Ne igyunk még a javaslat egészségére
Magyarság, 1927. november (8. évfolyam, 248-271. szám)1927-11-16 / 260. szám
Hozzászólások a szeszparagrafushoz
Az antialkoholista törvényjavaslat a Ház asztalán fekszik, az érdekeltségek máris elsorolták aggodalmaikat, csupán a nép nem hallatta még szavát ebben a nagyjelentőségű kérdésben. Pedig hát a kisemberek akárhányszor tisztábban látnak a dolgokban, mint a szakmabeli stratégusok. Hallgassuk meg hát őket is, mielőtt a javaslat egészségére innánk egyet...
MISKA BÁCSI VÉLEMÉNYE
A tabáni kiskocsma üveges verandáján, ahová beléptünk, éppen javában tízóraiztak Miska bácsi vendégei. Egymásután hordta a pincér a szalontüdőket és virsliket, sőt maga Miska bácsi is sűrűn közlekedett az asztalok között, sóskifliket és söröket irányítva rendeltetési helyükre. A második korsónál tartottunk, mikor Miska bácsi egy kis lélegzethez jutott és hangerlijával csapdosva az abroszokon maradt morzsákat, a közelünkbe érkezett
.
— No, Miska bácsi, mit szól a szeszjavaslathoz? — kérdeztük.
— TufTerfluchtl — csapott egy szörnyüt kendőjével az öreg. — 1 hab son gelézn Ná, hód á fene ede meg... Mit kondolnak, hád lehet ász? Tenkretenni á szegén emba? Mert mi terténik? Tjön a fendég, tiszennóc, tizenkilenc, húsz és huszonet éves. És huszonkettő, huszonhárom, mert mit tutak én, hód hán éfes. És nem fog inni, csak mondja: bringz etvasz hárápniváló. Ebbe muszáj lesz tenkremenhi. Hád lehet pénzt keresni ászon a firslin, meg tütőn ámít itt esz áz a kuncsáft? Nem. Ed fendéglős appól él, hód itt rendelsz ed freccs, ott rendelsz et krigl bia, amot mek három teci tisztán.
No, haladunk az interjúval, hoci hát még egy korsóval.
— Még egy korsó sört.
— Alatár, — emelte a korsót magasra az öreg — nohánc.
Aladár megjelent és elkajtatott az üres kriglivel.
Miska bácsi egy darabig utánanézett, azután újból megszólalt azon hangján a bizalomnak, mely három korsó sör után kötelezi a vendéglőst:
— Asz ur se azért a perkeltér gyütt ki- zárólagosn. Hanem mert itt kapsz ed jó ser. Nyáron fan a jó hitek ser, télen fan a jó melek poa. És a jó kedél.
E szavaknál Miska bácsi bökött egyet a levegőbe tumpli hüvelykujjával.
—... A jó kedél. Mer esz a fő. De most nem lesz se söe, se poa, se jó kedél. A fiatalnak inni nem szábád, asz öreknek nem lehet, mert drága lesz. Ezt mondja a kalkuláción. Hát én sag aztat mondog. tisztelt ur, hod a fene ede meg...
FERENC HANGULATA BIZAKODÓ
Miska bácsi kocsmájából jókorát kanya rodtunk. mire elérkeztünk egy ma már rilkaságszámbamenő konflisstandhoz. Kocsi, az igaz, nem volt a standon, ami egy járda- menti aszfaltcsíkból, egy vízcsapból és néhány pitliböl áll, de nagy örömünkre megpillantottuk a csap mellett régi barátunkat, a jambuslábu kocsimosót A jobblába ugyanis egyenes, a bal viszont oldalirányba pazar Ívben görbülő. Hogy őt e témakörből meginterjúvoljuk, arra két okunk is volt. Egyik, a céklaszlnü orra. mely páratlanul messze virít (talán kri- zantemumkiáUitáson látni ilyen rózsaszinbe- omló lilákat) és ami olymérvü nyilt színvallás az alkohol élvezete mellett, hogy minden szeszkérdés szakemberének kell őt tekintenünk; a másik, hogy egykor neki is volt pitlibárja, a korai zárórák átkos idején.
— Hát, Ferenc koma, mit szól ehhez? — kérdeztük a hir elmagyarázása után.
Ferenc most olyat müveit, ami főként egy Gorkij Maxim regényében szokásos és halkan megszólalt:
— Kár a benzinért, nagyságos ur. Aki inni akar, az inni fog ezután is. Ha nem ad a kávés és a vendéglős, ad a kereskedő és butykossal a zsebben mennek szórakozni a fiatalurak. Különb időket is megértem én, amikor tizenegy órakor lehúzták a kávéházak rolóit. Noiszen, lehetett inni akkor is, lehet lesz most is, a fő, hogy egy kis dohány legyen a zsebben. A pénz beszél, a körösztlcvél hallgat, — vágta ki a szenten ciát Ferenc és románstilu ballábát pihenj- állásba helyezte.
A BŐGŐS NEM NYUGSZIK
Este éppen zeneszünet volt, mikor beléptünk a diákkávéházba. Csak a cimbalmos pöcögette a húrokat a hangolóval és félreforditott fejjel figyelte a brácsást, aki fennhangon olvasta az újságot. No, nem valami gyorsan, de mindenesetre jobban, mint eddig a nagybőgős, akit épp az imént fosztottak meg felolvasói tisztétől, mert a nagybetűknél mindig megállt. Nem ismerte Ugyanis őket.
-- Csák ekkcllett nekink, — véleményezte a segédprimás. — Aluttej és lagytojas mellett fognak ildegélni a fiatalurak
.
A bőgős fölénnyel legyintett:
— Érdekes. Hat veszi a banda egy par
allszakall és kikelcsenzi a tekintetes uraknak.
A prímás megcsóválta a fejét és fölállt:
—- Dé butá vágy.
Megkopogtatta a hegedűjét, ráhangositott egy jókedvű diáktársaságra és hátraszólt:
— ÁmolL
— Á-mollt reszelt a banda és most már csak a szemükfehérjével diskuráltak tovább maguk között
Hirtelen belevágott a prímás. Hegedű cimbalom, klarinét mind utánakussolt a kapott melódiának, de az első cifrázás végén nem állhatta meg a bőgős, hogy véleményét meg ne ujrázza:
— Veszi a banda allszakall, kikelcsenzi, 0szt pass.
Undi Imre
Magyarság, 1927. november (8. évfolyam, 248-271. szám)1927-11-16 / 260. szám
Hozzászólások a szeszparagrafushoz Az antialkoholista törvényjavaslat a Ház asztalán fekszik, az érdekeltségek máris elsorolták aggodalmaikat, csupán a nép nem hallatta még szavát ebben a nagyjelentőségű kérdésben. Pedig hát a kisemberek akárhányszor tisztábban látnak a dolgokban, mint a szakmabeli stratégusok. Hallgassuk meg hát őket is, mielőtt a javaslat egészségére innánk egyet...
MISKA BÁCSI VÉLEMÉNYE
A tabáni kiskocsma üveges verandáján, ahová beléptünk, éppen javában tízóraiztak Miska bácsi vendégei. Egymásután hordta a pincér a szalontüdőket és virsliket, sőt maga Miska bácsi is sűrűn közlekedett az asztalok között, sóskifliket és söröket irányítva rendeltetési helyükre. A második korsónál tartottunk, mikor Miska bácsi egy kis lélegzethez jutott és hangerlijával csapdosva az abroszokon maradt morzsákat, a közelünkbe érkezett
.
— No, Miska bácsi, mit szól a szeszjavaslathoz? — kérdeztük.— TufTerfluchtl — csapott egy szörnyüt kendőjével az öreg. — 1 hab son gelézn Ná, hód á fene ede meg... Mit kondolnak, hád lehet ász? Tenkretenni á szegén emba? Mert mi terténik? Tjön a fendég, tiszennóc, tizenkilenc, húsz és huszonet éves. És huszonkettő, huszonhárom, mert mit tutak én, hód hán éfes. És nem fog inni, csak mondja: bringz etvasz hárápniváló. Ebbe muszáj lesz tenkremenhi. Hád lehet pénzt keresni ászon a firslin, meg tütőn ámít itt esz áz a kuncsáft? Nem. Ed fendéglős appól él, hód itt rendelsz ed freccs, ott rendelsz et krigl bia, amot mek három teci tisztán.
No, haladunk az interjúval, hoci hát még egy korsóval.
— Még egy korsó sört.
— Alatár, — emelte a korsót magasra az öreg — nohánc.
Aladár megjelent és elkajtatott az üres kriglivel.
Miska bácsi egy darabig utánanézett, azután újból megszólalt azon hangján a bizalomnak, mely három korsó sör után kötelezi a vendéglőst:
— Asz ur se azért a perkeltér gyütt ki- zárólagosn. Hanem mert itt kapsz ed jó ser. Nyáron fan a jó hitek ser, télen fan a jó melek poa. És a jó kedél.
E szavaknál Miska bácsi bökött egyet a levegőbe tumpli hüvelykujjával.
—... A jó kedél. Mer esz a fő. De most nem lesz se söe, se poa, se jó kedél. A fiatalnak inni nem szábád, asz öreknek nem lehet, mert drága lesz. Ezt mondja a kalkuláción. Hát én sag aztat mondog. tisztelt ur, hod a fene ede meg...
FERENC HANGULATA BIZAKODÓ
Miska bácsi kocsmájából jókorát kanya rodtunk. mire elérkeztünk egy ma már rilkaságszámbamenő konflisstandhoz. Kocsi, az igaz, nem volt a standon, ami egy járda- menti aszfaltcsíkból, egy vízcsapból és néhány pitliböl áll, de nagy örömünkre megpillantottuk a csap mellett régi barátunkat, a jambuslábu kocsimosót A jobblába ugyanis egyenes, a bal viszont oldalirányba pazar Ívben görbülő. Hogy őt e témakörből meginterjúvoljuk, arra két okunk is volt. Egyik, a céklaszlnü orra. mely páratlanul messze virít (talán kri- zantemumkiáUitáson látni ilyen rózsaszinbe- omló lilákat) és ami olymérvü nyilt színvallás az alkohol élvezete mellett, hogy minden szeszkérdés szakemberének kell őt tekintenünk; a másik, hogy egykor neki is volt pitlibárja, a korai zárórák átkos idején.
— Hát, Ferenc koma, mit szól ehhez? — kérdeztük a hir elmagyarázása után.
Ferenc most olyat müveit, ami főként egy Gorkij Maxim regényében szokásos és halkan megszólalt:
— Kár a benzinért, nagyságos ur. Aki inni akar, az inni fog ezután is. Ha nem ad a kávés és a vendéglős, ad a kereskedő és butykossal a zsebben mennek szórakozni a fiatalurak. Különb időket is megértem én, amikor tizenegy órakor lehúzták a kávéházak rolóit. Noiszen, lehetett inni akkor is, lehet lesz most is, a fő, hogy egy kis dohány legyen a zsebben. A pénz beszél, a körösztlcvél hallgat, — vágta ki a szenten ciát Ferenc és románstilu ballábát pihenj- állásba helyezte.
A BŐGŐS NEM NYUGSZIK
Este éppen zeneszünet volt, mikor beléptünk a diákkávéházba. Csak a cimbalmos pöcögette a húrokat a hangolóval és félreforditott fejjel figyelte a brácsást, aki fennhangon olvasta az újságot. No, nem valami gyorsan, de mindenesetre jobban, mint eddig a nagybőgős, akit épp az imént fosztottak meg felolvasói tisztétől, mert a nagybetűknél mindig megállt. Nem ismerte Ugyanis őket.
-- Csák ekkcllett nekink, — véleményezte a segédprimás. — Aluttej és lagytojas mellett fognak ildegélni a fiatalurak
.
A bőgős fölénnyel legyintett:— Érdekes. Hat veszi a banda egy par
allszakall és kikelcsenzi a tekintetes uraknak.
A prímás megcsóválta a fejét és fölállt:
—- Dé butá vágy.
Megkopogtatta a hegedűjét, ráhangositott egy jókedvű diáktársaságra és hátraszólt:
— ÁmolL
— Á-mollt reszelt a banda és most már csak a szemükfehérjével diskuráltak tovább maguk között
Hirtelen belevágott a prímás. Hegedű cimbalom, klarinét mind utánakussolt a kapott melódiának, de az első cifrázás végén nem állhatta meg a bőgős, hogy véleményét meg ne ujrázza:
— Veszi a banda allszakall, kikelcsenzi, 0szt pass.
Undi Imre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése