KRÚDY GYULA MONDJA....ANNO 1932

 

         mondja:

– Jelen korszakát életemnek úgy tekintem, mint menekülést az élet elől. Azt hiszem, nem kell bővebben indokolni, hogy miért teszem e magános kirándulást legrégibb kisvárosunkba, drágalátos Óbudánkra, ahol százesztendős emberekkel gyakran találkozhatni.

– Ebben a kisvárosi világban majdnem éppen úgy ordít a rádió, mint bizonyára az egész világon mindenfelé, de vannak néha szünetek is, amikor gondolkozni lehet.

– Gondolkozni lehet azon, hogy mikor unják meg az emberi idegek azt a rettenetes hajszát, amelyet mostanában magukra vállaltak?

– Elképzelhetetlen gépek, ördöngös szerkezetek, üvöltő találmányok soha se álmodott környezetében küzd az ember a mindennapi életéért. Acél-szörnyetegekkel mérkőzik a mai ember, mintha a háborúnak sohase lenne vége.

– Egy korszak, amelyből legjobb lett volna kimaradni.

– A középkor erdősségeinél, a legvadabb harmincéves háborúnál, a „régi szép betyár világ”-nál is félelmetesebb ez a korszak, ahol gépek jönnek be a kapun, géppel találkozunk az utcán, a lelketlen gép kerget, zaklat, üldöz, csenget, riaszt életünk minden pillanatában. Szörnyetegek vágtatnak az utcán, amelyen átmenni szeretnénk. A bömbölések, rikoltások, szörnyhangok többé nem írhatók kótára, mint a régi világ szenvedélyes kitörései. Egy Shakespeare-nek kellene jönni, aki az élethangok mai skáláját megírja a telefon tűzilármájától kezdve az automobil éjféli bőgéséig.

– Nem is csodálhatni, hogy akkor, midőn a világ nagy része falanszteri divat szürke ruhájában felkapott a maga motorkerékpárjára az irodalom, a könyv, az olvasmány divatját múlta.

– Nem is szeretnék könyvet írni egy motorkerékpárosnak.

(Magyar Hírlap, 1932/90. /április 24./ 19. p.)