiépítése után szükségképp el kell pusztulnia az aldunasorról mindannak, a mi régi, Ízléstelen és kicsinyes. És mert tudjuk, hogyígy lesz — még pedig rövid idő múlva, — nem boszankodunk  többé sem az elátkozott kastélyon, sem a háromemeletes fogpiszkálón, sem amaz árviz előtti vakondtúrásokon. Létük végperceit élik, s egy napon majd csak megcsendül falaikon a követ zúzó csákány, s az ég felé gomolygó sűrű, nehéz por a régi Pest egy darabjának vesztét fogja hirdetni

Vidéki barátom, a ki nem láttad a fővárost tán amaz idő óta, mikor még vörös sipkával fejeden, gyöngéd kezek által ajándékozott virágbokrétávaí gomblyukadban, s a Rákóczy-induló viharos hangjai mellett vonultál végig Pest utcáin, hogy elmenj küzdeni hazád szabadságáért — te most seholsem találnál oly megbámulni való változást, mint épp a Dunaparton. Hisz mi is, ifjabb nemzedék, a kik csak úgy a hatvanas évek elején kerültünk föl először a fővárosba, fejcsóválva gondolunk vissza arra az időre, midőn még ott terjeszkedett homlokzatával a Dunára a leégett régi német színházépület, kormos falaival s félig tetőtlenül, a melyek felső ablakain szabadon járt ki és be az „isten nyila,“ — alól pedig a kapukon a „policáj,“ lévén ez abban az időben a cs. k. rendőrség főőrállomása; a midőn még a régi Lloyd- épület s az „Angol királynéhoz címzett szálloda voltak a dunasor legnagyobbszerü épületei, a szennyel és hulladékkal borított parton még ott sárgállott az egykori hajóhid vámháza. Dehogy ismernél rá vidéki barátom a mostani Dunasorra, a melynek palotái magasabbak falud tornyánál és ragyogóbbak a grófi uraság legszebb kastélyánál; a melynek aljában félóra hosszaságban húzódik el a rakpart a folyam babjaihoz vezető lépcsőzetével, a gőzhajó-társulatok üzlethelyiségei és várótermeivel, a halmozott szállítmány mindig megujúló mennyiségével, s azzal a mozgalmas, tevékeny élettel, mely egy kiterjedt kereskedelmet űző nagyvárost jellemez.

Ez az egy pontja a fővárosnak az, mely a nap minden órájában érdekes, s hol mindig van valami látnivaló. Az idegen nem képes eleget emlékébe vésni abból a nagyszerű panorámából, a mely itt szeme előtt föltárul. Vesse tekintetét akár a fejedelmi folyamra, mely méltóságteljesen hömpölygeti tova roppant vizárját dél felé, könnyeden emelve hátán a nehézkes teherhajók, a hosszú tutajok, a fürge csónakok s a füstölgő gőzösök egész raját, melyek messze elnyúló ezüstös barázdákat hagynak maguk után; gyönyörködtesse szemeit akár a Gellért mohos, zöld sziklaormán, — melynek oldallejtőjén apró kalitkák gyanánt fehérlenek a Tabán szerényigényü házai, — akár a várhegyen, mely a királyi lak impozáns homlokzata és csillogó toronykupoláival, terasz-szerüleg emelkedő házcsoportjaival a hegy lejtőjén és törésekkel áttört szürke körfalával regé- nyes látványt nyújt: bizonyára nem fog szabadúlhatni seholsem ama benyomástól, melyet a rendkívüliség idéz elő az emberi elmében. S hát még e kép háttere ! Szemben a távol messzeségben a Sváb- és Jánoshegy zöldellő lejtői és ormai, jobbra a Zugliget és Ó-Buda hegyei, a folyam közepén a kies Margitsziget s mögötte a távolban az újpesti sziget erdeje; balról, a Gellérthegy alatt, a tóvá szélesedő Duna, a promontori síkkal, és a csepeli szigettel. Hol van, tán Nápolyt és Genfet
Konstantinápolyt kivéve, az a nagyobb európai város, mely annyi feltételét egyesítené magában a földrajz megragadó szépségének,mint Budapest?

A valódi nagyvárosok közül csak Konstantinápolynak fekvése regényesebb, de hát ott tenger van, és derülten mosolygó déli ég, a mely zománcával költöiséget lehel a rideg prózába is.
Mily igénytelen fekvése van ellenben a futóhomokon épült Berlinnek, a Néva habjaitól hódított területen emelkedő Szent Pétervárnek, a bajor fönsík közepén fekvő Münchennek, az igénytelen környékkel biró Londonnak, s a lapályon elterülő Madridnak. Párizsnak és Bécsnek csak környéke regényes, de fekvésük magában véve legkevésbbé sem. Itt és amott hiányzik a nagy folyam s a hegy a tájképből, holott nálunk dúsan megvan e két kellék.

A Dunaparton kora reggel, még szürkületkor kezdődik az élet, elébb, mint bármely más pontján a fővárosnak. Sőt nem szünetel ez élet éjjel sem, mert a hajnalban elinduló gőzhajók ekkor töltik meg gyomrukat, az est folyamában felhalmozott gyors szállitmánnyal. A hajó harangja minden órát az éj nesztelen csendjében messze hallhatólag jelez.
A hang befutja a léget, visszaverődik a Gellért meredek lejtőjén, és hosszan rezegve halkabban és halkabban vész el a távolban. Olyan, mint az emberi élet.
Mennyi hév, erő, szilajság, vállalkozás, dagadó remény s törekvés az ifjúságban — és hogy apad évről évre az idő haladtával mindez tűz, míg végre lassankint elfogy az életerő, s elhal zajtalanúl, kiábrándulva, megtörve, mint a távolban elvesző hang.

Hová, merre viszi hivatásuk, sorsuk vagy végzetük mindama sebbel-lobbal a gőzhajók fedélzetére siető utasokat, kiket most csak egy gondolat látszik foglalkoztatni: az elkésés kikerülése.

A fedélzet megnépesedik. A kapitány meleg felöltőjébe burkolva körültekint a hajón, — s az élesebb figyelő úgy találná, hogy behatóbban foglalkozik az érkező nők szemléletével, mint hajójával. De hát fiatal ember még, a mikor minden csinos arc iránt érdeklődünk, s aztán nincs is mit körültekintenie a hajón. A legénység érti föladatát, úgy ragyog, úgy csillog minden a tisztaságtól a födélzeten, hogy az éppen most feltűnt nap egész kedvteléssel veti sugarait a fénylő réztárgyakra és a csillámló üvegtáblákra. A hajó hídja mellett egész sereg hordár várja a kocsiból kiszálló utasokat. Egy-egy tolakodóbb által a másiknak orra elől elkapott málhadarab miatt összekoccanás támad, mely a körülállók mulatságára kölcsönös ütlegek után nagy hahota között bonyolódik le. Élelmes utcai kereskedők „meleg zsemlyét“, vajas kenyeret, szalonna- és sonkaszeleteket s különböző gyomorerősitöt kínálnak az utasoknak. Eközben a kapitány intésére harmadszor csenget a szolgálattevő matróz. A régóta dübörgő gép szelepe megnyílik, s a levegőt egy hosszantartó éles fütty hasítja át. a jövő perezben aztán mozogni kezdenek a hatalmas keréklapátok, s a hajó büszkén szelve át a folyam ragyogó tükrét, méltóságteljesen vesz búcsút a parttól, melyen szétoszlanak az összecsődült kiváncsiak, munkások és korai semmittevők.

Mert már megélénkült a Dunasor egész hosszában, pedig alig van több hat óránál. Hypokhondrikus öreg urak, háromszor nyakuk köré csavart kendővel, szokott sétájukat végzik az éltető reggeli légben. Álmos nevelők még álmosabb tanítványaikkal a délelőtti leckét korrepetáltatják; pedig hát a kis urfiak leleragadó szemei és sűrű ásításai azt gyaníttatják, hogy többre becsülnének még egy pár órai alvást Plutarch minden bölcseségénél.
Nehány fanyarképü aggszüz bozontos ölebecskéivel szívatja az üde hajnali levegőt, s nem tud hová lenni bosszan- kodásában, hogy már ily kora órában is akadnak kóborló ebek, melyek szüntelen molesztálásaikkal zaklatni merik „Amit“, vagy „Bijoux“-t. A csak imént megnyílt kávéházak ablakában már egy-egy elmélyedt újságolvasó feje tűnik elő, a mely mind az öt érzékével a lap hasábjain csüng. Élénk mozgalom fejlődik ki a propellerek, emez úszó omnibuszok állomáshelyein. A várakozók nagyobb része a budai fürdőkbe siet. Éltes urak, a kiket a csúz vagy a köszvény kínoz; nagy teriméjű asszonyságok, a kik a korai kelés, mozgás és fürdéstől elveszíteni hiszik felesleges bájaik egy részét; kaczér hölgyecskék,
akik mit tudom én minő okból választották a reggeli órákat kirándulásokra; érdemes lengyel zsidók hosszú hajfürtökkel és még hosszabb kaftánnal, akik nagy szükségét érezhetik a fürdőnek; s hogy a társaság teljes legyen : egy vig kompánia, mely átdor- bézolta az éjt, s most gőzfürdővel akarja befejezni a mulatságot.

A rakpart egy részén, a plebániatéren s az egész aldunasor mentén azóta nagy zsivajjal foly a vásári élet. Fél Pest itten szerzi be konyhai szükségleteit. A zöldségek különböző nemei egész hegységeket alkotnak, s a láb csak tekervényes szorosokon keresztül törhet magának utat előbbre. Az ember szintén sajnálja, hogy nem hord magával ecetet és olajat, oly izlésteljesen mosolyog eléje a téli saláta zöldje. Murokrépa és petrezselyem, zeller es sóska, mindaz, mit a gondos háziasszony a levesbe belefő; hogy növelje erejét és finomítsa zamatját, nagy halmokban magasodik itt föl szemgyönyörködtetőleg .
A rakpart mellett horgonyzó paksi, csepeli, földvár szentendrei, váci dereglyék kifogyhatlan forrásai zöldségeknek. Pedig hát csak egy-két napi szükség letét fedezik a főváros óriási fogyasztásának, s mindig érkeznek újak, hogy kipótolják a már tartalmuktól megürülteket. Gondos háziasszonyok, kik ; bevásárlást nem szeretik szakácsnőikre bízni, szolgálóik által kísérve teszik meg az utat ez  embertömkelegben, hol három nyelven foly az alku.
A Dunasoron lejjebb jobbadára száraz zöldséget tehát babot, borsót, lencsét, kaport árulnak az élelmes tolnai németek, oly mennyiségben, hogy az ember szinte csodálkozni kénytelen.


S hát még a hagyma rengeteg mennyisége! Hagyma gerezdekben, hagyma a gyékényen, hagyma a zsákokban hagyma a kocsin, hagyma a dereglyében— akárhová nézel, mindenütt csak hagymát látsz és hagymaillatot érzesz. A birodalom valamennyi ökrét meg lehetne főzni e hagymamennyiség mellett gulyáshúsnak. Tovább tyúkokra és pulykákra foly az alku mig lent a lépcsőzetes rakparton egész sereg házi asszony és szakácsnő állja körül a halászdereglyék hez vezető utakat, melyeknek gyomrából a halász legények apró hálóik segélyével kivánság szerinl süllőt, pontyot, harcsát, tokot, vagy éppenséggel kecsegét merítenek elő.

Lassankint aztán elmúlnak a reggeli órák, s a zaj és mozgalom az egész part és Dunasor mentén fokozatosan enyészni kezd, mig végre dél felé égészén megszűnik. Árusok és vásárlók haza takarodtak, s a reggeli vásár nagy élénkségéről csak az átható hagymaillat s a szerteszét heverő zöldséghulladékok tanúskodnak még, a melyeket pár szerencsétlen, szegény nő nagy sebbel iparkodik fölszedni kosarába. Hiába, nincs fővárosi kép elszomorító árny oldalak nélkül.

Borostyáni Nándor.

1873 ápr 13