KIŰZETÉS A PARADICSOMBÓL ...AVAGY A CITADELLA LAKÓI

Új Idők 1916 április 16

                                                    A Gellérthegy levitézlett fellegvára — a szabadságharc után 1851-ben Pest fékentartására épült - csákánytól kikezdett kőfalaival szürkén, elfeledten gubbaszt már régen a magyar vértanú püspökről elnevezett hegy dolomit-kőszikláin. Hosszú idők után most újra beszéltet magáról ifjúságunknak ez az ódon és zordon barátja, akinek sötét szemei, a komor lőrések, üresen bámulják a Duna bal partjáról vele immár büszkén farkasszemet néző várost. A citadella lakóinak ugyanis május elsejére felmondott az elöljáróság, mert a fellegvárba orosz hadifoglyokat szállásolnak.

A hatvanöt esztendős, masszív falak mögött — újság ez a legtöbb pesti ember számára — harmincöt család él, háromszáz lélek, közte száz gyerek, apró emberkék, akiknek legtöbbje Tabán düledező, rozzant házaiban látta meg a napvilágot és amikor a pittoreszk városrészre halálos ítéletet mondottak a városatyák, kerültek fel a gellérthegyi fellegvárba.

Gellérthegyi gyerekek

Labondi mester, a citadella házfelügyelője, azaz pardon: várfelügyelője, az érdemes utcaseprő-felügyelő egyébként, kormányozza erős kézzel a hajdan nevezetes, ma már csak múltja emlékein élődő fellegvár kis respublikáját. Dolga bizony akad elég. Különösen a gyereksereggel, amely vidáman és boldog zsivajgással csintalankodik a bástyafalakon, a dohos várfolyosókon, a boltíves termekben, ahol mintha a történelem levegője fülledne.

A kilakoltatás elsősorban is ezeket a kis magyarokat érinti szomorúan. Vége lesz a vidám szilajkodásnak, a háborúsdinak, melyre a citadella hepe-hupás udvara, lőrése, hidjai, folyosói oly igen alkalmasak voltak. De csüggedten várják a költözködés terminusát a szülők is, szegény munkásemberek, napszámos, utcaseprő, lámpatisztogató, postás, rendőr családok. Esztendők óta, olyik család 6—8 éve lakik már a fellegvárban évi 100—120 koronáért, olyik pedig ingyen. 

Kilátás a lőrésekből

Nem egy kis citadellabéli lakos itt látta meg a Gellérthegyre tűző napvilágot és még sohasem járt lenn, a nagy tarka paloták kőzött, amelyeket a muskátlis cserepekkel telerakott szúk kis várablakokon át, meg a lőréseken keresztül annyiszor megcsodáltak.


Egy vasárnapi turistaútunk alkalmával végigjártuk a citadella érdekes tanyáit. A festői külsejű lakóhelyek közt is kiválik az egyik lakás. Találékony lakói úgy oldották meg azt a problémát, hogy a várudvar megkerülése nélkül eljuthassanak a baromfi-udvarukba, ahol egy kis sertéshizlaló ápoltjai túrják a földet rózsaszín orrukkal, hogy az ablak alá gránitkockákból lépcsőt raktak és így ajtóvá léptették elő az ablakot.

A citadella népét kis köztársaságnak mondottuk. És valóban az is. Lakói függetlenítették magukat Budától és Pesttől. Saját külön szatócsüzletük van.

  A citadella legkisebb polgára

A vár kapujában hűzódik meg a kis vegyeskereskedés, amely évek óta üzleti verseny nélkül látja pultjánál a citadella népét. Szivartól a fénymázig minden kapható a kis szatócs-boltban. A citadella italszükségletéről egy mosolygós, köpcös korcsmáros gondoskodik.
       A fából rótt vendéglőépület bizakodóan lapul meg az  egykori felvonóhíd tövében.  Takaros kis kerthelyiség is van   és jobb időkben, de most is gyakran csapol a derék korcsmáros, a fellegvár Ganymedese. 

A gellérthegyi kis köztársaság életét Fischer néni édesíti meg. Ö a cukrász. Az üzletének nincs valami fényes portálja, sőt egyáltalán nics cégére, mert a bolti berendezés csupán egy kecskelábú asztalka, amellyel a várudvarban vándorkereskedést űz.

  Vasárnaponként a legélénkebb az élet a citadellában. Ilyenkor kivonul a várból a gyerekhad és az ünneplőbe öltözött szülék és a vár tövében sátortütött „vurstli" örömének hódolnak. A kis tabáni lovasok keményen megülik a „ringlspiel" paripáit, az öregeik pedig eltereferélnek a vendéglőben és „magasabb nézőpontból", ami a Gellérthegyről nem is ördöngösség, megvitatják a háború dolgait.

Az utolsó vasárnap, amikor a kilakoltatás blokádjának kényszere alatt, a citadella 300 főnyi lakóserege hősi védelem után feladja a várat, bizonyára nem lesz ilyen vig.

Várkonyi Titusz
ÚJ IDŐK 1916 ÁPR 16