Hentzi saját állítása szerint azonban nem volt magyar érzelmű,
svájcinak és természetes osztráknak vallotta magát. Magas képzettségű hadmérnök volt, aki ugyan először felesküdött a magyar kormányra, majd többször átállt a császár oldalára, így a honvédség árulóként kezelte . Nem véletlenül nevezték ki Budavár parancsnokává, egyrészt képzettsége miatt, másrészt tudták ,nem adja meg magát, mert mint árulóra, mindenképp halál várna rá.
De nézzük, mi volt Hentzi legfőbb bűne:
A Hentzi tábornok sírja körül Budavár 1849-ki bevételének, május 21-ikének napján történtkatonai demonstráczió, az ez által provokált ellentüntetés, a képviselőházban e tárgyban elhangzott interpellácziók s a miniszterelnöknek ezekre adott válasza eléggé előtérbe helyezték azt a kérdést: vájjon oly egyéniség volt-e Hentzi és olyan szerepet viselt-e szabadságharczunkban, hogy a közös, tehát részben magyar fiakból álló hadsereg tisztjei bajtársi kötelességüknek ismerhessék emlékét a kegyeletnek egy 37 évig teljesen szokatlan tényében részesíteni, melyről eléggé tudható vala, hogy bántó hatása a magyar nemzet közérzületére elmaradhatatlan?
Ágyúzással megrongált pesti épületek:
Lássuk e kérdést a történelem világánál. Hentzi egyéniségéről következőleg nyilatkozik Horváth Mihály «Magyarország függetlenségi harcza» történetének második kötetében:«Hentzi, ki svájczi eredetű s a császári seregben szolgált atyától Magyarországon, Debreczenben született,1848-ban nyáron még mint alezredes az országban levő zászlóaljával az alkotmányra megesküdvén, egy ideig a ráczok ellen harczolt; majd ezredesi ranggal Pétervárad parancsnokává neveztetett ki, hol azonban Mayerhoffer fondorlatai által nemsokára behálóztatni engedte magát. Az ennek következtében elkövetett árulási kísérletek miatt vád alá helyeztetvén, Budán haditörvényszék elé állíttatott.
(Ekkor történhetett, a mit Ugrón Gábor képviselőházi interpellácziójában fölemlített, hogy Hentzi Kossuth Lajos kormányzónak felajánlotta szolgálatát Szeged katonai megerősítésére, mit azonban Kossuth Lajos el nem fogadott. Szerk.) Pár hét múlva szabadulást szerzett neki a nemzeti kormány Debreczenbe távozása. Ö, a közzavarban, mint kereset alatt álló fogoly, Budán felejtetvén, az osztrák sereg bevonultakor nem csak szabadságát nyerte vissza, hanem kevéssel utóbb tábornoknak is kineveztetett. Benne a császári fővezér ügyesen választotta meg Budavár parancsnokát.Ö nem csak bátor, elhatározott katona volt; de az által is teljes bizodalmat ébreszthetett maga iránt, hogy a rábízott várat végerőfeszítéssel védelmezendi, mivel kettős árulása miatt reá csak büntetés várhatott a mi részünkről.» íme a magyar történetíró sem tagadja Hentzinek tisztán katonai erényét; de mint jellemet határozottan elitéli, mert Hentzinek, ha az alkotmányra teendő esküt a császár kezébe már letett esküjével ellentétben állónak hitte, nem lett volna szabad letennie, ha pedig letette, nem lett volna szabad megszegnie s mikor már megszegésére gondolt, még akkor is ugy viselnie magát, mintha híve volna a nemzeti ügynek. De hát a kötelességek összeütközésének tusájából kevés ember találja meg a kivezető helyes utat.
Osztrák dráinairó e felől még mindig csinálhatna belőle némi invenczióval tragikai hőst. Amit azonban teljes lehetetlenség tisztára mosni Hentzi magaviseletében, az azon embertelenség, elvaduitság, féktelen düh és bosszúvágy, melylyel szükségtelenül, haszon nélkül, a nemzetközi jog, a józan ész és az- emberiség ellenére oly tettekre ragadtatta magát, melyeket barbároknak, alávalóknak kénytelen bélyegezni minden igazságos ember, akár a nemzeti ügyhöz és embereihez, akár annak elleneihez vonzza rokonszenve.
E letörülhetetlen árnyék a Hentzi jellemén Pestnek, egy nyilt városnak, mely felől veszély nem fenyegethette, söt melyre nézve biztosítást nyert, hogy az általa védelmezett vár ellen ez
oldalról nem fog intéztetni támadás, — ismételt bombáztatása, legszebb részeinek halomba lövetése, másoknak gyújtó golyókkal fölégetése s a lánczhidnak, a békés czivilizáczió ez akkor még egészen el nem is készült remekének ismételve megkísértett lerontása. Mert hogy mindezekre nem vala semmi szükség sem katonai, sem egyéb okokból: azt történeti tények és okiratok teszik kétségtelenné.
Mert nem szabad elfelejteni, hogy mikor Ugrón említett interpellácziójában fölemlíté, hogy Patay István honvédezredes, Pestnek akkori katonai parancsnoka, halálbüntetés terhe alatt megtiltá, hogy Pest felől Budavára felé nem hogy ágyúból, de még puskából se történjék lövés s hogy azon utasításának, melyben meghagyja neki, hogy a Pest felől intézendő lövésekre, — tehát még az esetre is, ha ilyen lövések csakugyan történnének, a mint hogy nem történtek, — csak kartácscsal, mely nem ont falat, és puskagolyóval feleljen s a várost csak az esetre bombáztassa, ha azt a lakosságnak a vár elleni tömeges fölkerülése tenné szükségessé s az ellenség Pest felől is ágyuztatná a várat.
Ha több nem volna, ez az egy okmány is elegendő kimutatni, hogy Hentzi nemcsak szükség nélkül, de felsőbb meghagyás ellenére követte el azt a barbárságot, melyért a történelem előtti felelősség teljes mértékben és osztatlanul az ö vállaira nehezül s mely alól őt semmiféle tünte-ést föl nem mentheti.
Azonban még ezen felül is van egy fontos történeti irat, mely a felelősséget még terhesebbé teszi. Ez Görgeinek Hentzihez intézett levele, melyben formaszerint Ígéret tétetik neki, hogy a pesti oldalról s a lánczhid felől semmi támadástól ne tartson. Görgei Arthúr, az ostromló honvédsereg főparancsnoka 1849 május 2-án helyezkedett el Buda körül 35—40 ezernyi hadával. Mindjárt másnap a vár föladására szólítá föl Hentzit, kétségbe vonva azt is, hogy Buda katonai vár jellegű volna s fogoly osztrák tiszt által küldve el levelét. E levelében Görgei a vár föladása esetére tiszességes hadi fogságot igér, a tiszteknek fegyvereik megtartásával, a legénységnek lefegyverezve.
Ellenkező esetben pedig «én önt — úgymond— egy lelkesült, támadó seregnek szenvedélykitörései ellen nem védhetem ugyan, de a hadi foglyokkal még akkor sem fogunk nemtelenül bánni; ez lovagias hadviselési modorunkkal s emberségi érzetünkkel ellenkezik.
«Ha pedig ön az úgynevezett Budavárnak végsőig való megvédésével összekötendi a lánczhid megrontását, vagy Pestnek bombáztatását, honnét ön megegyezés alapján egyátalában nem tarthat megtámadástól és mely tett nyilván cask alávalónak mondható: akkor önnek becsületszavamat adom, hogy a vár bekövetkezett bevétele után az egész várőrség kardra fog hányatni es én még családjának jövőjéről sem állhatok jót.
«Ön parancsnoka az úgynevezett Budavárának, egyszersmind atya is és született magyar, gondolja meg, hogy mit cselekszik. A hazának,az emberiségnek nevében szólítom önt fel és feleletét dél-utáni három óráig elvárom.
így szólt Görgei felhívása Hentzihez, mire ez utóbbi a következő levéllel válaszolt :
«Tábornok!
Tetszett önnek engemet mint az úgynevezett budai vár parancsnokát peremptorice felszólítani, hogy három óra alatt magamat megadjam, a Várat átadjam, s magamat a vitéz várőrséggel együtt, mint hadi foglyokat, kegyelmesen elvitessem. Erre én önnek azt válaszolom : hogy Budavár önnek gyors elvonultával januárban igen is nem volt vár,a mi a szétbomlásban levő magyar sereg futása által eléggé bebizonyul, de azóta Buda tartható helyivé alakíttatott, melynek szerencséje lesz önnek a leghatározottabb ellenállással útját állani. Felszólítom tehát önt, tábornok úr, önnek Buda bástyáira nézve egészen hatálytalan tüzelésével felhagyni, minthogy különben kénytelen leszek egy pár nap múlva Pestvárosát szinte ágyúimmal megtámadni, mihez oly roppant segédszerekkel vagyok ellátva, hogy Pestnek végromlása okvetlenül be fog következni, a mihez már most kell nyúlnom, megtámadtatva levén Pest részéről is. «Egyébiránt fel kell önt világosítnom, hogy én nem vagyok magvar, hanem svájczi és naturalizált osztrák, hogy Magyarhon iránt lekötelezettseggel nem terheltetem, hogy családom önnek nem áll hatalmában, és habár volna is, ezt nem vetném mérlegbe, azért végszavam önhöz: «En helyemet, mint kötelességem és becsületem kívánja, utolsó emberig meg fogom védeni; feleljen ön arról, ha e miatt a két szép testvérváros fel fog áldoztatni. •
Görgey Artúr
Görgei e válaszra azonnal tüzelést parancsolt s Kmettyvel rohamot intéztetett a várat vízzel ellátó vízivárosi vezeték szétrombolására. De meg kellett győződnie, hegy a 4—5000 ember által védett, időközben jól elsánczolt és megerősített, élelemmel és hadi szerrel túlságig is ellátott vár ellen 1 2 fontos ágyúival nem boldogulhat s ezért ostromszereket hozatott Komáromból. De mig ezek megérkeztek, két drága hét veszett el, mely a magyar szabadságharcz sorsára is végzetessé vált.
Hentzi pedig borzasztó módon használta föl a két hetet! Daczára, hogy Pest felől, ugy, a mint Görgei ígérte volt, sem támadás, sem ágyúlövés nem történt a vár ellen: május 12-én megkezdte s 13-án folytatta Pest város bombázását. Jól czélzott számos ágyúlövés által sikerült a szép Dunasort meggyújtani. A tűz, nagy szél által élesztve, gyorsan terjedt tovább s hamuvá tette Pestnek legszebb részét. Vagy tíz helyen égett a város egyszerre. A redut, melyben előbb a képviselőház tartá üléseit, az Angol királynő szálló, a német színház, az Ürményi-ház, a Lipót-templom, a Trattner Károlyi ház, stb. lánggal égett s siralmas rommá pusztult; a kereskedelmi csarnok, a régi Lloyd-épület a lánczhid-téren, ott, a hol jelenleg az országgyűlési szabadelvű párt helyisége van, át volt lyukgatva össze repedeztt az ágyúgolyóktól, Budán az egész viziváros lángba borult. Tűztenger borította Pestet, hol negyven ház, köztök sok palota lön rommá lőve s a i'üstgomolyok közepette az égő gránátok, mind egyegy tüzes csillag, záporként hullottak a szerencsétlen városra, iszonyú dörgéssel és sistergéssel.
Alig volt ház, mely bombanyomot ne viselt volna magán. A megrémült lakosság nagy része kimenekült a városligetbe, ott virrasztott a szabad ég alatt a dermesztő májusi hidegben, összekulcsolt kezekkel imádkozva és nézve a szörnyű tűzijátékot, melyet egy ádáz ellenségnek vak dühe szóra békés polgárok hajlékaira, s remegve, vajh kit tesz földönfutóvá, koldussá a soha fegyvert nem fogottak közül is a vandal pusztítás. «Hentzi, — irja jelentésében Görgei, — fenyegetését borzasztólag teljesítette. E látvány borzasztó volt! Nincs toll, mely e látványt egész valóságában leirhatná. Szívből fájlalom a főváros pusztulását, az ellenség ezen gyalázatos tettét, melyet megakadályozni hatalmamban nem állott, de melyre részemről semmi ok nem adatott s azt a vár annál erélyesebb ostroma által törekvendem megtorlani, és annál szentebb kötelességemnek ismerendem a fővárost mennél hamarabb megszabadítani ezen minden emberiségből kivetkőzött ellenségtől.»
A boszus Görgei megtorlásképen szintén több tüzes golyót röpített a vár felé, melyek több középületet meggyújtottak. Ezek között a királyi palota is lángba borult s a nép, írja Horváth M., bár saját városát is láng borítá, önkárát mintegy feledve, ujjongó örömmel üdvözlé a lángokat, melyek a királyi palota ablakait nyaldosák.
Pest bombázása, mint mondók, 12—13 án történt, tehát előbb, mintsem Görgei rendszeres ostromot kezdhetett a vár ellen. Komáromból hozatott ostromszerei, néhány 18 és -21 fontos ágyú s öreg taraczk csak május 15-ikén kezdték meg a működést, rést kezdve törni a várfalakba, melyek ellen másnap éjfél utáni két órakor uj rohamot intéztetett. Ekkor történt, hogy Hentzi a viziváros még meglevő házait felgyujtatá, hogy az ostromló hadak ellen a világításnál annál biztosabban szórhassa golyózáporát s Pestet másodszor is bombáztatá.
A vár, mint tudjuk, május 21-ikén dicsőségesen bevétetett s Hentzi ez alkalommal elesett.
Mind ezek leírása azonban nem tartozik jelen czikkünk keretébe, melynek főtárgyául Pestnek az ostrom alatti bombázását választottuk. Tudjuk, hogy a lánczhidat tartó láncz fele is ágyút irányoztatott a várparancsnok. A golyó azonban kissé félre ment s a láncz helyett a Buda felöli oszlopot magát találta. A golyó által szakított mélyedés ma is ott látható az északi láncz mellett. Volt-e Alnoch ezredesnek a lánczhíd légberöpítésére irányzott tervéről tudomása Hentzinek is s az ő parancsára, vagy önkénytes vállalkozásból ment-e Alnoch az aknát fölrobbantani, az tudtunkra kiderítve nincs. A föntebbiekből azonban bízvást következtethetjük, hogy ha nem adta is ki rá a parancsot, ha nem tudott is róla, semmi esetre se lett volna ö az az ember, a ki azt betiltja, vagy megakadályozza.
Közleményünk kiegészítéséül bemutatunk ezúttal az 1849-ben összebombázott Pestről néhány egykorú képet, melyeket Némethy Imre buzgó történetbuvárunk szívességéből vettünk, s melyeket Feszi rajzolt s Fuchsthaler metszett. «Pesti szemlék az ostrom alatt» czim alatt állítva egy csoportozatban össze. •
Vasárnapi Újság 1886 május 8
A szabadságharc leverése után az első emlékmű, ami 1848-49-re emlékeztetett, a budavári Szent-György téren (ahol halálos sebet kapott)felállított Hentzi emlékmű. Ferenc József olyannyira becsülte a tábornokot, hogy arcképe a hzálószobájában lógott a falon a Lánchidat majdnem felrobbantó Alnoch ezredes arcképével egyetemben.
A XIX. század derekán Budapest lakossága több köztéri alkotást is ambivalens érzésekkel fogadott. Példa erre Hentzi tábornok emlékműve, aki 1849 májusában a budai Vár császári parancsnoka volt. Az emberek nem szívesen emlékeztek arra, hogy Hentzi hogyan lövette a Várból a Duna pesti oldalát. A szobrot 1852-ben állították, de a kedélyek csak 1897-re csitultak el, amikor is a szobrot áthelyezték egy hadapródiskola udvarára.
(mno 2002 szept 24)
Amíg a magyarság kimondottan utálta Hentzit és emlékét ,addig a hivatalos császári politika minden évben megkoszorúzta emlékművét és a talapzatához egész évben posztoló őrt állíttatott, sírját pedig halottak napján koszorúztatta meg.
Erről így ír a Vasárnapi Újság:
A budai katonai temetőben Hentzi tábornok sírja sem maradt jeltelen. A műszaki ezred, mint minden évben, most is megkoszorúzta. Alnoch ezredesnek, aki a lánczhidat akarta elrobbantani, az idén nem jutott koszorú. Annál szebben volt feldíszítve a báró Edeklieim-Gyulai lovassági tábornok ideiglenes sírkőlapja.
Temetőink nevezetesebb síremlékei közül lapunk már többet bemutatott. Ezúttal ismét közöljük néhány síremlék rajzát: a krisztinavárosi temetőből Döbrentey Gábor régi írónk,a magyar tud. akadémia első titkáráét, a kerepesi-úti temetőből pedig Horváth Mihály és Pauler Tivadar síremlékeit, továbbá Csiky Gergely és végűi a nem rég elhunyt Tors Kálmánét,melyet sírja fölé barátai és tisztelői állítottak.
Vasárnapi Újság 1893 november 12
Egy kalandos életű férfiú még fel is akarta robbantani a gyűlölt emlékművet 1895-ben. Aránylag olcsón megúszta a dolgot amint az a korabeli hírekből kitűnik:
A b u d a v á r i b o m b a .
A bombák, dinamitok járványos időszakában Budavárába is eljutott egy csomó dinamit, s ápril 2.- ikának hajnalán a Hentzi-szobornál robbant föl. Budavá r ostromain kivül m é g soha sem történt ott oly messzire hangzó dördülés. A Hentzi-szoborban azonban n em tett s e m mi kárt, az ott áll továbbra is sértetlenül. A körül levő házak ablakai azonban betörtek, a mi mutatja, hogy a dinamit elég erős volt, de a ki oda helyezte, nem tudott vele bánni. A merényle t idejében egy világos felöltőjü, urasán öltözött embert láttak a szobor körül, de elmenekült. A gyanú Szeles Adorján nevű családos emberre irányúl, aki «Olvasd czim alatt szokott szerkeszteni rendetlen időközökben megjelenő és szenzácziót kereső lapot. Akkor éjjel nem is volt otthon, s a bomba elsülése óta eltűnt. A rendőrség most nyomozza.
Vasárnapi ujság 1895 április 12
A rendőrség gaynúja helyesnek bizonyult , amint azt egy későbbi lexikonból megtudhatjuk:
Szeless Adorján
m. kir. pénzügyminiszteriumi számtiszt, szül. 1858. máj. 20. Nagyváradon; katonai pályára lépett. Megnősülve elhagyta a katonai pályát s telekkönyvi, majd vasúti hivatalnok lett. 1893. az Ellenzéki Arczképcsarnok cz. vállalatot s az Olvasd cz. radikális irányú időszaki lapot adta ki. Hírlapi biztosíték nélkül való politizálásért hat havi fogházra ítélték s lapját a törvényszék betiltotta. 1895. márcz. 31. éjjelén dinamitmerényletet kísérelt meg a budavári Hentzi-szobor ellen. Külföldre menekült, de Annemasse franczia határszéli városban a genfi osztrák-magyar konzul megkérésére letartóztatták, azonban Trarieux franczia igazságügyminiszter szabadon bocsátotta. Ekkor Angolországba ment, majd ismét visszatért Francziaországba. Ekkor újra elfogták s közbűntény (sikkasztás) miatt három havi fogház elszenvedésére a magyar hatóságoknak kiadták azzal a kikötéssel, hogy a Hentzi-szobor ellen elkövetett merénylete miatt bántódása ne történjék. Bűntetése kiállása után külföldre ment. Jelenleg a m. kir. pénzügyminiszteriumban számtiszt.
Végül pontot téve az ügyre érdekes részleteket tudhatunk meg a Hegyvidéki ujságban Szatucsek Tibor tollából megjelent cikkben:
Bezárható-e a Hentzi-dosszié?
A budai Vár 1849-es visszavétele több szálon is kapcsolódik kerületünkhöz. Egyrészt Görgey innen irányította az ostromot, másrészt a harcok mindkét oldali áldozatait akkori temetőinkben – a magyarokat a Tabán-Krisztinavárosiban, az osztrákokat a Vízivárosiban – helyezték örök nyugalomba. Erről az örök nyugalomról villantunk fel alább néhány részletet...
Egy régebbi lapszámunkban igyekeztem felvázolni azokat a társadalmi folyamatokat, amelyek az 1848–49-es forradalom jelképévé emelték a Budavár visszavételekor elesett hősök emlékét. Szó esett akkor egy emlékműről is, amely méltán vívta ki a „Magyarország minden idők legbotrányosabb emlékműve” címet. Igaz, felállításakor nem titkolt szándék volt a magyarok megalázása, mintegy a nemzetünk arcába vágott kesztyűnek tekinthetjük. Ezt az emlékművet a Szent György téren – akkor Hentzi platz-cá keresztelve – állította fel a hálás császár Hentzinek és katonáinak.
Hentzi emlékműve a budavári Szent -György téren
De ki is volt Hentzi, akiről már most, az elején elmondhatjuk, hogy beírta nevét a magyar történelembe – igaz, csupa kisbetűvel? Mit tudunk erről a katonáról, akinek nem egy tulajdonsága alkalmassá tette volna akár a nemzeti hős szerepére is, de a nemes és tiszteletre méltó ellenfél rangjára mindenképpen?
Hentzi Sámuelt szabadságszeretete, az egyenlőségért való kiállása juttatta a bárd alá 1749. július 17-én. Fiának, Hentzi Lajos császári tisztnek a debreceni tartózkodása során született két gyermeke: Hentzi Heinrich és Hentzi Lajos. A testvérek homlokegyenest ellenkező jellemek. Heinrichből a budai Vár osztrák parancsnoka, Lajosból a tordai vár hős védője lett
Heinrich Hentzi
Buda 1849-es visszafoglalása könnyűnek tűnt, hiszen Hentzi várparancsnok felesküdött a magyar alkotmányra. A vár különben is egy kőhalom volt. A számítások azonban nem jöttek be. Hentzitől, habár nem állt túlzottan szilárd jellem hírében, egyet nem lehetett elvitatni: hogy magas fokon képzett hadmérnök. A rozoga kőhalomból jól védhető erődítményt varázsolt, amit csak súlyos veszteségek árán sikerült bevenniük a magyar csapatoknak.
Az ostrom során ő is halálos sebet kapott, amibe – a vele még akkor is gálánsan viselkedő magyar tisztek segítsége ellenére – rövidesen belehalt. Elhunyt tiszttársaival és katonáival egyetemben a Szent János Kórház melletti Vízivárosi temetőbe szállították, ahol egy visszaemlékezés szerint napokig hevert a holttestük, mígnem a magyar hatóságok el nem temettették őket a környékbeli rác parasztokkal.
Ahogy az ilyenkor gyakran előfordult, a katonák négy tömegsírját, valamint a tisztek nyughelyét – kettő kivételével, akiket a várban lakó egyik volt császári tiszt özvegye temettetett el – nem jelölték meg. Mire visszaállt a Monarchia közigazgatása, már lehetetlenné vált a sírok pontos helyének megállapítása. Később, amikor Hentzi feleségét a férje mellé temették, elhallgatták, hogy Hentzi sírja üres.
A hálás uralkodó monumentális emlékművet állíttatott a várvédőknek – s ezzel monumentális botrányokat okozott a magyar belpolitikában, ami később a kormány bukásában teljesedett ki. Sisi azonban, mint életében annyiszor, ezúttal is, még a túlvilágról is segített szeretett magyarjainak.
Midőn a magyar nép kegyelete jeléül szobrot kívánt állítani imádott királynéjának, a császár, megragadván a kínálkozó alkalmat, a Hentzi-emlékmű helyét jelölte meg mint a legalkalmasabbat Erzsébet királyné szobrának. Ezzel a kritikák középpontjában álló emlékművet a Hadapród iskola parkjába száműzte, az ott megépített kripta tetejére.
Hentzit és társait 1889. július 25-én exhumálták. Az eljárásról felvett jegyzőkönyvből kiderül, hogy az eredmény nem kis meglepetést okozott: a több mint négyszáz katona földi maradványaiból csak néhány csontot sikerült megtalálni. A maradványokat egy kisebb és egy nagyobb szarkofágban az előkészített kriptába szállították, és annak középső magjában egy erre kiképzett üregbe helyezték. A falakra emlékező táblák kerültek. Mindez egyértelműen bizonyítható a kripta Hadtörténeti Levéltárban őrzött tervrajzai alapján.
A Károlyi kormány utolsó napjaiban került lebontásra Hentzi emlékműve
Múltak az évek, jött az őszirózsás forradalom, az emlékművet lebontották. Miközben az exhumálás és a kriptaépítés viszonylag jól dokumentált, addig a megsemmisítést és a földi maradványok sorsát sűrű homály fedi.
Ismét eltelt majd’ száz év. A kriptát, mintaszerűen felújítva, az osztrák nagykövet jelenlétében avatták fel az osztrák és magyar katonabarátság szellemében. Az üres kriptát…!
Az avatás előtti hetekben sikerült adatokat találnom akkor még csak arról, hogy a kripta üres, ami szintén egyértelműen kitűnik a Hadtörténeti Levéltár anyagából. A további eseményekre csak körülbelül egy éve tudtam fényt deríteni.
Petneházy Zalán egykori folyamőrkapitány – akit egy időben volt szerencsém főnökömként is tisztelni – Ráday Mihályhoz címzett levelében több részletre is rávilágított. Ami a leglényegesebb, 1918 októberében a lebontott emlékművet részben megsemmisítették, mellékalakjait elárverezték. Ezek napjainkra részben előkerültek. A kriptát feldúlták, a csontokat kiszórták a kripta közepén elhelyezett szarkofágokból. Ennek feltételezhetően igen prózai oka volt: a fémszarkofágok anyaga.
Ma – történelmi távlatból – higgadtan elemezhetjük, ki is volt Heinrich Hentzi. A dolgunk azonban semmivel sem lett könnyebb, hiszen vitathatatlan, minden csak a maga korában és összefüggéseiben érthető igazán.
Talán egy nagyon halovány szempont – amely azért nem mossa tisztára Hentzi jellemét – érdemes a végiggondolásra. Volt Ausztria és a vele hadban álló Magyarország, de volt egy Osztrák–Magyar Monarchia is. Hentzi ez utóbbi katonájaként szolgált. A szituáció megdöbbentően emlékeztet Fehér Klára regényére: „de hová álljanak a belgák?” Nagyon sok császári tisztnek okozott feloldhatatlan dilemmát: hazája vagy a Monarchia? Sokan a megromlott egészségükre hivatkozva valójában ezért nem harcoltak.
Egyetlen tisztázatlan kérdés maradt: a szarkofágokból kiszórt csontok sorsa. Annyi bizonyos, hogy Hentzi valahol az egykori Vízivárosi katonatemető – felszámolását követően felásatlan – földjében pihen. Legyen hát végre örök nyugodalma!
A sors fintora , hogy Buda felszabadítóját, az áruló Hentzi legyőzőjét maga Kossuth kiáltott ki a bukás napjaiban árulónak:
Az idős Görgey
Kossuth, ki elhagyta az országot, a híres-hírhedt vidini levelében először ő nevezi Görgeit árulónak, és őt teszi csupán felelőssé a magyar a szabadságharc bukásáért. A megkeseredett ország népe is árulónak kiáltotta ki, a véres megtorlás után, akkor, amikor a vezető pozícióban levő tábornokokat átköltöztetik a másvilágra és Görgeit, a „főbűnöst” pedig életben hagytak, betelt a pohár. Ez az idézet a Szózat írójának tollából, azaz Vörösmartytól származik, az aradi kivégzés után négy nappal írta, és az Átok címet illesztette elé:“Görgeinek híják a silány gazembert,
Ki e hazát eladta cudarúl.
Kergesse õt az istennek haragja
A síron innen és a síron túl.”
Álljon itt most ennek éppen a a diametralis ellenkezőjét valló szépirodalmi idézet, amit Móricz Zsigmond írt miután beszélgetett az akkor már 94 éves Görgivel. Íme, ekképpen fejeződik be Görgei Artúr című írása:
“Áruló?... Soha!... Egyetlen gondolatában sem volt. Görgey nyugodtan alhatott, lelkiismeretét semmi sem bánthatta. Kötelességét híven teljesítette s az a büszke öntudat élhetett benne rendületlenül, hogy a magyar kardnak, a magyar vitézségnek õ volt utolsó legendás hõse. Tisztelet adassék a nagy katonának, akinek nem adatott meg, hogy örömét érezhesse hõsiességének.”
nomenetomen.blogspot.hu/2012/05/gorgey-artur-rehabilitalasa.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése