A Kéhli család ősei szintén az egyik korai csoporttal jöttek Óbudára az 1700-as évek elején a Strassburg melletti Kehiből. (Innen ered a család vezetékneve.) Mint a legtöbb ős-óbudai család, ők is földműveléssel, szőlőtermesztéssel és borászattal foglalkoztak.
A családból először Kéhli Károly nyitott bormérést a Kiskorona utca 8. szám alatt 1885-ben. Itt akkor csak bort mértek (helyben fogyasztásra és elvitelre), leginkább házi készítésű felvágottat (disznósajt, kolbász) fogyaszthattak hozzá. Kéhli Károly halála után felesége, Schlosser Mária vezette tovább az üzletet. Ide nősült be Prósz György, feleségül véve leányukat, Magdolnát. Vendéglős család volt a Prósz család is. A feljegyzések szerint Prósz György a Szőlőkert utca 12. szám alatt üzemeltetett kocsmát 1908-tól. Halála után az üzletet felesége vette át. A többi óbudai kocsmához hasonlóan csúcs-hegyi szőlőjük termését mérték és hideg falatokat szolgáltak fel hozzá. Itt is volt asztaltársaság, a vendégkör polgári-és kistisztviselői volt. Békés, családias volt a kocsma hangulata.
Ifj. Prósz György özv. Kéhli Károlyné Kiskorona utca 8. szám alatti üzletét vette át 1935-ben. Tehetséges és ambiciózus ember lévén felismerte a kínálkozó lehetőséget, amit a filoxéra pusztítása utáni bor beszerzése jelentett, és csakhamar felhagyva a kicsibeni borméréssel bornagykereskedővé vált. Ő látta el borral az óbudai kocsmák egy részét, de szállított más budai és pesti vendéglősöknek is.
Kevesen tudják, de a Prósz család nemcsak a borral kapcsolatos ismeretekben jeleskedett. Az 1686. évtől Óbudán a Magyar Királyi Udvari Kamara serfőző házat létesített, amelyben a céhbeli serfőző mesterek főzték a sert. Az utolsó serfőző mester a Prósz család volt.
A Kéhli család másik tagja, Kéhli Józsefné 1885-ben a Mókus utca 22. szám alatt nyitott bormérést. Ezt az üzletet vették át fiai, József és Ferenc. József később Ferencvárosban nyitott vendéglőt, a Mókus utcai vendéglő teljesen Ferenc irányítása alá került. Ebben a munkájában komoly segítőtársra és támogatóra talált feleségében, a később legendás hírnévre szert tevő, mindenki által tisztelt „Kéhli mamában".A többi óbudai borméréshez, kocsmához hasonlóan kezdetben a Mókus utcában is csak hideg ételt adtak a bor mellé. A meleg konyhát 1939-ben vezették be. Az ötletet a Lajos utcai Sípos vendéglő mintája adta, ahol nagy sikere volt a halételeknek. Kéhliék nem egy az egyben vették át Siposék ötletét, náluk nem a halételek domináltak, sokkal inkább az egyszerű, hétköznapi ételek, mint a pörkölt, a gulyás stb. Halat egy héten egyszer szolgáltak fel, pénteken. Akkor csak hal és túrós csusza volt a napi menü.
Vajon mi volt ennek a hírnévnek az oka? A Kéhlihez hasonló kiskocsmák abban az időben tucatszám voltak Óbudán, minden utcában legalább kettő, három. A boruk is jó volt, berendezésük is szinte ugyanaz volt. És mégis! A Kéhli vendéglő kiemelkedett közülük és bátran mondhatjuk, világhírnévre tett szert. Mondhatja valaki, véletlenül.
Ez nem igaz, ilyen véletlenek nincsenek. Kéhliék sokat fáradoztak azon, hogy a hírnév megérdemelt módon szárnyra kapja őket. Nagyon tisztelték a vendégeket, mélységes alázattal fáradoztak azon, hogy jól érezzék magukat náluk, a vendéglátás ott valóban szíves látás volt, minden egyes megnyilvánulásuk ezt mutatta. Tisztelték azt, aki oda betért, a vendég kívánsága szent volt számukra.
Ennek igazolására szóljon az alábbi történet, az óbudai snapszer leves igaz története.
Kéhliéknél, a többi kocsmákhoz hasonlóan szintén voltak asztaltársaságok. így külön volt asztaltársasága a kártyásoknak is, ahol időnként nagy kártyacsaták dúltak. Egyszer, valamikor az 1930-as évek tájékán, egy átmulatott éjszaka után, másnapossága orvoslásaként újból becsípve érkezett a jegyző kártyakompániájához. Elkezdték játszani az akkor népszerű négyes óbudai snapszert. Amikor a licitálás sora a jegyzőre került, az alkohol ködében tévedésből saját magát hívta meg a piros ásszal. Mivel védte őt a részegek őrangyala, a másik három lappal megkapta a piros királyt és a felsőt is. Bemondta a snapszert, megnyerte a játszmát. Örömében hívta a pincért és így kiáltott: „Főúr, snapszert mindenkinek!" Ezzel az asztalra borult és édesdeden elaludt. Hiába kérdezte a pincér, hogy ugyan mi az a snapszer, amit a többieknek is fel kellene szolgálnia, a válasz csak egy horkantás volt. Kétségbeesetten jelentette ezt a különleges megrendelést a konyhának. Nosza, lett is nagy tanakodás, hogy mitévők legyenek ezzel a kívánsággal.
A Kéhli vendéglő híres volt arról, hogy náluk a vendég kívánsága szent és sérthetetlen, Kéhli mama nagy lélekjelenléttel megmentette a helyzetet. Végignézett a konyhában sorakozó nyersanyagokon és egy levest készített belőle. Az így összeállított levest azután a következő megjegyzéssel küldte útjára: „Józsi kérem, vigye ki az uraknak a snapszer levesüket." Így került a kártyások asztalára és lett népszerű a vendéglőben az óbudai snapszer leves. (Az eredeti leves leírása a Receptek fejezetben található). Az egyik kártyásnak különösen ízlett Kéhliék találmánya. Olyan sokat áradozott róla otthon a feleségének, hogy az végül elkérte a snapszer leves receptjét. Kéhli mama személyesen diktálta le neki. Tőlük, a Senger (Szörényi) családtól, egy szintén régi óbudai család gyűjteményéből került elő a történet is és a recept is.
Egy másik kedves történetem arról szól, hogyan vezették be náluk a halételeket. Kéhliné nem szerette a halat, mint mondta „büdös lesz tőle a konyha", azaz attól félt, hogy a halszag majd más ételekbe is beivódik. Mereven ellenállt férje minden érvelésének, könyörgésének. Na, de ha már bevezették a napi meleg ételajánlatokat, akkor pénteken is biztosítani kellett azt a vendégek számára. Akkoriban még szigorúan betartották az emberek a pénteki böjtöt, az nem lehetett, hogy aznap zárva legyen a konyha. Végül megtalálta Feri bácsi a megoldást. Titokban megvette a halat, csütörtök este megvárta, amíg a felesége nyugovóra tért, majd nekiállt a halpikkelyezésnek, bontásnak, szeletelésnek. A többit már Tercsa nénire bízta másnap hajnalban. Mire a felesége felébredt, már megoldódott a probléma. Nem is volt az azért igazán probléma. Mint mondják, két szép pontyból kitelt a napi forgalom.
26. kép: A Kéhli vendéglő konyhája Tarcsa nénivel, a főzőasszonnyal
A konyhát a közelben lakó Tarcsa néni vezette (26. kép), Kéhli mama legfeljebb szűk családja kedvéért vette kézbe a fakanalat, vagy hogy valami külön kívánságot teljesítsen, mint ahogy azt a fentiekben olvashattuk a snapszer leves történeténél.
A halat a Nagycsarnokból, a Vámház körútról szerezték be a pénteki menühöz, nagy fűzős szatyorban maga Kéhli József hozta frissen a konyhára. Nyilván neki volt közelebbi ismeretsége az ottani halárusokkal, lévén franzstadti vendéglős. A többi húsokat a környékbeli, ismerős vagy rokon óbudai hentesektől szerezték be.
A többi óbudai kisvendéglőshöz hasonlóan kezdetben Kéhliék is saját termésű boraikat árusították. A filoxéra nem kímélte az ő szőlőtőkéiket sem, így az 1800-as évek végétől ők is a vett borokra kényszerültek. A beszerzést mindig személyesen Kéhli Ferenc intézte, vett bort a Teleky grófoktól, Gyöngyösről, Soltvadkertről a szőlősgazdáktól és az óbudai bornagykereskedő rokontól, Prósz Gyuritól. Borai nagy részét „házasította", azaz keverte. Főleg az így kevert zöldszilváni bora volt híres és nagyon kedvelt vendégei körében.
Törzsvendége, Krúdy Gyula is ezt a borát kedvelte, halála előtti este is ebből vitt magával haza vagy egy jó liternyit. Mikor másnap reggel holtan találták az írót otthonában, mellette ott hevert az üres borosüveg. Remélem, a Kéhli féle bor könnyűvé tette halálát.
A Mókus utcai épület mindvégig, amíg az épületet 1981-ben el nem adták, a család lakóhelyéül is szolgált.
A vendéglő két helyiségből állt, az elülső, nagyobb helyiségben volt a söntéspult és több asztal a vendégek számára. Innen egy kisebb helyiség nyílott, ahol a zártkörű rendezvényeket tartották. Itt gyűltek össze a különböző asztaltársaságok tagjai, írók, színészek, de a különböző iparosok, pl. a hentesek és a pékek asztaltársasága is.
Ebben a különteremben gyűlt össze a család vasárnap délelőttönként az ebédhez, itt étkeztek nyugodtan, senkitől sem zavarva. (27. kép)
A vendéglőhöz kerthelyiség is tartozott, nyáron nagyon kellemes tartózkodást nyújtott a vendégeknek.
A Kéhli régi bejárata 28.kép
A felújított Kéhli 29.kép
Jól szórakoztak annak ellenére, hogy zene akkor még nem volt, azt csak később, 1945 után vezette be az akkor már Állami Vendéglátóipari Vállalat. (28., 29. képek)
Kedves színfoltja volt a vendéglőnek a kerthelyiségben, egy falmélyedésben álló mintegy 80 cm magas Szt. Flórián szobor. Amikor a Vendéglátóipari Vállalat üzemeltette ezt a vendéglőt, a szobor szőrén-szálán eltűnt és azóta sem került elő. Vajon hol lehet?
30a. kép: A Kéhli kerthelyisége, a Flórián-szoborral, 1950 körül
30b. kép: A Kéhli étterem ünnepi terítékkel, a Flórián-szobor nélkül
(30a., 30b. képek)
Az épületben kisebb boltíves pincében tárolták a borkészlet egy részét, a nagyobb mennyiség tárolására a Bécsi úton volt egy nagyobb pince, amit a Kéhli testvérek, Ferenc és József közösen birtokoltak. (31. kép)
31. kép: A Kéhli borpince hordói
A Kéhli vendéglő forgalma igazán az 1920-as években lendült fel, amikor a pesti közönség körében divatba jöttek a kockás abroszú hangulatos, vidám budai kiskocsmák. A Kéhli család jó vendéglősi vénával, nagyon ügyesen tudott ehhez a helyzethez alkalmazkodni: olyan jó hangulatot teremtettek és olyan színvonalas ellátást, kiszolgálást biztosítottak vendégeiknek, hogy hamarosan egyike lettek a legfelkapottabb vendéglőknek Óbudán.
Abban, hogy a hírnév így szárnyára kapta a Kéhli vendéglőt, nem kis szerep jutott Krúdy Gyulának, aki szinte mindennapos vendége volt a háznak 1933-ban bekövetkezett haláláig.
Erről azért nem írok e helyt többet, mert már olyan sok helyen megírták nálam avatottabb tollú emberek, amit nem akarok megismételni. Könyvemben inkább arra törekszem, hogy olyan eseményekről szóljak és olyan történeteket elevenítsek fel, amelyek eddig nem, vagy csak kevéssé voltak ismeretesek, s amelyekért kár lenne, ha feledésbe merülnének.
Krúdyn kívül még számtalan híresség látogatta a Kéhli vendéglőt. A vendéglős lánya pl. még ma is örömmel emlékszik vissza Márai Sándorra, akinek mindig volt egy kedves szava, simogatása a számára.
Sűrűn előforduló vendég volt Kéhliéknél Latabár Kálmán is. Akkoriban a söntés és a másik helyiség között egy lépcsőfoknyi szintkülönbség volt, ami elkerülte egyszer a művész figyelmét, így bevonulása roppant látványosra sikeredett, hason csúszva érkezett a terembe a már ott tartózkodó vendégek nem kis mulatságára. Latyi nem sértődött meg a harsány kacagás miatt, ami ezt a produkcióját, hogy ne mondjam ügyetlenségét fogadta, hanem igazi, vérbő komikusként eljátszotta, mintha mindez szándékosan történt volna.
Gyakori vendég volt a Kéhli vendéglőben a múlt század nagy primadonnája, Honthy Hanna is. Az egyik sarokban állt kedvenc asztala, ahonnan remek kilátás nyílt az egész teremre, minden vendégre, és ahol természetesen jól látható volt ő maga is.
Kéhli Ferenc egyszer, jóval az üzlete megszüntetése után összeírta emlékezetből, hogy kik voltak éttermének híres vendégei. Leszármazottja ezt a listát rendelkezésemre bocsátotta, hogy az utókor számára is ismertté váljon. Kétségtelen, nagyon rangos nevek szerepelnek rajta. (32. kép)
1945 után a Kéhli vendéglő és tulajdonosa életében is sok minden megváltozott. Borkészletüket a város ostroma előtt megsemmisítették. Mikor újranyitottak, már csak az ún. Borforgalmi Vállalattól lehetett bort venni, azt is csak meghatározott kvóta szerint. Az pedig sem mennyiségileg, sem minőségileg nem volt kielégítő. Tetézte a gondokat, amikor híre jött a vendéglők, éttermek államosításának. Kéhli Ferenc akkor úgy döntött, hogy az államosítást megelőzendő bezárja az üzletet, és visszaadta az iparengedélyét. Döntése helyesnek bizonyult. Mint később kiderült, alig egy héttel előzte meg ezzel az üzlete tervbe vett államosítását. Így viszont elkerülte, hogy az üzlettel együtt a házát is államosítsák. Büntetését, mint „kapitalista üzletember" így sem kerülte el. Több mint egy évig nem tudott a szakmájában elhelyezkedni, míg végre nagy nehezen felvették a volt Hickmann vendéglőbe. Attól kezdve nyugdíjazásáig a pincérek hányatott életét élte. Utolsó munkahelye a Csillag presszó volt a Kolosy téren. Fiatal lányként édesapámmal egyszer azért tértünk be oda, hogy találkozhassunk vele.
32. kép: Kéhli Ferenc saját kezűleg írt vendéglistája
Kedves történet Feri bácsiról, hogy egyik munkahelyén, ahol pincérként dolgozott, munkatársa lett hajdanvolt beosztottja, aki korábban a Kéhli vendéglőben a keze alatt dolgozott, és aki őt ezért értelemszerűen „főnök úrnak" szólította. A beosztott szeretete és tisztelete akkor is mélyen élt ebben az emberben, amikor egyenrangú munkatársként kerültek össze. A régi beosztott itt is nagy tisztelettel főnöknek szólította Feri bácsit, akit ez a többi pincér és az üzlet akkori vezetője előtt roppant kínosan érintett. Szóvá is tette valahogy így: „Kedves Pista, ne szólítson engem főnöknek, én itt pont olyan beosztott pincér vagyok, mint maga és a többiek, hívjon engem nyugodtan Feri bácsinak! Értette?" „Igenis, főnök úr!" hangzott a megnyugtató válasz.
Ezzel véget ért a Kéhli vendéglő első, dicsőséges korszaka. De a vendéglő üzemeltetése nem szűnt meg. A vendéglőt a Vendéglátóipari Vállalat vette bérbe és üzemeltette tovább Híd vendéglő néven, mígnem 1981-ben a Kéhli család eladta a házat (33. kép), amiben a vendéglő volt, és egyúttal eladta a Kéhli név használatát is az új tulajdonosnak.
A Kéhli vendéglő iparengedélyének visszaadása után az Északbudai Vendéglátóipari Vállalat üzemeltette tovább a vendéglőt, Cecei-Horváth Tibor vezetésével. Az épületet mai formájára 1988 és 1990 között alakították át, a korábbi konyha és két kiszolgáló helyiség egy szintre került és étterem lett, a konyhát a korábbi lakásból alakították ki. Különterem lett Kéhli mama lakásából, valamint borozó a korábbi pincehelyiségekből. 1991-ben az akkori üzletvezetőnek, a már-említett Cecei-Horváth úrnak lehetősége nyílott az épület megvételére Kéhli Ferenctől, és megnyithatta saját üzletét a Kéhli márkanév alatt.
33. kép: A vendéglő az államosítás után Híd vendéglőként üzemelt tovább
34. kép: A régi Kéhli vendéglő étel és ital ajánlata
Az üzlet ekkor új virágzásnak indult. Beépítették, lefedték a boltíves kapualjat, a fedett helyiségekben a férőhely így 210-re bővült, a kerthelyiség 80 férőhelyes lett.
A jelenlegi elegáns menükártya már nem is kártya, hanem egész kis könyvecske, melyben leírások és rajzok garmadája biztosítja, hogy a kedves vendégnek már az étlap kézhezvételekor összefusson a nyál a szájában és várakozásteljesen tekintsen a megrendelt ételek elé. (34., 35. képek) A tulajdonos és a chef üdvözlő szavai, a vendéglő történetének rövid áttekintése már megfelelő hangulatba ringat, hát még az ételek leírása! Ugyan ki tudna ellenállni a következő
ajánlatnak: „Forró fazék velős csonttal a hajdani Fehér ökörből", vagy „Fogasszeletek Takács Pista receptje szerint". (36., 37. képek)
35. kép: A Kéhli étterem mai menükártyája
36., 37. képek: Részletek az étlap kínálatából
Mivel a pincéket éttermekké alakították, hordós bort már nem tárolnak és nem is szolgálnak fel. Különböző neves magyar borházakkal vannak kapcsolatban és ezek palackozott borait szolgálják fel. Az idevonatkozó szakértelmet az étterem borásza, Móricz Imo Imre képviseli.
Az étteremben - a régi Kéhli étteremmel ellentétben - esténként már zene is van, a hét elején két napig sramlizene, a többi napokon pedig cigányzene.
38. kép: Krúdy-emléktábla az étterem falán
Ragadjuk meg az alkalmat és szóljunk néhány szót a „sramli zenéről", ami olyan kedves színfoltja volt a hajdani óbudai kiskocsmáknak, így többek között a Kéhlinek is.
A sramli zene létrejötte 1870-re tehető, amikor a Bécs melletti Grinzingben egy tesvérpár, Johann és Joseph Schrammel egy harmadik zenésszel, Anton Strohmayerrel szövetkezve zenekart alapított. A két testvér hegedült, a harmadik gitározott. A zenekar 1878-ban egy negyedik taggal, egy klarinétossal bővült. A klarinétot 1891-ben harmonikával helyettesítették, s ezzel végleges formáját vette fel a zenekar. Hamarosan szárnyára vette őket a hírnév, és az osztrák fővároson kívül is sorra alakultak az ilyen zenekarok a Monarchia különböző városaiban, köztük természetesen Budapesten is. A régi dokumentumok tanúsága szerint a népi dallamokon kívül szívesen játszották Zeller, Milöcker, Suppé dalait is.
Nálunk főleg a Tabán, Víziváros, Budafok és Óbuda német ajkú lakosainak körében volt kezdetben népszerű az ilyen zenekar, később pedig a lakosság szélesebb körében vált azzá. Kezdetben a zenekarok tagjai munkásokból, kőművesekből, festőkből, fazekasokból stb. álltak össze, akik szabadidejükben képezték tovább magukat és játszottak a kiskocsmákban. Az idők folyamán sajnos lassan kihaltak ezek a zenészek és a kvartettekből lassanként már csak triók és duók lettek. A zenekarok gyakran stájer citerával, majd énekesekkel egészültek ki. Ezek legnevesebbike volt a tabáni Pepi Fischer, Anton Schiebrandt és az óbudai Willi Herz és Graf Pepi. Ez utóbbiról a Fahn vendéglő című fejezetben emlékezünk meg.
Az utolsó óbudai sramli-zenekar Haszman Károly zenekara volt, amely 17 éven keresztül játszott a Kéhli vendéglőben. Állítsunk emléket a zenekarnak azzal, hogy név szerint is megemlítjük annak tagjait. A zenekar vezetője Haszmann Károly volt, tagjai pedig Stirbl Sándor, Lattmann Tivadar és Neszveda Ferenc. Énekesük a korábban már említett Herz Vilmos volt.
Nemcsak a régi zenekarok tűntek el a hangulatos kiskocsmákból, de hol vannak ma már a hajdani vendéglők, így a Kéhli vendéglő puritán, stencilezett étlapjai is! (Lásd 34. kép)
Akárcsak a régi vendéglőt, a mai éttermet is sok híresség látogatja. Vendégeik között voltak a rendszerváltás utáni magyar miniszterelnökök, miniszterek, neves politikusok, közöttük a külföldi nevezetességek, mint pl. Giscard D'Estain, Helmuth Kohl vagy Jimmy Carter. Színészek, mint pl. Latinovits Zoltán, Schütz Ila, Bodrogi Gyula, Trokán Péter, a külföldi hírességek közül Schwarzenegger, Anthony Delon, Salma Hayek, vagy mások, mint pl. Soros György, Koko, Klicsko és még oldalakon keresztül lehetne felsorolni a többi hírességet.
Az étterem nagytermének falán emléktábla őrzi a híres vendég, Krúdy Gyula emlékét sok más fénykép és festmény társaságában. Ez alatt az emléktábla alatt ülésezik még ma is a Krúdy Társaság. Az emléktáblát még annak idején Kéhli mama állíttatta a nagy író emlékére. (38. kép)
A vitrinekben a régmúlt emlékeit idézik fel egy letűnt korszak relikviái.
Végezetül hadd álljon itt Cecei-Horváth Tibor verse, melyet Tóth József szobrászművész (és törzsvendég) álmodott oltárképbe.
.
"Testament
édes
kemény
és bársonyos vagyok
- csak tapogató
világtalan
de érzem a fák gyűrött derekán
egész törött
és büszke életem!
Viaskodjatok velem
Szép Ördögök
Lányok
Dalok
Borok
És minden eddig fel nem sorolt Istenek!"
Előző rész
Forrás: sulinet.hu/örökségtár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése