EGY KRITIKUS HANG A SPRICCEREZŐK ÉRDEKÉBEN ANNO 1927

Tabáni spriccer

Spriccerezők

(Kaszás Dorottya , Moholy Nagy Egyetem 2008)

    Sohasem voltam álszenteskedő s így nem röstellem megvallani, hogy a tabáni spriccernek magam is barátja vagyok, ha elég hideg és magam kevertem. A pesti embernek nagy dolog, hogy forró nyári napok estéin átmehet Budára, s ott nem négy fal között, hanem nyilt helyiségben költheti el a vacsoráját, s többé-kevésbé jól hűtött italokat kaphat a vacsorája mellé. Azonban ezzel az elvi kijelentéssel már ki is merítettem mindazt, amit a Tabán mellett fel lehet hozni, mert a levegőn és az italon túl az egész Tabánban minden egyéb kritikán aluli. Budán még nem tudják, hogy vannak emberek, akik tiszta abroszról tiszta evőszerrel szoktak étkezni. A konyha nagyon messze van a vidéki középszerű vendéglők színvonalától, a kiszolgálás is ennek megfelelően tökéletlen, az árak pedig éppen elég magasak. A közönség milyen lehetne más, mint pesti és budai?

És én igazán nem tudóan, melyiknek nyújtsam a pálmát, ha viselkedésének elbírálásáról van szó. Mindezekhez járul még a zene, — akár schramli, akár »szóló«, — egyformán szellemtelenül és dallamtalanul sváb és ha befészkeli magát valahol egy hajdani kórista, aki magyarul kornyikál, az összes civilizáltabb vendégek csörömpölni kezdenek a poharaikon és kritikájukat e két szóban fejezik ki:

— Fizetni! Gyorsan!

Tabánnak vannak persze rajongói is: akiknek a mocskos abrosz  háziassága a csámcsogó, vihogó vendégsereg »kedélyessége« oly otthonos, megszokott valami... 

Továbbá rajongnak Tabánért a legszebb korban levő urak, kiknek neje őnagysága nyaral, s akik egy-egy tubicával szórakoznak a »zöldben« és Tabánnak feltétlenül hívei azok is, akik annyira kedvelik a spriccert, hogy nekik mindeu egyéb mellékes.

Ezek a tabáni »törzsek« persze sajnálkoznak azon, hogy a Tabánt állítólag le akarják bontani és civilizált, városrészt akarnak épiteni a helyére. A dolog azonban még nem ilyen égetően aktuális, mert amióta az ördögárkot befödték (annak pedig már igen nagy ideje), azóta mindig hallom hol azt, hogy lebontják a Tabánt, hol pedig azt, hogy újjáépítik a Tabánt. 

Rajzban, festményben, gipszmodelben számos tervet is láttam már, — még a háború előtt. Hanem azt, hogy hogyan áll ez az egész dolog, azt annál kevésbé tudom, minél több szakszerű cikket olvasok róla.

Azt mondják, hogy a Tabánt már régen kisajátította a főváros, a tabániak már csak zsellérek, és hogy minden telek és minden ház már a fővárosé.

Hát ez az, amit legelőször nem hiszek. Először is nem tudom, és senki se tudja, hogy mekkora az a Tabán, hol kezdődik és hol végződik ! Mi ebben az irányadó ? A régi Palugyay-térkép ? Na, ne legyünk olyan naivak, — lesznek majd ház és telektulajdonosok, akik a legutolsó pillanatra tartogatják azt a jelentkezést, hogy »kérem szépen, én is tabáni vagyok...« És lesznek, akik meg akarják tartani a telküket és azt akarják, hogy az uccának azt az oldalát, melyen az ő házuk van, már ne számítsák a Tabánhoz. Ha ugyanis a Tabánból szép dolog lesz, az a lázas házvásárlás, melyet a környéken közéletünk egyik kiválósága az utolsó két évben kifejtett, igen helyes spekulációnak fog bizonyulni. A kisajátításokon tehát még semmi esetre sem vagyunk egészen túl, — lesznek még itt, akik igényeket akarnak majd érvényesíteni.

A Tabán sorsa azonban most nem ezen akad fenn, hanem azon, hogy senkinek sincs ebben az ügyben valami megvalósítható ötlete, azok pedig, akiknek nagy érdekei állnak az ügy mögött, a helyzetet ma úgy ítélik meg, hogy jobb lesz még egy kicsit várni.

Hogy a Tabánt mielőbb le kell bontani, az nem vitás a józan emberek előtt; azonban az ügy rendezése alkalmával én tekintettel lennék a spriccerezők érdekeire is. Az a megoldás, hogy a város maga építkezzék itt, szerencsétlen dolog volna, mert ha a főváros épit, szociális szempontokat tartson szem előtt; szociálpolitikai építkezésekre pedig ez a hely túlságosan drága. A főváros bontassa le a viskókat é« rendezze legelőször a telkeket, még akkor is, ha ennek esetleg áldozatul esik is a bűnös könnyelműséggel a tabáni gödör fenekére épített Fehéi-sastéri iskola. A talaj rendezése után rakják le a gáz-, villany- és vízvezetéket s ha ez megvan, adják el az összes telkeket — bizonyos kikötésekkel. Ezek a kikötések egyrészt a befásításra s a kaszárnya-rendzer mellőzésére vonatkozzanak, másrészt pedig hogy négy-öt telken nyári vendéglőket létesítsenek, az egészségügyi követelmények legszigorúbb teljesítésével, legalább két-háromezer vendég befogadására, az ételek és italok minőségének és árának hatósági ellenőrzésével, a Budapesten már semmi jogosultsággal nem bíró Schramli-zene és »pikáns« kuplé-éneklés megszüntetésével a derék cigányzenészek túlontúl elhanyagolt érdekeinek megvédésével. Így az új Tabán szép, előkelő és kellemes városrész lenne s nemcsak azok élveznék, akik benne fognak lakni, hanem azok is, akik oda fognak menni egy kis szolíd szórakozást keresni.

Pesti Napló, 1927. szeptember (78. évfolyam, 197–221. szám)1927-09-14 / 207. szám