VÁLASZTÁSI ABSZTINENCIA AVAGY „VÖRÖSBORT ITTAM AZ ESTE

BECSUKTÁK  AZ  ÖSSZES  KOCSMÁKAT  ÉS  VENDÉGLŐKET  —  TEMETŐI HANGULAT  A  JÓZSEFVÁROSBAN  —   DETEKTIVNEK   MÉG  VIZET  SEM ADNAK  —  A  TABÁNT  KOCSMÁK  ÁLOMRA   TÉRTEK   —   ÓBUDÁN   MÉGIS ADTAK  EGY  FÉLLITER  VÖRÖS  BORT  —  ÚJPESTEN  MULATTAK  A  PESTI LUMPOK  —  KÖRUTAZÁS  A  SZESZMENTES   BUDAPESTEN

Este  hat  órakor  végigfutott  a  pesti  kocsmákon  és  vendéglőkön  a  vészkiáltás:

— Nincs  ital!  Beütött  a  szesztilalom!

Ijedt  csend  fogadta  mindenütt  a  bejelentést. Elképedt,  haláravált    arcok  bámultak  megdöbbenten  a  vendéglősre.  Hát  csakugyan  igaz?!  Lehetséges  ez?!  Nem  tréfa,  nem  csak rossz   álom az  egész?!

Mert  hiszen,  hogy jönni  fog,  hogy  jönnie  kell, azt  mindenki  tudta.  De  hogy  így  egyszerre,  minden átmenet nélkül, a második és harmadik fröccs között  brutálisan    lecsapjon,  ez  sok,  ez  injuria, ez  gonoszság.  így  nem  szabad  rendes,  ivóemberekkel  elbánni.

Sajnos,  hiábavaló  volt   minden    lázongás  és méltatlankodás.  A  kocsmárosok  jégpáncélt  öltöttek  a  máskor  oly  megértő  lágy  szivükre  és  ridegen  visszautasították  a  kérő  és  követelőző  támadásokat.

— Nem  adok  többet,  nem  szabad!  Elvennék az  italmérési  jogot.  Nem  teszem  ki  magam  kellemetlenségnek.

A  stammgasztok  évtizedes  szerzett jogaikra  hivatkozva  a  vendéglős  lakásán  akarták  folytatni az  ivást.  Sajnos  azonban  a  kocsmárosok  nyilván egyéni  kíváncsiságuk  kielégítése  céljából   elhatározták,  hogy  megnézik,  milyen  Pest  bor  és   sör nélkül  és  ezért  szigoruan  ragaszkodtak  a  rendelethez, megtagadták  az  itat  kiszolgáltatását.  Még titokban  sem  adtak.  Legalább  is  nagy  nehézségekbe  ütközött,  amíg  valahol  egy  pohár  borhoz jutott  az  ivóember.

Az Újság  munkatársa  a  szesztilalom  első  napján  körutazást  rendezett  az  egész  városban  azzal az  eltökélt  szándékkal,  hogy  csak  azért  is  bort fog  inni.  A  többórás  kirándulás  azonban,  mint az  alábbiakban  beszámolunk,  csak egy  félllter vörösbort  eredményezett.  Azt  is  Óbudán.  A  legtöbb  kocsmából,  még  az  ismerős   helyekről   is hosszú  orral, józanul  kellett  távozni.

A  Józsefvárosban  kezdtülk  meg  a  körutat.  A Józsefváros  a  kocsmák  hazája.  Az  egé'sz  főváros területén itt akad a legtöbb italmérőhely és ezen a kerületen  vonul  végig  a Práter-utca,  amelyben  az összes  kocsmászati  szakértők  megállapítása  szerint,  a  legtöbb  kocsma  van.  Minden  utcak eresztezésnél  négy-négy  sarokkocsma  cégére van,  de  a közbeeső  házak  sem  nélkülözik  a szomjas józsefvárosiak  kielégítésére  szolgáló  helyiségeket.

Vigasztalan,  sivár  képet    nyújtott  e  szomorú estén  az  egész    nyolcadik    kerület.

A  Népszinház-utca  és  mellékutcái  már  kora este  sűrű,  ködös  éjszakába  borultak.    A  ködöt nem  világították  át  a  máskor   oly   kedves    és hívogató  kocsmai  transzparensek.  A  József-utcában,   Baross-utcában,   Óriás-   és   Futó-utcákban egyetlenegy  kocsma  sincs nyitva. A  híres  Práter- utca  pedig  egyenesen  olyan,  mint  a  temető  éjfélkor.  Alig  látni  egy  teremtett lelket.  Egy  kis  kocsmahelyiségből  pislákolt  ki  a  halvány  villanyfény. No,  itt  csak  kapunk  valami  kis  bort!

Ahogy  belépünk  az  ajtón,  a  vendéglős  az  idegen  arc  láttára,  hétrét  görnyedve  jött  felénk.

—  Jó  estét  detektív  ur!  Nem  adunk  senkinek bort.  Tessék  megnézni  az  egész  helyiséget,  csak két  vendég van,  azok  is vizét  isznak.

—  Nem  vagyok  én  detektív.  Egy pohár  szódavizet  kérek!

—  Tudom  én  azt  nagyon  jól  —  mosolygott ravaszul  —,  tudom  én,  kérem.  Megtartom  én  a rendeletet,  nem  adok  senkinek  bort.

—  Jó,  jó,  mondom,  hogy  nem  vagyok    detektív,  szomjas  vagyok  és  egy  pohár  szódavizet szeretnék.

—  A . . .   kérem ...   ne  tessék .. .   tudom ,hogy  csak  muszájból  tetszik  akarni.   Ne   tessék fáradni  a  nyomozással,  itt  úgyis hiába, mert nem adok  bort.

Hiába  volt  minden  rábeszélés,  nem  adott  még szódavizet   sem.   Mindenáron   detektivnek  nézett és  azt  hitte,  hogy  becsületességét  dokumentálja azzal,  ha  detektivnek  még  vizet  sem  ad.

KÖNYÖRGÉS  EGY  POHÁRKA  ITALÉRT

A Ferencváros  szintén kihalt.  Itt  sincs  kocsma nyitva.  A  Táncsics-pince,  a  Bácskai-borozó, a bombahajigáló  ébredők  egykor  tanyái,  a  Tompautcai, a lüiomutcai kiskocsmák  egytől-egyig zárva.

A Tabán kapaszkodó, görbe kis utcáit  is hiába róttuk  végig.  A nagy Gerstli, a kis Gerstli, az alsó Avar,  felső  Avar mély álomban  alusznak. Bezárta kapuját  a  Marada-féle  vendéglő  is,  ahol  Lendvai István   bűvölte   a   kígyókat...   Egykoron...   régen... ceglédi követ korában. A  «MéIy  pincében*  Poldi  bácsi  egyedül  búsul az  asztal  mellett,  vendég  egyetlen-egy  sincs.  Oda telepedünk  a  régi  törzsasztalhoz,  amely  mellett Krúdy  Gyula  bátyánk  elnöklete  alatt  annyiszor megvitattuk  a  haza  sorsát.  Poldi  bácsi  odatelepedett  mellénk  és  mérgesen  kérdezte:

— No,  mi  köll?!

— Egy  kis  bort,  Poldi  bácsi.  Fél  liter  kadarkát.

— Nincs!

—  Hát  csak  három  decit,  édes  Poldi  bácsi. Csak  kettőt!  Legalább  egy  kisfröccsöt.

—  Mondtam,  hogy  nem  adok!   Egy   cseppet sem.Akar  egy  pohár  szódavizet?  Azt  adok.  Azt sem  szívesen.  Mi az ördögnek  jön  hozzám, mikor tudja,  hogy  szesztilalom  van.

Hajthatatlan  maradt  az  öreg.  A  világért  sem adott  volna  egy csepp  bort.

Óbudán,  amely  kocsmailag  szintén  egyik  megerősített  pontja  a  fővárosnak,  ugyancsak  zárva minden.  Annyira  zárva,  hpgy  egy  Vörősvári-uti sváb  vendéglős a  szesztilalom  egész  ideje  alatt  ki sem  nyitja  a  kocsmáját.   Még  ennivalót  sem  ad. Ezt  az  elhatározását  a  kocsma  ajtajára  ragasztott következő  felirattal  adja  tudtul:

                 szesztilalom miatt ma nem főzünk

A  Bécsi-ut  végén  mégis  találtunk  egy  nyitott kocsmát.   A   derék,   jólelkii   sváb   kocsmárosnak előadtuk  szivünk  vágyát,  mire  az megértő  nyájas mosollyal  invitált  a  belső  szobába.  Olt  már  többen  ültek  és  valamennyien  bort  ittak.

— Egy  liter  vörösbort  kérek'

—  Das  gibts  nicht.  Annyit  nem  adok. Maga pesti   ember,   maga   nem   tud   inni.   Egy  litertől agy  berúg  nekem,  hogy  botrányt  csinál.  Én  nem

kezdek  ki  a  rendőrséggel. Kap    egy    féllitert, Aztán  schauen sie  das  abfahretl . ..

A  SZESZKOSTOLÓ  TRAGÉDIÁJA

Be  is  hozta  a  félliteres  üvegben  a  bordópiros édes  nedűt.  Aprózva   ittuk,  minden   kortyot  jói megrágva,  élveztük  a  tiltott  gyönyört.  A  félliter után  megpróbálkoztunk  még  egy  másodikat   is kérni.  Hiába  leheltünk  rá,  hiába    bizonyítottuk egyenes,  feszes  tartással,  hogy  a  félliter  meg  se kottyant, a  derék  sváb  nem  adott  többet.   Nem bízik  a  pestiekben.  Amig  azonban  a  félliter  elfogyott,  beszélgetésbe  elegyedtünk  a  szomszéd  asztalnál  ülő    munkáseinberrel.  A  téma  persze a szesztilalom   körül  forgott.  Tőle  hallottunk  egy kedves, esetet,  mely  a  legutóbbi  képviselőválasztás  idején  történt.  Akkor  is  szesztilalom  volt  és a  rendőr  az  utcán  elfogta  az  óbudai  szeszgyár egyik  kóstolóját.  Úgy  be  volt  rúgva,  hogy  alig állt  a  lábán.  Az  eljárás  során  az  illető azzal  védekezett,  hogy    hivatalból  kóstolta    a  szeszt  és attól  rúgott  be.  A  hatóságok  a  minősítés  tekintetében  igen  nagy  zavarban  voltak,  mert  hiszen kétségtelen,  hogy  a  szeszkóstoló nem  hágta  át  a szesztilalmat,   mert   hivatalából   kifolyóan   ivott. Viszont  azonban  a  rendelet  szerint  kihágás  már maga  az  is,  ha  valaki  szesztilalmi  napon  nyilvános  helyen  ittasan   találtatík.   Salamoni  ítéletet hozlak. A  kóstolót  "hivatalos   hatalommal   való visszaélés-e"   címén  sújtották  pénzbüntetéssel.

Vígan isznak Újpesten

Újpest  már  nem  tartozik  a  főváros  területéhez*,  ott  már  nem  volt  szesztilalom. A  pesti  lumpok  autóra  kaptak  és  Újpest  kocsmái felé  száguldottak.  Emberemlékezet  óta  nem  volt  olyan autóforgalom  a  külső  Váci-uton,  mint  a  szesztilalom  első  éjszakáján. Az  újpesti  halászcsárdák érezvén  a  konjunktúrát,  szellős  helyiségeiket  befűtve  várták  a pesti  vendégeket.  Meg  is  érkeztek. Minden  kis  kocsma  úri  hölgyekkel  és  gavallérokkal  volt  tele. Folyt  a  bor,  durrogtak  a  pezsgős palackok,  körömszakadtig  húzta  a  cigány.  A  cigánybandáknak  olyan  keletje  volt,  hogy  arannyal  fizették  az  egy  szál  cigánypurdét  is,  csak játsszon. A  füstös,  kormos  kis  csárdákban  pedig záróráig  járták  a shimmyt  és  charlestonl.  Két óra után  az  autók  visszafordultak  Pestre.  A  bccsípett  pestiek  az  utón  olyan  kurjongatást  és  lár mát  csaptak,  annyira éljenezték  a  szesztilalmat, hogy  a  rendőrök  mintegy  tizenöt  autótulajdonos ellen  tettek  feljelentést  éjszakai    csendháboritás miatt.

A  borkereskedőktől  és  vendéglősöktől    szerzett  információnk  szerint  csak  a  munkások    és kisiparosok  lakta  vidéken  gondoskodtak  az  emberek  előre,  hogy  egy-két  liter  bor  legyen  otthon.  Bent  a  városban  sehol  sem  volt  a    szesztilalmat  megelőző  napon  nagyobb  bevásárlás.

Pest  könnyelműségét  jellemzi,  hogy a  szesztilalmat   senki   sem   vette   komolyan   mindaddig, amig  be  nem  következett.  Azt  hitték,  hogy  kéz alatt  és  titokban  mindig  lehet  annyi  italt  kapni, amennyit  akarnak.  Csak  a  tizenkettedik  órában, este  hat  órakor  jöttek  rá,  hogy a  dolog  véresen komoly és reményeikből    kijózanodva    vették észre,  hogy  csakugyan  nem   lehet   Pesten   bort kapni.

Szirmay István

Ujság, 1926. december (2. évfolyam, 273-298. szám)1926-12-15 / 285. szám