ÉLETKÉP A KERESZT TÉRRŐL ..........ANNO 1923

— A  tabáni -Kereszt téren  régi,  híres  nyári  korcsma  áll,  kertje zsúfolt  a  vasárnapi  vendégekkel.  Egy  kövér  és jókedvű   gitáros   vidám   dalokat harsog  a  söntéshez   támasztott   emelvényen,  a  tulajdonos  és   gyerekei   maguk hordanak  ételt,  italt  az  asztalokhoz   s  a kert  fölött  rántott  húsok,  saláták,  könnyű borok  illata  kavarog.   Fürtös   folyondár omlik  alá  a  háztetőről,  amelyen  macska sétál  és  néha  unatkozva  letekint  a  mulatókra.  Jönnek-mennek  az  emberek,  magányos  kirándulók  betérnek  egy pohár borra,  odakönyökölnek  valamelyik  ismerős,  vagy  ismeretlen  család  asztalára,  kibeszélik  magukat  és  tovább  indulnak.  A pesti  vendég  sem  finnyáskodik  itt,  elnézően  mindent  kedvesnek  talál a  budai  kedély  és  pusztuló    romantika   ittfclejtett  kertiében.

  Lassan  sötétedik,  a  téren  fölgyujtanak  néhány  petróleum lámpát;  de  a sarkon,  hol  a   Kereszt-utca   torkollik   a térre,  már  villanykörte  ég.  Ott  a  kulturhatár,  a  korcsma   kapujától   mindössze huszonöt  lépésnyire.   Kilépünk  a  kapun s  a  mély  és  sötét  boltív   alól   egyszerre csak  előbukkan  egy  furcsa,   toprongyos, viharvert  emberke,  csupa  rongyba,   szakállba  és  bizonytalan   színekbe   burkolózva.  












Cipőt  hord  a  lábán,   de  egyiknek sincs  talpa  és  lámpást  lóbál  a   kezében, ormótlan  istálló-lámpást,  amelyben  gyertya  ég.  Nem  szól,  nem  köszön,  csak  megindul  előttünk,  óvatosan  lép, néha hátranéz  ránk  furcsa,  intő  tekintettél   és   rávilágít  lámpájával  egy-egy  kődarabra,  ami ott  hever  az utcán  s  amit  az   ö   lámpása nélkül  is  éppen  olyan   jól   meglátnánk, mint  így.  Pár  perc  az  egész  út,  már   ott is  vagyunk  a  villanyfényes  sarkon,  a  lámpás  ember  megáll  és  megemeli  a   sapkáját.  Megtudjuk,   hogy   negyvenkét    éve ‘minden  áldott  este  ő  világit  a  kaputól  a sarokig  minden  távozó  vendégnek.  Kezdte akkor,  mikor  még   tényleg   koromsötétben  botorkáltak  ki  a  kapualiból  a   hajdani  lumpok  és  világit,  ma  is,  mikor  már tulajdonképpen  semmi  szükség  sincs  rá. Egyszerűen  ittmaradt  a  múltból  és   mert minden  vendéget  meghat  a  furcsa   külseje,  a  szomorú,  éneklőhanga  és  dadogó beszéde  s  az  imbolygó  lámpása,  ami  egy  tűnt  kor  halovány  fényével  leng  végig  a budai  utcán:  valószínűleg  jól  keres  a  világító  foglalkozásával.  Mi  is  száz  koronát adtunk  neki  személyenként  és  teljes  meg- indultsággal  búcsúztunk  el  az  öreg   budai  Szentjánosbogártól,   aki   távozáskor még  azt  is  bevallotta,  hogy  — háziúr Pesten


8 Órai Ujság, 1923. június (9. évfolyam, 122-145. szám)1923-06-12 / 130. szám

Grafikák a régi Tabánról