Csűrutazás
Kezdjük a dallamos nevű Szőr Szív Széffel!
Trencsényi Zoltán| Népszabadság| 2012. augusztus 31.
A Szőr Szív Széf két nagy, szőrös szívvel ékesített, kissé viharvert faláda, amelyet Tóth József fafaragó szobrász évente egyszer nyit ki ünnepélyesen rákoscsabai házának kertjében, a Kadarka Kör összejövetelén, hogy a jelenlévők megünnepeljék a láda mélyéről előkerülő furcsaságot. A Szőr Szív Széf idén egy focilabdát rejtett, amelybe egy fátyolosan szép legenda szerint egykor Nagy Bella, Jókai Mór második felesége rúgott bele, mely rúgás nyomán a laszti kadarkaszínű könnyeket eresztett magából, ennek nyoma egyébként ma is látható az oldalán. Tóth József a nevezetes tárgyat néhány nappal ezelőtt (a 65 éve elhunyt Nagy Bella emlékét idézve) horgolt női kalapban és virágmintás otthonkában mutatta fel a jelenlévőknek, ezt követően részleteket adott elő a János vitézből, igen szépen máskülönben.
A Szőr Szív Széf neve nem mellesleg egyfajta mérce is, amely arra szolgál, hogy az ember pontosan tájékozódjon arra nézvést: ihat-e még a pompás kadarkából. Amennyiben a kincseket rejtő láda nevét ki tudja mondani, akkor ihat. Ha azonban ez egyáltalán nem vagy csak körülményesen sikerül, akkor az összejövetel további részében marad számára a házi szörp meg a kedélyes szemlélődés a házigazda nagyméretű csűrjében és annak környékén. A szemlélődés nem haszontalan, mert eredményeképpen felfénylik előtte Tóth József különös élete, melyet olyan tárgyakkal és élőlényekkel zsúfolt tele, amelyek az átlagos észjárású ember szemében minimum furcsának tetszenek.
Először a csűr környékét érdemes szemügyre venni, mely kert – ne kerteljünk! – egy hatalmas dzsungel. Nem olyan, mint egy dzsungel, hanem dzsungel. Körülbelül 350 növényfaj él itt boldog semmittevésben. Köztük például borsfa, szomorú eper, jegenye alakú bükk, csörgőfa, júdásfa, különös liliomok, fák, virágok, fény. A házigazda hitvallása szerint a növényt csupán kicsi korában kell nevelgetni, amikor aztán fölénk nő, már csak annyi dolgunk marad, hogy tisztelettel felnézzünk rá, és hagyjuk burjánzani a maga természete szerint. Ősszel, amikor a kert növényei elhullajtják leveleiket, a bogarak morcos tekintettel figyelmeztetik Tóth urat: el ne takarítsa az avart, mert nem lesz hová bújniuk. Természetesen nem takarítja el, felesleges az aggodalom. Ő nem olyan ember, aki beleszól a világ menetébe, legfeljebb néhanapján a móka irányába terelgeti azt, de ez a legtöbb, amit az emberiségért tehet. A kert egyéb romantikus részeiben a magaslesre hasonlító naplementenéző készülék körül macskák és pulik futkároznak, leghátul két csüngőhasú malac lakik, ők Tóth úr barátai, ekképpen személyes védelme alatt állnak, gasztronómiai szokásaikat tekintve kedvenc ételük a lekváros bukta és a tökmagos pogácsa.
HIRDETÉS
Ha kellően megszemléltük a kertet, akkor vessünk néhány kutakodó pillantást a közepén álló csűrre is, amely szívmelengető szedett-vedettségben, megkapó kuszaságban rejti Tóth úr kincseit. Az egyik sarokban húsz éve ül például két, lomtalanításkor lelt plüssmackó, valahol ott rejtezik a harmadik is, amelyet hősünk a kertészeti egyetemen talált. A maci ült egy fán, és nem kétséges: rá várt. De nemcsak macikat rejt a csűr, hanem szalmaállatokat is, köztük egy tekintélyes méretű vadmalacot, amit Tóth úr kizárólag azért vásárolt meg, mert úgy gondolta, ekkora fűállatot senki sem fog megvenni, és azért az mégsem járja, hogy a szalmamalac világ szégyenére magányosan fonnyadjon bele az öröklétbe. Akad még ott kőmalac is, melynek kobakján kihelyezett tűzpiros szív világít, félautomata muslincakergető, aztán egy cserépből készült szódásüveg, lomtalanításkor talált képsorozat egy idős szövő néniről, képek a korabeli Tabánról, valamint Latinovits Zoltánról, amint a Szindbád című filmben éppen fogyaszt valamit, talán éppen táfelspitzet paradicsommártással, fiatal hagymával, ahogy illik. És akad ott még egy kavalkádnyi furcsa tárgy, még furcsább felirat, amelyből kitetszik, hogy Tóth József mindennek és mindenkinek barátja, aminek és akinek lelke van. A csűr egy zsebszínháznak is otthont ad, a zsebszínház jelenlegi állapotában úgy van, hogy nincs, illetve annyiban mégis, hogy az előadások alkalmával Tóth úr a zsebéből vesz elő minden kelléket. Jövőre a teátrum már a kert elkülönített részén működik majd, és a tervek szerint zsebszínházi jellegét azzal őrzi, hogy a függönye egy óriási zseb lesz.
Ami a csűr környéki tárgyakból nem tűnik ki azonnal: egy kalandos élettörténet. Nem derül ki például, hogy noha Tóth Józsefet elsősorban a rajz és a művészet érdekelte, lévén kitűnő tanuló, orvos édesapja a Fazekas Mihály Gimnáziumba íratta be, orvosnak szánta. Ő viszont művésznek szánta magát, és amikor egy véletlen folytán megvásárolhatta egy szobrászművész hagyatékából annak nyolcvan darabból álló, fafaragáshoz használt vésőkészletét, lényegében el is dőlt a kérdés. Elsőként kifaragta a Csontváry marokkói tanítóját, faragott aztán egy Krisztus-fejet, később a rákoscsabai templomoknak szószékeket, aztán szárnyas oltárokat, alakokat, bármit, végül az Egyházügyi Hivatal fafaragója lett. Mindeközben pénzt keresett a Malévnál, egy biztosítótársaságnál, volt sofőr és anyagbeszerző, de ezek afféle melléktevékenységek, ha szabad így: kötelező és tünékeny haknik voltak az életében. Számára az igazi kaland az volt, amikor leült egy-egy megmunkálásra váró fahasáb elé, és, ahogy ő említi, farigcsálni kezdte azt.
Tóth József fafaragó szobrász egyébként nem csak a Kadarka Kör tagjait látja vendégül ebben a nosztalgikus és felettébb különös környezetben, megfordulnak ott a Tabán Kör múltimádó tagtársai, egykorvolt osztálytársai, de olykor vendégeskednek itt az irodalom jelesei, állatkertigazgatók, alkotmányjogászok, zsurnaliszták, a tudományos élet kiválóságai, volt köztársasági elnökök. Erről értesülvén néha faggatják Tóth urat a politikáról is, de ő ilyenkor csak annyit mond: Se ura, se szolgája… A közeljövőben a csűrben jeles betyárokat ünnepelnek majd, úgymint: Savanyú Jóskát, Sobri Jóskát, Geszten Jóskát, Gelencsér Jóskát és a házigazda Tóth Jóskát. Aki éppen 65 éve él ebben a rákoscsabai paradicsomban, és annyira ragaszkodik hozzá, hogy amikor átmegy az utca túloldalán lévő cukrászdába elfogyasztani egy-egy krémest, akkor az ott-tartózkodás második, harmadik percében az asztalra borul,mert már-már depresszióssá szomorítja a honvágy.
Néha azért ő is kimozdul. Tavaly például részben az ő szorgalmazására telepítették újra a szőlőt a svábhegyi Jókai-kertben. E jeles esemény alkalmából egy varrónőnél aranyzsinórral bolondított Jókai-köntöst csináltatott magának lila bútorszövetből. Napokig gyakorolt egy speciális Jókai-nézést, amely szuggesztíven közölte a jelenlévőkkel, hogy a fővárosi borkultúra eme megnyilvánulására (és a múlt iránti tiszteletre) nagy szükség van. És ha arról van szó, Tóth József nemcsak a szőlőtelepítés nemes ügyét karolja fel, de a néhány éve elhunyt Szilágyi György író, humorista könyvbemutatóját is, hírverést csinált az egyik legzseniálisabb magyar előadóművésznek, Kemény Henriknek, és annak idején azt sem utasította vissza, amikor arra kérték, találja ki, mivel köszönthetnék fel Rákoscsabán a 95 éves Faludy Györgyöt. Találomra felütötte a költő Villon-fordításait, s szeme a következő sorokra tévedt: „A rózsa már lehullt, a szegfű sárgul, a bokrokon fütyülnek a rigók; s a tölgy alatt egy vén Priapus bámul”. Nosza, kerített 95 tölgyfalevelet, koszorút font belőlük, s könnyeket csalt vele Faludy szemébe.
Amikor pedig nincs társaság, akkor visszaül a faragni való fahasábok mellé, vagy előveszi didgeridoo nevű hangszerét, amely meditatív hangulatba hozza. A didgeridoo ugyanis egyetlen hangot képes kiadni magából, amivel néhány bensőséges pillanatra még Tóth József életét is egyhangúvá teszi.
Névjegy
TÓTH JÓZSEF
1947-ben született Budapesten. A Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, több mint 40 éve foglalkozik fafaragással, számos egyéni és csoportos kiállításon mutatta be alkotá sait. Tagja a Kadarka Körnek, a Tabán társaságnak és a magyar–indonéz baráti társaságnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése