A Hyppolit, a lakáj nem csak a magyar filmtörténet különösen fontos darabja, de izgalmas képet ad az ország a korabeli társadalmáról is. A Zsánerben vetélkedő első két fordulója az 1930-as évek vígjátéki hagyományát és a filmek közönségét vizsgálja.
„Pá, kis aranyom, pá, nem zavarom már / Csak elhagyom, pá!” – énekli Mimi, a frivol kis dizőz a kétes hírű lokál lelkes és enyhén pityókás közönségének. Sem ő, sem csodálói nem veszik túl komolyan magukat, de miért is tennék, hiszen kimondottan szórakozni jöttek ma este. A jelenet szereplői éppen úgy kikapcsolódásra vágynak, ahogy a film nézői, akiket az elmúlt hónapok történései ekkorra már eléggé megviseltek. A nagy gazdasági világválság fájdalmas következményei ugyanis az 1931-es esztendő nyarán jelentkeztek a legsúlyosabban Magyarországon: a külföldi hitelezők sorra mondták fel kihelyezett hiteleiket, a kormány háromnapos bankzárlattal próbált úrrá lenni a súlyos gazdasági helyzeten, az értelmiség, a tisztviselők, a parasztok és kisiparosok életszínvonala rohamosan zuhant. A mozijegyet megváltók lehetőség szerint nem csak nevetni, de felszabadultan kinevetni vágytak, valamint részesülni a frissen érkezett attrakció, a hangosfilm új csodájából. Nem lehet véletlen tehát, hogy a korszellemre tökéletesen ráérezve, ebben a pillanatban született meg a nemzeti filmtörténet egyik legemlékezetesebb vígjátéki darabja: a Hyppolit, a lakáj.
Az alkotók részéről nem kis bátorságra vall, hogy a forgalmazás mellett döntöttek annak ellenére is, hogy az első hazai hangosfilmként jegyzett Kék bálvány nem sokkal korábban finoman szólva megbukott. Az ősbemutatót 1931. november 27-én tartották a budapesti Fórum moziban (ma Puskin), majd a párhuzamosan készült magyar és német kópiákat dobták piacra. A forgatókönyvet Zágon István eredeti ötlete alapján az újságíróból lett színpadi szerző, Nóti Károly írta, a rendező pedig az Újság egykori berlini tudósítója, Székely István volt. A film már az első pillanatban átütő sikert aratott, hogy mintegy két évvel a magyarországi premier után az Egyesült Államokba is eljusson, megalapozva ezzel a később Steve Szekely néven ide emigrációba vonuló direktor karrierjét.
A Hyppolitban feldolgozott történet meglehetősen egyszerű, alapvetően egyetlen komikus alapötletre épül, majd ebben keresi meg a humor legkülönbözőbb megjelenési formáit. Középpontjában a fuvarozási vállalkozásának bevételeiből meggazdagodott Schneider família áll, amely a kispolgári létből hirtelen felemelkedve igyekszik a magasabb társadalmi körök elvárásainak megfelelő életmódot folytatni. Bár az úrhatnám vágyakhoz sem a családtagok műveltsége, sem valódi igényeik nem illeszkednek igazán, egy grófi lakáj hathatós közreműködésével ideig-óráig képesek fenntartani a látszatot. Az őszintétlenségből fakadó kisebb bonyodalmakat követően végül persze a természetes ösztönök győzedelmeskednek az álszentség felett, a család eladó sorban levő lánya az előkelő fiú helyett az eszes és tisztességes mérnököt választja, a ház ura pedig mára már legendássá vált monológban teszi helyre gőgős cselédjét: „Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszek. Mindenhez. A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.”
A filmben karikírozott társadalmi osztályok a Horthy-korszak kasztszerűen bezárkózó társadalmának jellegzetes csoportjai egyben. Noha a sztori alapvetően a feltörekvő újgazdag rétegre koncentrál, az egy időben, de mintegy párhuzamos világokban élő többiekről is enciklopédikus felsorolást ad. A komédia műfaja a szándékosan túlzó, elrajzolt jellemzés eszközével élve sokat segít az egyes osztályok tipizálásában, a legviccesebb helyzetek pedig éppen a különböző háttérrel bíró emberek esetlennek tűnő érintkezéséből születnek.
A Hyppolit, a lakáj teljes egészében a nagyvárosban játszódik, így a benne felvonultatott figurák is ennek a közegnek a jellegzetes karakterei. Schneider Mátyás (Kabos Gyula) a felső középosztály anyagi potenciáljával rendelkező, tanulatlan, kényelmes, de szeretetreméltó figura. Egy 7 szobás villában él dicsvágyó feleségével és jóval racionálisabb lányával, valamint két (valószínűleg falusi környezetből érkező) háztartási alkalmazottal. Származását is erősen jelző baráti köre vidám kispolgárok csapatából áll, akik rendszerint a korszakban népszerű óbudai kiskocsmákban múlatják idejüket. Ők 1930 körül az ország népességének mintegy 15%-át adták, meglehetősen ingatag létbiztonságukat az állami szolgálatban vagy önálló vállalkozásban végzett munkával teremtették meg. Ahogy a film estély-jelenete is mutatja, az elkülönülés a középosztály egyes tagjai között önmagában is erős volt, a fontos pozíciót betöltő tanácsos, a kereskedelemből élő újgazdag és az értelmiséget képviselő mérnök társaságban természetes módon nem keveredett egymással. A ranglétra két szélső értékét a város züllött lumpen elemeinek tipikus példáját adó bárénekesnő (Erdélyi Mici) és a soha meg nem jelenő, de mindig éteri magasságokban emlegetett gróf úr, a korabeli „felső 52.000” az ország összlakosságának anyagi körülményeihez képest aránytalanul magas jövedelemmel bíró tagja jelenti. Hyppolit (Csortos Gyula), aki egyenesen a grófi házból érkezett új gazdáinak szolgálatára ennek megfelelően olyan új retorikát és szokásrendet próbál bevezetni frissen szerzett munkakörében, amely az érintettek előtt egy oda nem illő, addig teljesen ismeretlen kultúra benyomását kelti. A komikum forrása tehát kettős: egyrészt az idegen és ezért zavarba ejtő elemek használatán alapul, másrészt az egyszeri nézőnek azon a vágyán, hogy a táradalom egyes rétegei között zajló nehézkes kommunikációt, az íratlan szabályokhoz akár az ésszerűség határain is túl ragaszkodó csoportokat, és velük együtt természetesen akár saját magát is kinevesse.
Óbudai kocsma az 1930-as években
Azt pedig, hogy a két háború közötti Magyarország mélyen gyökerező hagyományoktól és nehezen változtatható előítéletektől áthatott társadalmi dinamikája nem csak a fikció szintjén működött, kiválóan jelzi Székely István saját, nem kevés iróniával bíró visszaemlékezése a film főszereplőjének kiválasztásáról: „A német szereposztást még Pestre érkezésem előtt megbeszéltük, de a magyar szereposztás mindenképpen nehezebbnek ígérkezett, egyszerűen azért, mert nem ismertem a magyar színészeket. Végigjártam a színházakat, és ha jól emlékszem, a Fővárosi Operettszínházban láttam először Kabos Gyulát. Úgy éreztem, hogy megtaláltam Schneider urat. Hosszú harc volt, mert az „illetékesek” nem akarták őt – több okból. Főleg az volt ellene a kifogás, hogy nem volt elég „előkelő” színész, csak egyet nem vettek figyelembe – hogy nagyon tehetséges.”
Barkóczi Janka
Forrás:http://www.mozinet.hu/zsanerben/zsanerben_2012_i._fordulo
A TELJES FILM itt megtekinthető:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése