Kovács József prímás
(Jószó,Jóczó), a Mély Pince híres, egy szál hegedűvel operáló cigányprímásáról nem sok maradt fenn az utókornak., csupán az innen- onnan elcsípett félmondatok, szövegmorzsák: virtuóz játékáról, korábbi európai turnéiról egy banda élén
Mottó:
A MÉLYPINCE volt a régi Tabán legrégibb és leghíresebb kocsmája a Fehérsas és Görög utca sarkán. Utolsó kocsmárosa Krausz Poldi bácsi mindenesetre 1549-ig vezette vissza a kocsma történetét, nem zavartatva magát holmi építész-szakvéleményektől és a jó hírnévről is maga gondoskodott. Azért hívták mély pincének , mivel a kocsma alatt kétszintes , sőt egyesek szerint három szintes pincerendszer húzódott, a legalsó egészen a budai várig vezetett, hogy a törökök zavartalanul és titokban élvezhessek a Mohamed által tilalmasnak ítélt borívászatot. Szerb Antal még hozzáteszi, hogy közköltségen egyenesen kuplerájt tartottak fenn eme műintézmény pincéjében a török tisztek, így már nem vágytak annyira a paradicsom örömeire a túlvilágon. A török kiűzése után a szolgáltatóipar ezen ága megszünt, de annál jobban felvirágzott a borkiméréssel egybekötött szolíd vendéglátás.
A Mélypince az 1920-as években (Nagyapám, Szentkeressy Károly felvétele)
Most két nekrológja került elő egy-egy korabeli ujság mélyéről.
REQUIEM No 1
Friss Ujság 1924 december 5
"Hozzátartozott a Tabán romantikájához, úgy mint Krúdy Gyula, ennek a regényes világnak a nagy költője. Jóczó, a, régi avas magyar nóták csendes muzsikusa, ott virrasztott a híres Mély Pince füstös kis ivójában, ahol Poldi bácsi, a régi csaplárosok utolsó maradéka méri a bort. Krausz Poldi, meg a Jóczó cigány úgy összeillettek, úgy összeforrtak ott a Szarvas-tér és Görög-utca sarkán. Joczó rikatta a hegedűt és rikatta a hangulatot kereső emberek szivét. Két nap előtt még melegen sirt a nóta vonója alatt:
A Csap-utcán végestelen végig. "
A Csap utcán
A Csap-utcán végestelen végig,
Minden kis kapuba' virág nyílik,
Minden kis kapuba' kettő, három,
Csak az enyém hervadt el a nyáron.
A Csap-utcán végigsütött a nap,
Végigmulatom és rajta magam,
Hadd hallja meg az a híres dáma,
Aki nem az, ne vegye magára.
Hadd hallja meg az a híres dáma,
Ki a legény ebben az utcába'.
Most is ott van a csillag az égen,
Pedig te már hűtlen lettél régen!
Az a csillag az én bizonyságom,
Hogy érted van boldogtalanságom!
(Édesanyám panaszt tennék nálad,
Ha én téged sírba' nem tudnálak.
Ha te élnél, vigasztalnál engem,
S nem ölne meg a bánat egészen!)
És ma csendes a Mély pince . . . Jóczó meghalt. Úgy, ahogy egy tabáni öreg bohémhez illik, kiitta a borát és lefordult a székről. Jóczónak már az angyalok muzsikálnak — és egy kedves hangulatos színnel, egy szegény magyar hegedűssel szegényebb Buda. És hat kis cigánygyerek siratja az apját."
REQUIEM No 2
Adózzunk emlékének kedvenc nótájával:
(Jószó,Jóczó), a Mély Pince híres, egy szál hegedűvel operáló cigányprímásáról nem sok maradt fenn az utókornak., csupán az innen- onnan elcsípett félmondatok, szövegmorzsák: virtuóz játékáról, korábbi európai turnéiról egy banda élén
Mottó:
SÁROSI BÁLINT: A cigányzenekar multja
A háború kezdetéig a cigányzenés szórakozást is a boldog
békeidők szelleme lengi át. Ezt a szellemet még kevés kritika éri. De már ilyen
is van. Réthei Prikkel Marián például nemcsak megmutatja a sírva vigadás
gondolatának eredetét, hanem élesen bírálja és nevetségessé is teszi magát a
sírva vigadást is. Azt a helyzetet, mikor „a cigány egy intésre közelebb
húzódik a »sírni« készülő »vigadó«-áldozatok asztalához, és cinikusan borús
ábrázattal keservesen rázendít az Eltöröttre, Lehullottra vagy más ily fajta
búzöngeményre”
SÁROSI BÁLINT: A cigányzenekar multja
A MÉLYPINCE volt a régi Tabán legrégibb és leghíresebb kocsmája a Fehérsas és Görög utca sarkán. Utolsó kocsmárosa Krausz Poldi bácsi mindenesetre 1549-ig vezette vissza a kocsma történetét, nem zavartatva magát holmi építész-szakvéleményektől és a jó hírnévről is maga gondoskodott. Azért hívták mély pincének , mivel a kocsma alatt kétszintes , sőt egyesek szerint három szintes pincerendszer húzódott, a legalsó egészen a budai várig vezetett, hogy a törökök zavartalanul és titokban élvezhessek a Mohamed által tilalmasnak ítélt borívászatot. Szerb Antal még hozzáteszi, hogy közköltségen egyenesen kuplerájt tartottak fenn eme műintézmény pincéjében a török tisztek, így már nem vágytak annyira a paradicsom örömeire a túlvilágon. A török kiűzése után a szolgáltatóipar ezen ága megszünt, de annál jobban felvirágzott a borkiméréssel egybekötött szolíd vendéglátás.
Sok tulajdonosa volt a kocsmának az eltelt több mint kétszáz év alatt, kezdve Pjotr Nesztoroviccsal , aki a XVIII század végén az akkori tabáni bíróság esküdtje volt. Eredetileg a kocsma az első pinceszintet jelentette, a másodikon, a mélyebbiken tárolták a bort.
A XIX. században aztán átköltözött a földszintre , mulatott itt Virág Benedek, a tabáni remete és "a boldog emlékezetű Vahot Imre" kezeírása is látható volt a falon állítólag, ahonnan egy kitömött bagoly hunyorgott a korhelykedőkre. A XX. század elején, amikor Ady Endre iddogált itt , egy Burger József nevű korcsmáros bérelte ki, az 1900-as budapesti" lakczímjegyzék" szerint abban az évben pedig Hofbauer Lipót vendéglős volt a tulaj,
Muhits Sándor két illusztrációja Kárpáti Aurél 1914-ben megjelent "Budai képeskönyvéből": Mélypince
Mi a furcsa a képen? Elárulom, a későbbi bejáratnak se híre se hamva: két ablak néz velünk farkasszemet. Valószínúleg az udvari kapun át közlekedtek akkoriban a vendégek
Ám kétségtelenül Krausz Lipót , a zsámbéki szármázású zsidó korcsmáros, akinek az őseiben is már kereskedővér folyt, volt az, akinél még egyszer eljött a kocsma aranykora. Az első világháborúban a román frontot megjárt (tizedesi rangban leszerelt) vendéglős 45 évesen vágott neki a tabáni kalandnak, mikor 1918-ban megnyitotta vendéglőjét a puritánság jegyében . A takarékoskodás kényszerűség volt, egy vesztett világháború, széthullott monarchia, forradalmak stb. nem a legjobb előjel egy vendéglátóhely felfuttatásához. A MÉLYPINCE a Tabán legolcsóbb vendéglője volt. Poldi bácsi maga szerezte be az alföldi és zsámbéki borokat, maga szolgált fel, felesége Lina néni sürgött-forgott a konyhában, a zenét pedig egy szál cigány hegedűs szolgáltatta. Igaz ő nem akárki volt, Kovács József, korábban külhonban is nagy sikereket arató cigányprímás.
-Ám maradtak azért cigányzenés vendéglők a „meghitt” fajtából is. A Tabán jellegzetes figurája volt Poldi bácsi Mélypincéjének banda nélkül, egymagában hegedülő Jocó cigánya, aki úgy nézett ki „mint valami mesebeli törpe, de olyan gömbölyű kövér volt, hogy reá elmondhatta akárki: széle-hossza egy.” Jocó, azaz Kovács Jóska negyven évet töltött a Tabánban. Fiatalabb korában bandája is volt, erdélyi fürdőhelyeken, Párizsban, Londonban, Berlinben járt, játékáért hála-oklevelet is kapott a német császári udvartól. Aztán megöregedett, visszahúzódott a Tabánba. Arról volt nevezetes, hogy inkább játszott íróknak-művészeknek ingyen, mint bárki másnak pénzért. Játékát jól ismerhette a Mélypince törzsvendége.
-(Forrás :Loch Gergely Tamburaszótól a jazzig -- Szórakoztató zene a Tabánban)
Itt játszotta saját hattyúdalát, mert nemsokára 1924 végén meghalt.
Fénykép nem maradt fenn róla.
A XIX. században aztán átköltözött a földszintre , mulatott itt Virág Benedek, a tabáni remete és "a boldog emlékezetű Vahot Imre" kezeírása is látható volt a falon állítólag, ahonnan egy kitömött bagoly hunyorgott a korhelykedőkre. A XX. század elején, amikor Ady Endre iddogált itt , egy Burger József nevű korcsmáros bérelte ki, az 1900-as budapesti" lakczímjegyzék" szerint abban az évben pedig Hofbauer Lipót vendéglős volt a tulaj,
Muhits Sándor két illusztrációja Kárpáti Aurél 1914-ben megjelent "Budai képeskönyvéből": Mélypince
Mi a furcsa a képen? Elárulom, a későbbi bejáratnak se híre se hamva: két ablak néz velünk farkasszemet. Valószínúleg az udvari kapun át közlekedtek akkoriban a vendégek
Ám kétségtelenül Krausz Lipót , a zsámbéki szármázású zsidó korcsmáros, akinek az őseiben is már kereskedővér folyt, volt az, akinél még egyszer eljött a kocsma aranykora. Az első világháborúban a román frontot megjárt (tizedesi rangban leszerelt) vendéglős 45 évesen vágott neki a tabáni kalandnak, mikor 1918-ban megnyitotta vendéglőjét a puritánság jegyében . A takarékoskodás kényszerűség volt, egy vesztett világháború, széthullott monarchia, forradalmak stb. nem a legjobb előjel egy vendéglátóhely felfuttatásához. A MÉLYPINCE a Tabán legolcsóbb vendéglője volt. Poldi bácsi maga szerezte be az alföldi és zsámbéki borokat, maga szolgált fel, felesége Lina néni sürgött-forgott a konyhában, a zenét pedig egy szál cigány hegedűs szolgáltatta. Igaz ő nem akárki volt, Kovács József, korábban külhonban is nagy sikereket arató cigányprímás.
-Ám maradtak azért cigányzenés vendéglők a „meghitt” fajtából is. A Tabán jellegzetes figurája volt Poldi bácsi Mélypincéjének banda nélkül, egymagában hegedülő Jocó cigánya, aki úgy nézett ki „mint valami mesebeli törpe, de olyan gömbölyű kövér volt, hogy reá elmondhatta akárki: széle-hossza egy.” Jocó, azaz Kovács Jóska negyven évet töltött a Tabánban. Fiatalabb korában bandája is volt, erdélyi fürdőhelyeken, Párizsban, Londonban, Berlinben járt, játékáért hála-oklevelet is kapott a német császári udvartól. Aztán megöregedett, visszahúzódott a Tabánba. Arról volt nevezetes, hogy inkább játszott íróknak-művészeknek ingyen, mint bárki másnak pénzért. Játékát jól ismerhette a Mélypince törzsvendége.
-(Forrás :Loch Gergely Tamburaszótól a jazzig -- Szórakoztató zene a Tabánban)
Itt játszotta saját hattyúdalát, mert nemsokára 1924 végén meghalt.
Fénykép nem maradt fenn róla.
"Ha elég a sváb nótákból, hallgatunk a szomszédban
rác tamburást, vagy lesétálunk Poldi bácsi Mélypincéjébe. Míg az öreg megmássza
a nyolcvan lépcsőt a hegy méhében szunnyadó, pókhálós palackokért, ámulhatunk
az apró termetű, gömbölyű cigányprímás, Jószó művészetén. Muzsikált ő Teleki
Sámuel görgényi kastélyában is, köszönőlevele van a német császári udvar
hivatalától, de hazavágyott a Tabánba. Nincs bandája, egy szál hegedűvel járja
a kocsmákat. Eljátszik bármit, a Schneider Fánitól Tosca imájáig vagy az
Alexander\'s Ragtime Bandig - csak a Himnuszt ne kérjük tőle. Arra nem
hajlandó: "az nem korcsmába való", mondja szigorúan. (Ötven cigány
húzza majd a Farkasréten Kovács József kedvenc nótáját a sírgödör körül
1924-ben: "Talán nem is muzsikálnak / talán csak én álmodom…")
Saly Noémi : Kiskocsma , kispörkölt, kis korsó sör
Saly Noémi : Kiskocsma , kispörkölt, kis korsó sör
A szövege:
Valakinek muzsikálnak a faluban valahol,
De szomorú a nótája annak, aki ott dalol:
Minden hangja csupa bánat, keserűség, fájdalom...
Talán nem is muzsikálnak, talán én csak álmodom.
Valaki a boldogságát temetgeti, siratja,
Valakinek hűtlenné vált, csalfa lett a galambja.
Meggyógyít a nóta hangja, könnyít az a szíveken:
Húzzad cigány! Én is az én boldogságom temetem.
Most két nekrológja került elő egy-egy korabeli ujság mélyéről.
REQUIEM No 1
Friss Ujság 1924 december 5
Meghalt Joczó
Friss Ujság 1924 december 5
"— Meghalt Joczó.
A pesti
ember életéből már egy
évtizede napról- napra fogy
a derű, fogy
a hangulat, Valami
kis kedves maradéka a
régi boldog időknek
odamenekült a Tabán
romjai közé, az avas falu kis
kocsmákba, ahol tovább élnek a
hagyományok és az
öreg pincék odván tüzesebb
lelkű a bor. Itt élt
Joczó, polgári nevén
Kovács József, a
kedves tatárfeju cigány, a
hangulatot kereső pesti bohém
nép hegedőse."
Krúdy kívánságára a
"Repülj fecském"csendült fel vonója alatt
"Repülj fecském"csendült fel vonója alatt
"Hozzátartozott a Tabán romantikájához, úgy mint Krúdy Gyula, ennek a regényes világnak a nagy költője. Jóczó, a, régi avas magyar nóták csendes muzsikusa, ott virrasztott a híres Mély Pince füstös kis ivójában, ahol Poldi bácsi, a régi csaplárosok utolsó maradéka méri a bort. Krausz Poldi, meg a Jóczó cigány úgy összeillettek, úgy összeforrtak ott a Szarvas-tér és Görög-utca sarkán. Joczó rikatta a hegedűt és rikatta a hangulatot kereső emberek szivét. Két nap előtt még melegen sirt a nóta vonója alatt:
A Csap-utcán végestelen végig. "
A Csap utcán
A Csap-utcán végestelen végig,
Minden kis kapuba' virág nyílik,
Minden kis kapuba' kettő, három,
Csak az enyém hervadt el a nyáron.
A Csap-utcán végigsütött a nap,
Végigmulatom és rajta magam,
Hadd hallja meg az a híres dáma,
Aki nem az, ne vegye magára.
Hadd hallja meg az a híres dáma,
Ki a legény ebben az utcába'.
Most is ott van a csillag az égen,
Pedig te már hűtlen lettél régen!
Az a csillag az én bizonyságom,
Hogy érted van boldogtalanságom!
(Édesanyám panaszt tennék nálad,
Ha én téged sírba' nem tudnálak.
Ha te élnél, vigasztalnál engem,
S nem ölne meg a bánat egészen!)
És ma csendes a Mély pince . . . Jóczó meghalt. Úgy, ahogy egy tabáni öreg bohémhez illik, kiitta a borát és lefordult a székről. Jóczónak már az angyalok muzsikálnak — és egy kedves hangulatos színnel, egy szegény magyar hegedűssel szegényebb Buda. És hat kis cigánygyerek siratja az apját."
REQUIEM No 2
- Szózat, 1924. december 1924-12-06 / 272. szám
— Joszó meghalt
A Tabán, a régi Buda, egyetlen hangulatos része szegényebb lett ’ egy érdekes, jelegzetes emberével: meghalt Joszó, a banda nélkül járkáló prímás, családi nevén Kovács Jóska, szzékesfehérvárl születésű cigány, aki már négy évtized óta úgy a Tabánhoz tartozott, hogy nélküle búcsút, keresztelőt, lakodalmat, halotti tort, áldomást el se lehetett képzelni. A kisinövésű cigány- úgy nézett ki, mint valami mesebeli törpe, de olyan gömbölyű kövér volt, hogy reá elmondhatta akárki: széle-hossza egy. Ismerte mindenki, az is, aki nem volt korcsmajáró ember, hiszen Joszó elemiiskolás korától kezdve életének javarészét a Tabánban élte le, az utóbbi esztendőkben pedig legfeljebb az ügetőre ment ki, de onnan is sietett vissza, ahol már várták, mert Joszó nélkül mulatni nem lehetett. Mint fiatalember rövid ideig volt a felejthetetlen Pongrácz Laji* bandájában és ö tán azon utolsó volt. aki a görgényi vadász kastélyban Teleki Samu rendezése szerint _ az „egv cigány, egy király“ lakomákon és vadász- áldomásokon jeíen volt. Amikor bandája volt, megfordult Parisban, Londonban, Berlinben s a német császári udvari hivataltól egy kedves iratot kapott. Amelyben tündöklőén magyaros, művészi játékáért köszönetét mondanak. Az erdélyi fürdőknek is kedvelt cigánya volt, Tusnádon több nyáron át muzsikált. De életének fénykora mégis utolsó esztendőire esett. A külföldi elismerést, amit mint igazi magyar cigány szerzett, a fürdők pompás életét, az ünneplést, sikert valahogy mind eldobta magától és írók, művészek társaságait kereste, akik mindig szívesen fogadták az egyedül járkáló kis kövér cigányt. Muzsikálnia se volt muszáj, anélkül is szívesen elbeszélgettek vele az eldugott tabáni korcsmák pirosterítékes asztalánál. És ha nótára került a sor, tudta, hogy kinek kell a „Repülj fecském!“ Tudta, hogy a régi huszárnótákat ki szereti, vagy ha valaki mozogni akart, akkor Joszó a esiir- dőngölőt húzta el... Ma temették a farkasréti temetőbe s ötven cigánytársa kedvenc nótáját muzsikálja: ..talán nem is muzsikálnak, talán csak én álmodom.“
A Tabán, a régi Buda, egyetlen hangulatos része szegényebb lett ’ egy érdekes, jelegzetes emberével: meghalt Joszó, a banda nélkül járkáló prímás, családi nevén Kovács Jóska, szzékesfehérvárl születésű cigány, aki már négy évtized óta úgy a Tabánhoz tartozott, hogy nélküle búcsút, keresztelőt, lakodalmat, halotti tort, áldomást el se lehetett képzelni. A kisinövésű cigány- úgy nézett ki, mint valami mesebeli törpe, de olyan gömbölyű kövér volt, hogy reá elmondhatta akárki: széle-hossza egy. Ismerte mindenki, az is, aki nem volt korcsmajáró ember, hiszen Joszó elemiiskolás korától kezdve életének javarészét a Tabánban élte le, az utóbbi esztendőkben pedig legfeljebb az ügetőre ment ki, de onnan is sietett vissza, ahol már várták, mert Joszó nélkül mulatni nem lehetett. Mint fiatalember rövid ideig volt a felejthetetlen Pongrácz Laji* bandájában és ö tán azon utolsó volt. aki a görgényi vadász kastélyban Teleki Samu rendezése szerint _ az „egv cigány, egy király“ lakomákon és vadász- áldomásokon jeíen volt. Amikor bandája volt, megfordult Parisban, Londonban, Berlinben s a német császári udvari hivataltól egy kedves iratot kapott. Amelyben tündöklőén magyaros, művészi játékáért köszönetét mondanak. Az erdélyi fürdőknek is kedvelt cigánya volt, Tusnádon több nyáron át muzsikált. De életének fénykora mégis utolsó esztendőire esett. A külföldi elismerést, amit mint igazi magyar cigány szerzett, a fürdők pompás életét, az ünneplést, sikert valahogy mind eldobta magától és írók, művészek társaságait kereste, akik mindig szívesen fogadták az egyedül járkáló kis kövér cigányt. Muzsikálnia se volt muszáj, anélkül is szívesen elbeszélgettek vele az eldugott tabáni korcsmák pirosterítékes asztalánál. És ha nótára került a sor, tudta, hogy kinek kell a „Repülj fecském!“ Tudta, hogy a régi huszárnótákat ki szereti, vagy ha valaki mozogni akart, akkor Joszó a esiir- dőngölőt húzta el... Ma temették a farkasréti temetőbe s ötven cigánytársa kedvenc nótáját muzsikálja: ..talán nem is muzsikálnak, talán csak én álmodom.“
- Szózat, 1924. december (6. évfolyam, 268-289. szám)1924-12-06 / 272. szám
Adózzunk emlékének kedvenc nótájával:
Jóczó kedvenc nótája , amivel búcsúztatták
Forrás:
Végvári Annamária: Adalékok a Tabán történetéhez
Saly Noémi : Kiskocsma , kispörkölt, kis korsó sör
Loch Gergely Tamburaszótól a jazzig -- Szórakoztató zene a Tabánban Szentkeressy Károly fotóalbuma
SÁROSI BÁLINT: A cigányzenekar multja
Friss Ujság 1924 december 5
Szózat, 1924. december 1924-12-06 / 272. szám
* Pongrácz Lajos (1844–1916) prímás, kolozsvári első zenekarvezető, Rudolf trónörökös házizenésze
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése