NÉHAI SZARVAS KÁVÉHÁZ

Néhai Szarvas-kávéház

           Káváházi   veranda toldalék az 1870-es években

Emlékezés, irta C. Nagy Gyula

A házak falaiba bemalterozott múltat kegyetlenül megbolygatja mostanság a haladás csákányai sorra lebontogatják a valahai budai élet roggyanó tanuit, a szelíd udvarú, szerény és kopott házakat. Helyükbe behemót épületek kerülnek, felhőkbe iramo- dóak, zajosak, terpeszkedöck. Eltünedeznek az ablakban merengő muskátlik, amik mögött ábrándos tekintetű leányok rügyeztek — harlsnyafoltozós, mélázó hangulatban várván a kispolgári holnapot. A három utcára szétásító Sas-udvar is eltűnt és „grundján" most góliát  bérház trónol zsivajos lakókkal. Pedig egykor halk, harmonikanyekergés mellett hány csöndes szerelem szökkent szárba a sűrűn egymás mellé barátkozott ajtók mentén, míg az Öregek „sámedlin  szortyogtatták tekervényes pipáikat és beléfclejtkeztek az Esti Újságba.

Most Szebenl Antal-térnek becézik a Szarvas-teret, amelyik ott nyújtózkodik a Tabán alig-csöndes ölén. Élemedett házak felejtődtek itt  (már nem sokáig maradnak meg) abból a múltból, amikor még krinolinban billegve  aprították a szót anyáink a vasárnap délutáni séták során.

A Szarvas ház napjainkban

Megszűnt a téren a Szarvas-kávéház is, amely pedig félemeletnyi emelkedésen állt őrt hosszú, levendulaszagú időkön át (most patika van a helyén) Sok gazdát elviselt az a kávéház címmel rangoskodó, boltívek alatt kuporgó helyiség, sok vendég rakta a dominót benne órák hosszán át, míg körül- koszorűzta őket a vastagra hízott pipa- meg szivarfüst. És sok budai nyárspolgár lendült kiruccanásra, akinek a jó öreg Tóni bácsi igyekezte asztalára a sört, meg a szamorodninak dicsért csigert.

Tóni bácsi tán meg sem is született, valahogy mindig létezett és szakadatlan buzgalommal hordta a konyháról a bicskanyitó feketéket,amiknek csak az a multszázadbéli  dohos levegő adott zamatot, ami megmaradt a kávéházban letűnt idők öröksége gyanánt. A pincérré előrugtatott öreg tüzilegény nevén szólított minden bejáratost és ha olyik-másik pénzfogyatékos búba csöppent, jóságos bizalmassággal veregette vállon a fogyasztani alig merő vendéget.

— Nem baj, Menyő úr, majd meg tetszik adni.

Mindünk legszemélyesebb dolgait úgy tudta, hogy magunk se jobban. Szeretett bennünket, mintha kárpótolni szorgoskodó mostohaszülénk lett volna. Angyali türelmetességéből ki nem zöttyent soha és fürgén pödörte őszes kis bajszát, ha olyikunk tékozlón likőrt igényelt tőle.

A falrakent avult képeken boldogult Mátyás királlyal ékesített vadászjelenetek tarkállottak, dinnyehasú vadász urakkal és

ismeretlen illetőségű, de az ecset alatt jámborrá vedlett fenevadakkal.

A képek alatt megelégedett mosollyal járt fel-alá Székely úr. Tulajdonosi minőségben dörzsölgtte kezeit, amikor hetenként sokszor a benyílásszerű különszobába sereglettünk. Igen megbecsülték őt Tabán benszüöttei, mert szíves volt, ember volt és a mosoly hervadallanul ott ült az ajkán hűséges törzsvendég módjára.

Mi jónéhányan második otthonunk gyanánt buzgón látogattuk a Szarvast: A háborús idők múltán, mikor a békeidők első fecskéje, a zsemlye ismét megjelent a még lőporillatú láthatáron, Tóni bácsi nagy tálcákban rakta elibénk a sápadtan mosolygó zsemlyéket. Volt, aki ötöt is bevacsorázott s hogy a gavalléros étvágyunkat emlékezetükben támogassuk, ügyeletes zsömlye-bakterokat jelöltünk ki.

Akadt alkalom, hogy a vénhedt, gidres gödrös tekeasztalon is terítettek. Ilyenkor a Farkas Laci is felhagyott rokkant zenedarabjaival és hevülten noszogatta bandáját divatos dalokra. Hunyorgós, igénytelen fiú volt a Laci, nagy, cigányos készséggel duruzsolta fülünkbe duhajjá vadító nótáinkat. Folyton készenlétben álló szomjával sokszor kisegített bennünket, amikor már nem győztük a lőrét.

A Szarvas is a múlté már és csak a dédelgető emlékezés tudja előtámasztani a feledésből, melynek irdatlan bendője mindent és mindenkit  előbb-utóbb megemészt.

Kis Ujság, 1934. április (47. évfolyam, 73-96. szám)1934-04-17 / 85. szám

Szarvas kávéház az 1890-es években