Annak a bizonyos tűzvésznek a kiindulási helyén a Gellért lépcső oldalában (Hegyalja út) emléktáblát helyeztek el. Schuller János kádármester segédje Gierl, hordódonga égetésbe kezdett, amikor szél kerekedett, s belekapott a tűzbe s megállíthatatlanul söpört végig a Tabánon, egészen a vizivárosi kapucinus templomig. A lángok tetőről tetőre terjedtek, a házak többsége szinte porrá égett, a nagy sokára épp csak elkészült Szent Katalin templom harangja és vas szerkezetei lávaként omlottak alá, lángok emésztették a hajóhíd budai hídfőjét, s a partoknál horgonyzó szénáshajók elszabadulva óriás fáklyaként úsztak a Dunán. A tüzet oltók heroikus küzdelme hiábavaló volt – volt olyan szőlősgazda aki borát is beáldozta, azzal próbálva enyhíteni a tűzvészt. Pótolhatatlan szellemi értékek – régi könyvek, bibliák – semmisültek meg, csakúgy, mint a magyar Horác, a papköltő Virág Benedek (1752-1830) nagy munkája, a Magyar Századok még kiadatlan részének a kézirata. De ő újrakezdte és megírta ismét.
S ez kissé vissza is tükrözi a Tabán szent Öregjének maga szabta küldetését, ami nem volt más, mint hasznos munkával a hazát szolgálni. (” Születtem, szerettem hazámat és dolgoztam érte…. Áldásban lesznek, kik másoknak szolgálnak.”) S úgy, ahogy ő tudta, tollal, tanítással.
Itt a szomszédomban az ordas hegyek közt
A “szent Öreg” élt, Virág Benedek.
Kovakővel gyújtotta meg a gyertyát,
S lúdtollal körmölt magyar éneket, … (Kosztolányi Dezső)
A “szent Öreg” élt, Virág Benedek.
Kovakővel gyújtotta meg a gyertyát,
S lúdtollal körmölt magyar éneket, … (Kosztolányi Dezső)
Virág Benedek szegény jobbágyok gyermeke volt. A pálosok taníttatják, s 21 évesen ő is belép a rendbe, maga is tanítani kezd. De rövid idő után véglegesen az irodalom mellett dönt, s otthagyván a Batthyány család gyermekei melletti nevelősködést, piciny kis Apród utcai lakásában hatalmas szegénységben, ám legalább akkora lelkibékével teljesíti maga szabta küldetését. Írói hírnevét az 1799-ben megjelent verseskötete alapozta meg. Költészete mellett latin verseket (teljes Horatius!), zsoltárokat, meséket is fordít. Az önkény évei alatt megírja allegóriáját A kalitkába zárt madárról, s a napóleoni háborúk idején békehimnuszát (Békesség óhajtás), melyhez Kodály Zoltán ír majd zenét.
Igazi feladataként találja meg a magyarok történetének leírását, Bél Mátyás Források a magyar történelemhez 1735–1746 c. köteteit forgatva. A nemzet történetét tanítva hiányt pótló összefoglaló történelmi munkát akart írni, miközben aprólékos gonddal felkutatta, elolvasta, jegyzetelte az addig megjelent ilyen témájú írásos forrásokat. A teljes mű 1100 oldal, Álmos vezér idejétől kezdve a mohácsi vészig fogja át olvasmányos, sokaknak szóló formában a história tanulságait, sokszor magas szépírói kvalitásokkal. A Magyar Századokban a nemzeti öntudat, a nemzeti egység aktuális eszméjét akarta erősíteni, melyből sok utána következő költő merített ihletet történelmi drámái, eposzai stb. megírásához.
A társadalom peremén élt hihetetlen nyomorúságban, s barátai és írótársai titkos adományainak volt köszönhető, hogy egyáltalán fenn tudta tartani magát. A munkán kívül legfőbb öröme ez, írótársainak tisztelete, barátsága, szeretete. Valóságos kis irodalmi szalon alakul ki körülötte, feljárnak hozzá barátai, a kor már “befutott”, vagy csak készülő költő óriásai, mint Kazinczy Ferenc, Berzsenyi Dániel, Vitkovics Mihály, Szemere Pál, Kisfaludy Károly, Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály. A szalon pedig állott három szalmaszékből, a negyedik vendégnek, ha jött, már a hasonlóan szerény ágyon (a fenyőfa nyoszolyán) kellett helyet foglalnia. A konyhaajtónak támasztott fahasáb, custos (őrszem, ajtónálló), ahogy ő nevezi, ad hírt az új belépőről.
“…gerjesztette s bátorította mindazokat, kik budai szegény lakába búcsút jártak, mint tanítgatta és segítette őket…”
” kályhája sokszor hetekig nem fűtvén, » párducába « burkolva, meredt kézzel írogatta halhatatlan műveit…. Reggelijét, ha volt, maga főzögette, s történt, hogy vasárnap reggel mise után kerülvén hozzá, bútortalan konyhája üres-tiszta tűzhelyén osztozott velem csokoládéjával, melyet bögrécskéjéből váltva hörpölgettünk!” (Toldy Ferenc)
Emberi és költői tartásnak nem mindennapi példáját adta. Derűje, emberszeretete, az erkölcsi tisztasága, keresztény önmegtagadás és puritanizmus, a felvilágosodás feltétlen igazsághite, ezek tehették példaképül pályatársainak. Márai a huszadik századból így hajlik vissza hozzá:
„Éjjel Virág Benedek verseit olvasom. Szomszédok voltunk a Krisztinavárosban, csak ő 200 évvel elébb költözött oda, a Szarvas térre. Verseit a felfedező örömével olvasom (…) Papköltő volt, színésziesség nélkül, mécslászlós ripacskodás nélkül. Jólesik éjfélkor a Csendes óceán partján szót váltani a szomszéddal.” (Napló 1984–1989)
Hát ez a Szarvas tér az az Apród utca és Döbrentei utca által átfogott, s a Szent Katalin templomot körbefutó szabálytalan, csaknem háromszög alakú háztömb, mely eredetileg a bosnyák ferencesrendi szerzeteseknek épült a hálás tabániak adakozásából. De itt volt található a 19. század hírneves fogadója a Hét Választó Fejedelemhez címzett is, amely pesti, kiemelt eleganciájú társainak állított konkurenciát. A budaiak hite szerint itt talált szállást az 1807-ben idelátogató Beethoven is.
Az Apród utca 10. illetve a Döbrentei utca 9. felöl is bejárattal rendelkező házban élt Virág Benedek, amely épületegyüttes egyike annak a néhány, (a középületekkel-mint a Rác, vagy Rudas fürdő is- összesen negyven) épületnek amely a régi Tabán keskeny kis utcákkal, sűrűn teleszabdalt világából még fennmaradt. Ma már nehezen tudjuk elképzelni azokat a mediterrán hangulatban összedobált egy-vagy kétszintes házikókat, melyek meredek lépcsőkkel megtűzdelt átjárók labirintusával kötődtek egymáshoz, ahol az egyik oldal földszintje a másik oldalon már a második emelet! Pincék, szinek – istállók, picinyke udvarok maroknyi vegetációval, galambdúccal, s üzletek, műhelyek rengetegével. A 19. század elején ide elvetődött utazók hasonlították Betlehem városához is, ahogy azt szokás volt a karácsonyi képeken ábrázolni.
Ilyen volt ez a ma már szépen kitatarozott műemlék is, melyhez kapcsolódóan még a következő archív fotók találhatók fel az interneten:
Virág Benedek haláláról egy 1830-as levélben az alábbi megrendítő sorokkal ír Vörösmarty Mihály:
Ma egykor volt háza a nevét viseli, benne a Döbrentei utcai oldalon a Tabán múzeum helytörténeti kiállítása, és dokumentációs központja, az Apród utca felől a Tabáni Terasz étterem, kávézó és borpince működik. Előtte emlékére állított szobor Pátzay Pál munkája.
Amikor Virág Benedek örökre távozott Apród utcai kis honából már 12 évesre cseperedett az utcabeli Fehér Elefánt fűszeresének fiacskája, Semmelweis Ignác. Egykori házuk (Apród u .1-3) ma orvostörténeti múzeum.
Az anyák megmentője állandó jelzővel illetett orvosunk 1845-ben a Bécsi Nőgyógyászati Klinikán dolgozott, ahol medikusok is rendszeresen végeztek gyakorlatot. A klinikán rettenetesen magas, esetenként 30%-ot is elérő volt a gyermekágyi láz. Minden 3. vagy 5. egészséges szülés után pár hónapra meghalt az anya. Olyan rossz híre volt már a klinikának, hogy a legszegényebb rétegeken kívül már senki nem ment be szülni, azok is csak azért, mert a szociális segélyhez szükséges papírokhoz csak így tudtak hozzájutni.
Semmelweist nagyon megviselte a jelenség, s egyszer a véletlen játszott kezére. Barátja, aki boncolás közben megvágta kezét, egy időre rá szepszisben meghalt. Semmelweis felboncolta, és ugyanazokat az elváltozásokat tapasztalta nála, mint az elhunyt kismamáknál. Így jött rá, hogy ők is vérmérgezésben haltak meg, átkerülvén a hullamérgek az orvostanhallgatókról, akik természetesen boncoltak is. Semmelweis kötelezővé tette a hypós kézmosást, s néhány hónap alatt 1 % alá csökkent klinikáján a halálozás.
Ez olyan statisztikai mutató volt, ami előtt döbbenten álltak orvos társai, ám nemigen hittek neki, hogy egy egyszerű fertőtlenítős kézmosástól állt elő ez a helyzet. Ezután váltott a Pesti Rókus kórházra, ahol elérte, hogy a gyermekágyi lázas esetek 0,5% alá estek.
Megszállottan próbálta elismertetni gyakorlatát orvostársaival, akiknek dühödt levelekben írta, gyilkosok vagytok…
Szép lassan aztán a tudományos közvélemény is elfogadta igazát, ám ő ezt már nem élte meg. Ma szülőháza belső kertjében van eltemetve, előtte Borsos Miklós Anyaság szobra.
Semmelweis fűszeres boltjától nem messze találjuk Hoser Viktor órás üzletét, ahogy archív fotónk tanúskodik róla.
Az ő története is legendás. A bécsi órás dinasztia egyik tagja ( kinek apja még Mária Terézia óráit igazgatta) 1820 – ban települt át Budára. Olyan elismert tehetségű mester volt, hogy a budai elöljáróság mestermű készítésétől is felmentette, ami pedig minden céh-be történő belépés alapfeltétele volt. Az ő fia neve látható a fenti táblán, aki 1867-ben vette át apja műhelyét. Szakmai kvalitásait jelzi, hogy iparkamarai tag, majd órás-ipartestületi elnök volt. Neki köszönhető a hazai intézményesített órás szakoktatás bevezetése, a Tavaszmező utcai órás tanonciskola megalapítása. A millenniumi illetve a párizsi világkiállításon való részvétele után Ferenc József arany érdemkereszttel tüntette ki.
Ám Budapesten bizonyára a leghíresebb órája az az egykori Műegyetem Múzeum kőrúti főépületénél elhelyezett ingaóra, amelyhez a budapestiek egykor óráikat igazították. A múlt században a város legpontosabb órájának közelmúltban történt restaurálásakor megszólaltatott idős órásmester szinte könnyezve nyilatkozott a csodás szerkezetről, amelyen inkább csak a mostoha bánásmód, az időjárás behatásai következtében keletkezett károkat kellett elhárítania.
Műegyetemi óra – Forrás: indafotó/rolling
A tabáni múzeumban jártamkor láthatóak voltak egy másik kézműves mesterség, a mézeskalácssütés Tabánban fennmaradt relikviái és utolsó képviselőinek a története.
Saly Noémi egy rendkívül érdekes feldolgozásban, az 1885.évi cím és lakjegyzék alapján megvizsgálta a szóbanforgó háztömb (Döbrentei u/ Apród u) népeinek összetételét, s hihetetlen változatosságú kép tárul fel, mind a foglalkozások, mind a nemzetiségi/vallási hovatartozás tekintetében. Anélkül, hogy ezt a színes kaleidoszkópot idézném, csupán egy mesterséget, a Tabánnak egykor nevet adó tímárokét emelném ki.
A bőrcserzők a 19. századra ugyan kiszorultak a városrészből, de bőrfeldolgozás hagyománya tovább élt, s csak ebben az ötven-valahány házban néhány cipőraktáron túl, talált még három csizmadiát, vagy 20 férficipészt, két női cipészt, egy nyergest, egy szűcsmestert, és két bőr-és cipészkellék kereskedést.
Hát igen sokat bolyongtunk mostanra már a Tabán múltjában, de történetében van még néhány jelentős esemény, amit én sem hagyhatok ki.
A csapások sorában a kolera járvány után következő nagy katasztrófa az 1838. évi árvíz volt, mely a lenti képen láthatóan a Vízivárossal egyetemben a Tabán egy részét is víz alá helyezte.
A Tabán Budának egyetlen olyan külvárosa, ahol a házak száma a XIX. század elejétől kezdve állandóan csökkent. Ezt azonban nem a külváros sorvadása okozta, hiszen a lakosságszám továbbra is nagymértékben emelkedett: 1821-ben 5384, 1851-ben pedig már 9495 volt. A házak számának a csökkenése a nagy tűzvészt követő városrendezésnek a következménye volt. A tűzvész hatására rendeli el a nádor egy építési bizottság (baucomission) létrehozását, amely a városrészben ügyel az építkezések előrít szabályok szerinti végrehajtására. (Nagyobb telkek, jó építési anyagok, tűzfalak.) Új utcákat nyitottak, és az alacsonyabban fekvő részeken a talajszintet is az árvizek magasságához mérten felemelték.
Még egy vizes katasztrófát jegyeztek fel a Tabán XIX. századi történetében. Csak ezúttal nem a Dunától indult a csapás, hanem az abba az Erzsébet híd magasságában, az 1646,2 folyamkilométernél az alsó rakpartnál becsatlakozó Ördögárokból.
Az Ördögárok a Duna egyik mellékági, budai oldali vízgyűjtője. Vízfolyása a Nagykovácsi medencében ered, s követve az uralkodó északnyugati-délkeleti törésvonalak irányát halad a Hűvösvölgy – Városmajor-Vérmező irányába. A Vérmező a pleisztocénben alakul ki, mint az Ördögárok hordalékos lapálya. S tudjátok hol folyt tovább? Tulajdonképpen a mai Krisztina kőrút mentén! Innen az Árok utca elnevezés is.
Környékét már a neolitikum óta lakták, s az árokrendszer mentén a római korból védősáncok is fellelhetőek. Ezeket a későbbi századok útként, vízelvezetőként, birtokhatárként is használták. Szláv eredetű neve Csörsz árok, ami megfelel az Ördögároknak – a kifejezést a középkorban szívesen használták a szeszélyes vízjárású, rejtélyes medervezetésű árkokra. Eredete alapján, valószínűleg a közelben levő pálosok főmonostora után emlegették még Pál/ Szent Pál árka, -patak neveken – is, a török korban pedig Tímár patakként.
Mert nem mindig volt, mint manapság, lefedve- s vizébe a partján levő települések szennyvize is belekerült, s használták szemétlerakóként is. Bizony bűzös volt ez.
El is határozzák 1870 szeptemberében az Ördögárok ügyének rendezését.
A munkálatok kivitelezését 1873-ban a Horváth-kert déli végén lévő Szent János téri hídnál kezdték meg. A következő évben a Szent János tér és az Áldásy ház (ma Krisztina krt. 57., az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum otthona) közötti szakaszt vették sorra, s úgy tervezték, hogy 1875-ben a Városmajorig haladnak. A városra zúduló óriási felhőszakadás azonban keresztülhúzta a szép terveket.
A katasztrófa kárösszege, később végzett számítások szerint, mintegy tízszeresére rúgott az építkezésre fordítandó, tervezett összegnek. Az Ördög-árok katasztrófája a néhány éve tevékenykedő Közmunkatanács első nagy kudarca volt.
1876-ban azonban folytatják a munkát, s a helyreállításokkal együtt 1878 májusáig az árkot befedik a Városmajorig. Itt a munkák elakadnak. A közpark befedése jóval később, már a századforduló tízes éveiben részben orosz hadifoglyok közreműködésével készül el. Ezzel teljessé vált az 5 kilométer hosszú, boltozott meder.
Az Ördögárok neve a hadtörténetbe is belekerült 1945 elején. Januárban a Vannay riadózászlóalj az Ördög-árkon keresztül jutott egy szovjet lőszerraktár közelébe, amelyet aztán felrobbantott.
A minden oldalról körülzárt budai Várban február 11-ére a védők helyzete már tarthatatlanná vált. A német és a magyar parancsnokság – ötszáz fős rohamcsapatával – a vári Alagútban lévő főhadiszállásról az Ördög-árok csatornáján keresztül készült kitörni. Ez volt az egyetlen esélyük arra, hogy csatlakozhassanak csapattörzseikhez…A kitörési kísérlet kudarcot vallott: a különböző pontokon felszínre vezető aknákon, lefolyórácsokon előbukkanó, testileg és idegileg kimerült katonákat a szovjetek azonnal elfogták vagy kivégezték. (Dr. Szablyár Péter)
Ezzel tulajdonképpen eljutottam a Tabán utolsó fejezetéhez: lebontásához. Már az 1870-es években felmerült, hogy az elhanyagolt, roskatag viskók egy részét lebontsák. Már az 1890-es évektől napirenden volt a Gellérthegy oldalában vezető ún. Transzverzális (lényegében a mai Hegyalja út) út gondolata. 1909-ben már nem csupán a bontás, hanem egy új modern városrész (elegáns fürdőkkel) felépítése is szóba került. Aztán a világháború, majd az azt követő válságévek közbeszóltak.
Végül 1933 évben kezdetét vette a Tabán bontása. A hírre, akárcsak korábban, festők, fotográfusok, költők-írók lepték el a vidéket, hogy megörökítsék a még meglevő, s hamarosan nosztalgikus emlékké váló zugokat, utcákat. Zórád Ernő emlékezéséből: “Sok festő és rajzoló volt még, de akkor nem nagyon foglalkozott senki a többiekkel, mert kapkodva, gyorsan kellett dolgozni. Sokszor már csákánnyal bontottak mellettem. Az orrom előtt bontották le a Tabánt, a szó szoros értelmében. Egy év leforgása alatt eltüntették az egész városrészt.”
Nekem a témában kedvenceim az éppen idézett Zórád Ernőnek a magyar képregény, továbbá a Füles figurája megalkotójának vonatkozó képei gyűjteménye.
http://taban-galeria.blogspot.hu/2011/01/zorad-erno.html
http://taban-galeria.blogspot.hu/2011/01/zorad-erno.html
Forrás:http://elismondom.wordpress.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése