( )
( )
A Budapesti Czím és Lakásjegyzék ( BCZLJ1873-1928) a századfordulón kb 300 lámpagyújtogatót ismer név szerint Budapesten. A szakmának ez a fénykora már nem sokáig tartott, 1909-ben ugyancsak a Kerepesi úton megkezdődött az utcai villamos világítótestek felszerelése . De maradjunk a századfordulónál , amikor is dédapám, az öregedő Kramm Antal lámpagyújtogató a Margit körúti gázgyár alkalmazottja a Kékgolyó majd az Enyedi utcában lakik, a gázgyár saját alkalmazottai részére épített bérházak egyikében. Innen indul napi eligazításra a gázgyárba, majd alkonyatkor körzetébe, a tabáni kanyargós utcácskákba, hogy elvigye a fényt.
A felső-Tabán szegényes házai között a forgalmasabb helyeken gyérebben, de volt közvilágítás, ám a lámpák nem öntöttvas oszlopokon, hanem fapóznák tetején díszelegtek, vagy a házak oldalára erősített konzolokról szórták szét gyér, sárga fényüket. Mellékutcák szűk sikátorain sötében botorkálhattunk le a Döbrentei tér felé, vagy a vendéglős által fogadott lámpáshordozók mutatták az utat**
LámpásRudi (thgy)
Mi volt a lámpagyújtogató dolga?
Íme a szakszerű magyarázat:
( )
Gázlámpák gázellátása a közösségi gázhálózatról történik, ugyanis a gázlámpában nem a gáz lángja világít, hanem a lángzó ún. Auer-harisnyája ízzik sárgászöld fénnyel.... a lámpagyújtogatós időszakban minden lámpában volt egy gyújtó (indító) láng, a lámpagyújtogató csak a lángzóra kapcsolta rá a gázt a lámpa oldalán lévő szelep elfordításával.
A századfordulón még kupléban is megénekelték az utca népszerű emberét, aki újévkor körbejárta körzetét, boldog új esztendőt kívánva és tömött zsebekkel tért meg családjához mert senki nem sajnálta tőle ilyenkor az aprópénzt.
A szabadkai Tordon Ákos így ír a lámpagyújtogatóról:
Az est hírnökét, a lámpagyújtogatót immár elfújta a szél. Hajdan, hosszú lámpagyújtogató botjával, alkonyattájt tűnt fel a tereken, utcákon. Lépte ismerősen kopogott a kövezeten, és mögötte sápadtan ragyogott fel a gázlámpák sárga fényfüzére. Arca mindig a homály arca volt, senki sem emlékezik rá. Nem is az arca volt fontos, lépte és botja hozta a világosságot. Hosszú lámpagyújtogató botja a gyerekek képzeletét is felgyújtotta, s az esttel együtt az ő alakja is megnőtt: óriássá nőtt, és fényt lehelt a csillagokba.
A lámpagyújtogatók szürke emberek voltak. Nem viseltek egyenruhát. Napközben, amikor ki tudja hol pihentek a lámpagyújtogató rudak, senki sem ismert rájuk. Hiszen vállra vetett hosszú szerszámuk volt egyetlen ismertetőjelük. Hajnalban aztán ismét megkoppant lépteik alatt a kövezet, és a kihunyt fények jelezték útjukat.
Estétől hajnalig virrasztottak az utcai lámpások. Nappal bóbiskoltak. A hajnali lépteket csak a nagyon korán kelők hallották meg, a többiek akkor fordultak a másik oldalukra.
Teltek-múltak az évek, és egyre több új ívlámpa villanyfénye ragyogott éjszakánként. Fogytak a gázlámpák, és velük fogytak a lámagyújtogatók is. Végül csak három gázlámpa maradt egy városka háromszögletű ódon kis terén. Az utolsó lámpagyújtogató dolga volt, hogy annak rendje és módja szerint világítsanak.
Estszürkületkor útra kelt az öreg lámpagyújtogató, meggyújtotta a lámpákat, aztán virradatkor ismét elindult, hogy eloltsa fényüket. Egyszer egy hajnalon, amikor a kis tér még álmosan aludt, s vele együtt a házak is aludtak behunyt ablakszemükkel, csukott kapujukkal, és a boltok is aludtak a legkülönfélébb portékáikkal, sőt a gömbakácok is bóbiskoltak, csak néhány korán kelő madár tollászkodott álmosan, tehát egy álmos hajnalon, így szóltak a gázlámpák lámpaoltójukhoz:
- Kérlek, ne oltsd ki a lángunkat, hadd világítsunk nappal is!
- Megbolondultatok?! - döbbent meg az öreg, és döbbenetében majdnem kiejtette kezéből a rudat. - Még csak az kéne, hogy rátok hallgatva megszegjem a közvilágítási rendeletet, miszerint...
- De mi olyan kíváncsiak vagyunk a nappalra - vágtak szavába a lámpák. - Lassan helyettünk is villanylámpákat szerelnek fel, s mi az ócskavastelepre kerülünk anélkül, hogy valaha is láttuk volna, milyen az élet fényes nappal.
- Ne berzenkedjetek! A lámpáknak fordított az élete - dörögte az öreg. - Éjjel szolgálatban vannak, nappal alszanak. Jó éjszakát! - mondta, és eloltotta mind a hármat.
A felkelő nap mindent látott és hallott, és megcsóválta a fejét. (részlet)
Dédapámról, a lámpagyújtogatóról nem maradt fenn fotó, vagy ha maradt is, rokoni kézen- közön elkallódott. Megszeretett két (vagy három?) asszonyt, felnevelt velük négy fiút, három leányt . Saját megesett leányát, Máriát még sikeresen férjhez adta a szomszéd házban lakó vasúti pályaőr fiához , az Athenaum nyomda betűszedő segédjéhez, megérte néhány unoka születését. 1906 után nincs nyoma Dédanyám két nővéréről Theresáról és Juliannáról sincs több adat. Julianna fia, bizonyos Imre nevezetű, mit ad Isten szintén betűszedő* lett, mint vele egykorú nagyapám.
Elképzelhető, hogy dédapám "liaison"***-ja a Vidomus -lányokkal csak az én képzeletemben él, semmi alapja sincs, pusztán az anyakönyvvezető tévedéséről van szó, netán arról, hogy dédapám nevére vette Imruskát- mondván egy éhes szájjal több.vagy kevesebb otthon legkevésbé sem számít? Ki tudja ezt ma már kideríteni? Az igazságot dédanyám magával vitte a sírba.
Lámpagyújtogató dédapám élete utolsó napjáig dolgozott. Hajnalban leoltotta még az utcai gázlámpákat, hazament, aztán élete lámpása is kialudt.
Nagyanyám,anyám és özvegy dédanyám 1918-ban
A lámpagyújtogató
Megállok az utolsó lámpánál.
Az utolsó… Ma az utolsó, holnap talán az egyetlen. Erre a környékre még nem ért el a „villany”. De ki tudja… Ha ide is elvezetik… Nekem végem.
Eh, még hogy villany! Az is csak arra jó, hogy elvegyék az ember megélhetését! A hivatását…
Ennek a városnak én voltam… a védangyala. Én őriztem a tüzet! Én nyújtottam nekik a biztonságot! A meleget, a fényt! A tüzet…
Én voltam az éjszaka ura, a sötétség felett álltam! „Ha nem lenne, fény sem lenne!” – mondták. Én adtam nekik a fényt…
És a villany…! Hol ott a tűz?! Hol a meleg, hol a biztonság?! Hideg fényű utcák, sejtelmesen csillogó macskakövek… Félelmet keltő, sötéten ásító sikátorok. Kinek kell ez?! Mikor ott az utcalámpák barátságosan pislogó, hunyorgó fénye… és ott vagyok én.
„Ha nem lenne, fény sem lenne!” – mondták.
Én mindig ott voltam, ha kihunyt a fény, és egy pillanatra sem hagytam, hogy a sötétség feleméssze a várost. És most? Egyszerűen elmennek mellettem? Többé nem a lámpagyújtogató vagyok?
Eh, még hogy villany… Hogy tudna az szembeszállni a sötéttel? Hogy lehet így nyugodt álmuk az embereknek? Én persze mindig ott voltam, ha kellettem…
És most… Elveszik a hivatásom. Elveszik a… hatalmam. A hatalmam a sötétség felett. Elveszik… mindenem.
Ma már nincs szükség a vén lámpagyújtogatóra. Többé már… nincs szükségük…Rám. (3)
( )
( )
( )
(Fszek)
A tabáni gázlámpák királya a Döbrentei téren 1910 körül : ötégős lámpaoszlop
További tabáni gázlámpák a Tabáni Fotótárban (5)
(kassius)
Szécsi Pál: Az égi lámpagyújtogató
Forrás:Budapest közvilágításának története
(1) Vasárnapi Ujság 1856-80--------1
Vasárnapi Újság 1856-60--------2
Vasárnapi Űjság 1856-60-------3
(2) A lámpamúzeum
(3) FANFIC.HU
(5) Tabáni gázlámpák
*(Hogy ki inspirálta a másikat a nyomdászkodásra, most már nem kideríthető.A két család szomszédok lévén a házasságkötés előtt is ismerhette egymást-)
** Lásd Lámpás Rudi az Albecker vendéglőnél
*** szerelmi viszony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése