MI IS AZ A REGATTA?

EVEZŐSVERSENY A DUNÁN.

A fővárosi közönség régen nem látott evezőversenyt, vagy magyarán szólva regattát. A Nemzeti Hajósegylet virágkorában rendezett evező­versenyek azonban még mindig élnek azoknak emlékében, a kik részesei voltak a szép látvány­nak. A lelkesedést, mint rendesen mindenben, úgy itt is hanyatlás követte. Az evezőversenyek mind ritkábbak lettek; lassanként egészen el­

maradtak. És fölnőttek egész nemzedékek Budapesten, a hatalmas Duna partján, a nélkül, hogy fogalmuk lenne arról, miképen is néz ki a

regatta? Nem azért mondom ezt, mintha az illetőkre nézve valami szörnyű szerencsétlenséget akarnék fölfödözni abban, hogy megfosztattak ettől a látványtól, hanem annak jellemzésére, milyen közöny uralkodik nálunk a test­

edző sport iránt, hogy képtelenek vagyunk fölhasználni azt a ritka jó alkalmat, a melyet a Duna nyújt annak gyakorlására. A totalizálás a lóversenyen persze még mindig jó részt kimeríti a közönség érdeklődését a sport iránt, ki a maga vagy a más zsebéből 5 frtot tesz a totalizatőrre, olyan előkelő sportembernek

hiszi magát, a ki jogosan lenézheti azt, aki közönséges ember-sporttal bíbelődik.

Pedig az ember-sport nemcsak hasznos gyakorlat, hanem igen érdekes, szép látványt is nyújt. Tanúságot tehetnek erről azok, akik végignézték az országos tornaversenyeket, az athleta-viadalokat, vagy a vasárnapi evezőversenyt. A háttérben a Margitsziget sötétzöld erdeje; jobbra a Neptun,balra a Nemzeti Hajós­egylet csolnakháza tarka lobogódíszben; a Duna közepén horgonyon két nagy gőzhajó, födélzetén harsogó katonazenével, szebbnél-szebb aszszonyokkal és leányokkal, mind élénk szinű, lenge nyári toilletteben. Közöttük a sötét foltokat az urak képezik, — épen úgy, mint az élet nagy színpadán, a hol színt, fényt, derűt az asszony áraszt komor küzdelmeinkre.

A karcsú, kecses, könnyű versenyhajók ott siklanak el a gőzhajók előtt. Fürgén, sebesen szelik a hullámokat; a kormányos biztos kézzel vezeti a hajót; a siker jórészt az ő hidegvérüségétől, találékonyságától, ügyességétől függ.

Gyakran a legjobb csapat elbukik a versenyben, ha a kormányos nem tudja megtartani a legrövidebb vonalat, avagy rossz vízbe viszi a hajót. Edzett, izmos alakok szilárd kézzel forgatják az evezőt, a négyes, vagy nyolczas csa­

pat úgy összedolgozik, mint az óramű. Nincs egy másodpercz különbség az evezőknek vízbemerülése, vagy kihúzása között. Nyugodtan küzdenek a babérért a legválságosabb pillanatban ; az izgatott ember rossz evezős, az izgatott csapatnak vesztett ügye van.

Ott látjuk magunk előtt a Neptun híres négyesét; azt a csapatot, a mely bécsi meglepő díadaiaival új lendületnek indította az evezősportot Magyarországon, és a mely az idén is pompás sikerrel versenyzett a bécsiekkel, sőt remélhetőleg Frankfurtban is szintén győzelemre viszi lobogój át. Megj elenik a''Nemzeti Hajósegylet, kitűnő erőkkel, pedig azt hittük sok éveken át, hogy versenyben többé nem fogjuk látni zászlóját.  És most arról kellett meggyőződnünk, hogy a dicsőség emléke eleven az egyesületben, s új

pálmát is tud fűzni a régiekhöz. Sőt még a Hunnia is megczáfolja azt a balvéleményt, mintha tagjai az evezést pusztán mulatságnak tekintenék, s nem akarnának fölemelkedni a sportszerűség magaslatára. Derék négyes csapata méltó helyet foglalt el a vasárnapi szép társaságban. A vidéket a Szegedi csolnakázó egyesület és a Maros aradi evezősegylet képviselték, tanúságot téve róla, hogy az evezősportnak a fővároson kivül is vannak lelkes és jól képzett hivei. És mindezekhöz az örvendetes jelenségekhez csatlakozik, hogy az országos evező  szövetség által rendezett verseny programján egy állami is szerepelt, a mit Csáky Albin gróf miniszter és Berzeviczy Albert államtitkárnak az embersport iránt gyakran tanúsított érdeklődésén kivül alighanem annak is köszön­hetünk, hogy Hieronymi Károly belügyminiszter a Neptun evezősegyesület elnöke.

A nagyszámú, díszes közönség a legélénkebb figyelemmel kisérte az egyes versenyek lefolyását. A mikor a döntő pillanatok következtek, egy-egy kétes végküzdelemnél ugyancsak hallatszott a buzdítás: Neptun! Nemzeti! Hunnia! Maros ! Szeged! Akár a lóversenytéren lettünk volna. S a győzőt mindannyiszor lelkes éljenzés jutalmazta. Hip, hip, hurrah! Lám, lám, lehet élvezni a versenyt totalisateur és ló nélkül, még akkor is, ha csak emberek mérkőznek egymással.

Bár állandó lenne az a buzdító érdeklődés, a minek vasárnap tanúi valánk. Nagy szolgálatot tehetne a jövő nemzedékek egészségének, erejének, és így a nemzet érdekeinek. Csak az a kár, hogy a néhány röpke óra, festői látványosságával gyorsan elmerül a feledés örvényében, és csakhamar megint azt fogjuk hinni, hogy a totalizáláson kivül nincsen egyéb sport a világon. Nagyon sajnos lesz, ha így lesz; mert kívánatos volna, hogy a vasárnapi szép regatta az embersport terén a folytonos fejlődésnek egy mozzanata legyen.

SZOKOLAY KORNÉL
Forrás Vasárnapi Újság 1896 jún 28