PRO
Uj Nemzedék, 1931. szeptember (13. évfolyam, 197-221. szám)1931-09-08 / 203. szám
A Tabánban lebontottak két éktelenül rozoga viskót, amelyek már éppen egymásra és szegény lakókra akartak dőlni afölötti bánatukban, hogy az illetékesek nem akarják őket észrevenni. Nosza, megindult egyik-másik lapban a műjajveszékelés, hogy így oda a romantika, úgy oda a hangulat.
Az ember éppen sírva akar az asztalra borulni bánatában, amikor kiderül, hogy a bontásnál az élő patkányok ezrei és a döglött macskák százai kerültek elő, sőt egy pár emberi koponya és lábszárcsont se igen szokott hiányozni, ami pedig annyira hozzátartozik egy-egy ilyen kedves régi házban az igazi romantikus hangulathoz. Hát én igenis bátran szembenézek ezzel a romantikasiratással és nem vagyok hajlandó együtt énekelni a manikűrös lányokkal és ifjú cipészekkel, hogy
„Este nyolckor kis babám, vár a csöndes vén Tabán"!
Ellenkezőén, én azon a szerény véleményen vagyok,
hogy este nyolckor a fent leírt kis baba menjen haza harisnyát stoppolni és csak hagyja nyugodtan tovább várni a csöndes Vén Tabánt a hozzávaló ifjú cipésszel együtt, mert a Tabán vénnek ugyan elég vén, csöndesnek azonban egyáltalán nem mondható, sőt, ha már benne vagyunk, meg kell mondanom úgy a szóbanforgó kis babának, mint általában a meglettebb babáknak is, hogy a Tabánban majd minden házban kocsma van, schramlival, énekessel, cigánnyal felszerelve és hogy ott este 9 óra felé olyan zenei olim- piász kezdődik, hogy az ember a saját szavát sem hallja, nemhogy a szimpatikus segéd ur suttogó baritonját, amint éppen felfedezi a holdat, a csillagokat és azt a spriccert, amelyre meghívja ideálját.
Hát azért mondom. Ettől eltekintve, miután most már úgyis mindegy, megsúgom azt is, hogy abban a drága, cuki Tabánban nem hogy száz muskátlis ablak integetne, hanem egy se integet, annál kevésbbé, mert a legtöbb be van törve, már pedig ugyebár betörve nem lehet integetni. A tabáni kövezetről nem lehet azt mondani, hogy rossz, vagy elhanyagolt, ment egyáltalán nincs kövezet és magam is igazolhatom, hogy télen az a 10—30 ember, aki ott naponta kitöri a lábát teljesen jogtalanul szidja a fővárost, mert a főváros senkinek se mondta direkt, hogy menjen a Tabánba sétálni. Az egyetlen praktikus dolog az egész Tabánban, hogy nincs csatornázás. Ily módon akarják az illetkesek a patkányok elszaporodását megakadályozni és valóban sikerült is nekik elérni, hogy csatorna híján e kedves kis háziállatok a nyílt utcán szaladgálnak, ahol mindenkinek jogában van őket. agyon verni és hült tetemeiket győzelmi jelül háza elé kirakni.
Persze a főváros gondoskodik az utánpótlásról is, amennyiben a tulajdonképpeni tenyész- patkányoknak és telivér cickányoknak félig bedőlt pincéket és hatalmas gödröket tart fenn az utcák során, amelyekbe járókelőknek nem szabad belépniük és ha valaki mégis belelép, büntetésből másnap reggelig ott kell maradnia, úgy kell neki. Nem hivatalos személy létére, hogy mer belépni a székes főváros központi patkány üzemébe? Azt azonban meg kell hagyni, hogy megható az a ragaszkodás, az az összetartás és az a szolidaritás. amellyel a tabáni házak egymásiránt viseltetnek. Egymás átölelve, egymás vállára borulva álldogálnak és kedves nézni, hogy reszket mind ha egyet lebontanak közülök. Vannak, akik a bánattól összeroskadnak, némelyek, ha megjelennek a napszámosok, már maguktól dugába dőlnek. Tudok egy megindító esetet, amikor a Fehérsas-utcában egy házat bontani kezdtek, az Aranykakas-utcában egy vele egykorú ház (együtt nevelkedtek) ezt megtudva, öngyilkos lett. Beleugrott a saját pincéjébe. Borzalmas, de egyben felemelő gondolat. Hát ez volna az a régi romantikus Tabán, amelyhez Isten ments meg hozzányúlni, mert összedől a világ és kipusztulnak azok a kedves feketeszemü virgonc patkánykák, amelyek itt maradtak hirmoudónak abból a régi Pestből, a székesfőváros nagyobb dicsőségére.
Fintor.
KONTRA
…
Uj Nemzedék, 1931. április (13. évfolyam, 74-97. szám)1931-04-14 / 83. szám
— (A Tabán védelmében.)
Panasszal fordultak hozzánk a derék, jó keresztény és jó hazafi tabániak, és megváltjuk: panaszuk jogos volt.
Mert a Stúdióból vasárnap délben Papp Jenő olyan zenével szolgált Heti Krónikájában a rádió tabáni hallgatóinak, amilyenre igazán nem számíthattak becsülettel szerzett és megérdemelt ebédjük mellé. Egyszerűen úgy állította oda a rádió minden budapesti, vidéki és külföldi hallgatója elé a Tabánt, mint ahol olyan vastagon vannak a pókhálók, hogy fehérneműt, lehetne szárítani rajtuk. mint ahol általában csak piszok van, amelyhez görcsösen ragaszkodnak is, s mintha a Tabán Budapest szégyene, legsötétebb proletárnegyede volna. Már pedig aki a Tabánt és a tabániakat ismeri, az tudja, hogy a Tabánban egyfelől már a háború előtt a fő város volt a, háziúr, ha tehát hiba van: az nem a kisajátított házak lakóié. Ezek közt a lakók közt állami és fővárosi főtisztviselők éppúgy akadnak, mint egyéb intellektuális elemek.
De ha nem is lakik a Tabánban csupa bankdirektor vagy mágnás: az egyszerűbb tabániak lakásaiban is — a régi becsületes keresztény hagyományokhoz híven — olyan tündöklő tisztaság, olyan rend van, hogy azt akárki megnézheti. A Tabán egyik-másik zugát nagyobb rendben is tarthatná gazdája, a főváros, de azért így sem lehet a Tabánt általában egy kalap alá fogni sem a Dob- utca vagy a Rombach-utca ismert jelenségeivel, sem némely bérpaloták es proletárnegyedek viszonyaival.
A méltatlan és bántó kritika tehát érthetően nagy felzúdulást keltett a Tabánban, ahol igen sok hallgatója van a rádiónak, s a. városnegyed lakói reparációl fognak kívánni az előadótól, aki — nyilván tájékozatlanságból — így leszedte róluk a keresztvizet. Ezt a reparációt meg is érdemlik a tabániak, akiknek jó hírneve védelmében készségesen adtunk helyet panaszuknak mi, akik a tabániakat ismerjük és szeretjük, becsüljük.
És különben is nem csak nyolckor, de dafke már este héttől is vár a csendes vén Tabán!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése