MÁS IS ÉSZREVETTE:ÚJRA BONTJÁK A TABÁNT?

Kiadó a Tabáni Terasz
(Vinkó József)

Egykor Tabakhane névvel illették, ami azt jelentette: Tímár-telep. Ez a név rövidült Tabánra.

    Nevezték Rácvárosnak is a betelepült rácok után. Bohém körökben csak magyar Montmartre-nak hívták, hiszen a két világháború között sehol nem lehetett úgy elmerülni a mámorban, mint ebben a Vár-, Gellért- és Nap-hegy közé ékelődött városrészben, a macskaköves görbe utcák, füstös, alacsony viskók romantikus világában. "A külföldi - írta Gundel Imre - joggal gondolhatta, hogy magyar barátja megbolondult, hogy ilyen obskurus helyre hozza." De aztán minden megvilágosodott. Aki sült libát akart, Godl asszonyhoz ment a Nap-hegy lejtőjére, esetleg a Víg Sereskocsishoz a hajdani Öntő utcába, ahol negyed libát kapott 45 krajcárér. Aki ürmösborban abált potykára vágyott, annak a Burgzsandár fogadóban volt a helye (a mai Attila utcában). A legjobb halászlét Albeckernél főzték, itt ücsörgött az árnyas fák alatt Ujházy Ede. A Bagyik vendéglő a kispörköltről, a Három 7-es a töltött káposztáról volt híres. Mindenütt mérték a kőkancsókba ledugaszolt plicer-wirmet, ami habzóborhoz hasonlított, és aki nagyon berúgott, azt a legendás Rudi bácsi (a Lámpás Rudi) kísérte ki a Döbrentei térig, kezében petróleumlámpással.

A Mélypince volt a leghíresebb kocsma. Krúdy és Bródy mellett ez volt a törzshelye báró Fejérváry Géza hadügyminiszternek, számos képviselőnek, hírlapírónak, s az idős Kálnay Lászlónak is, aki hajnalban a pikolóval küldette el vezércikkeit a Budapesti Hírlapnak. Őt nevezte Krúdy a "Tabán pajkosának", aki tudta, hogy "akkor legjobb a kocsmába menni, amikor az ebéd íze még az embernek a szájában van".

Amikor 1933 májusában döntött a városháza, hogy a Tabánt ledózeroltatja, Krausz Lipót, népszerű nevén Poldi bácsi, a Mélypince bérlője bement a hivatalba, és az urak elé öntötte a sok-sok cikket, amit róla és kocsmájáról írtak. Azt remélte, hogy a főváros megkíméli a legendás épületet, s meghagyja hírmondónak az utókor számára. Hiszen az ő pincéje 1549-ben épült, és az 1800-as évek elején már Virág Benedek, Vahot Imre járt ide. Május 13-án meg is jelent a kocsmában a főváros és a műemlékvédelem tizenöt fős bizottsága báró Babarczy kormánybiztos úr vezetésével. Csupa szakember, ezt rögtön látta Poldi bácsi. Megnézték a római boltíveket, bekukkantottak a két emelet mély pincékbe, hümmögtek, majd kimondták a halálos ítéletet: "500 éves építkezés, igaz, de mégsem műemlék".

Mintha Krúdy Gyula sejtette volna, mi következik. Két héttel korábban, "egy zivataros, sötét éjszakán" kiszökött a kórházból, és Poldi bácsival szótalanul megittak egy üveg jászberényit. Aztán visszament a kórterembe, és egy nappal a fővárosi bizottság döntése előtt, május 12-én meghalt. Ez volt a Tabán első halála.

A régi városrészből egyetlen épület maradt meg (hajdan fogadó, majd kelmefestő műhely), a Döbrentei utca 21. szám alatt álló Virág Benedek-ház. Itt működött tíz éven át a Tabáni Terasz. Idén tavasszal azonban az önkormányzat (sorozatos fizetési késedelem miatt) felmondta a vendéglőt üzemeltető vállalkozás bérleti szerződését. Azóta az épület ablakában rongyos hirdetésfoszlány látható: "Kiadó".

Különös módon a Tabáni Múzeum is zárva tart, "műszaki okok miatt". Pedig az nem bérlemény. Időnként megállok az épület előtt és várom, hogy megjelenjen valamilyen hirdetmény. Mi lesz a terasz és a múzeum sorsa? A Tabán meghal másodszor is? Ahogy Tarnay József írta: "Már nem sokáig állnak a falak / Mindent, mi régi, elpusztítanak, / Az apró, csendes kis házak helyét / Gőgös villáknak osztják szerteszét."

Valaki nyugtasson meg, hogy nem így lesz.

(Heti Válasz 2012 nov 27)