A tabáni temető egyik kriptájában lakik Török Károly festőművész, a süllyedő Tabán utolsó mohikánja
A békebeli kolozsvári dzsentri társaság kimagasló alakjának, a fantasztikus vagyonú „csucsai gróf“-nak pályafutása a Tahiti-szigetektől és Gauguin, a világhírű festőművész barátságától a Procopius - kriptáig — „Én vagyok az egyetlen független ember egész Budapesten“ --
----
Ez a riport nem a gondokkal, bajokkal sújtott 1932-es esztendőben kezdődik, hanem visszalép egy csomó esztendő semmibe tűnő látatlan garádicsán és eljut oda, amit mi, boldogságból, békéből és életből kicsöppent emberek ma már aranycirádás mesebeli álomnak hiszünk; eljut a békébe, amely oly közel van és mégis olyan végtelenül és nagyon messze. Akkor a méltóságos úr igazi méltóságos úr volt és nem elektrifikálták a lóvasutat, egy gyönyörű, egészséges kacagás volt ez a ma szomorú Budapest, az írók könyveit vásárolták, a festők díjakat nyertek, otthonuk volt, rendes műtermük-és — nem laktak egy föld alá kívánkozó, süllyedő temető kriptájában.
Nem beszélünk igazságról vagy igazságtalanságról, nem bolygatjuk egy művésznek, vagy a művészek az emberi társadalom übermenschének élethez való jogait, mi a nap krónikásai csak regisztrálunk, tényeket írunk le, kissé belénk döbbenő szorongással és kénytelenül és szomorún. De meg kell Írni, hogy Török Károly festőművész, csucsai Török Károly, Ady Endre kenyerespajtása, a mohos, régi tabáni temető Procopius-kriptájában lakik.
A „csucsai gróf“
A kolozsvári Monostori-utca meg a Fő-tér kereskedőinek felcsillant a szeme, ha a Török Károly fekete arabsménes négyesfogata végigcikázott az utcán. Török Károly volt a csucsai gróf, akinek lovai alatt villámolt az aszfalt, s akinek gavallériáját hetedhét vármegyében ismerték. A csúcsai kastélyban lakott és a nyugtalan vérű ember irodalmár volt, festő, aki lázálmait mindig átváltotta az emberi élet reálgarasaira. Minden embernek adott, mindenki érezte azt, ha Kolozsvárt tartózkodott. A Kikaker-kávéházban százszámra bontották a pezsgőt, béke volt és az elfecsérelt aranyak helyett új aranyak jöttek. Török Károly nagyon becsült tagja volt a dzsentrikaszinónak, a híres Tisza gróf, Bánfy gróf vadász társaságának, szépleányok ideálja, a gáncsnélküli lovag, a párbaj históriák hőse — aki egyik ellenfelének fülét vágta le, mert indiszkréten hallgatódzott — , ez volt Török Károly, a „csucsai* gróf, Gauguin barátja.
Kávéház Kolozsvárott
Mikor fogyni kezdett a birtok, barátai figyelmeztették, hogy ez mégsem mehet tovább, vigyázzon. Török Károly ebben az évben ébredt arra, hogy végét kell szakítani a dőzsölésnek, hiszen ő tulajdonképpen a
művészet alázatos szerzetes szolgája. Egy szép napon eltűnt a baráti körből.
Sokáig nem tudtak róla semmit, végre hosszú-hosszú hónapok után valami rettentő messziről levelezőlap érkezett.
A kolozsvári urak összejöttek, mosolyogtak, a fejüket rázták egy levelezőlap felett.
— Tahiti... Tahiti... — mondogatták. — Ejnye, ez a Károly ... fékomadta . .. hol a csudába van ez a Tahiti szigete?
A levelezőlapot csucsai Török Károly irta Tahiti szigetéről A levelezőlapon ez állott;
Idezarándokoltam Gauguinhez, a világ legnagyobb festőjéhez, Tahiti szigetére...
1912
Gauguin barátjának fogadta Török Károlyt, aki rokon lélek volt. Ő is imádta az aranyszirmú virágokat, a harmatos hajnalt, a primitívség hallatlan produktumait, s azokat a csodákat, amit ez a hatalmas világ nyújtani tud. A modern formák mögött a régmúltak és múlt, a jelen szerelmesei voltak mind a ketten. És a mester tanítását áhitatos lélekkel fogadta a tanítvány. Tovább kereste álmai területét ez a lobogóvérü nyugtalan magyar, eljutott Szudánba, ahol vadászott és megfordult a Fidzsi-szigeteken, ahol korállokat gyűjtött.
Aztán egyszerre Pesten termett, kiállította képeit és mindenki felfigyelt rá.
A kolozsvári urak ismét összedugták a fejüket. A kezükben egy pesti újságot lobogtattak.
— Nézd. ..a fékomadta, Török Károly!
1912 volt és a csucsai gróf megnyerte a Ferenc József-díjat.
Ady Endre kenyerespajtása
Csucsai Török Károlyt ezután főleg Ady Endre társaságában látták. A próféta-költő nagy embernek ismerte el a festőt, aki előbb a „Fekete Holló“-beli muriknál kenyerespajtása, majd, miután a festő unokahugát, Boncza Bertát elvette, rokona is lett a költőnek. Ők ketten képviselték a kibontakozó modern nyugati kultúrát. Megértették és szerették egymást.
1914-ben felvette Török Károly a szekrényben őrzött hadnagyi gúnyát és elment a háborúba.
A kolozsvári Kikakerbem megint összedugták a fejüket az urak, amikor olvasták a kitüntetéseket. Török Károly, a „csucsai gróf, megkapta a kisezüstöt, nagyezüstöt, vaskeresztet, Medjidie-rendet, a Signum Laudist háromszor, a Vaskorona-rendet.
— Őrült ez a Karcsi, a háború végén különvonat kell a kitüntetéseinek... így harcolt Ady Endre kenyerespajtása.
1917 elején, mikor a költő Csucsán volt, szabadságra ő is hazament a csucsai kastélyba.
Hideg éjszaka volt, mikor elhozták a kastélyba a friss pesti újságot a bolgár fegyverletétel nagy és országos szenzációjával.
Ady felkeltette a festőt és didergő ajkaival, lemondó mozdulattal ismételgette.
— Most már vége mindennek. Megettek bennünket. Fel kell hagyni minden reménnyel!
Az éjszaka Ady Endre lázas próféciáit hallgatta a festő egy eljövendő szomorú és fekete világról. És, amint tudjuk, Ady Endre előreérzett látomásai sorra megvalósultak.
Kitört a forradalom, Ady meghalt, az ő birtokait elvették és ismét feltűnik a csendes budai utcákon a „csucsai gróf", Török Károly, a Tabán régi és örök szerelmese.
„Vendéglő a „Pista bácsihoz“
Buda, 1932. Kopp, kopp. kopp, kopp ...
Valami szürke, hideg őszi esőfátyol permetez alá. A járda már egy fekete tükör, amelyen csendesen, némán, hangtalan fürdenek a sápadt, sárga gázlámpák lebukó fényei.
A Hadnagy-utcán végtelen-végig csend.
Hadnagy utca
A Fehér Szarvas-tér felől lassan, vigyázva jön egy taxi. És a taxi megáll a „Pista bácsihoz" címzett vendéglő előtt. Ebbe a „kávéházba" járnak a Tabánimádók; Damkó József, Szamosi-Soós Vilmos, Istók János szobrászok és egy csomó, művész.
A kormos, füstös falakon nagyértékü karcok, rajzok, képek, amik spriccerekért kerültek a kocsmáros birtokába.
Olyan régi világból ideragasztott hely ez, mintha az idő rohanó kereke megkímélte volna minden pusztulástól.
Karcos ürmös mellett kvaterkáznak az urak, rádió nincs, de pipaszó járja.
Németh úr, a kocsmáros kíváncsian jön elém.
— Kit tetszik keresni?.,,
— Török Károlyt
— A festőt?
-— Pontosan.
— Én nem is tudom, hol marad, már régen itt kellene lenni. .. Biztosan a forgalmat akasztja valahol...
— Hogy érti ezt?
— Hát úgy, hogy Török úr az utcán megy és megtetszik neki egy ház itt valahol, akkor megáll és addig meg nem mozdul, amíg nincs készen az akvarellel.
— Mit tud a Török .úrról?
— Sokat.
— Milyen ember ...
— A leggavallérosabb ember az egész Tabánban ...
— Itt nem tartozik?
— Nem tartozik ez uram sehol... ő mindenkinek ad . .. mindenki szereti. .. itt van például az Almásy méltóságos úr esete ...
— Na, mi volt ezzel. ..
— Ez az Almásy Kornél dúsgazdag erdélyi nemes, királyi kamarás volt. Mindenét elvették és Török úr mentette meg az éhhaláltól... pedig Török úrnak sem volt igen ... De megosztotta ...
Most jön a fogas kérdés;
— Hol lakik a Török úr...
— ö... egy kicsit furcsa ember e tekintetben. Hogy úgy mondjam, nincsen állandó lakása . .. nyáron a Svábhegy bokraiban lakik . ..
— És télen? . ..
— Télen? Itt van ez a régi temető ....
Behúzódik a Procopius-kriptába és ott lakik, mert nem igen telik másik lakásra.
Tetszik tudni, egy krajcárt se fogadna el senkitől.
Aztán mégegyszer ismétli;
— Nincs is még egy ilyen ember egész Tabánban. Ha akarná, talán még képviselőnek is megválasztanák.
A lakás
Nézzük meg hát a „lakást".
A csendesen szemerkélő esőben alszik az egész temető. Korhadt régi sírok, földön fekvő szürke fejfák. A temető közepén Virág Benedek sírja, a legrendesebb sír. A hanton nagyon régen száradt csokor utolsó maradványai, kiálló drótok és esőmosott, fakó, nemzeti színű szalag . .. Pár lépés és itt vagyok a „lakás“-nál. Olyan, mint egy pincelejárat.
A PROCOPIUS CSALÁD
Ezt a feliratot mossa az eső, hó, vagy két száz esztendeje. A kriptában a befalazott koporsók tetején egy pár tabáni kép. Egy nagy csomag kép a sarokban. Mind Tabán. Kulturhistóriai emlék. Egyetlen pokróc az egész berendezés. Itt lakik tehát az a festő, aki úr volt, de művész is, s aki 1912-ben megnyerte a Ferenc József-díjat. De ez nem fontos. Az sem, hogy a művész az elmúlt héten kitűnő üzletet csinált. 12 aquarelljét 40 (negyven) pengőért vásárolta meg a főváros.
Tizenkét kép negyven pengő és a művész még élő korában egy kriptában lakik ..,
Az utolsó mohikán
Nyolc óra tájt robban be a Pista bácsi kocsmájába a „csucsai gróf". Magas, beretválatlan, de minden lompossága és rendetlensége ellenére látszik, hogy úr. Bőrkabát van rajta, a hóna alatt mappa. A bőrkabát piszkos (ide szokta törölni a pemzlijét), de a szeme lobogó fűtéssel ég.
Hallani se akar interjúról.- Aztán azt mondja:
Megmutassam Mátyás király solymászainak a laktanyáját?
— Magáról beszéljen.
— Magamról?
Lemondóan int.
- Semmit. Minek. Azt azonban megírhatja, hogy Ady Endre jóbarátja voltam és az egyedüli vagyok, aki Ady barátságából nem csináltam üzletet.
Gyűlölöm ezt az egymást szipolyozó társadalmat. Én, mondja lassan ....úr vagyok . .. és én vagyok a legfüggetlenebb ember egész Budapesten . ..
Rágyújt a pipájára. Száll a füst, de egy hangot sem mond többé. A szeme csillogása a mennyezetre réved.
Talán Tahitira gondol, az aranyos, banánérlelő tavaszokra, a maláji nőkre, vagy a Fidzsi-szigetek korálljaira. Talán arra. hogy a- kolozsvári Monostori-utcában csattogott négy fekete arabs mén patkója .
Lóránth László
Ujság, 1932. december (8. évfolyam, 270-294. szám)1932-12-07 / 275. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése