ELFELEDETT KOCSMÁK NYOMÁBAN

Ujság, 1934. július (10. évfolyam, 146-171. szám)1934-07-22 / 164. szám

Emlékezés a romantikus régi Tabánra 

Hogyan lettek nevezetesek a holdvilágos utcák és a vadszőlős kiskocsmák?

Esténkint, amikor a lebukó nap maga után húzta póklábú sugarait a Svábhegy mögé, előbujik odújából a vén garabonciás diák és reszkető léptekkel végigtipeg az egykori Tabán romjain.

Esőcsináló iszákja csüggedten lóg le válláról. Szakálla ősz, torzonborz. Arca sápadt. Lábai rogyadoznak. Pedig hej, valamikor, mikor még ifjú és deli volt, milyen vidáman, hetykén rótta birodalmának, a Tabánnak, holdvilágos kis utcácskáit.

Hiszen a lelke itt élt már akkor, mikor a müezzin kiáltására háromszor fordultak napkelet felé az igazhitüek a Salem Alejkummal. Itt élt a lelke, mikor a törökök városrészét a rácok kezdték benépesíteni. Itt élt a lelke, mikor tűz és víz pusztította. 1810-ben lángokban állt az egész Tabán. A jómódú szerb és sváb kereskedők a tűzvész után másfelé szóródtak azét és szegény munkásemberek fa- és kőkalyibái épültek a családi házacskák helyén. A negyvenes években a viz pusztított. Az ördögárok, melynek vize most már földalatti csatornán folyik le és csak az Erzsébet-hid mellett lát napvilágot, amikoriban egy felhőszakadás következtében annyira megáradt, hogy negyven házat sodort el. Az elsodort épületek között volt „Az állhatos tengeri malachoz" címzett kocsma is, amelyet jó bora miatt sokáig gyászoltak a környékbeliek

Emberek, korok váltakoztak itt az évszázadokon és évtizedeken keresztül. A Rácváros és Tabán teljesen egybeforrt. A szerb idők emlékét nem is őrzi más, mint a görög utcai kettős keresztes templom.


Jelentéktelen, eseménytelen városrész volt a Tabán. Legfeljebb egy-két kocsmai verekedés vagy dráma jutott a hírlapokba. Egyéb nevezetessége a múlt század utolsó negyedéig nem is volt.


Pest és Buda egyesítése után a főváros fejlődni kezdett. Utcák szélesedtek, paloták emelkedtek. Rövid húsz-harminc esztendő alatt teljesen megváltozott Budapest képe.

Csak egy városrész maradt meg régi primitívségben, földszintes kis házacskákkal, girbe-görbe utcácskákkal, — a Tabán. Ezért lett romantikus a Tabán.

A nyolcvanas években a pestiek közül még csak a kocsisok ismerték. A pesti köznép csak annyit tudott, hogy a Gellérthegy lábánál van a Ráczfürdö, melynek iszapos, büdös vize igen jó hatással van reumára, podagrára, hát- és derékfájásra.

A szegény emberek tolószéken tolattak oda, a tehetősebbek konflison, fiákkeren. És mit csináljon a derék kocsis, amíg a pasas az iszapban áztatja fájós derekát? Markába fogja az ostornyelet és elindul a közeli utcákba, hogy valami csendes, nyugodt kocsmát találjon, ahol eltöltheti az időt, amig utasát visszaszállítja Pestre.

Rendes borivó emberek ugyanis, tehát a mindenfajta kocsisok is, nem telepedtek le a Rácfürdő körüli kocsmabódékban. A fürdőt körülvették ugyan a kocsmák és lacikonyhák, de mint említettem, rendes borivó emberek elkerülték ezeket. Az egész környéket áthatotta áz iszap kénes zápszaga.
A lacikonyhákból forró zsír és rotyogó étel szaga áramlott. Itt ölték szabadon a csirkét és malacot. Léhütők és pernahajderok hemzsegtek a bódék között, lesve, hogy lehetne a fürdőző beteg, vagy egészséges részeg zsebéből valamit kicsenni. A sánta Xaverl bódéjában a „Mariandl“ cimü (ruletthez hasonló) szerencsejátékot játszották. Naponta négyszer-ötször összeverekedett itt a nagyérdemű közönség, felborították a fabódét, sőt, a vita hevében nem egyszer féltucat bódét is szétvertek.

A pesti kocsisok fedezték fel a „Vidám bagolyhoz'' címzett kocsmát, amelyiknek ajtaja felett tábla hirdette:

ITT JÁTSZIK 

Keszely Jóska karmester úr személyes vezénylete alatt a közkedveltségű duna- farmosi nemzeti zenekar. Sic!

Hogy ez utolsó szó a latin „sic‘“ (igy) szót jelentette, vagy pedig a macskák megkergetésére irányuló egyenes felhívást tartalmazta, az akkori kocsmatörténészek bűnös nemtörődömsége miatt, felderítetlen maradt. Legfeljebb azért nyugodhatunk meg benne, mert sem igy, sem amúgy semmi értelme sincsen.
Idősebb Lazarovits László bácskai nábob akkoriban éles harcban állott a „Nép zászlója"- cimű lappal. A harc abból állt, hogy ahányszor Lazarovits valami nagyobb mulatozást vagy verekedést rendezett, a „Nép zászlója" mindig megemlékezett róla és azzal fejezte be, hogy azért van annyi keserve a magyarnak, mert a tehetősek léha mulatsággal töltik napjaikat, ahelyett, hogy mindnyájan egybeforrva, vállvetve küzdenének a bécsi kamarilla ármánykodása ellen.
Lazarovits egyszer ismét mulatós kedvében volt és parancsot adott Hűbéri fiakkeresnek, hogy olyan helyre vigye, ahol az „újdondászok" nem akadhatnak rá Hová vihette volna Huberl a nábobot máshová, mint a „Vidám bagolyhoz"? Lazarovits ott igen célirányosan érezte magát. Mikor már huszonnégy órája mulatott, megkérdezte Hubérlt, hogy mi az ő nótája.
Huberl rögtön rákezdte:

Fiakker muss fahren
Bei Tag und bei dér Nacht....

Lazarovits pedig kiadta a parancsot a nemzeti zenekarnak:
— Most pedig egy napig ezt játsszátok'

És a cigányok további huszonnégy óráig a fiakkeres nótát húzták. A napokig tartó mulatozás azzal végződött, hogy Lazarovits összetörte az egész kocsmát és végigvert mindenkit. Úgy történt, hogy amikor a nábob megelégelte a mulatságot, a számlát kérte. Szemrebbenés nélkül fizette ki a 872 osztrák értékű forintokat.
Ahogy azután szeme rátévedt a hosszú papírlapra, elorditotta magát:
— Csalók! Gazemberek! Himpellérek! Vissza a 12 krajcáromat!
Kisütötte ugyanis, hogy egy adag füstölt hallal többet számítottak. A tulajdonos hebegve magyarázkodott, hogy az egyik zenész titokban ellopott egy tányér halat, azt számította fel, de nem tudta befejezni a magyarázatot, mert egyszerre repülni kezdtek a fejéhez a székek és asztalok. Lazarovits végigverte a kocsmárost, kocsmárosnét, a pincéreket, a tüzilegényt, a szakácsnét, Keszely Jóskát és a nemzeti zenekar valamennyi tagját.
Mire készen lett, romhalmaz volt az egész „Vidám bagoly".
Hűbéri fiakkeres jelentette, hogy a házból mindenki elmenekült, nincs már kit megverni. Lazarovits erre, mint aki dolgát jól végezte, beült a kocsiba és elhajtatott.

A „Nép zászlója" öles tudósításokat közölt Lazarovits tabáni randalirozásáról .
A pestiek napokon keresztül zarándokoltak oda megnézni a rommá döngölt kocsmát. „A vidám bagolyhoz" ezzel jutott hírnévhez és a romantikus hajlamú pestiek kedvelt tanyájává vált

Hamarosan konkurrenciát is kapott a „Hét Nyolcas' cimü kocsmában és divatba jött Aitstetter bácsi dunaparti halászcsárdája is. Szabad ég alatt főzték itt a halpaprikást,

Ez azonban csak kezdete volt a Tabán kocsmaromántikájának. A romantikához tartozott a Szarvas-téri lámpás-ember is.- Amikor még nem volt Budán gázvilágítás és az egy-két petróleumlámpa csak arra volt jó, hogy a sötétséget annál jobban észrevehessék, a Szarvas-téren posztolt egy ember, aki abból élt, hogy a részeg embereket a Lánchidig kalauzolta.

Éjszakánként tízszer is megtette az utat rúdra tűzött lámpásával

A Tabán igazi felfedezői a művészek voltak.
Amikor Ferenc József király, a művészet nagy istápolója, elrendelte, hogy a Várbazár üzlethelyiségeit szobrász műtermek céljaira engedjék át, fellendültek a tabáni kocsmák. A szobrászok invitálták Tabánba a festőművészeket.

Czakó úrnak, a jeles festőművésznek nem adatott, hogy a hírlapok foglalkozzanak művészetével. A lapok csak akkor vettek tudomást róla, mikor megírták, hogy a cilinderes festőművész nagy nyomora miatt felakasztotta magát. Életében azonban vígkedélyü, bohém ember volt és ő hívta fel a „Mély Pince'' cimü kocsmára Bródy Sándor figyelmét.
MÉLY PINCE 

A Görög-utca sarkán, földszintes házban volt. Téglákkal kirakott kis udvarán egy tő vadszőllőből végigfutottak az ágak az egész ereszen és hűsen tartották az udvart. A tulajdonos, Krausz Poldi, maga is művészlélek és kollégiális szeretettel fogadta az írás, rajz és festészet mindenfajta művészeit.

Nagy büszkeséggel vezette le vendégeit a pincébe, amely igen nevezetes volt és amelytől a kocsma elnevezését is kapta. A pince még a török időkből származott és benyúlt egészen a Várhegy alá. A legenda szerint a pince eredetileg titkos alagút volt, amely a budai fellegvárból vezetett ki a Tabánba. Az alagút folytatása beomlott és így lett borospincévé.
Bródy Sándor akkoriban öt fiával a Rudas- fürdő szállodájában lakott. Egy éjjel Czakó, a cilinderes festőművész Pestre indult. A Ranoldcr-utcában akart szerenádot adni szive szerelmének. Az Erzsébet-híd budai oldalán találkozott Sándor bácsival, aki panyókára vetett felöltővel, jókedvűen, fütyürészve jött az Otthon Körből.
— Hová mész fiukám? — kiáltott Sándor bácsi a festőre.
— Muskátlis ablakban, szőke delnő epekedik utánam, szűzi vágyakozással, — szavalta Czakó.
— Bolond vagy fiukám! Hisz szinjózan vagy. Ki látott már józan fejjel szerenádot adni?I
—Igaza van,' Sándor bácsi. Menjünk el a Mély pincébe. Szerenád előtt jót tesz egy kis borocska. Megjön az ember hangja tőle.-

POLDI BÁCSI 

Így került Sándor bácsi a Mély Pincébe, ahol igaz tisztelettel fogadták. Poldi bácsi a legjobb borát hozta, jólelkű felesége, Poldi néni, olyan szalonnás, kolbászos rántottat sütött, zöldpaprikával, hogy a király is megehette volna. Poldiék leánya. Mariska pedig bájos mosollyal terítette Sándor bácsi elé a nehéz damaszt asztalkendőt, amely még Poldi néni stafirungjából származott.

Ettől kezdve Sándor bácsi gyakori vendég lett a Mély Pincében. Egyik estén, az Otthon Kör zöldasztala mellől titkos beszélgetésre vonta félre Krúdy Gyulát.
— Gyuluskám, új kocsmát fedeztem fel, — súgta Krúdy fülébe, — nagyon jó kocsmát. Jó bort mérnek, nagyon jó bort. Mély Pincének hívják, itt van a Tabánban. Gyere velem Gyuluskám.
Krúdy Gyula hamiskás mosollyal bólintott rá: 

— Új kocsma? Jól van. Elmehetünk.
Mikor beléptek, Bródy Sándor majd hanyatt esett a csodálkozástól. Az ő nagy titokban felfedezett új kocsmájában —„ Krúdy Gyula már esztendők óta törzsvendég volt. Krúdy Gyula számára Kálnay Laci bácsi fedezte fel a Mély pincét. Kálnay Laci bácsi (kilencven esztendős korában halt meg), akiről Krúdy írásaiban így emlékezett meg: az utolsó nyíri pajkos, a Rácfürdő mellett egy kis szállodában lakott. Az öreg úr Magyarország valamennyi kocsmáját ismerte és nyilvántartotta. Nyirségi pajtását, Krúdy Gyulát, ő vitte Poldi bácsi kocsmájába. Kálnay Laci is jótollú iró volt és a két szabolcsi mesemondó sokszor hajnalig álmodozott a régi szép időkről, mikor még betyárok lappangtak a nádasban és legidősebb Kr. Gy. ur volt Nyíregyháza csendbiztosa.
A B C.-társaságnak hívták azt a jókedvű, bohém társaságot, melyet vezérférfiai kezdőbetűiről neveztek el. Ábrányi Kornél, Brozik Berci és Czebe László hírlapíró urak képezték a gerincét a társaságnak és tagjai az idősebb és ifjabb borkedvelő újságírók voltak, akik lelkesedéssel követték a vezéreket tüzön-vizen, de leginkább kocsmákon keresztül. Az ABC tanyát vert a 
Mély Pincében. 

Boldogult Torday Adorján szerkesztő vitte a társaság tagjait a Romlehnerhez. Romlehner- nek földszintes háza volt a' Naphegy-utcának azon részén, mely még a Tabánhoz tartozott. Romlehner a saját termésű borát árulta és híres volt arról, hogy a boron kívül semmi mást nem adott. Oda mindenki maga vitte a vacsoráját Még a kenyeret is vinni kellett, mert Romlehner még azt sem árusított, A kocsmát délután hat órakor nyitották, de már félhatkor türelmetlenül topogtak előtte úriemberek, elemózsiás csomaggal a hónuk alatt és várták a nyitást.

MARADA JÓZSEF VENDÉGLŐJE A HADNAGY U 23-BAN

Marada vendéglője a Hadnagy-utcában volt. Szép, tágas udvarán schrammlizene játszott. Különösen alkalmatos hely volt, ha az ember egy-egy csinos színművésznőt el akart rejteni az ABC tagjai elől. Gyakran előfordult, hogy; egyszerre három-négy tag is ült itt ifjú hölggyel.

Ilyenkor persze nagyon diszkrétek voltak és úgy tettek, mintha nem is ismernék egymást Sohasem kérdezték meg, hogy ki az ifjú hölgy, mert másnap reggel úgyis megtudhatták. Ha például Kállay Pista barátunk egy este hölggyei jelent meg a Maradánál, másnap reggel csak meg kellett nézni lapjának színházi rovatát és tudtuk, ki volt az előző esti hölgy. „Új csillag tűnt fel a magyar operettszinpadon, Rózsafáy Boriska, aki színes, melegcsengésű hangjával, stb.“. Tehát Rózsafáy Boriskának hívták a hölgyet.

A Hadnagy-utca felsőbb részén a Brandics kocsma már komoly ivók céljait szolgálta. Oda nem jártak nővel. Teljesen hasonló volt a „777‘‘ cimü kocsmához, mely a Szarvas-tér északi sarkán feküdt. 

Három Hetes kocsma a Szarvas téren

Közös tulajdonságuk az volt, hogy mindkettő udvarán egy szál lombos akácfa szolgáltatta az árnyékot és mindkettőnek a rizling bora volt jó. A „777" azonkívül minden őszkor kiváló „fixli“-vel örvendeztette meg látogatóit. (Fixli a neve a kissé csípős, új siller bornak). 

ITT VAGYUNK AZ ALBECKERNÉL
Albecker kocsmája a Kereszt-tér alsó részén emelkedett földszintnyi magasságra. Különösen december és január hónapokban keresték fel a legényemberek. Disznótorosa volt nevezetes. Az öreg Albecker egyébként hires goromba „Sau- wirt" volt. Róla jegyezték fel, hogy egy pesti ficsur kiváncsi volt a goromba kocsmárosra és minden ételt, italt hangosan ócsárolva visszaküldött. Az öreg Albecker szó nélküi vitte vissza és hozott másikat.
Végre az ifjú megszólalt:
— Kedves kocsmáros ur, hiszen csak azért küldtem vissza mindent, hogy a gorombáskodását halljam. És maga egy szót sem szól?
Az öreg Albecker megvetően végignézte a fiatalembert és foghegyről válaszolt:
— Mit gondol, majd én minden ficsurral ide- állok gorombáskodni?
Két Avarja is volt a Tabánnak. Az alsó Avar a Rácfürdővel szemben volt, a felső Avar a Kereszt-tér sarkán.

ITT VAGYUNK AZ AVARNÁL 

Az alsó Avar polgári hely volt, ahová a környékbeli munkások és villamos kalauzok jártak. Esténként nyárspolgári családok vacsoráztak a ház előtti fácskák alatt. Esténkint cigányzene játszott

Egy kocsmáros konkurrenciát akart csinálni az alsó Avarnak. A közmunkatanács szemben levő házának sarokhelyiségét kibérelte, vadszőlős farácsokból terraszt csinált és táblát tett ki:

A zene áthallatszik.*

A táblának azonban csak a vicclapokban volt sikere. A konkurrencia hamarosan megbukott.

A felső Avar hosszú esztendőkön át művészkocsma volt, később azonban az ál-romanlika melegágya lett.
A kommün utáni esztendőkben, amikor a Tabán kocsmái fénykorukat élték, ide jártak a titkos drámaírók, alanyi költők és a müvész- hajzatu, monoklis álhirlapirók. A pesti kávéházakban legendák keringtek Krúdy Gyula és az ABC tagjainak tabáni kiruccanásairól, csupa majmolásból ezek is odasodródtak.
A ZIEGLER ELŐKELŐ LETT 

A Ziegler a Kereszt-tér felső szegélyén az első volt, amelyik a tabáni kocsmák közül kiugrott és „etablissement" lett. Amikor még farácsos kiskocsma volt, kedvelt helye volt az ABC tagjainak és a Gellérlhegy vasárnapi kirándulóinak. Körözött liptói, szalámi volt az étlap és félóránként friss csapolás. A tőzsdei konjunktúra idején új kerítést csináltak, diszkrét szeparékat alakítottak a bokrokból, pálmák és délszaki növények nőttek az udvaron és szines lámpaernyők lógtak a villanydrótokról. A közönsége is rögtön kicserélődött.

Elmaradtak a bohémek és a nyárspolgárok, jöttek helyettük a gyors-gazdagok Esténkint autón hozták a tőzsde lovagjait és felcicomázott hölgyeiket. A Ziegler divatos, mondain hely lett és példáját követte a „KAKUK' is, amely eredetileg az említett hirességü „Vidám bagoly" volt.

KAKUK VENDÉGLŐ A KERESZT U 6-BAN

Ma már mindebből csak a Ziegler maradt meg, romantika nélkül, úri vendéglőül.
A tabáni romok közölt ma már csak az öreg garabonciás diák jár-kél nagy szomorúsággal. Egy meghagyott küszöbről, egy árván maradt fáról ismer rá, hogy mi volt ott. Ajkai gépiesen morogják, mint egy egykori csatatér öreg ciceronéjáé:

BRANDICSNAK A KERESZT TÉRI MELLETT A HADNAGY U 35-BEN IS VOLT KOCSMÁJA 

A tabáni romok közölt ma már csak az öreg garabonciás diák jár-kél nagy szomorúsággal. Egy meghagyott küszöbről, egy árván maradt fáról ismer rá, hogy mi volt ott. Ajkai gépiesen morogják, mint egy egykori csatatér öreg ciceronéjáé: 

Itt volt a Brandics, ahová hátán cipelte a verklis a sipládát... amott harmonikás játszott ... ott túl az öreg hárfás asszony pengette spárgából feszitett húrjait... emitt schrammlizene szólt... attól balra cigányzene járta ... jobbkézről pedig, a magányos szederfa alatt ütötte meg Szekula Jenő a kucsébernél hatszor egymásután a kvinternót.

Elmúlt. Eltűnt a Tabán, eltűnt a romantika. Krúdy Gyula, Ábrányi Kornél, Kálnay László, Torday Adorján rég a föld alatt pihennek és nincs már ABC társaság. 

Sic transit glória mundi

Babarczy István

Forrás:

Ujság, 1934. július (10. évfolyam, 1934-07-22 / 164. szám

MEGJEGYZÉS

* a téma egy másik változatát Móricz Zsigmond is megírta " A TABÁNI KOCSMA néven