— (Nyári kocsma.)
Vasárnap estefelé azt mondta nékem egy budai kocsmáros: —-Nézze kérem, ezeket a pincéreket, fehér kabátban. Hogyan sürgölődnek, forgolódnak, míg megterítik ezt a huszonöt asztalt szép fehér teritővel, tányérokkal, csillogó evőeszközökkel és minden asztalra odahelyeznek egy cserép üde piros virágot. Meg fogja látni, mire készen lesznek, jön az eső és öt perc alatt leszedik a huszonöt asztalterítőt és mindent és — vége.
Nyári zápor
Ha leesik az első csöpp, én kiállok a konyhaajtóba, összecsapom a tenyeremet és mint valami tábornoki kommandóra, szétrohannak a fehérkabátosok és öt perc alatt szétpusztítják ezt a gyönyörű nyári hangulatot . . . Olyan gyakorlatuk van már ebben, hisz folyton ezt csinálják ...
Ezeket mondta, a nap sütött, a piros virágok bágyadtan mosolyogtak és a banda már "bele is fogott egy fox-trott-ba. Egy-két vendég is szállingózott már. Már itták is a sört és egy jókedvű nyári vendég vidáman egy fatányérost rendelt. És ebben a pillanatban leesett az első esőcsepp az orrom hegyére. A második pedig a kocsmároséra. És utána a többi csöpp, sűrűen, egymásután. A kocsmáros szinte közönyösen így szólt:
— Ugy-e, megmondtam?! . . .
És összecsapta a tenyerét. És a fehérkabátosok kara szétrohant és lekapta az asztalokról a fehér terítőket. Az egyik pincér most végigrohant az esőben, a párolgó fatányérossal . . . (S.Z-)
Pesti Hírlap, 1926. június (48. évfolyam, 121-144. szám)1926-06-29 / 144. szám
Pesti Hírlap, 1926. június (48. évfolyam, 121-144. szám)1926-06-29 / 144. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése