1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2018. április 9., hétfő

A SZARVAS TÉRI ÓSZERES




Feleségéhez, a hitelezőkhöz, az adóhoz ír kirakatverseket 
a Tabán régiségkereskedő-költője 
Darvas bácsi csak saját költeményeit hajlandó olvasni

— A 8 Órai Újság tudósítása —


A régi Tabán romantikájából napról- napra kevesebb marad. Az őszi holdfényben már nem látni karöltve sétáló párokat, a hepehupás kövezeten nem zörög az cgyfogatú kereke, éjféltájban nem jár az utcákon végig lámpásával a bakter és Poldi bácsi „Mélypincéjében  sem szól a cigány.      Alig maradt mutatónak egy-két régi ház, legfeljebb a Szebenyi Antal- téren, a régi Szarvas-téren — Virág Benedek háza, az egyemeletes Szarvas-ház. kapuja felett a menekülő szarvas domborművével és az Apród-utca néhány omladozó évszázados viskója... 
A nyolcszázas évek végéről maradt itt az Apród-utca sarkán Darvas bácsi régiségkereskedése. Kirakatában felhalmozva minden rendszer nélkül, csak úgy, ahogy az öreg összeváeárolta a sok régiség és a főhelyen minden nap egy 
új vers. 
A budai emberek külön szórakozása ez a költészet. 
Tegnap például a vers következőképpen hangzott: 

Az az ing sem az enyém,
 mit magamon hordok, 
pedig olyan, hogy biz 
azt nem viselnék lordok. 
A hátából réges-rég 
kapcát hasítottam, 
elöl az más! 
De hátul? 
ki nézi azt ottan. 
A botomban minden van, 
csak az nincs, mit kérnek,
 tehertől palacsinta —-
 vagyok, mit rám mérnek!;. 

Rajtam sajnálkozzanak? 
Inkább nevetgélek, 
kinek mi köze hozzá, 
hogy én hogyan élek. 
Adóba mindig visznek 
el egypár darabot, 
de mit visznek el, 
ha már semmi sem maradott.

Buda, 1938 október 25. 
Darvas Gyula. 

Elhatároztam, hogy meglátogatom a Tabán költőjét rezidenciájában.

Darvas bácsi az üzlet ura, szakadozott fehér munkaköpenyben, szemén nagy ókuláréval, érces hangon köszöntött. 
— Adjon lsten, jónapot kivánok. Mivel lehetek szolgalatjára? 
— Darvas Gyulát keresném, a kirakat- versek költőjét. 
— Én lennék Isten segítségével. Mit kíván tőlem az úr? 
Elmondtam jövetelem célját, hogy szeretném megismerni a szép versek költőjét. 
— Hát kérem, bizony én úgy vagyok a költészettel, hogy csinálom-csinálom, de, bevallom őszintén, hogy ugyanakkor 
utálom a verseket. 
Márminthogy a másokét nem olvasnám a világ semmi kincséért sem. Az egészen más hogy én írogatok. Kiteszem a kirakatba, aztán, aki akarja elolvassa.

Az íróasztal fiókjából vaskos köteget vesz elő és büszkén mutatja, hogy ezt már mind ő írta. 
— Azt azonban kijelentem, hogy bármennyit is írtam, papírra még egy fillért soha ki nem adtam. Tessék megnézni, itt van ez az adófelszólítás. Ennek a hátára is vers került. Tessék csak meghallgatni: 


Hatvankettő múltam,
 idősebbnek látszom, 
mindezek dacára 
még bujócskát játszom. 
A leleményesség volt mindég a vértem
 és így az elbujást 
különösen értem, 
A bújó én vagyok,
 ó mily jó volt. régen,
 csak kelten játszottunk,
 én és feleségem.
 Budán iszogattam, 
ha keresett Pesten, 
másnap reggel mindég
 önként jelentkeztem. 
Drága feleségem 
mégis örült roppant, 
kongott kemény fejem,
 melyen edény koppant. 
Nem volt válogatás: 
fazék, kantul tányér, 
de nincs olyan csata, 
ami véget nem ér. 
Fejem bekötözte, 
aztán lefektetett, 
folytatás csak 
másnap reggel következett.
 Észrevétlen olykor 
sikerült becsúszni, 
De sohasem tudtam 
szárazon megúszni.
 Mikor pénzzel, 
meg a tányérral végeztünk,
 egy ideig bízony
fazékból étkeztünk. 
Régi boldog idők. 
Szerettem a mókát,
 a hitelezőkkel játszok
 ma bujócskát...... 

A vers közepén tart még Darvas bácsi, amikor a boltba belép egy idős úr, aki vásárolni akar, de Darvas bácsi most nem régiségkereskedő, hanem költő. 
Csendet int kezével a jövevénynek, mutatja, hogy álljon odább, mert elfogja a világítást és a legangyalibb nyugalommal deklamálja tovább a versét. 
— Itt van az urnák egy folytatásos versem, amit a mai nehéz időkről írtain. A vers ragyogó, Pálról és Jánosról szól képletesen, akik a szántóföldjükön összevesznek, mert Pál a Jánoséból elszántott néhány barázdát. 
Sajnos, hosszú hónapokba tellene, míg az öreg antikvárius összes verseit végigolvashatnám, ezért megkérem, adjon kölcsön nekem néhányat, hogy otthon nyugodtam elolvashassam. 
— De adja az úr újságírói becsületszavát, hogy ezeket a verseket visszahozza. 
Amikor a csodálkozásomat látta, az újságírói becsületszó meghatározásra, így folytatta: 
— No, igen, igen, azt csak azért mondtam, mert az egyszerű ígéretet, már ismerem: 

Darvas bácsi, holnapra behozom a pénzt, szavamra mondom!1 Az ilyen ígéretek miatt írhatom én adófelszólítások hátlapjára, verseimet ... 


8 órai ujság  1938 október 27
(o. m. i.)
Lásd még: Ódon rigmusok boltja






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése