1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2017. szeptember 24., vasárnap

METAMORPHÓSZISZ, AVAGY A TABÁNI KOCSMA SZÍNEVÁLTOZÁSA



Egy kisvendéglő .

Kedvenc vendéglőmről van szó. Megjegyzem, csak villamosról ismerem. Ahogy jön be velem nap mint nap a villamos Budáról, a perronon út összeismerkedtünk. Én kikönyökölök a vasajtón, ő felbukkan, szemrehányón rámnéz, aztán tovatűnik.

Szemrehányón, mert még mindig nem léptem át a küszöbét. Pedig úgy csalogat, ő a legszívósabb kis étterem a világon.

Miért? Amikor először láttam, kedves kis öreg budai kocsma volt. Ki volt írva rá : 



„A tücsökhöz.“ 
 Olyan volt csakugyan, mint egy kis barna bogár, amely megfeketedett ablakszemeivel csillogva és vonzóan néz:

— Ha egyszer jól akarod érezni magad, ide gyere, öreg piros bort őrzök számodra, kis hasas parasztpohárból fogod inni.

Elhatároztam, hogy egyszer bemegyek. Mielőtt az elhatározást tett követte volna, egy szép napon a kis kocsma eltűnt. Azaz - hirtelen valami más volt a helyén. Új betűk a falon:


 „Jégkunyhó.“



 Műjégcsapok lógtak le az ereszről, az ablakokat beverte a műhó. Fehér lett az ajtaja és a házfala és a kis kapujában megjelent, mint egy megelevenedett nagyzási hóbort, a portás. Fehér muszka kucsmában, fehér bundában.

A kis kocsma új életet kezdett, előkelőségre és mondén napokra vágyott, tehát átöltözött. No, nem baj. Azért megnézzük őt egyszer, új formájában.

Ámde mielőtt az elhatározást tett követte volna, a Jégkunyhó pár hét múlva eltűnt. Munkások lekaparták a műjeget és műhavat, visszafestették az egészet barnára, kis tornyokat raktak az ablakok és ajtó fölé, a portás pedig egy jelmezkölcsönző sólyomvadász ruhájában feszített a kapuban. A homlokzatra kiírták, hogy:

 „Lovagvár“.

Abban az időben sok dolgom volt, hetekig nem volt szabad estém, pedig igazán kedvem lett volna megnézni ezt a Lovagvárat.

Ámde mielőtt az elhatározást satöbbi — egyszer csak látom a villamosról, hogy Lovagvár nincs többé, helyét elfoglalta a

 „Bugaci- csárda“.

 Szalmaszemöldök nőtt az ablak, ajtó fölé, tulipánosra festették az ablakfóliát, ajtókeretet, a falon egy szélesszoknyás parasztlány cicázott egy kancsira sikerült parasztlegény rajzával. A portás most is ott állt a kapuban, csak fekete báránybőr süveg volt rajta és cifra szűr. Pásztorbot a kezében.

Kolozsvári káposzta, szegedi halászlé, miskolci kocsonya, debreceni tokány, — igy; kiabált rám fel a villamosra a bugaci csárda ablakába kitett tábla, én azonban, sajnos, ismét nem valósíthattam meg, hogy ily széleskörű földrajzi kirándulást tegyek étlapján, mert a csárda egy szép tavaszi napon átváltozott

 „Párizsi kert“-té, 

 itt Budán, ultramodern színű ablakokkal, falra pingált masa- módlányokkal és jassz legényekkel, a portás maga volt a főjassz, nyakbavetett piros sállal, kékcsikos trikóban.

Valódi francia ételek — ordított az ablakba kitett tábla és én ekkor már megrendülve néztem a kis budai házra.

Megható, ahogy ez a kis helyiség küzd az életért. Negyedévenként megemészt egy uj tulajdonost, összes új ötleteivel és terveivel együtt, mennyi festéket evett meg és mennyi pénzt, de nem hagyja magát. A gazda elhull, ő tovább él.

Legutóbb 

 „Magyar vendéglő"

 lett, így egyszerűen. A portás urasági kocsisnak van öltözve és hegyes bajuszt növesztett. Elmenjek egyszer?


Félek, hogy bemegyek ugyan a „Magyar vendéglődbe, de már a
„Tabáni szarká-ból
 jövök ki, ő vacsora alatt gazdát cserél és átváltozik.  

Ahogy ismerem.

Pesti Hírlap, 1934. augusztus (56. évfolyam, 172-196. szám)1934-08-15 / 184. szám


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése