1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2017. augusztus 28., hétfő

SZÖKÉS A BACH KORSZAKBÓL.....


Egy  viharos  emberöltő. 
— Búsbach  Péter  emlékirata.  — 
Budapest, szept.  9. 


Búsbach   Péter Egy  viharos  emberöltő   cimü memoárjának  néhány  évvel   ezelőtt   jelent  meg  első kötete  és  feltűnést  keltett  vele.  Most  kiadta  vaskos könyvben    a   második    kötetet.    Ez    a    Bach-    és Sclimmerling-korszakról   szól   s   minthogy  a  szerző ezt  az  időt  a  fővárosban  töltötte   el,  bő  érintkezésben  a  nemzeti  politika  vezetőivel  és  az  előkelő polgársággal,  ez  a  kötet   is    teljesen   leköti  az  olvasó figyelmét.  Különösen   az   érdekes,    amit  a  főváros polgárságáról  ir,    melyet    összeköttetéseinél    fogva közvetetlenül  ismert.  Egyik-másik  lapja  a könyvnek valósággal  romantikus  színezetű,  noha   a   valóságot írja  meg.  De  az  az  idő  ilyen,  regényes  volt. 
A  könyv  egyik  fejezetéből   megtudjuk,    hogy 1859-ben  a  tabáni  szerb   révészek  és  hajósok    mily hazafiasan  viselkedtek.  Akkorjában  tömegesen  szöktek  ki  Olaszországba    a    magyar    ifjak    és    pedig Románián  keresztül,  ahova  dunai  hajón  mentek  le, aztán  Galacon  át  francia  hajón   vitorláztak  Itáliába, hogy  a  magyar  légióba  álljanak.   Az  ifjak  szökését, a  rendőrség  ügyes   kijátszásával,  a  tabáni    hajósok könnyítették    meg. 
Busbach négy     honvédtársa, Nagy  László, Tassy  Béla, Horváth   Imre  és Salamon Ádám  szintén  a  légióba  akart  lépni,  de    nem  tudták,mi uton-módon   jussanak    ki.    Busbach    az Elisabeth  gőzhajón, mely akkor Pesten    kikötött, meglátogatta  Jurenák  hajóskapitányt.

A Duna Zimonynál
Beszélgetés  közben,  -úgymond  a   szerző  - megemlítettem  Jurenáknak,  hogy  négy  barátom  van  itt, akik  ki  akarnak  menni  az   olasz-magyar   légióhoz; miképp  szállíthatná  őket Zimonyig  észrevétlenül ? 
—  Ez  óvatosság  mellett   lehetséges.  Én   holnapután  éjfélkor  indulok,    egy   megbízható   embert bocsátok  rendelkezésére,  ki őket holnap   este   egy tehervontató gőzhajóra viszi, azon menjenek Mohácsig előre,  ott  átszállanak  hozzám.  Beszélje  meg majd ez emberrel  a  dolgot.



Erre  egyik  hajóslegónynek  odaszól,  hogy küldené  ide  — Tósát. 
Tósa,  egy  markos,  izmos  tabáni  szerb matróz, csakhamar  ott  termett.  Kapitánya  azt  mondta: 
—  Ennek  az  úrnak  közleni   valója  van  önnel. Hozza  rendbe  a  kabinomat   és    ezalatt    megbeszélhetik  a  dolgot. 
Igy  történt; a  dologban    igen    röviden    végeztünk. 
—  Ma  este  9—10   óra    közt    — mondja a matróz a budai    oldalon a Kreutzplalz-on  (most Kereszt-tér), a kereszt   mellett   lesz a feleségem; mondja  az  ur  a Tósa nevet  és ő elvezeti egy helyre, a  hol  mindent  részletesen  megbeszélhetünk. 

Ismertem  e  tért;  gyakran  jártam oda  fiatal barátaimmal, Jaschkó-nak  ugyan e  téren  levő  vendéglőjébe csájára  és  ürmösre,  melyek a budai szerb korcsmák  ízletes  specialitásai  voltak. 
Este  féltizkor  megjelentem  a  keresztnél,  ahol ogy  nő  csakugyan  várakozott. 
—  Tósát  keresem. 
—  Tessék  velem jönni. 
És  elvezetett  egy  a  Gellert oldalán az Abroncs- utcában  fekvő  házba.  Ez  utcában,   helyesebben:  félkör-alakú  sikátorban  mindössze    három    földszintes, fazsindelylyel    födött    rozoga    ház   volt;  hogy  oda feljussunk,  mintegy  80    lépcsőt   kellett   a  Keresztutcáról  felmászni;  kocsi  e  sikátort  meg  nem    közelíthette.  Csak  szegény-nép  lakott  a  három    házban, melyek  3—4  egy-egyszobás  lakást   tartalmaztak.  A szobában  ott  ült  Tósa,  egy  olaj-mécses   mellett    és vaskályháján  vacsoráját  főzte. 
—  Hajónk   holnapután  éjfélkor  indul  —  úgymond.  —  A  Duna  budai partján  van  a  Nap-vendégfogadó,  annak  étkező-szobájában  ma  éjfélkor  két  ur költse  el    vacsoráját,  a  másik   kettő  járjon  a  Duna partján.  Négy  idegen fiatal embernek egyszerre  való megjelenése  az  esetleg  ott  levő  spiclinek  feltűnhetnék.  Én  11  óra  felé  belépek  az  étkezőbe  és Gyurics Dragulint    fogom  hangos   szóval    keresni.  Kérem  e nevet  jól  megjegyezni,  mert  ez   az  ismertető  jelszó. Gyurics  nincs    ott  és  én    kimegyek  a    Duna  partjára.  A  két    vacsorázó  ur  kis    vártatva  jöjjön  utánam.  Ott  a  másik  két  urat  is  felvesszük  és  csónakomon,  melyet  feleségem  ott  közelben  kikötve  tart, átmegyünk  a Herkules   hajóra,  a    mint  annak  kormányosa  egy  lámpa  kitűzésével  jelt  ad,  hogy  tiszta a  levegő. 



Szó szerint  teljesült  Tósa  rendelkezése.  A  hajó felül  megadták  a  jelet  és    a    csónak    zajtalnul    és csobbanás  nélkül  átjutott  a Herkules  oldala  mellé. 

.  .  .  Pár  hétre  a  fent   leirt    események    után Nagy  Lászlótól  levelet  kaptam,   melyben    csak    ez volt:  Az  áru  hiánytalanul  és sértetlenül megérkezett Konstantinápolyba. 




Búsbach Péter
Gyönk1827 – Budapest1905november 17.) ügyvéd, író, politikus,1848-as honvéd százados, fővárosi önkormányzati, majd országgyűlési képviselő, a pesti ágostai hitvallású evangélikus magyar és német egyházközség tiszteletbeli presbitere, a budapesti jégkorcsolyázás egyik legfőbb előmozdítója.

Ilyen  epizód  sok  van  a  Busbach   uj könyvében,melynek ára 2  forint.




Budapesti Hírlap, 1899. szeptember (19. évfolyam, 242-271. szám)1899-09-10 / 251. szám



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése