1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2014. február 27., csütörtök

UTOLSÓ NAP, UTOLSÓ ALKALOM..........(ELSŐ RÉSZ)



Az a gyönyörű, kocsmai csend

Utolsó nap, utolsó alkalom megnézni a most záruló kiállítást

Március 2.-án vasárnap 11 és 15 órakor tartja záró tárlatvezetését Saly Noémi múzeológus, a kiállítás kurátora

Nyolcvan éve kezdték bontani a Tabánt
Éppen nyolcvan éve, hogy a tekintetes székesfőváros verdiktje nyomán nekiugrottak legyalulni a Tabánt. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum minap nyílt kiállítása e kesernyés apropó örvén állít különösen méltó emléket a hajdani képét már csak halvány nyomokban őrző budai városrészne



A Tabán története: hogyan lett egy peckes városkából Budapest szégyene


A három térben elhelyezett tárlat első része a történeti összegzés után (a kurátor, Saly Noémi megfogalmazásában: „hogyan lett egy peckes városkából Budapest szégyene”) érdekes bontásban mutatja be a hajdan volt városrészt: mindenekelőtt tisztába teszi, miből, hogyan is éltek a tabániak az elmúlt évszázadokban. Mint megtudhatjuk, részben az utakból, a vizekből és az átkelőhelyekből, ami ismét igazolja a régi felismerést, miszerint erdő mellett nem jó lakni, ahol viszont sokan járnak kelnek, ott annál inkább. Új információ azonban, hogy a tabániak életében nemcsak a Duna és az azon 1767-ben és 1790-ben megépített két hajóhíd, valamint a part menti kocsiút, hanem az akkor még bővizű patakként csörgedező Ördög árok is fontos szerepet játszott. Főleg, ami a vízigényes bőripart illeti, nem mellesleg pedig azért is, mert afféle nyílt cloaca minimaként szolgált: egy hangulatos rajz tanúsága szerint a partján álló házakat úgy építették meg, hogy a fülkeszerűen kitüremkedő árnyékszékek pontosan a víz fölé essenek. A Lánchíd (1849) majd a Váralagút (1853) megnyitása után azonban már nem kellett a hajóhíd és az oda és onnan vezető utak is elvesztették jelentőségüket: a Tabán peremváros lett.

A következő tabló szövegéből és képeiből kiderül, hogy tisztességesen profitáltak a helyiek – kiváltképp a mosónők, fürdőszolgák, masszőrök, borbélyok, tyúkszemvágók és hasonló profilú kollégáik – a számos hőforrásból is, közelebbről a későbbi Rudasból, Rácból és Sáros-fürdőből, amelyből a Gellért nőtt ki, de a bel-budai borászatból még tisztességesebben. A korabeli fotókat nézve kiderül, micsoda pezsgő, víg élet alakult ki a tájon a borból egyenesen következőleg, amelynek híre és ára állítólag a tokajiéval vetekedett. A hangulatról leginkább talán az a kép árulkodik, amelyen Sándor Móric egyik lovas bravúrját örökítette meg a művész: az extravagáns gróf a bámész tömeg közepén és egy gigantikus hordó tőszomszédságában egyszerre két káci, azaz szőlőerjesztő kád fölött ugrat át játszi könnyedséggel. A konjunktúrának az 1884-es budai filoxéra járvány után azonban örökre vége szakadt.

A tárlat következőleg a tabáni katasztrófákról emlékezik meg, az 1810-es tűzvészről, amelyet egy Giergl nevű kádársegédnek nem köszönhetett a közönség (véletlen volt!), és amelyben 400 ház és 50 ember pusztult el, aztán az 1838-as dunai árvízről és a már hivatkozott Ördögárok 1875-ös pusztításáról: az ekkorra már leburkolt patak egy esőzés után úgy megáradt, hogy a fölé és mellé épült házakat egyszerűen darabokra törte –amint az ugyancsak szépen látszik az ábrázolatokon. A tabániak azonban ilyen szörnyű események után sem adták fel. A fertály az 1880-es évektől afféle „Budai Grinzingként” próbált meg tovább létezni, de jött a háború, amelyből a vendéglősök, pincérek és vendégek zöme nem tért vissza, a városrészben elhalkult a zene és beköszöntött a „gyönyörű kocsmai csend” (Krúdy Gyula). Az utolsó tabló a Tabán végóráit dokumentálja, tekintettel az 1962 és 1964 közti dózerolásra is, amelyet az Erzsébet híd újjáépítése miatt rendeltek el.

Bárkay Tamás| NOL| 2013. november 19.


Egyszóval, el kell jönni és még egyszer megnézni ezt a "gyönyörű kocsmai csendet", megsiratni a Tabán elmúlását, megnézni  festményeket és meghallgatni nevezetes élettörténeteket, megsímogatni a tabáni macskaköveket  és majd' elfelejtettem:

Megszemlélni nagyapám Szentkeressy Nagy Károly Ágost kottaszedő nyomdász fotóját az egyik földszinti tablón egy hajdanvolt tabáni szüret emlékeként................



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése