A nyolcvan éve lebontott Tabánról nyílik kiállítás „Gyönyörű kocsmai csend” címmel
2013. november 8-án délután 3 órakor
A történet Buda visszavétele, a török elvonulás után kezdődött. A feldúlt, romos tabáni területen csak néhány zsoldos, kóbor török kisgyerek és balkáni katona vert tanyát. A vegyes nyelvű lakosság adómentességet élvezett, üres házat vagy telket kapott. Délről megjelent, majd megerősödött a szerb kolónia, létszámuk miatt a települést Rácvárosnak nevezték.
A fejlődés töretlen, s bár a 18. században a pestis, a kolera és a tűzvész is ritkította a lakosságot, de a szőlő és a bor árából a Tabán mindig újra tudta kezdeni. 1810-ben azonban a nagy tűzvész óriási károkat okozott. 700 házból mindössze 40 maradt meg. A járóképes lakosság éppen a szőlőben dolgozott, ezért életben maradt. Mire leesett a hó, tető került a családok feje fölé.
A készülő kiállítás metszetekkel és archív fotókkal bemutatja majd az Alsó- és Felső-Tabán újjáépítését és benne József Nádor szerepét. Az első igazi csapás, amely a Tabán pusztulásához vezetett, a Tabánra kifutó hajóhíd elbontása és a Vízivárosba tervezett Lánchíd építése volt.
 |
| A legrégibb korcsma :Mély Pince a Görog és Fehérsas utca sarkán |
Egész Buda a szőlőből élt. A tabániak jó része kapás volt: pestiek és budaiak szőlőjét kapálták. Szinte mindenkinek volt saját szőlője és bora, akadtak akik kereskedtek vele, mások fuvarozták. Rajtuk kívül a tabáni kocsmárosokat is a bor tartotta el. 1882-ig, a filoxéra járványig épp annyi kocsma volt a Tabánban, mint a Józsefvárosban: utcánként átlagosan kettő.
Az Amerikából behurcolt szőlőgyökértetű miatt azonban az ültetvényeket ki kellett vágni és a tőkéket elégetni. A kisváros megélhetés nélkül maradt. Az emberek elszegényedtek, felparcellázták a hegyoldalt és eladták a telkeket. Sokan a kivándorlást választották, és többé a szerbek sem maradtak ott.
A tabániak maradéka a déli összekötő vasúti hídon keresztül, naponta gyalog járt dolgozni a ferencvárosi malmokba. Néhányan a környékbeli fürdőkben masszőrként dolgoztak, mások mosónőként kerestek némi pénzt. A közeli Dobozgyár is alkalmazott pár tucat munkást és emellett a Duna-parti bérpalotákban házmesterként, vagy cselédlányként kaphattak munkát. Mindössze egy maroknyi tabáni foglalkozott borkereskedéssel. Hirtelen még a homoki bornak is nagy ára lett: Szegedről, Jászberényből szállították a bort, mert a homoki szőlőben a szőlőgyökértetű nem tett kárt. Akinek semmi sem jutott, kényszerből vendéglősnek vagy kocsmárosnak állt.
A kövezetlen, csatornázatlan és közvilágítás nélküli utcák földszintes házainak udvarára kitettek egy-két asztalt, néhány széket, és ezzel a zöldbe vágyó pestiek szemében megteremtették a „tabáni Grinzing" mítoszát. A tabániak számára ez az időszak azonban csöppet sem az aranykort jelentette.
A tárlat többek között bemutatja majd, hogy miért jelentett sorsdöntő csapást a Tabánra a királyi palota megépítése, és hogyan csiszolták le a „zsiványtanyával" együtt a Gellért hegy alját és oldalát.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Óbudán, a Korona tér 1. szám alatt található.
Forrás . Várnegyed online
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése